Hogyan lettél óbudai?
Az édesanyám és a szülei óbudaiak voltak. A ház, amelyben a családommal élünk a Testvérhegyen, annak a régi háznak bővítéséből jött létre, amelyben édesanyám felnőtt. Egyébként Pesten és – az édesapám diplomata hivatásából adódóan – különböző távoli országokban éltünk, de sokat nyaraltam a nagyszüleimnél Testvérhegyen. Számomra ez nagyon erős kötődés. Óbuda az én falum.
Fiatalon jártad a világot édesapád hivatása miatt. Hogy élted meg ezt a vándorlást?
Kilenc éves sem voltam, amikor édesapám a kairói magyar nagykövetségre került. Óriási dolog volt, hiszen nekem már az is nagy változás volt, amikor nem sokkal előtte a kilencedik kerületből Óbudára költöztünk. Épp csak kezdtem hozzászokni az új lakóhelyemhez, az ottani közösséghez, amikor édesapám eldöntötte, hogy megyünk Kairóba. Teljesen megváltozott az életem. Nehéz volt, de utólag úgy látom, hogy nagyon sokat köszönhetek ennek. Szerencsés voltam, hiszen kinyílt számomra a világ, ami tele volt furcsasággal és érdekességgel a maga múltjával, a hangulatával, misztikájával együtt. Két és fél év múlva átköltöztünk Líbia fővárosába, Tripoliba, ahol édesapám nagykövet lett. Ismét egy új világ, és persze mást jelentett a nagykövet fiának lenni. Tripoliban amerikai iskolába jártam, ezért a második anyanyelvem az angol lett. A szüleim fogadásokra, vacsorákra jártak, ezért sokat voltam esténként egyedül, legjobb barátom a rádió volt. Elképesztően jó zenei műsorok voltak a rádióban.
Fiatalon, a kilencvenes évek elején már bekerültél a zeneiparba.
Az egy tündérmese volt. Ahogy említettem, már kamaszkoromban nagyon érdekelt a zene. A gimnáziumban volt együttesem is. A Közgazdasági Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakán végeztem, felvettek a Külügyminisztériumba, majd lehetőséget kaptam arra is, hogy az elit bécsi Diplomáciai Akadémián tanuljak. Minden sínen volt ahhoz, hogy diplomata legyek, de mire a bécsi akadémiát is elvégeztem, egyre kevésbé akartam az lenni. Azt gondoltam, hogy az édesapám ezt az utat már végigjárta, nem akartam őt ismételni. Mindeközben zenei újságokba írtam, zenekarokat menedzseltem, zenéltem, dalszövegeket írtam. A rendszerváltás évében végeztem Bécsben. Eljutottam arra a pontra, hogy döntenem kellett: mit akarok kezdeni az életemmel? Felmértem azt, hogy mik a pillanatnyi lehetőségek. Tudtam, hogy van egy Multimédia nevű cég Magyarországon, mely akkor Közép-Kelet Európa legnagyobb zenei vállalkozása volt, a régió összes zenei produkcióját szervezte. Megkerestem a cég vezetőjét, Hegedűs Lászlót, és azt mondtam neki, hogy: „szerintem nekem nálad kellene dolgoznom”. Azzal a tekintettel nézett rám, ami azt jelentette, hogy „te kissrác, miért gondolod ezt magadról?” Erre azt mondtam neki, hogy mindent tudok a zenéről és egyébként beszélek öt nyelven. Azt mondta, hogy ez kezd érdekesen hangzani és behívott az irodájába beszélgetni, de szombat estére, amikorra már társasági vacsora programom volt szervezve. Természetesen bementem hozzá, de még tizenegykor sem jutottam be a szobájába. Végül benyitottam az ajtón azzal, hogy várnak rám a barátaim. Erre azt kérdezte, hogy „mit nyivákolsz?”. Végül megegyeztünk abban, hogy visszamegyek másnap, majd attól a naptól kezdve már a Multimédiában dolgoztam.
Egy hétre rá már a Scorpions-szal, egy hónap múlva a Judas Priest-tel voltam turnén, egy év múlva pedig az AC/DC-vel és a Metallica-val. Hegedűs László mindenben segített, ráadásul az az első komoly munkám, amivel ő bízott meg, nagyon meghatározó volt a karrierem szempontjából. A Multimédiával egy nemzetközi konferenciát szerveztünk Budapesten. A konferencia neve Looking East and West volt, azaz „nézzünk keletre és nyugatra”. A cél az volt, hogy a teljes nemzetközi zeneipar találkozzon a keleti piac kinyílásának az apropóján. Mindenki itt volt Budapesten, aki a zenei szakmában számított: lemezkiadók, koncertszervezők, még az amerikai MTV is. Ennek okán villámgyorsan mindenkit megismertem a nemzetközi zeneiparból, ráadásul egy kollégám beajánlott a Sony Music-hoz, és már a konferencia nyitófogadásán megkeresett a képviselőjük. Huszonhat évesen nyilván nyitott voltam arra, hogy a világ egyik legnagyobb kiadójával tárgyaljak, mivel a zeneipar volt az életem. A Sony Music képviselője az egyeztető beszélgetés végén megkérdezte tőlem, hogy meg tudnék-e nevezni néhányat a kiadó művészei közül. A-tól Z-ig tudtam a repertoárjukat.
Hogyan élted meg annak a felelősségét, hogy a magyarországi zeneiparra nagy ráhatásod volt?
Nagy alázattal, csodálattal éltem meg azt, hogy dolgozhattam azokkal a művészekkel, akik tinédzserként az ikonjaim voltak. A legszebb dolog az volt a számomra, amikor azt mondták a Sony Music-nál, hogy az első feladatom az lesz, hogy hazai repertoárt építsek, szerződtessek magyar művészeket, és csináljak jó magyar lemezeket. Megtehettem azt, hogy akikre istenként tekintettem, azokkal lemezeket készíthettem, és akik ráadásul elfogadtak engem együttműködő partnernek. Ez volt a legcsodálatosabb a számomra. Folytatódott a tündérmesém.
Kik voltak az ikonok?
Nehéz kérdés, mert senkit sem szeretnék kihagyni. A legkedvesebb történetem Balázs Fecóhoz kötődik, ami sajnos nagyon aktuális. (A történet az Óbudán több évtizedet élt Balázs Fecó halála kapcsán készült megemlékező cikkünkben olvasható. – a szerk.) Többek között elképesztő, fantasztikus élmény volt Deák Bill Gyula Bort, bluest, békességet című albumán dolgozni. Ott volt a Tátrai Band és a Tunyogi Rock Band lemeze, Tolcsvay László, Bornai Tibor, Katona Klári és Babos Gyula csodálatos albumai. Utólag visszagondolva nem is értem, hogy abba a pár évbe hogyan fért bele ennyi nagyszerű album elkészítése.
Beszélnél azokról a hazai sztárokról, akiknek az indulásában és sikerében közreműködtél?
Ők még többen vannak. Amikor megkaptam a Sony Music-tól azt az izgalmas lehetőséget, hogy „lemezkiadósdit játszhassak”, szó szerint azt mondták nekem, hogy „mostantól már nagyfiú vagy és azt csinálsz, amit akarsz.”
Mindezt sokféle zenei műfajban tehettem. Meg kell említenem a Crystal-t , hiszen Kasza Tibiék zenekarából elég nagy sztárt csináltunk a kiadóval. És a Black Out-ot sem hagyhatom ki, róluk azt gondoltam, ők a „magyar” Pearl Jam, vagy a „magyar” Alice in Chains. A Tankcsapda és a Ganxta Zolee és a Kartel pedig egy külön történet.
Elmesélnéd?
A Tankcsapda a karrierjében már elég jó szinten tartott akkor, amikor elkezdtem irántuk érdeklődni. Úgy éreztem, hogy egy bizonyos ponton megrekedtek, és úgy gondoltam, hogy hozzá tudok tenni ahhoz, hogy továbblépjenek. Végül a kiadónkhoz szerződtek hosszú rábeszélés után, majd pont akkor komoly alkotói válságba kerültek. Sejteni lehet, hogy ennek mennyire örültem. Elkészült egy új album, ami nem volt rossz, jól is fogyott, hiszen még vitte a lendület, de ugyanazt hozta, mint az előző. Ezután a zenekar szanaszét esett egy időre. A menedzserük hozott egy olyan anyagot, amiben kétféle produkció volt: kiadatlan-kiadhatatlan felvételek és a fodrászüzlet padlójáról összekotort hajmaradványok. Mit tudtam tenni, végighallgattam, de volt köztük egy dal, amit Lukács Laci egyedül hozott össze Debrecenben. Annak a dalnak az volt a címe, hogy Mennyország tourist… Szóltam a fiúknak, hogy itt van az életetek slágere és keresztül fogom tolni az amúgy a Tankcsapdához ellenségesen viszonyuló, nem túl színvonalas zenéket játszó magyar médián. Így is történt. Lehet, hogy ezt a srácok nem írnák alá. A fő érdem természetesen az övék, a dalt ők szerezték, de ha nem verem keresztül a médián, akkor lehet, hogy az életük slágere elsikkad.
Ganxta Zolee-t pedig már jópár éve ismertem, amikor Pierrot (Marosi Z. Tamás zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer – a szerk.) elhozta a demójukat hozzám. Nagyon tetszett, mert jó zenei anyag volt, melyhez Pierrot is sokat hozzátett. Hiányzott a magyar zenei palettáról ez a stílus. Azt mondtam, hogy ha egy darab CD-t sem adunk el, akkor is megcsinálom, mert ez lesz az első magyar gangsta rap lemez. Elképesztő sikertörténet lett belőle.
A hazai Sony Music igazgatójaként számos világsztár előadóval találkoztál, és van, akivel baráti kapcsolatba kerültél. Hogyan emlékszel erre az időszakra?
Az igazgatóságom alatt a Sony Music a négy legnagyobb nemzetközi zenei kiadó egyike volt. Sok olyan művésszel találkozhattam személyesen, akik a nemzetközi pop és rock zene ikonjai, a kilencvenes évek nagy sztárjai voltak: Mariah Carey, Célin Dion, Gloria Estefan, George Michael, az akkor feltörekvő sztárok, Ricky Martin, Marc Anthony, Jennifer Lopez, és azok, akik már a hetvenes évektől a zene csillagai voltak, Bruce Springsteen, Alice Cooper, Billy Joel, a TOTO zenekar tagjai. Szinte mindegyik művész közvetlen volt velem. Célin Dionnal többször találkoztam, nagyon kedves személyiség. Minden alkalommal, amikor beszélgettünk, sugárzott belőle a szeretet. 1994-ben megszerveztem, hogy az aktuális lemeze kapcsán, promóciós célból eljöjjön Magyarországra Alice Cooper.
Öröm volt vele tölteni az időt, mert intelligens, kulturált, művelt, remek humorérzékű, tehát más, mint amit sokan gondolnak róla. Ha újra és újra összefutunk, pontosan emlékszik a találkozásainkra.
Milyen tevékenységet végez a MAHASZ, melynek sok éve vagy az elnöke?
Kétféle feladata van a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének. Az egyik az érdekképviselet mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten. Az Európai Unióban történő jogalkotási tevékenységben lobbizunk, illetve a hazai folyamatokat is végigkövetjük. A másik az a gazdasági tevékenység, ami a közös hangfelvétel-kiadói jogkezelés, a jogosultaknak járó szerzői jogok érvényesítése, az abból keletkezett díjak beszedése és elosztása.
A Fonogram – Magyar Zenei Díj szervezése évről évre hozzád köthető. Hol a helye a díjnak a magyar zenei szakmában, és mit jelent számodra a szervezése?
A hangfelvételeket kiadók díját nem titkoltan a magyar Grammy-díjnak szánjuk. Korábban Arany Zsiráf volt a neve, de 2004-ben javasoltam, hogy nevezzük át Fonogramra, mert az lényegesen komolyabban hangzik, és sok munkával elértük azt, hogy mára a legrangosabb zenei díjjá váljon. A MAHASZ életében a Fonogram díj nagyon fontos projekt és komoly csapatmunka eredménye, amelyhez normális körülmények között díjátadó rendezvény kapcsolódik, melyet élőben közvetít a televízió. Idén várhatóan – ahogy sajnos tavaly is történt – elsősorban online tudjuk az díjazottak kihirdetését megoldani, de szervezünk mellé rádiós és televíziós megjelenést is.
Szívügyem ez a díj, és nagy örömmel látjuk, hogy a művészek büszkék az elismerésre. Évről évre nő a Fonogram Magyar Zenei Díj rangja, értékeli a média, becsülik a művészek, és a Fonogram díjukat feltüntetik, ahol csak lehet.
Hogyan tudod összeegyeztetni a családi életedet a zeneipar nem átlagos időbeosztású életmódjával?
Muszáj volt összeegyeztetni, különben tönkrement volna a családom. A zeneipari karrierem eleje a turnézásról és az utazásról szólt. Nagyon fiatal voltam, de mégis megviselt. Rossz volt távol lenni az otthontól, minden reggel máshol felébredni, többnyire egy turnébuszban. Ezt a részét nem szerettem a munkának, hiszen már volt gyermekem és feleségem. Alig vártam, hogy olyan területére kerüljek a zenei szakmának, ami ilyen szempontból kevésbé megterhelő. A zeneipar többi ága is sok utazással jár, de azokban nem kell hetekig, hónapokig távol lenni, kevésbé jelent nehéz életmódot.
Sikeres lemezkiadó igazgatóból hogyan lettél a MAHASZ elnöke?
Azért vállaltam el, mert engem mindig a zeneipar teljessége érdekelt az összefüggés-rendszerével együtt. Az izgatott, hogy hogyan működik, mi mozgatja ezt az egészet? Kamaszkorom óta ez motivált, már akkor kiolvastam a zenei kiadványokban az összes apró betűt, megvettem az összes zeneipari újságot, a legkisebb részletekig kielemeztem azokat. 2001-ben, harminchét évesen, húsz éve lettem először a MAHASZ elnöke. A történethez hozzátartozik az is, hogy nehezen éltem meg azt az időszakot, amikor a Sony Music „kiment alólam”. Rendkívül élveztem azokban az években, hogy csodálatos művészek alkotófolyamatainak lehettem részese. Maga volt a megvalósult álom. Ahogy telt az idő, rájöttem, hogy a következő életszakaszomban már máshol vagyok jó helyen, azokkal a tapasztalatokkal, amik a hátam mögött vannak, és akkor tudok a legjobban segíteni a hazai zeneiparnak, ha az egészére látok rá. Ahhoz, hogy most jó zenei albumok, dalok jöjjenek létre, arra ott vannak a tehetséges fiatalok, akiket jól ismerek és támogatom is őket. Nekem már részben más a feladatom, de ezek a dolgok összefüggnek.
Mit jelent számodra a zene?
Az életemet.
