Testképzavarról akkor beszélünk, amikor valaki torzítottan érzékeli a saját testét. Egészen mást lát a tükörben, mint amit a többiek, ha ránéznek. Lehet valaki teljesen átlagos alkatú, miközben kövérnek érzi magát. Más úgy látja magát túl vékonynak, gyengének, hogy közben sportos és egészséges. Vannak, akik egy-egy testrészüket, például az orrukat, bőrük textúráját vagy a combjuk vastagságát érzik teljesen vállalhatatlannak, és emiatt szoronganak, kerülik a társaságot.
Akármivel is elégedetlenkedünk saját magunkon, egy biztos: a testképzavar nem egyszerű hiúság vagy „tinédzser-nyűg”, hanem komoly pszichés nehézség, ami akár életet veszélyeztető étkezési zavarokhoz (anorexia, bulimia), szorongáshoz, depresszióhoz is vezethet.
S, hogy miért pont kamaszkorban alakul ki a leggyakrabban? Mert a gyors testi változások – a hirtelen növekedés, az izomzat, a mellek, a pattanások megjelenése és a nemi érés többi külső jele –, mind azt mutatják, hogy már nem gyerekek, rohamtempóban közelednek valami ismeretlen korszak felé, amit úgy hívnak, hogy felnőtt lét. Nos, mindez nagyon idegennek tűnhet saját maguk számára. A kamaszkor sok szempontból nehéz, régebben is az volt, de napjainkban iszonyúan erős a külső nyomás. A közösségi média tele van „tökéletes” testekkel, óhatatlan a hasonlítani vágyás, és a barátok, osztálytársak megjegyzései szintén meglepően mély nyomokat hagyhatnak akkor is, ha szerető környezet veszi körül a kamaszokat.
A kamaszkor az önazonosság kereséséről szól, arról, hogy ki vagyok, hova tartok, mit szeretnék. Minden mozog, minden zűrzavaros – még akkor is, amikor határozott, fekete-fehér gondolatokat fogalmaz meg egy kamasz. Ráadásul a kamaszkor a mai, digitális világban egészen más élményt jelent, mint akár 15-20 évvel ezelőtt. A tinédzserek fejlődése, kapcsolatai és önképük szorosan összefonódik az online térrel. Az identitás és az önkép oda-vissza ható kapcsolatban áll egymással, és az utóbbit nagyon is alakítják a like-ok, a visszajelzések, a közösségi médiában való jelenlét.
Az összehasonlítás másokkal a külső, az életstílus, vagy a népszerűség tekintetében még erősebb nyomást gyakorolhat, mint a korábbi évtizedekben. Mi, felnőttek sem vagyunk mentesek a szomorú vasárnapoktól, amikor a közösségi médiafelületekből úgy tűnik, mindenki más boldog családi életet él, nyaral, szórakozik, csak mi heverünk egyedül a kanapén, és pörgetjük a netet. A kamaszoknál ez az érzés még intenzívebb, már csak azért is, mert kapcsolataik nagy része online zajlik, chaten beszélgetnek még akkor is, ha egy térben tartózkodnak. Online játszanak és a közösségi médiából értesülnek arról, mit csinál a másik, nem elmesélésből. Gyorsabb és folyamatosabb a kapcsolattartás, de gyakran felszínesebb.
Van persze pozitív oldala is a digitális világnak, például lehetőséget ad arra, hogy kipróbálják, megmutassák önmaguk különböző oldalait, lehet kísérletezni, a külsővel mindenképp, de akár az identitásokkal is. A közösségi médiafelületeken pedig nemcsak bullying zajlik, támogató közegre is szert lehet tenni. A kamaszok számára a digitális világ egyszerre nyújt több lehetőséget, több kihívást, de több a veszélyt is. Az identitáskeresés, a barátságok, a kísérletezés és a szabadság megélése a felnőtté válás időszakában ugyanúgy fontos, mint régen, amihez a digitális tér szabadságot, szabad önkifejezési lehetőséget és információkhoz való szabad hozzáférést ad. Ugyanakkor súlyosak a kockázatok is: cyberbullying, függőség, káros tartalmak, és az adatvédelem meggyengülése.
A kamaszok és a szülők, a fiatalok és a középkorú felnőttek közt – amióta világ a világ – generációs ellentét feszül, de a jól bevált „bezzeg a mi időnkben” színesedik azzal, hogy a mai kamaszok számára a digitális lét „természetes közeg”, míg a szülők, tanárok nehezebben értik, mi zajlik ott. Nem az online világ ismeretlen, hiszen valljuk be, mi is sok időt töltünk a közösségi médiában, hanem a másik generáció buborékja, szokásai ismeretlenek, mintha egy másik országban élnének. Emiatt is veszik észre néha nehezen a szülők, nevelők, hogy valami gond van a gyerekkel.
Ezen a ponton szeretném hangsúlyozni, mennyire fontos a testképzavarra utaló jelek, tünetek idejekorán történő felismerése. Az állandó elégedetlenség a külsővel az egyik leggyakoribb jelzés. A testrészek túlzott figyelése, megjegyzések, félmondatok arról, hogy neki mije milyen ronda, a gyakori összehasonlítgatás másokkal, illetve az időnkénti dühkitörések amiatt, hogy valamelyik ismerősnek bezzeg milyen lapos a hasa, bármennyit eszik, vagy neki könnyű, mert…
A másik aggasztó tünet a szélsőséges diétázás vagy túlzásba vitt edzés. Ez először talán fel sem tűnik, sőt, sok szülő üdvözli, ha a kamasz abbahagyja az édességek zabálását, odafigyel az egészséges étkezésre – végre megjelent a felelős felnőtt magatartás, gondolhatják. Annak is szoktak örülni, ha a gyerek elkezd sportolni, hiszen ez fegyelemre, rendszerességre szoktatja, formásodik, izmosodik, jobban alszik. Ám egyszer csak feltűnik, hogy elkezdi kényszeresen kerülni azokat az ételeket, amelyeket „nem elég tisztának” vagy „egészségtelennek” tart, folyamatosan foglalkoztatja, mit eszik, honnan jött az alapanyag, hogyan készítették az ételt, és lassan már csak az étel körül járnak a gondolatai. Ez az ortorexia, ami egy viszonylag újonnan leírt evészavar, középpontjában a „túlzottan egészséges étkezés” kényszere áll. Mindig pozitív szándékkal indul, életmódváltás, diéta, sport vagy egészségmegőrzés céljából. Először csak bizonyos ételek kerülnek tiltólistára, mint például a cukor, szénhidrátok, adalékanyagok, glutén, állati termékek, miközben az evéshez egyre szigorúbb szabályok kapcsolódnak.
Az étkezés központi szerepe, a szabályozás fokozódó szigora, a szabályok megszegését kísérő bűntudat, szorongás – gyakorlatilag minden étkezési zavar leírható ezzel az alapképlettel. Mindezt a szociális kapcsolatok beszűkülése kíséri, hiszen az étkezési zavaros kamasz nem szeret, sőt gyakran nem is mer közösen enni másokkal, nehogy lebukjon. Az evését állandó kontrollkényszer jellemzi, mert ez ad neki biztonságot. Biztonságérzetből napjainkban mindenki deficites, a kamaszokra ez hatványozottan igaz. Elég egy gyanakvó pillantás, egy gonoszkodó odaszúrás, és nem fogja tudni kontrollálni magát – jobb, ha az étkezését, amiből eddigre minden öröm eltűnt, önmaga, egyedül, a szobájában intézi.
A bulimia a másik meglepően gyakori étkezési zavar, amit könnyebb elrejteni: az érintetteken kívülről nem látszik látványos változás, testsúlyuk a normál tartományban mozog. Az éjszakai magányos falásrohamokról, a nyomában fellépő kibírhatatlan bűntudatról, majd hányásról sokszor senki sem tud. Aki hashajtóval szabadul meg az ételtől, az még diszkrétebben tudja intézni. Jellemzője a titkolózás és a fokozott szégyenérzet, ezért a legfontosabb az lenne, hogy a kamasz ne maradjon egyedül a gondolataival. Az őszinte, ítélkezés nélküli beszélgetések azok, amivel segíthetünk, mielőtt nagyobb lenne a baj.
A torz testkép folyamatosan ébren tartja a súlycsökkentés kényszerét, a kamasz akkor is túlsúlyosnak látja magát a tükörben, amikor már betegesen sovány. Általában az anorexia is ártalmatlannak tűnő diétával kezdődik, és nehezen tetten érhető, mikor fordul át kontrollálatlan súlyvesztésbe, ami olyan súlyos következményekkel jár, mint az alultápláltság, hormonális zavarok, szív- és keringési problémák, vagy akár tényleges életveszély. A test működése lelassul: kimarad a menstruáció, gyengülnek a csontok, károsodik a bőr és haj, valamint szívritmuszavar is kialakulhat. Mentálisan általában maximalizmus, teljesítménykényszer kíséri, gyakran a család „betegsége”, azaz a túlzott elvárások, szülők közti konfliktusok, otthoni feszültségek szerepelnek a kiváltó okok között.
Az anorexia és a testszégyenítés (body shaming) szintén szorosan összefüggenek egymással – főleg kamaszkorban, amikor a külső megjelenés és mások véleménye kiemelten fontos.
Ha egy kamasz negatív megjegyzéseket kap a külsejére, gúnyolódnak rajta, kritizálják a testét és az alakját, azt bizony nehéz kezelnie. A fiatalok ráadásul különösen kegyetlenek tudnak lenni egymással, főleg, ha megjelenik a csordaszellem. Az ártatlan, szemtől szemben történő ugratások is el tudnak fajulni, hát még az arctalan online térben a névtelen kommentek, mémek. Az online body shaming nem ártatlan vicc, legtöbbször súlyos lelki sérüléseket okoz, és hosszú távon hozzájárulhat az evészavarok, illetve pszichés betegségek kialakulásához.
Jöhetnek megalázó kommentek, üzenetek, reagálhatnak képekre, posztokra bántóan, gúnyolódással, szarkasztikus megjegyzésekkel, de talán még traumatizálóbb, amikor valakit kihagynak egy közös chatből, és a háta mögött kibeszélik a külseje – vagy bármi más – miatt. Különösen kamasz lányoknál romboló a hasonlítgatás: ki miben szebb, miért jobb csaj, mennyivel jobban néz ki. Ha egy kamaszt gyakran megszégyenítenek a megjelenése miatt, erősen romlani fog az önértékelése, mindez diétához, túlzott fogyókúrához vezethet, ami később anorexiába torkollhat. Az anorexiával élő ember állandóan fél a negatív visszajelzésektől, ezért még szigorúbban kontrollálja az evését, így lesz ebből kontroll helyett egy lefelé tartó spirál. A „De vékony lettél!” dicséretek paradox módon tovább erősítik a betegséget, mert jutalomként hatnak.
A két legfontosabb üzenet, amit ilyenkor célba kell juttatnunk, hogy nincs egyedül, és nem a teste határozza meg, mennyit ér. Az elfogadás és a támogatás a legjobb gyógyír, nemcsak az étkezési zavarokra, hanem nagyjából mindenre, és ebbe beletartozik az önelfogadás és önmagam támogatása is.
Meg kell értetnünk a kamaszokkal, milyen fontos, hogy önmagukkal is kedvesen beszéljenek. Az a bizonyos belső hang magának se mondhatja azt, amit egy barátnak soha nem mondana, például: „dagadt vagy, béna vagy”. Aki ilyet mond, az nem barát.
S még egy utolsó fontos gondolat mindannyiunknak: találj örömöt a mozgásban, találj örömöt az evésben. Nem a tested mérete vagy formája, hanem a mosolyod, az energiád és a történeted tesz igazán különlegessé.
