Keresés
rovatok
intézmény | 2018 tél
Fotó: Hernád Géza
Vig György
EZ A HÁZ LEGYEN A HEGYOLDAL NAPPALI SZOBÁJA
Beszélgetés az Óbuda Hegyvidékiek Egyesületének vezetőivel
Néhány buszmegállónyira az Eurocenter fölött, kertes házak között, a Toronya utca sarkán áll egy, a környékbeli villákhoz képest egyszerűnek ható épület. Nem egy család otthona, hanem a kerület dimbes-dombos részein élők közös nappalija. Hivatalos nevén Táborhegyi Népház, az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesületének székhelye.

– Nem vagyok alapító tag, de a megalapítás évében, 1989-ben léptem be az egyesületbe – kezdi a közkeletű nevén csak Óhegy Egyesületként emlegetett szervezet bemutatását Felcsuti László, aki szabadideje jelentős részét a szervezet elnöki tisztjével járó teendőkkel tölti, magánemberként pedig sikeres építész. – Lényegében úgy jöttünk létre, hogy itt volt ez az ingatlan, a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori székháza, de egy időben itt volt a közeli iskola tornaterme is. A pártélet nagyjából kikopott a házból, de még itt működött a helyi Vöröskereszt.

A rendszerváltás után az épület kerületi tulajdonba került. Rástartolt néhány új párt, ám akkor a helybéliek is felébredtek, és egyesületet hoztak létre, amely már pályázhatott a házért.

Él egy olyan helyi legenda, hogy az akkori elnökünk bement az önkormányzathoz, és közölte, hogy ha nem kapjuk meg a házat, akkor „elvisszük, amit oda vittünk”. Mivel a ház eredetileg társadalmi munkában épült, amit számos fotó is bizonyít, ez az érv nyomósnak bizonyulhatott. Érdekes szájhagyomány, ám valószínűleg az állhatott a kedvező döntés mögött, hogy a pártok belvárosi ingatlanokra vágytak, a kerületben pedig méltányolták, hogy a helyiek egy valóban működő közösség nevében lépnek fel.

Benyóné Dr. Mojzsis Dóra (jobbról a harmadik) az egyesület tagjaival szüreti mulatságon Fotó: Hernád Géza

– Amikor az ide költöző, vagy már itt élő családoknak kicsik voltak a gyerekeik – én is hasonló helyzetben voltam –, érezhetően fellendült a közösségi élet – emlékezik Benyóné Dr. Mojzsis Dóra, az egyesület másik motorja, aki civilben régész és az Óbudai Múzeum munkatársa. – Jöttek az ötletek, hogy csináljunk ökörsütést, rendezzünk „Ki mit tud?”-ot, közös programokat, és jöttek a családok gyerekestül. Mindenki jól érezte magát. Az akkori fiatal családosokból alakult ki a mostani egyesület „kemény magja”, 30–40 fő, akikre ma is lehet számítani.

– Nagyjából 370 tagunk van, körülbelül a felük fizeti be rendszeresen a jelképesnek tekinthető tagdíjat. –  veszi át a szót az elnök. – A tagok közül 40–50-en vesznek részt aktívan a programok létrehozásában, megvalósításában, és nagyjából 15-en vannak azok, akik folyamatosan részt vesznek a mindennapi tennivalókban, aktívak az elnökségi munkában, kezelik az egyesület pénzügyeit, pályázatokat írnak, újságot szerkesztenek, fenntartják a ház rendjét stb. Rendezvényeinket, a programokon résztvevők számát tekintve a Táborhegyi Népházat a Hegyvidék művelődési házának tartjuk.

A klasszikus és hagyományőrző rendezvények mellett – mint például az Óhegy Napok, a Táborhegyi Szüret, a disznóvágás, a farsang – havonta nyílik új kiállítás, de van angol társalgási kör, filmklub, bridzsklub, torna- és táncfoglalkozás is.

Azt mondtuk, hogy „ez a ház legyen a hegyoldal nappali szobája”. Ide bárki bejöhet, megmutathatja magát, festményeit, műveit, de kerülje a megosztó témákat. Ez az álláspontunk a közösség szempontjából is alapvető: ne nézzük egymás politikai álláspontját, vallását és vagyoni helyzetét, ugyanakkor szellemi, erkölcsi értékeit és közösségépítő gondolatait tiszta szívvel fogadjuk.

A ház jelenleg is az önkormányzat tulajdona, amit a fenntartás fejében használ az egyesület. Az éves költségeinket főleg pályázatokból, adományokból kell előteremtenünk. Számíthatunk önkormányzati támogatásra, a nagyobb felújításoknál kapunk is segítséget, de a rezsi kitermelésére kénytelenek vagyunk a teremhasználóktól rezsi hozzájárulást kérni. Fontos szempont ilyenkor az, hogy a teremhasználók tevékenysége is közösségi érdeket képviseljen. Olyan legyen, amire az itt lakóknak egyébként is szükségük van. Amikor például egy zenekar keresett próbahelységet nálunk, nem mentünk bele, mert nem találtuk mögötte a közösség érdekeit.

Felcsuti László a Szent Donát kápolnában Fotó: Hernád Géza

Visszakanyarodva az egyesület tevékenységére, jelentős szerepünk van a területünkön lévő műemlékek fenntartásában is. Éppen átadtuk a felújított Jablonka Parkot az Ecker-kereszttel 2006-ban, amikor valaki fölnézett a Szent Donát kápolna boltozatára, és észrevette, hogy a dongaboltozat meg van repedve, süllyedve. Összefogtunk, hogy megóvjuk az összedőléstől. Mindent mi csináltunk, a tervezéstől a kivitelezéség. Az önkormányzat is segített, de a munka oroszlánrésze általunk megkeresett vállalatok, cégek közreműködésével és a hegyi emberek társadalmi munkája révén készülhetett el. Az érdemi munkát szakemberek végezték, a belső festmények restaurálását szakrestaurátor végezte, tehát alapos és időtálló munkára törekedtünk. A kaput műemléki javaslatok alapján és jóváhagyásukkal gyártattuk le, mert addig egy borpince kapuja volt a kápolnán. Harangöntő jött ki megjavítani a harangot, és automatikával látta el. Azóta minden délben hallani, hogy van egy kápolnánk a hegyoldalon.

Akkoriban indult el az úgynevezett „vacsora házért” kezdeményezésünk is. Volt vacsora a Jablonka Park kiépítéséért, a kápolnáért, a kertért és sorban a nagyobb projektjeinkért.

Valami finomat főztünk, meghirdettük a drága vacsorajegyet, és elfogadtunk további adományokat is. Voltak, akik a vacsorajegy mellé jelentős adományt adtak. Ezzel nemcsak segítettek, hanem igazolták, hogy céljaink helyesek, egyetértenek vele.

Aztán következett a Kiscelli Kálvária rendbetétele. Első lépésben a műemlékes kollégáimmal elkészítettük és engedélyeztettük a helyreállítási tervet. Még folytak a Donát kápolna munkái, de miután az elkészült és átadtuk, belevágtunk a kálvária felújításába. A háború után elődeink kétszer is helyreállították az összedöntött stációkat. Nagy érdemük, hogy az utókor számára mai napig megmaradt a Kiscelli Kálvária. 2012-ben, amikor számba vettük a feladatokat, már összetört, kifakult képeket láttunk, néhány eredeti kvarchomokkőből készült stáció között beton és műkő stációkat is találtunk – szóval műemléki szempontból kaotikus állapotok fogadtak.

A műemlékesek bevonásával úgy döntöttünk, hogy jó minőségű budakalászi mészkőből újítjuk fel mindegyik állomást, és új stációképeket helyezünk el rajtuk.

– Honnan lett minderre pénz? – merült fel bennem a kérdés.

– A kiscelli templomban rendeztünk egy jótékonysági koncertet a kálváriáért – ad magyarázatot az elnök. – Döbbenetes volt. Életem egyik legszebb élménye. Komoly előkészítő munka, csodálatos eredménnyel. A Golgota Gospel Kórus támogatott minket fellépésével. A koncertre 5 ezer, 10 ezer és 15 ezer forintos belépők voltak. Az egyesületben harminc segítőnk kapott tíz-tíz jegyet, amit el kellett adnia. Volt, aki tizenötöt kért. Végül megtelt a templom. A 100 tagú kórus előadásán ötszáznál több néző jelent meg, így a felújításba azonnal bele tudtunk vágni.

Jótékonysági koncert a Kiscelli Kastélyban Fotó: Óhegy Egyesület

Később a Kálvária szoborcsoport restaurálásához 2013-ban a Társaskörben rendezett jótékonysági rendezvényen a Liszt Ferenc Kamarazenekar ajánlotta fel koncertjét, az Óbuda Kulturális Központban pedig Tenk László felkérésére neves színészek és előadók szerepeltek. A TenkArt Alapítvány tíz neves óbudai művésze festményeit ajánlotta fel kisorsolásra azok között, akik a legdrágább jegyet vásárolták meg. Nagy siker volt, mert mindkét alkalommal teltház volt. Óbuda Önkormányzata ekkor jelentős támogatásban részesítette a szoborcsoport felújítási munkáit. A felújított Szent Vér kápolnát 2015-ben, nagypénteken adtuk át ünnepélyesen.

Tíz év alatt öt hegyvidéki műemléket újított fel egyesületünk, amire nagyon büszkék vagyunk.

És végül a Hegyvidék egykori, 1855 és 1986 között működött téglagyárainak állítottunk emléket a Népház homlokzati falán kialakított, állandó helytörténeti kiállítás keretében, ahol a téglagyárak gyártott termékeit helyeztük el.

– Mekkora területre terjed ki az egyesület tevékenysége, hol vannak a határai? – terelem vissza a szót az egyesületre.

– Én azt gondolnám, hogy a havonta megjelenő újságunk, az Óhegy-Hírek terítési területére – válaszolja az elnök –, a Kolostor utca és a Harsány lejtő között, a Remetehegyen, Testvérhegyen és a Táborhegyen. Az ingyenesen szerkesztett és terjesztett, 3.000 példányban megjelenő újság az egyesület tevékenységén túl bemutatja a Hegyvidékét érintő közügyeket, a hegyoldal történetét, természeti értékeit, közterületi kérdéseket, az általános iskola eseményeit, a hegyi lakosok munkáját, erősítve mindezzel a lakók helyhez való kötődését, lokálpatriotizmusát.

A lap költségét nekünk kell kigazdálkodni, mert az újság ingyenes. Szerencsére helyi vállalkozók szívesen hirdetnek benne.

Természetesen a cikkírás és a szerkesztés is társadalmi munkában zajlik. Legutóbb a Nemzeti Együttműködési Alap támogatását is élveztük.

Készül a szüreti birkapörkölt Fotó: Hernád Géza

– Vannak minden évben visszatérő rendezvényeink, rendezünk szüretet, disznótort, farsangot – veszi át a szót Dóra. – A szüreti mulatság mindig egynapos. Reggel busszal indul a társaság, idén Pilisborosjenőre mentünk. Ott van egy kis früstök, utána szüret, és megmutatják a gyerekeknek, hogyan kell használni a metszőkést. A szüretelés után visszajön a társaság a házhoz, itt a leszedett szőlőt kipréselik, a mustot természetesen lehet kóstolni, haza is lehet vinni, és közben a teremben borászati előadásokat lehet hallgatni. A bográcsban rotyog a pörkölt, amit az Óhegy idei legjobb szakácsa abszolvál. A hegyi asszonyok évek óta betanulnak valamilyen táncot jeles események alkalmából, idén dunántúli karikázót jártunk. A Békás Zenekar húzta a talpalávalót, amíg csak a kedves közönség bírta.

Az évet hagyományosan egy hatalmas Mikulás bulival zárjuk. Ilyenkor fölballag a társaság a Virágos-nyeregbe, ahová lovon jön a Mikulás, közben az úton krampuszok állítják meg a felfelé gyalogolókat.

Amelyik gyermek hajlandó a krampusznak énekelni, szavalni, az szaloncukrot kap cserébe. Fent tábortűz körül énekelnek a gyerekek, majd amikor megérkezik a Mikulás, minden gyerek megkapja személyesen a csomagját. Ez elég nagy rendezvény, négyszáz szülő és gyerek általában összejön. A Pizza Paradicsom minden évben támogatja az ünnepséget finom pizzáival. Főzünk teát, csinálunk forralt bort egy jelképes összegért, hogy költségeink megtérüljenek. Délelőtt a legkisebbekhez idejön a Mikulás a házba, mert ők nem biztos, hogy bírják a hegymászást.

Fent tábortűz körül énekelnek a gyerekek, majd amikor megérkezik a Mikulás, minden gyerek megkapja személyesen a csomagját. Fotó: Óhegy Egyesület

Nagy buli a disznóvágás is. Amikor elkezdtük, még itt a kertben szúrta le a böllér, de az EU-s előírások miatt mostanában már nem élve érkezik ide a disznó. Így is egész napos a program a pörzsöléstől kezdve a feldolgozásig: kolbász- és hurkatöltés, fő a leves a fazékban, a legvégén pedig disznótoros vacsora.

A nyár eleji rendezvényünk az Óhegy Napok, aminek én vagyok a szülőanyja, és 2017-ben már 15. alkalommal rendeztük meg.

2002-ben találtam ki, nem meghazudtolva régészi mivoltomat: abból indultam ki, hogy kevesen ismerik Óbuda középkorát, mindenkinek a római kor jut az eszébe.

Az első alkalommal még főleg előadások voltak, kirándulás és egy kis főzés, de a második évben eljött a Szent György lovagrend is Visegrádról. Szerepünkhöz heteken keresztül varrtuk a középkori ruhákat. Volt kürtösünk, dobosunk, udvari bolondunk, solymászunk, aztán együtt fölgyalogoltunk a hegyre, az iskolához, mert ott jó nagy az udvar. Ott zajlott a lovagi torna, íjászat, Toldi-verseny, a legjobb lovag megválasztása, akinek verset kellett írnia a szíve hölgyéhez. Este pedig lakomával zártuk a napot. Az évek során három napos lett a rendezvény, hogy mindenki megtalálja azt a programot, amihez igazán kedve van.

Családi vasárnap az egyesületben Fotó: Óhegy Egyesület

A kisgyerekes szülők körében tavaly megindult az ún. „családi vasárnap” című rendezvénysorozat szervezése is, ahol bábszínház, kézműves foglalkozás, tánc, arcfestés foglalkoztatja a gyermekeket.

Van egy nagyon kedves házaspár a tagok között, ahol a férj ír származású, a feleség magyar, itt laknak a hegyen, és ők indították el tavaly a beszélős, mesélős, angol nyelvű klubestet.

–  Most már csak azt mondják meg, hogy miért csinálják?

– Mert nem vagyunk normálisak.  Éppen ma beszéltünk arról, hogy ha kapnánk havi alapbért, nem vállalnánk el hivatásos munkánk mellett. Inkább ingyen, lelkesedésből, szeretetből, egy közösséget szolgálva csináljuk, ráadásul azt, amire van is igény. Így egészen más.

Juhász Dénes, a Békás Zenekar vezetője a szüreti mulatságon Fotó: Hernád Géza