Krúdy Gyula egy 1931-ben megjelent írásában így fogalmazott: „Ott alszanak a föld mélyén mindazok a városok, amelyek itt, a Duna legjobb helyén valaha épültek”. Az író ekkor már óbudai lakos volt, akit legnyűgözött a település történelme, és aggódva figyelte a tervezett Árpád híd építésének előkészítésével járó házbontásokat. Fenntartásai az Óbudára jellemző hangulat elvesztésére vonatkoztak, noha számos írásában foglalkozott az olyannyira vágyott híd megépítésével. Krúdy érzései jól mutatják, hogy nem könnyű megtalálni az arányokat az új építése és a régi megtartása között. Emiatt a napjainkban is aktuális dilemma miatt sok település képét szabták át, elpusztítva a múlt örökségét. Az egyes korok, városok, politikai rendszerek és direktívák településtervezési programjai és lehetőségei eltérő módon viszonyultak a problémához; mi maradjon, mi pusztuljon el örökre, mit tudunk beépíteni az újba.
Óbuda gazdag római kori emlékeinek sorsa változatosan alakult az évszázadok során. Egy részüket a kora középkorban még épületként használták, majd köveiket elhordták és máshol beépítették. A többi emléket a történelmi viharok temették el, hosszú időn át nyugodtak a föld alatt amíg újra napvilágra kerültek. A kövek mesélni kezdtek a település múltjáról és hajdani jelentőségéről. Felfedezésükkel új fejezet kezdődött, hiszen régészeti fontosságuk felismerése mellett dönteni kellett további rendeltetésükről.
Az első régészeti kutatás Óbudán a mai Flórián téren zajlott 1778-ban, amikor Schönvisner István vezetésével feltárták a katonai fürdő (Thermae Maiores) egyik központi fűtéses termét. A maradványokra egy meszesgödröt ásó telektulajdonos bukkant rá, aki jelentette a felfedezést a Tudományegyetemnek.
Schönvisner el is végezte a szakszerű munkát, a maradványokat gondosan befedték, megjelölték. A kutatási eredményeket Schönvisner az 1778-ban megjelent latin nyelvű tanulmányában összegezte. Nem sokkal később, az Óbudai Hajógyár építésekor és a mederkotrásnál szintén római kori romokra bukkantak, amelyek Széchenyi István legnagyobb bosszúságára akadályozták a munkát. A kotrógép és a cölöpverők, ahol csak tudták, szétrombolták a felbecsülhetetlen értékű emlékek egy részét. Az Óbudán látható, felszíni római kori maradványok feltérképezését Zsigmondy Gusztáv és Rómer Flóris végezte el 1863–1865 között.
Az 1880-as években történtek a legrelevánsabb ásatások Óbuda római múltjában. Ekkor kerültek elő a polgárváros, Aquincum, a hozzátartozó amfiteátrum és a vízvezeték romjai. 1894-ben nyílt meg az Aquincumi Múzeum a feltárásokat irányító Kuzsinszky Bálint szervezésében, bemutatva a római kori leletanyagot. A Flórián téren 1930-ig nem folyt újabb régészeti feltárás, de Óbuda központjának tervezett átépítése miatt újrakezdődtek a munkák. Nagy Lajos régész vezetésével került felszínre az egykori fürdő hideg vizes medencéje, amely a korábbi ásatások területe mellett feküdt.
A Nagyszombat utcai Királydomb alatt nyugvó katonai amfiteátrum feltárására 1935–1940 között került sor Nagy Tibor és Szilágyi János vezetésével. Ehhez az időszakhoz tartozik az óbudai római emlékek bemutatásának és az új városképbe integrálásának leggrandiózusabb terve, amely az építész ikerpár, Olgyay Viktor és Aladár műve volt (mindketten az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségiztek).
A testvérek 1936-tól dolgoztak a Római sugárút, a Via Antica tervein, amely a polgárvárosi és a katonavárosi amfiteátrumot kötötte volna össze. A tervek szerint az új út szinte jogutódja lenne a római útnak, de fontosnak tartották, hogy a mellette húzódó környezet is illeszkedjen a történeti képbe. Koncepciójukra több külhoni példát hoztak, például az olaszországi Via Flaminát és Via Appiát, amelyek szintén az ókorban épültek, de bizonyos szakaszaikat a jelenkorban is használták, bár néhány szakaszon eltértek az eredeti útvonaltól. A Via Antica két oldalán álló házak szintén egységes hangulatúak lettek volna, leginkább reprezentatív szereppel. A Via Anticát egy ünnepi fórumnak tervezték, élő múzeumnak, ahogy terveikben megfogalmazták: „…amelynek tengelyében ott találná az ókor egyik legnagyobb szabású építkezésének maradványait, de amely mégis modern volna és a hagyomány tiszteletében a jelent szolgálná”. A fővárosi döntéshozók Óbuda szabályozási tervének 1942. évi módosításánál elfogadták az Olgyay fivérek ötletét, de a világháború megakadályozta a megvalósítást.
Az 1950-es években ismét ásatások zajlottak a hajdani legiótábor körül felépült „katonaváros”, a canabae területén. Ekkor kerültek elő a Meggyfa utca lakótelep építése miatt egy a 2-3. században épült palota maradványai, amelyet a díszes mozaikpadló-ábrázolások miatt Hercules-villának neveztek el. A ritka leletegyüttest szabadtéri múzeumként, romkertként alakították ki. Ugyanebben az időszakban épültek fel az Óbudai Hajógyár bérházai a Kiscelli utca és Pacsirtamező utca sarkán, ahol a tervezők és a régészek szintén együttműködtek, feltárva és bemutatva egy vendégfogadó romjait az alagsorban (Táborvárosi Múzeum). A hajdani, nagy kiterjedésű római katonai tábor feltárásának újabb fejezete az 1960-as évek elején folytatódott, az ún. Lottóház felépítésének idején. Ekkor bukkantak elő a katonai fürdő délkeleti maradványai, amelyek bemutatását fontosnak tartották a modern ház tervezői, bár a szükséges betoncölöpök leverése óhatatlanul értékpusztítással járt. Ennek ellenére a hatemeletes ház alatt és egy külső területen láthatóvá váltak a fürdő itt feltárt részei.
A fenti példák is mutatják, hogy milyen koncepciók születtek a római örökség részleges megmentésére és bemutatására. Azonban Óbuda központjának – Flórián tér és környéke – nagyarányú átépítése során számos felbecsülhetetlen értékű római emléket ítéltek pusztulásra, robbantottak fel, csak a rendíthetetlen és elhivatott régészeknek köszönhető, hogy valamennyit sikerült megmenteni és bemutatni.
Belső-Óbuda rekonstrukciója és az első panelépítkezések 1967–1976 közötti időszakában több ütemben folytak jelentős bontások és területrendezések. A lakótelep tervezésénél figyelembe vették a régészeti munkálatokat, de sokkal fontosabb volt, hogy minél gyorsabban haladjanak az építkezések, sorra adhassák át az új lakásokat. Számos elképzelés nem valósult meg, sok helyen változtattak az eredeti terveken, azonban a tervezett üzletközpont helye változatlan maradt. A Flórián téren felépítendő új áruházat a szanálások után felszabadult területre álmodták meg, alá egy, az üzletek ellátását biztosító áruszállító mélygarázst terveztek.
A korábbi időszakok ásatásai alapján nagyjából tudták, hogy mit rejthet a föld, és a részben már feltárt fürdő milyen komplexumhoz tartozott, de a szanálások új lehetőséget adtak a teljes régészeti munkához.
A Flórián Üzletközpont átadását 1976 közepére tervezték, így az építési és az azt megelőző régészeti munkákat ehhez a dátumhoz kellett igazítani. Az Aquincumi Múzeum régész csapata Dr. Kaba Melinda vezetésével végezte a hatalmas munkát, amely nem pusztán az ásatásokra és leletmentésre korlátozódott, hanem komoly lobbizásra, érdekérvényesítésre is szükség volt. Ugyanis a munkálatok sok értékes római leletanyag elpusztításával jártak, csak az volt a kérdés, hogy az elkötelezett régészek és a kevés józan gondolkodású pártállami farizeus mennyit tud megmenteni az utókornak.
A korabeli helyi és országos sajtó sokat foglalkozott az üggyel, pro és kontra tudósítva az eseményekről. Az igazi lokálpatrióta író és publicista, Kiss Károly több cikkben írt a feltárásokról és a tervezett rombolásról. Főleg a római katonai tábor közepén, a két főút kereszteződésénél egykor álló díszes, diadalív-szerű építmény, a tetrapylon felrobbantása foglalkoztatta. Erről így emlékezett meg 1984-ben a Magyar Nemzet hasábjain, idézve a korabeli jegyzőkönyveket: „Az úgynevezett bevásárlóközpont helyén előkerült római falmaradványok tekintetében… jelenlevők tudomásul vették a kivitelező vállalat jelentését, hogy a falmaradványokat robbantásokkal távolítsa el, s ennek kapcsán a legnagyobb gondosságot fogja tanúsítani. Bejelentette Beruházó felé, hogy ennek ellenére számolni kell a robbantás előre ki nem számítható hatásával is… Robbantásra azért került sor, mert más módja kivitelezőnek a falmaradványok eltávolítására nincs.” Az 1976 július 1-jén megnyílt Flórián Üzletközpont alagsori Csemege üzletében meghagytak egy ma is látható falmaradványt, de semmi nem tájékoztat eredetéről.
A római legiotábor és a hozzátartozó fürdő teljes feltárásának utolsó fejezete 1981–1985 között történt. Ekkor zajlott az Árpád híd kiszélesítésével párhuzamosan a 10-es és a 11-es főút, illetve a Flórián tér átépítése. Szerencsére sokat tanultak az építész szakemberek a korábbi időszakok negatív tapasztalataiból, ezért sokkal óvatosabban bántak a feltárt ókori leletekkel. A régészek behatárolták a katonai tábor teljes kiterjedését, eredeti falmaradványok felhasználásával rekonstruálták a tábor déli és keleti kapuját, egy útszakaszt, illetve a táborparancsnok (tribunus laticlavius) átriumos házát. A feltáró földmunkákban a régészek mellett az Óbuda Tsz. is részt vett; főleg nyugdíjas bányászok dolgoztak a tábor egykori Föld utcai részénél. A Flórián téri felül- és aluljáró kialakításánál ugyan voltak, akik a megmaradt romok eltüntetésére (felrobbantására) szavaztak, azonban háttérbe szorultak, amikor megnyílt a lehetőség egy különleges szabadtéri múzeum és kiállítóhely létrehozására. Így nyílt meg a Fürdőmúzeum 1985-ben, bemutatva a Rómától északra épült legnagyobb fürdőkomplexumot. Az aluljáróban ókori római és középkori leletekből (illetve azok másolataiból) álló kiállítást hoztak létre, szerényen bemutatva Óbuda hajdani szerepét. A kiállítás napjainkra rendkívül méltatlan állapotba került.
Az egykori Római Birodalom területén megmaradt és feltárt emlékek megőrzését, bemutatását mindig is sok vita övezte. A legkönnyebb helyzetben azok a leletek voltak, amelyekre nem épültek új városok, települések. Ellenkező esetben dönteni kellett sorsukról, sokszor vállalva elpusztításukat. Óbuda esetében mindkettőre találhatunk példát. Az idén 50 éves Flórián Üzletközpont épületéről sok minden elmondható – a leginkább, hogy szervesen illeszkedik a lakótelep egyhangúságába. Azonban fentről nézve az épület rendkívül hasonlít egy római katonai tábor alaprajzára, talán így tisztelegve a múlt emléke előtt.
