Vagyis ne csaljam meg még jobban, mint eddig, mert ugyan teljesen nyilvánvaló, hogy már megcsaltam, mégis, úgy érzem, vannak fokozatok, és ha lefeküdnék a férfival, aki nem a férjem, rosszabb helyzetbe kerülnék a végső elszámolásnál, más néven utolsó ítélet, amikor fel kell majd sorakoznunk, és meg kell győzni Mihályt, vagy aki ezt az egészet intézi, szerintem Jézus és Mária mással lesznek elfoglalva, Istennek meg úgy összességében elég nehéz napja lesz, kézben kell tartani az eseményeket, tehát Mihályra saccolok, esetleg egyéb szentek, például Cirill, vagy Metód, vagy Cirill és Metód, ezek ketten úgyis állandóan együtt, mindenesetre valakit meg kell majd győzni, hogy ez az egész, ami történt, tudniillik a csók, egyáltalán nem olyan súlyos. Úgy képzelem, azt mondom majd, nézd, Mihály, vagy Cirill és Metód, de a könnyebbség kedvéért maradjunk csak Mihálynál, értem, hogy a pokolba akarsz küldeni, de tulajdonképpen, végeredményben csak egy csók csattant el, kérdés, mondható-e a csókra, hogy csattan, „’S most egy csókot – rebegé az ifjú – egy csókot, Rózám, égi mannául vándorutamra!, s a csók elcsattant, hirtelenül, mint a villám, de mint az, égető lángot hagyva maga után. Az ifjú herkulesi erőt érezve keblében, távozott.”, tehát mondható, ha mondható, akkor mondanám is, akárhogy nézzük, mindent összevetve, lényegében semmi másról nem beszélünk, csak és kizárólag egy, azaz egyetlen egy csókról. Mindemellett könnyen belátható, ha lefeküdnék a férfival, aki nem a férjem, ezt a logikus védőbeszédet, Mihály, te tényleg egy csók miatt küldesz a pokolba, tenném fel a megfelelő ponton a megfelelő hangsúllyal, a megfelelő drámaisággal a kérdést, nos, ezt nem tehetném fel abban a helyzetben, ha nem egy csókról, hanem másról, nevezetesen arról lenne szó, hogy lefeküdtem, szexuális viszonyt létesítettem, kérdés, melyik szót használná Mihály, valahogy az az érzésem, nem mondaná, hogy szeretkezés, sem hogy szerelmeskedés, de természetesen azt sem, hogy dugás, még ha a fejében megfordulna is, és az olyan jellegű kifejezésektől is irtózna, hogy etye-petye, úgy gondolom, semlegesen próbálná leírni a helyzetet, de talán azt, hogy nemi aktus ő is túl hivatalosnak, némiképp száraznak érezné, és mondanám, Mihály, maradjunk annál, hogy lefeküdtem vele, a férfival, aki nem a férjem, tehát könnyen belátható, ha ezt a mondatot a végső elszámolásnál, más néven végítélet, ki kell mondanom, akkor az esélyeim arra, hogy a mennyországba, de legalábbis ne a pokolba jussak, némiképp romlanának.  A probléma tehát adott, hogy így mondjam. Lajos atya két dolgot vetett fel, sajnos mindkettő azt erősítette, ne feküdjek le a férfival, aki nem a férjem, ami egyrészről, ha azt nézzük, hogy ő pap, én meg férjezett asszony, teljesen érthető, másrészről viszont az ember olyan, de ne általánosítsunk, én legalábbis olyan vagyok, hogy az utolsó pillanatig reménykedem, most is így voltam, hátha az atya, Lajos, azt mondja, nem olyan nagy bűn ám a házasságtörés, ne aggódjon, egy alkalom belefér. Ehelyett azt mondta, és becsülöm, hogy ilyen nyíltan a szemembe, legalábbis a rácson keresztül, ha nem is a szemembe, de nyíltan vállalva a véleményét, persze neki könnyű, mégiscsak pap, én meg a férjezett asszony, mindenesetre azt mondta, mindenképp rossz lesz. Mert, gondoljak bele, ha megtörténik, és nem jó a szex, így, ezzel a szóval fejezte ki magát, és az jutott eszembe, ha az atya, Lajos, így mondja, lehet, Mihály, vagy Cirill és Metód is ezt a formulát használja majd, a végső elszámolásnál, más néven az úr napja, tehát ha nem jó a szex, akkor az egész ügy nagy csalódással érne véget, ha viszont jó a szex, az újabb bonyodalmakhoz vezetne, mert bár nagyon határozottan bizonygattam neki, hogy csak egy alkalomról lenne szó, erre azt válaszolta, hogy annak ellenére, hogy ő pap, és nem személyes élményekből táplálkozik, úgy tapasztalja, látva és persze hallgatva az emberek kacskaringozó élettörténeteit, hogy az ember pont nem olyan, ha valami jó, beérné eggyel. Nem is tudtam másra gondolni, minthogy valószínűleg ebben neki tökéletesen igaza van. Penitenciaként nem a szokásos miatyánkot és üdvözlégyet kaptam, hanem a Szentlélekkel jött. Hozzá, kifejezetten hozzá imádkozzak. Ez nem volt egyszerű, ugyanis a Szentlélekkel a kapcsolatom teljesen semleges. Nem tudok vele mit kezdeni, túlságosan megfoghatatlan, a karaktere sincs olyan jól kidolgozva, mint a többieknek, és sajnálatos módon ebben a galamb sem segít, mivelhogy sosem szerettem a galambokat, a hangjuktól hányingert kapok, nem beszélve a fejmozgásukról. Jézus szeret, Isten számon tart, Mária megért, de a Szentlélek, mintha nem is létezne, vagy én nem léteznék a számára. Létezetlen vagyok. Ennek ellenére nem állíthatom, hogy nem próbálkoztam, igenis megpróbáltam, és tiszta szívvel állhatok Mihály előtt a végső elszámolásnál, más néven harag napja, ami, lássuk be, nem sok jót jelent, jobban tetszene, ha valami olyasmi lenne a neve, hogy a jókedélyű isten napja, nézd Mihály, mondom majd neki, én megpróbáltam, őszintén próbálkoztam felvenni a Szentlélekkel a kapcsolatot, de köztünk, bármilyen szomorú, nem alakult ki semmi, van ilyen, mindenki tudja, az egyik erőlködik, a másik meg egyszerűen nincs jelen, és itt én voltam, aki próbálkozott, és ő nem volt jelen, de ezzel nincs semmi gond, nem kell emiatt a Szentlelket elővenni, hogy épp velem nem tudott megfelelő kapcsolatot, megfelelő kommunikációt kialakítani, de tény ami tény, és talán belátható, hogy nem hallgathatom el, a Szentlélek nem vett rólam tudomást, ezért fordultam Jézushoz, aki meghallgatott, aki megért, akivel végre nem egyoldalú kommunikációt folytattam, hanem igazi diskurzust, élő párbeszédet, az pedig már más kérdés, hogy tudjuk, nagyon is jól tudjuk, és itt némi hatásszünet után Mihály felé fordulnék, te is nagyon jól tudod, mondanám neki, hogy milyen Jézus, és hogyan áll a házasságtörő nőkhöz, ugye, az vesse rá, mindenki tudja folytatni, és mégiscsak, nem akárki mondta, te is tudod Mihály, nem akárki, hát ilyeneket mondanék a végső elszámolásnál, más néven az ítélet napja.