A lány elővette a teknőst. Az állat vizes lett a táskában, tömzsi lábaival megpróbált továbbevickélni a lány tenyerén, de megcsúszott, nem haladt.
Két napja sincs, hogy a gyerekek krétával rajzolták tele a kőteraszt. Napocska, szív, egy félrecsúszott kalapú figura, síró-nevető bohócarc. Valaki lefotózta a bohócot, és feltette az Instagramra. Százhatvanhárom embernek tetszett.
Másnap nyitáskor a pultoslány megpróbálta lesöpörni a rajzot, de a nedves kréta beette magát a résekbe, és az arc megkopott ugyan, de ott maradt. A pultoslány arra gondolt, hogy tíz éven át nap mint nap sminkelte magát fellépés előtt a cirkuszban, és milyen jó, hogy már nem kell. Bement, és csinált magának egy kávét. Két negyvenes férfi érkezett biciklivel, ők is kértek két presszót, rendeltek mellé sört is. Megizzadtak a sisak alatt, és örültek, hogy végre levehetik. A pultnak támaszkodva figyelték, ahogy a lány lecsapolja a hideg italt, aztán a poharakat levitték a partra. Profi kerékpáros cipőjük alatt furcsán csikorgott a kavics.
Három kajakos evezett el előtte, barnára sült vállukon csillogott a víz. Küzdöttek a sodrással, de látszott, hogy van már gyakorlatuk, a hajótest épphogy megbillent alattuk. Minden pénteken eveztek, a csónakházas már tudta, melyik kajakot viszik, előre kitette nekik. Cserébe időnként meghívták egy fröccsre, így rendben is voltak. Egy csapat gyerek futott el a csónakház előtt, vagy hárman ziháltak elöl, a többi lemaradva fújtatott, nyolcéves forma fiúcska az oldalát fogva próbálta utolérni őket.
Na, itt a jövő, nézett az egyentrikós fiúk után, csónakházas szárazedzés, holnap evezés, jönnek majd ők is a kajakokért. Csak jöjjenek, jöjjenek – gondolta –, maradjon is ez így!
A lány éppen az uszályt bámulta, ahogy az lomhán, ráérősen úszott a folyón. A teknős megindult. A lány hirtelen felkapta, és lesöpörte az állat hasára tapadt leveleket. Felment a lépcsőn, és a pultnál kért egy limonádét sok gyümölccsel. A narancsot majd a teknősnek adja.
