A kiállítás a főváros 150. évfordulójára született, ami nyilván megszabja a időbeli és térbeli keretet. Ez segítség vagy nehézség a kurátornak?
Mindig jó, ha van egy sorvezető, amihez tarthatja magát az ember. A 150 év adott egy időbeli keretet, mert 1873 ténylegesen a kiállítás kezdő dátuma, tehát nem kerestünk gyökereket, előzményeket. Abból a szempontból is fontos volt, hogy nemcsak a divatról beszélünk, de kapcsolódunk is a város történetéhez. Olyan tárgyak kerültek a kiállításra, amelyek konkrétan ennek a városnak a történéseit, az öltözködés-kultúráját, a hozzá kapcsolódó eseményeket tükrözik. Olyan tervezőktől, cégektől, gyáraktól kerestünk anyagot, akik ebben a városban voltak meghatározók. A divat nemzetközi, folyamatosan változó, egymásra ható folyamat. Az, hogy mikor mi a divat, az helyileg vizsgálható az adott időpontban, hiszen más Bécsben, Milánóban, Párizsban és más Budapesten, mert mindig az adott ország, hely, társadalom sajátos világa vetül rá az öltözködésre.
Ha tágabb perspektívából nézzük, a divat információt hordoz nemcsak az öltözködésről, de életmódot, társadalmi hovatartozást is megfogalmaz. A főváros különösen hangsúlyos szerepet tölt be vidéki városokhoz, kisebb településekhez képest.
Egészen más egy kisváros, mint a nagyváros, hiszen az utóbbiban sokkal több olyan alkalom adódik, ahová valamilyen módon fel kell öltözni. Egyébként a városegyesítés ténylegesen nagyon komoly fejlődést indított el, elindult a nagyváros kiépítése, akkor jöttek létre a körutak, sugárutak, a Városliget, Andrássy út, Opera stb., ezzel indul tulajdonképpen ennek a 150 évnek a története. A másik fontos szempont, hogy egy kis közösségben az emberek sokkal jobban ismerik egymást. Az öltözék persze náluk is jelzi, hogy milyen társadalmi rétegbe tartoznak, milyen családba születtek, de az öltözéknek ezt egy nagyvárosban konkrétan is el kell mondania. A ruha teszi az embert szólásnak ebben az esetben sokkal nagyobb jelentősége van, hiszen első benyomásként tényleg csak a ruha tudja elmondani mindazt, amit önmagáról közölni szeretne a viselője.
Vagyis az öltözködés olyan információkat hordoz, amelyek kapcsolódnak a ruha viselőjének identitásához?
Mindenképpen, de ez sokat változott ebben a 150 évben. Az, hogy a társadalmi státus határozza meg az ember identitását, hosszú ideig jellemző volt, de ahogy közelítünk a mához, egyre inkább a személyiség válik meghatározóvá. Így nyilván az öltözködést is befolyásolja, hogy mit szeretnénk magunkról elmondani.
Nagyon sűrű 150 év volt ez a főváros életében. Hogyan lehet mindezt bemutatni a divat történetén keresztül?
Hihetetlen időutazás ez az időszak. A kiállítás nem kronologikus, annak ellenére, hogy minden évhez kötődik valamilyen tárgy, és mindegyik esetében valamilyen változás vagy fontos esemény indokolta, hogy az adott ruha bekerüljön a tárlatra. Így viszonylag könnyű összehasonlítani a látogatóknak a különböző korok darabjait, jól tükröződnek az esetleges áthallások, mert azok is vannak, a divatelemek néha visszatérnek. Egyébként a ruhákat színek szerint rendeztük el a kiállításban, évszámokat rendeltünk hozzájuk, így az adott korhoz kapcsolható, könnyen értelmezhető minden darab.
Vannak egyszerűbb példák, a nagy történelmi események, mint a Millennium, koronázás, Trianon, a világháborúk, illetve az ezekhez kapcsolódó tárgyak. Van, amikor a divat változik erőteljesen, eltűnik például a fűző, éppen azt a pillanatot látjuk, amikor már megjelenik a fűző nélküli viselet. Különböző társadalmi rétegek öltözködésére is van példa, igyekeztem minél szélesebb körből meríteni, hogy ne csak a női ruhákat mutassuk be, hanem a férfi- vagy gyerekruhák is jelen legyenek, és egyéb dokumentumok, divatlapok. Vannak fontos események, például egy gyár indulása, vagy amikor egy tervező szerepe meghatározóvá válik, például Deés Enikőé. Vele készült interjú is, ő volt a Május 1. Ruhagyár tervezője a nyolcvanas években, előtte a Budapest Divatszalonban töltött hosszabb időt, mindkét szerepében meghatározó egyénisége volt a pesti divatnak, persze különböző módon. Az egyik egy méretes szalon, ami a Rothschild konkurenciája volt a Váci utcában, a másik egy gyár, aminek természetesen más funkciója volt. Előkerült egy bőr kosztüm, amit a Május 1. Ruhagyárban készítettek, Deés Enikő megőrzött egy darabot ebből. Az évszámot nem tudtuk, szerencsére hosszas keresés után megtaláltam a fotóját az Ez a divatban, így pontos évszámot kapott. Nehéz játék volt, mire minden tárgy készítési évét megtaláltuk.Ha csak ennyit látnánk, már az is beszédes lenne, de a tárgyakhoz magyarázatok, szövegek készültek, amelyeket hat téma köré csoportosítottunk. Ezek általános témák a divat történetében, minden korra, nyilván árnyaltan, de jellemzők: hogyan született meg a tervező fejében a ruha ötlete, hogyan valósult meg, milyen szerepet tölt be a viselő életében. Ezért is nem ezen szempont szerint vannak csoportosítva a tárgyak.
A színeknél arra még én sem számítottam, hogy kirajzolják a saját történetüket. Például a fekete, ami pont ebben a 150 évben kapott fontos jelentéstartalmat a gyászruhától a férfi öltözködés meghatározó színéig. Közben jelzi a női szerepkör változásait is, hiszen megjelenik a fekete a női ruháknál a munka világában, de a koktélruháknál, estélyi ruháknál is.
Vagy a rózsaszín, ami mindig a romantikát, a fiatalságot jelzi, volt időszak, amikor nagyon divatos volt. Van például egy strandruha a harmincas évekből, karcsú, fiatal lány viselhette. Az is érdekes, hogy bizonyos korokban nincs rózsaszín, például a hatvanas-hetvenes években, a nyolcvanas években viszont visszatér egy sokkal erősebb változatban, a pinkben.
A barnák közt sok bőrtárgy van, akár ruhák is. Viszonylag sok, iparművész által tervezett barna vagy natúr színű ruha gyűlt össze, amelyek főleg a hetvenes években készültek, ami a szocialista divatipar kiteljesedett, jelentős korszaka. Akkor már voltak nagy kiállítások, például az Ernst Múzeumban az Öltözködés ’72, vagy 1980-ban a Műcsarnokban a Kéz intelligenciája, amikor az iparművészet, divattervezés a lehetőségekhez képest nagyon elismert volt, gondoljunk csak Sárváry Katalinra, Bein Klárára, a már említett Deés Enikőre és másokra.
Ha a külföldi kapcsolatokról beszélünk, 1945 cezúra volt a korábbiakhoz képest?
Gyökeresen megváltozott a helyzet, egyrészt a nyugati kapcsolatok negatív megítélés alá kerültek, ez leginkább az ötvenes, hatvanas évekre vonatkozik, a hetvenes években már valamennyire szabadabb volt az információáramlás. A háború előtt kialakult szalonrendszer Párizsra nézett, onnan várta, hogy megmondják, mi a divat. A művészi divattervezés csak gyerekcipőben járt. Tüdős Klára volt az első igazán jelentős alkotó, aki divatba hozta a paraszthímzéssel, szőttesekkel díszített ruhákat, de a többség inkább szakipari tevékenységet folytatott.
Ez teljesen megváltozik a zsidótörvényekkel, a világháborúval, a háború utáni államosításokkal, a történelmi események átrajzolják a divat világát is. Ebben a közel tíz évben, 1938 és 1949 között a divatipar korábbi rendszere, működési módja megszűnik. Kiépül egy teljesen más forma, elkezdenek tervezőművészeket képezni, de már a tömeggyártáson van a hangsúly. Az persze más kérdés, hogy a gyárakba kerülve mennyi szabadságot kapnak a tervezők, de az Öltözködés ’72, kiállítás annak a tükre, hogy egyre kevésbé a politika vagy a párttitkár határozza meg, hogy milyen legyen a ruha. A kiállítás katalógusának előszavába Szilvitzky Margit, aki a kor egyik legelismertebb tervezője és egyúttal a kiállítás rendezője is volt, azt írta, hogy a tömegtermelésben lévő értékeket szeretnék bemutatni. Voltak persze ennek buktatói is, nem volt előzménye a tömeggyártásnak, ki kellett találni az egész rendszert, de nagyjából a hetvenes évekre működő könnyűipar alakult ki. A baj az, hogy ez is, mint ebben a 150 évben minden építkezés, valamiféle töréssel ért véget. Jött a rendszerváltás, a gazdasági nehézségek, ami magával rántotta az egészet. Ha visszavetítjük a korábbi korszakokba, ott is ugyanez történik, mindig újra kell kezdeni.
Nagyon látványos a kiállítás helyszíne, a templomtér, ami azért nehezíti is a kurátor helyzetét.
Számomra sokkal hálásabb lett volna egy tagoltabb tér. A hatalmas tér egyben nem könnyíti meg a tervezést, a pici tárgyak elvesznek benne. Ez volt a másik szempont, ami oda vezetett, hogy színcsoportok legyenek, így egységes lett a látvány. A templommal lehetetlen konkurálni. Amennyire szép ez a tér, annyira nehéz vele dolgozni, hiszen itt egyszerre látunk mindent. Mintha egy nagyvárosban az ember kimenne az utcára, és látná a szépet és csúnyát, az öreget, a fiatalt, a különböző tárgyakat. Itt persze válogatott az anyag, valamelyest csoportosítva, a blokkok egységesek, de mégiscsak időutazás, ahol egyszerre vannak jelen a múlt tárgyai.
Sokféle tárgy szerepel a kiállításban. Mennyire változatosak?
A női divat sokkal látványosabb, mint a férfi, de vannak persze férfiruhák is, a fehérneműtől a lódenkabátig, vagy az orkánkabátig. Vannak katonai egyenruhák, de vannak formaruhák is, például a MALÉV-hoz tartozó, de budapesti, helyi idegenvezetői egyenruha, ezzel találkoztak a külföldiek a fővárosban. Széles a skála a farmertől az estélyi ruháig, Zita királyné koronázási ruhájáig.
Vannak történetek is hozzájuk?
Van, amihez ismerjük a történetet, és van amire a kiállítás rendezésekor, a kutatás során derült fény. Van például egy pöttyös kislányruha, aminek nagyon érdekes a története. Maga a ruha látszólag semmi különös, anyagában, formájában jellemző az adott korra, eredetileg ezért választottam ki. Megnéztem a címkéjét, amire az volt ráírva, hogy Szolidaritás Háziipari Szövetkezet. Kiderült, hogy a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat hozta létre Nagy Imre hatalomra kerülése után 1954-ben, hogy a feloszlatott szerzetesrendek tagjai keressenek valami pénzt.
