Szerdáról lévén szó, rövidebb túrát terveztünk. A találkozót délután egyre az óbudai piachoz beszéltük meg. Az időjósoknak igazuk lett. Fülig érő szájjal érkeztek a túratársak, akiket az egymástól 20 méterre eső két kiszolgáló egység étel- és italkínálata tovább lelkesített. Gyors feltankolás, és már a Bécsi út–Vörösvári út kereszteződésében, a fonódó és az 1-es villamosok végállomásán jártunk, ahol újabban a felszíni kötöttpályás tömegközlekedés színe-java képviselteti magát. A sűrű forgalom ellenére mosolyogva üdvözölték egymást a ’70-es, ’80-as években gyártott Ganz, Tatra, illetve a modernebb hannoveri és a legújabb baszk szerelvények vezetői.
A nem éppen tájba illő Táborhegy Lakópark melletti csalitosban kezdtük meg utunkat. Turistajelzésnek nyoma sincs, viszont a terepet jól ismerve kaptattunk felfelé a házak melletti rekultivált bányaterületen.
Lábunk alatt a kiscelli agyag korábban nagy mennyiségben bányászott rétegei pihentek. Az óbudai Tábor-hegy és Remete-hegy közötti Kiscelli-fennsíkon a XIX. századtól termelték ki az oligocén korú tardi és kiscelli agyagot, melyet az Újlaki és Bohn téglagyárakban dolgoztak fel. Előbbi helyén ma a Praktikert, utóbbi területén az Eurocenter bevásárlóközpontot találjuk. Elsősorban az bányászat által okozott lejtőcsuszamlások miatt a bányákat, gyárakat a XX. század második felében leállították. A kitermelés során a főváros talán legszebb gipszkristályai is innen kerültek elő. A kiscelli agyagban talált cápafogak, csiga- és kagylókőbelek, levéllenyomatok mellett a kiscellit nevű borostyán is innen kapta a nevét.
Magasabbra érve a még téliesen gyér növényzet remek kilátást engedett. Mögöttünk az épületek egyre kisebbnek látszódtak, a város alattunk lassan terepasztallá vált. A házak közé visszatérve a kacskaringós Királylaki utat követtük felfelé. Az utolsó, legmagasabban fekvő utcában jártunk, amikor egy üres telek után megláttuk a jelzést: Gréti ösvény. Ez az! Irány felfelé!
Az üreg szájában nyitott vasrács fogadott, felszerelés híján azonban néhány méternél mélyebbre nem merészkedtünk.
A sziklás hegyoldalban kialakított kilátóteraszról fenséges panoráma nyílik. Nemcsak Óbuda látszik remekül, de a távolban a Cserhát, a Mátra és a Bükk tömbjét is felfedeztük. A Tábor-hegyi barlangban több pleisztocén emlős (vadló, gyapjas orrszarvú, gímszarvas) csontjaira bukkantak, de az üreg belsejéből számos cserépedény és egyéb csonttöredék is felszínre került.
Visszatérve a jelzett útra, hamarosan elértük a zöld keresztet, melyen jobbra (észak felé) haladtunk tovább. Szintemelkedés nélkül vezet az ösvény a hegy oldalában, a lomb nélküli erdő fái között kitekintve a Kevély-csoport bérceit is megtaláltuk. Rövidesen elágazáshoz értünk, és a kényelmes séta helyett inkább nyugatnak fordulva a zöld jelzésen a meredek kaptatót választottuk. A tölgyeseket szigetszerűen ültetett fenyvesek váltották, míg ki nem értünk az országos kék jelzésre, ahonnan már remekül látható a fák fölé magasodó ORFK-adótorony, mely a rendőrség ügyleti és mozgószolgálati rendszerének rádió-távközlési főközpontja. Újabban digitális földi televízióadásokat is sugároz. Innen tábla is segíti a tájékozódást. Újra északnak vettük az irányt, és a betonutat lekeresztezve, néhány percen belül elértük a 495 méter magas kopár csúcsot.
Tiszta időben a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny is remekül láthatóak, de a főváros belső kerületei és a Duna ezüst csíkja is a lábunk előtt hever. Lassan az új kilátó is elkészül. Ott jártunkkor a szerkezeti elemek már álltak. A nyolc méter magas építmény alsó szintjén büfé, felül teljes körpanoráma várja tavasztól a kirándulókat. A Hármashatár-hegy elnevezés egyébként a 19. századból származik. 1873-ig a csúcson találkozott Buda, Óbuda és Pesthidegkút közös hármas határa. Ez a stratégiailag fontos fekvés indokolta azt is, hogy a második világháborúban légvédelmi bunkereket építettek a tetőszint közelében.
Gyors térképelemzés és némi kalória bevitel után a kék jelzésen haladtunk tovább a Vihar-hegy irányába. A csúcs oldalában vezető ösvényről továbbra is gyönyörű látvány tárult elénk, amit a fürgén közlekedő felhők folyamatos árnyjátéka tett még izgalmasabbá. Alattunk a reptér, távolabb a Budai-hegység és a Pilis bércei kaptak percről-percre változó megvilágítást az egyre alacsonyabb szögben sütő Nap surlófényei által. Az erdőbe visszaérve meredek, sziklás terepen ereszkedtünk lefelé.
Mi is sokszor a fák törzsébe kapaszkodva, nagy odafigyeléssel közlekedtünk, lassan közelítve a Virágos-nyereg békésebb lankái felé. A tisztást elhagyva, a kék keresztet követve sétáltunk vissza a városba, és az Erdőalja út, Farkastorki lejtő útvonalon rövidesen a könnyed, négy órás túránk kiinduló és egyben végpontjára értünk.
Jóleső fáradtságtól elcsigázva, élményekkel tele zsákkal tértünk vissza, és ezúttal a kitűnő hangulathoz makulátlan időjárás is társult. Alig várjuk a következőt…
