Az Emőd utca 20. majdnem 60 éven át volt Esterházy Péter és családja otthona. Az író itt írta gyakorlatilag az egész életművét. Nem csoda hát, hogy amikor az ingatlan 2024-ben eladóvá vált, sokan értetlenkedtek. Kiderült, hogy az író örökösei próbálták megmenteni a házat, elsőre sikertelenül. Nem találtak ugyanis olyan szervezetet, amely megvásárolná és kezelésbe venné az ingatlant például alkotóházként, pedig egészen a főpolgármesteri egyeztetésig jutottak – azonban itt is azt a választ kapták, hogy jelenleg erre sajnos nincs pénze a fővárosnak. Így az eladás tűnt a végső megoldásnak. Óbuda önkormányzata végül magára vállalta a ház megvásárlását, Dragomán György és Vámos Miklós írók pedig alapítványt hoztak létre a felújítására, valamint az alkotóházként való működtetésére.
Esterházy Péter a közgondolkodásban a gyakran idézett, kissé túlhasznált és közhelyessé vált “Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá” mondat megalkotója, amely a „megmondóemberek” gyakran puffogtatott szólamává vált – noha többen nem értik az író műveit. Különös ez a kettősség. Az a tény, hogy Esterházyt sokan idézik, önmagában lehetne remek hír, azonban nehéz nem észrevenni, hogy a mondat időközben kifordult önmagából, elvesztette eredeti jelentését, és egyfajta önigazolás lett, hogy miért is nem állunk szóba olyan emberekkel, akiket egyszerűen nem tartunk erre méltónak.
Az író regényei, elbeszélései tele vannak iróniával és öniróniával, játékossággal, anekdotákkal, intertextualitással, az elbeszélő sokszor odáig is elmegy, hogy saját magát javítja, értelmezi újra ugyanazon szövegen belül. Esterházy Péter munkássága jó példája annak a szövegalkotási attitűdnek, amely szerint a valóság a nyelv által létrejövő konstrukció, és ebben az irodalom egy olyan világ, amely szabadon alakítható. Az író játékosan használja a nyelvet, feloldja a realitás és fikció közötti határokat, az idő- és térviszonyokat.
Mindemellett az Esterházyra is jellemző posztmodern idézettechnika ismert irodalmi műveket is használ forrásként, illetve a sajtó- és köznyelvből, a popkultúrából, a szlengből is táplálkozik: egy szintre hozza ezeket a társadalomban használt „nyelveket” és kihasználja a köztük lévő különbségeket.
Miért olvassuk?
Miért érdemes kortárs írókkal foglalkoznunk, és megpróbálni megérteni a műveiket?
Esterházy Péter is reflektál arra a világra, amely egyáltalán nem áll távol tőlünk sem: társadalmi szinten például a magyarországi késő szocializmus fenntarthatatlanságának egyértelmű jeleire, egyénibb szintre lebontva a párkapcsolataink, az együttélés bonyodalmaira vagy éppen egyszerűségére – valójában mindenre, ami körbevesz.
Történetei mindenkinek a történetei. Esterházy azt nyilatkozta az Egy nő című könyve kapcsán, hogy „csak olyan történeteket lehet elmesélni, amit mindenki ismer, csak újramesélni lehet”. És ezt ráadásul a rá jellemző derűs bölcsességgel teszi, úgy, hogy a befogadó az olvasás élményét a lehető legmagasabb fokon tudja megélni: a magyar nyelvet virtuóz módon csűri-csavarja, bizonyos helyzetekben teljesen félrevezet, mert a szöveget a történet fölé helyezi.
Esterházy zenében
Az író 75. születésnapja alkalmából egy különleges zenés est idézi meg szellemét és művészetét: a Harcsa Veronika, Keszég László, Márkos Albert, Benkő Róbert és Pándi Balázs alkotta zenekar ismét összeállt, hogy ezúttal Esterházy szövegeiből készüljön előadás. Amelynek különlegessége, hogy a szövegek élő zenei kompozíciókkal fonódnak össze.
Kulturális szervezők lévén alapvetően minden rendezvényünknek hasonló célja van, hiszen közvetítő, mediátor szerepet töltünk be a közönség és a művészek között.
Más szempontból nézve viszont felemelni, de legalábbis átértelmezni sem ártana egyes Esterházy-mondatokat. Például az említett, „bizonyos szint fölött…” kezdetű idézetet, amelynek tanulsága jó volna, ha az lehetne, hogy ne elvágjuk magunkat a párbeszédtől, hanem inkább a beszélgetőpartnerünket emeljük föl, ha már feltétlenül azt gondoljuk, hogy felette állunk. (Esterházy Péter egyébként a Termelési regényben írta le ezt a híres mondatot, amely valójában így hangzik: „Ha én főnök lennék, bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá.” Így egészében olvasva még akár egész mást is jelenthet, mint amilyen értelemben használni szokás…
A zenekar, amelyet felkértünk az előadás létrehozására, egy, már létező formáció: Harcsa Veronika jazzénekesnő, Keszég László színművész, Márkos Albert csellista-zeneszerző, Benkő Róbert nagybőgős és Pándi Balázs dobos nem először dolgoznak irodalmi művekkel. Létezik egy Kassák-estjük – erről a 2024-es tavaszi számban kérdeztük is őket –, valamint Tandori Dezső és Sziveri János verseivel is foglalkoztak már. Ez az első alkalom azonban, amikor alapvetően prózai művek kerültek a terítékre, nem versek.
Márkos Albert, a zeneszerző az előadás kapcsán elmesélte, egymás között ők is felvetették, hogy a már létező három előadásuk után egy újabb költő szövegeivel kezdenek el dolgozni, amikor megkerestük őket az Esterházy-ötlettel. Bizonyos szempontból kihívás volt ez számukra, mivel először azt gondolták, hogy az ő szövegeiben nem nagyon van költészet, de addig-addig keresték, amíg végül találtak benne. „A Hrabal könyvét végigfutottuk, és kiszedtünk belőle olyan mondatokat, amelyek axióma-szerűek vagy többértelműek és nagyon koncentráltak, ezeket próbáljuk belefűzni egy zenei szövetbe úgy, hogy teljesen más értelmet kapjanak, mint a regénybeli helyen” – mesélte, amikor arról kérdeztük, hogy mely szövegekkel és hogyan dolgoztak. Az előadásban helyet kapnak a Hrabal könyvén kívül az Egy nő és a Termelési regény szövegrészletei is. Harcsa Veronika hozzátette, azt próbálták megtalálni, melyek azok a rétegek, amelyeket ők a saját eszközeikkel még hozzáadhatnak a már kész és teljes szövegekhez, hogy egy új nézőpontot, új olvasatot kapjanak. Keszég László szerint ez az előadás nagyon hasonlóan jön létre, mint egy színházi előadás: „Az elején minden szabad, aztán lassan megköt a beton, lesz egy kész struktúra, majd megszületik a szövegek belső dramaturgiája. Minden szövegrészlet meg fogja találni azt a helyet, ahol tud kapcsolódni a Márkos Albert által megírt zenei szerzeményre.”
Az előadás talán legkülönlegesebb eleme a Hrabal könyvének 10. fejezetében olvasható blues-dalszöveg továbbgondolása. Ennek története egyszerű: az előadással kapcsolatos ötletelések, beszélgetések során evidens módon szóba került ez a bizonyos ötsoros részlet, hiszen eleve egy dalszöveg-kezdeményről van szó, amit így szívesen építettünk volna bele az előadás szövegébe, feltéve, hogy a szerzője maga Esterházy Péter. Mivel rá egyébként nem jellemző a műfaj, némi kutatómunkát igényelt kideríteni, vajon létezik-e valahol ennek egy eredeti verziója, akár norvégul (a regényben ugyanis egy Carlsson nevű stockholmi blues-énekes daláról van szó, amihez „valami norvég pali írta a szöveget”), azonban hozzáértők megkérdezésével sem találtunk arra utaló jelet, hogy a szövegecske megalkotója nem Esterházy maga volna.
Az ötsoros mindenesetre megihlette a stábot annyira, hogy kortárs költőket kértünk fel a folytatására – az ő műveiket pedig alább Önök is olvashatják, amellett persze, hogy némelyek elhangzanak élőben is a zenés est folyamán.
Esterházy Péter
„Szerette az uramat.”
– Téged az is szeret, aki nem szeret, mi?! – mondta az írónak. Az író zavartan nevetgélt. Régebben Anna bluest is énekelt neki, később ezek elmaradtak. Carlsson volt Georgina kedvence, a kis Carlsson, a stockholmi blues atyja; mindenki, mindenki a világon azt hitte, hogy Stockholmban nem lehet bluest énekelni, de lehet – T-Bone Walker még nem volt a Les Hite Band énekese, aranylamé öltönyében még nem rázta a csípőjét, jó két évtizeddel megelőlegezve valamit Elvis Presleyből, amikor már énekelte s népszerűsítette a Breezy Crazy Nose Blood Blues-t, a kis Carlsson zseniális miniatűrjét.
|
Valami norvég pali írta a szöveget.
|
Carlsson húrja is megrepedt; amikor 1945-ben tudomást szerzett a koncentrációs táborokról, levelet írt a berlini főrabbinak, akinek a lányát egy koppenhágai koncertről ismerte, és fölajánlotta, hogy ő is zsidó lesz. Viszontlevelében a főrabbi ezt udvariasan elhárította: „svéd az, aki magát svédnek mondja, de – édes fiam – a zsidó az, akit zsidónak neveznek (meg kinek szülő édesanyja az) – zsidó natus és nem zsidó doctus. Hidd el, nem gőgből írom mindezt. Nekem se könnyű. Zsidónak se, zsidóvá se. Juditról, akit te jól ösmersz, fiam, nincs még hírem, Lipcsében látták utoljára, derék, jó emberek között, most nincsen körünkben, de ha itt lenne, tudom, szívélyes üdvözletét küldeni nem mulasztaná. Ha más nem, ágya fölött Koppenhága városának térképe erre bizonnyal emlékeztetné.”
Carlsson többet nem énekelt. Volt egyszer, már a Beatles-időkből egy botrányos rádióriport, amely bejárta a világot, Carlssontól azt kérdezte egy újságíró, hogy fölfogható-e hallgatása afféle Adorno-parafrázisnak. Carlsson nagyon beteg volt már akkor, bőrrák vagy mi, lefogyott, vézna és kicsi volt, mint egy zsoké, és ivott is nagyon; hogy ki Adorno és ki parafrázis, nem tudta.
– Hogy azért nem énekel-e, merthogy Auschwitz után, hogy így mondjam, nem lehet bluest énekelni? – Carlsson krákogott, harákolt, ezt félreérthetetlenül lehetett a magnószalagról hallani.
– Egy faszt. Berekedtem.
Ez a két mondat akkor bejárta a világot; John Lennon, aki nagyon szerette a Breezy Crazy-t, egy álló hétig minden kérdésre ezt válaszolta: Egy faszt. Berekedtem. Anna sokszor szerette volna ugyanezt válaszolni, Georgina biztatta is, sose merte megtenni. Újabban már csak leveleztek.
Fehér Renátó
Nazális kibúgók – variációk EP-bluesra
Ha orrunkból a blues kibúg,
és berekednek a fiúk,
és verekednek a fiúk,
ha orrunkból a blues kibúg,
minden hiú fiú berúg.
Miközben orrunkban szeptikus a septum,
szívünkön mégse-nem botlik meg a metrum.
Miközben elájulsz a basszus szólótól,
magadban mantrázd, hogy don’t you come back no more.
S miközben szívünkön ritmikus seb heged,
megmarkol- / lyuk, Babám, / a hard rock / seghedet.
Ha mégse jössz ki a napra,
ne tegyél mindent egy lapra,
hisz pénzmagra megy, nem babra.
Ha mégse jössz ki a napra,
ne játszd újra, Sam, hagyd ABBA!
S miközben szívünkben megnyílt egy bazár is,
nem dúdo- / lunk olyan / bluest, ami / banális.
S bár a svéd blues bazár már nem szenzáció,
mégis kul- / turális / appropri- / áció.
S miközben szívünkben bezár a bazár is,
csak olyan / bluest dúdo- / lunk, ami / nazális.
Ha még lehetne állnia,
akkor sem kéne fájnia,
gerinc, honvágy, ima, pia,
ha meg lehetne állnia…
Tom waits in Scandinavia.
Akinek / fontos, an-/ nak nehéz / is a szó,
mi meg azt kérdezzük, why don’t you wanna go.
Miközben belőlünk kifogy a versanyag,
a hátsó ülésen egy angyal [J. J.] felkacag.
S bár nyelvünk, s világunk határa végtelen,
megállunk végül e blues düledékeken.
*
Akkor is maradok veled,
ha éjjelebb már nem lehet,
s oltják a sarki fényeket,
akkor is maradok veled,
’Itt vagy még?’, meg sem kérdezed.
A tölcsérzsivajból némulnak a dalok.
Én is, mint a fjordok, rekedten hallgatok,
rekedten hallgatok,
rekedten hallgatok…
PION ISTVÁN
Brutal Tepid Everything Nothing Blues
Ha még nem szól hozzád az Úr,
ne kérdezd, hogy mi az ár,
ne kérdezd, hogy mi az űr,
ha még nem szól hozzád az Úr,
a tűnek sincs hegye, ha szúr.
Ha már nem szól hozzád az Úr,
apályba fordul az ár,
végtelen apró az űr,
ha már nem szól hozzád az Úr,
a kékben sem ég, sem azúr.
Ha hozzád szól végre az Úr,
a kérdést viszi az ár,
nem izgat, hogy mi az űr,
ha hozzád szól végre az Úr,
a minden a semmi – bravúr.
Márton Ágnes
Ha szájadból csurog a nyál
Ne kérdezd, hogy intonálj
Ne kérdezd, hol az a nyár
Ha szájadból csurog a nyál
A szíved mar nem rezonál.
Ha tenyered pofonra jár
Ne kérdezd, mi lesz az ár
Ne kérdezd, ki imponál
Ha tenyered pofonra jár
A szíved már lakatra zár.
Ha sarkadról hullik a sár
Ne kérdezd, hol a határ
Ne kérdezd, mi nyit, mi zár
Ha sarkadról hullik a sár
A szíved mar batyusbazár
Ha füleden fénylik a genny
Ne kérdezd, hogy merre menj
Ne kérdezd, var-e a menny
Ha füleden fénylik a genny
A szíved mar szutyok es szenny
Ha talpadnak nem nyílik út /
Ne kérdezz apát, fiút /
Ne kérdezd, hogy lettél rút/
Ha talpadnak nem nyílik út /
A szíved mar szikkadó kút.
László Noémi
Ha májadban felgyűl a zsír
Ne kérdezd, hogy hol a sír
Ne kérdezd, hogy mi a hír
Ha májadban felgyűl a zsír
A szíved már hiába sír
Ha arcodról ömlik a lé
Ne hidd, hogy az ördögé
Ne hidd, hogy felöltené
Ha arcodról ömlik a lé
A nyelved már kiöltenéd
Ha esetleg lemaradtak volna az április 14-i bemutatóról az óbudai Esernyősben, de szívesen meghallgatnák az előadást, a későbbiekben figyeljék a fent említett művészek közösségi oldalait, vagy érdeklődjenek az Esernyősnél a további bemutatók helyszíneit és időpontjait illetően.
