A Goldberger Design District mint kreatív narratíva fogant meg a fejemben 2021 nyarán, amikor a Design Hétre koncepcióleírást adtunk, amely szerint itt van ez a több mint 200 éves ipari örökségünk, ahol mi is tizenhárom éve működünk az ügynökségünkkel, és úgy gondoltuk, hogy nincs kellően kihasználva. Egyrészt nincsenek megjelenítve azok az értékek, amelyek itt rejtőznek a kulturális örökségben, másrészt bár rengeteg kreatív céget látunk magunk körül működni, ez nem jelentett olyan bázist, olyan szakmai közösséget, ami kívülről is vonzana szereplőket. Egyáltalán: beszélhetünk-e közösségről? Ez is izgatott minket.
És: van közösség?
Úgy gondoltuk, lehetne, sőt, jót is tenne a helynek. Miközben persze mindenki viszi az üzleti, kommunikációs, művészi tevékenységét, tehát a saját szakmai köreiben pörög, legyen az fotós, dizájner, bútorstúdió, vagy éppen galéria, ezt a helyet bemozdítva, a szálakat jobban összekapcsolva ebből még sok új ötletet, lehetőséget is ki lehetne nyerni. Ráadásul ha kívülről is hozunk tartalmakat, szereplőket, és megpróbáljuk a városlakókat is bekapcsolni, még izgalmasabb lesz a közeg. Innen jött az a vízió, amit Goldberger Design Districtnek neveztünk el, ami tulajdonképpen már egy városnegyed fejlesztését is jelenti:
Mi volt 2021 őszén? Sikerült beindítani ezt a folyamatot?
Igen. Úgy gondoltuk, hogy ezt a víziót eseményekkel lehet megalapozni, és a közösségépítésnek is ez adja az alapját: találkozási hellyé alakítjuk a gyárat. Prieger Zsolt barátommal, aki az Anima Sound System alapítója, leültünk gondolkodni, hogy kitaláljunk valami izgalmas programot az egyik, éppen átépítés alatt lévő, nagyon karakteres ipari csarnokban; ezzel indult az egész. Aztán negyed óra alatt megfejtettük, hogy legyen egy Kassák x Kassák nevű irodalmi est, ami remek indulóprogram lesz. Prieger Törőcsik Franciskával egy Kassák-performanszot hozott, zenével, irodalommal, mi hozzátettünk ehhez egy Kassák-animációt és egy erős, indusztriális látványvilágot, befényeltük a csarnokot, kiemeltük az ipari jellegű, szép elemeket. A fényeket úgy találtuk ki, hogy a tetőszerkezet pulzált a zenére. A Gyárfoglaló szerda nevet adtuk a programnak, mert tényleg úgy gondoltuk, hogy akkor lehet bemozdítani ezt a közeget, ha szimbolikusan elfoglaljuk, és a kultúra elkezdi betölteni ezeket a helyszíneket. Ez most éppen egy esti, éjszakai performansz volt, ahova az Angelusz Iván-féle Vaskoppantó csapat cirkusz-mozgásszínház-összművészeti produkciója vezette be a közönséget, és az Óbudai Danubia Zenekar ütősei hangolták rá a szakadó eső ellenére a gyárudvart megtöltő százakat a Kassák-estre.
Hogy sikerült? Milyenek voltak a visszajelzések?
Meglepően sokan emlegették Berlint, azt, hogy pár órára a berlini izgalmas kulturális, zenei világban érezték magukat. És a nyitánnyal ez is volt a célunk. Közben az épületekben működő csapatok is ráéreztek az együttműködés ízére, például a fagylaltgépeket forgalmazó cég ingyenfagyit osztogatott az este folyamán, és a többiek, a design bútorgyártó, az üvegkristály-manufaktúra, a képzőművészeti galéria, az utómunka-stúdió, a kézműves kozmetika is bekapcsolódtak.
Ahogy soroltad a cégeket, kiderült, hogy ahhoz képest, hogy a Goldberger egykor gyárként működött, és akkor ez a brand textilmárka volt, most mindenféle cég működik itt. Egykor ha Goldbergert mondtál, akkor a textilre gondoltál. A Goldberger Design District névvel rögtön jelezitek, hogy itt valami megváltozott.
Ez már nem textil, hanem egy olyan indusztriális környezet, ahol a design, de leginkább a design-gondolkodás, az értékteremtés határozza meg a működést. A fenntarthatóság elvét is követve szeretnénk visszanyúlni a textilhez mint motívumhoz, amivel lehet kísérletezni, amivel újra lehet gondolni egy utcaképet és kortárs textilkiállítást lehet rendezni. Mindenképp mai értelmezést kívánunk adni a textilnek. Egy fontos alapmotívum, de másképp nyúlunk már hozzá.
Fénykorában ez egy nagy gyár volt. Különböző terekben, de mégiscsak egy összefüggő gyártelep volt, ahol ugyanannak a folyamatnak különböző részein munkálkodtak. Most pedig kisebb egységek, önállóan, egymástól függetlenül, egymásra időnként nem is figyelve működnek. Kezdtek valamit ezzel a szétesettség- és hanyatlásérzettel?
Míg régen a nagy gyárak a városi szövet részei voltak, ha ma gyárakat alapítanak, akkor azok a városon kívülre kerülnek. Van ennek városformáló hatása is, mivel a termelés kiköltözik a városból. Ami viszont beköltözik, inkább olyan típusú tevékenység, ami startup-hoz vagy dizájnhoz kötődik, ami inkább prototípusfejlesztés, kísérletezés a 3D nyomtatással, manufakturális eljárással. Azt hallom mostanában a cégalapításon gondolkodó dizájnerektől, építészektől, hogy megfogható anyaggal szeretnének dolgozni, nem csak virtuális szoftverekkel, programokkal. Szerintem a XXI. században a város újra lehet a gyártás bázisa, de sokkal kisebb léptékű tevékenységgel és inkább közelebb az alkotáshoz, mint a régi gyárakra jellemző gürcölő munkához. Más európai városokban a régi gyárépületek elnyerik az újratervezett állapotukat, ahová a legmenőbb, legkreatívabb vállalkozások költöznek be, az új kreatívipari munka tartalmával megtöltve ezeket a régi, indusztriális kereteket. Magyarországon, hogy finoman fogalmazzak, elfelejtkeztünk az indusztriális örökségünkről.
Bárki, aki Óbudában valamilyen fejlődésben gondolkodott, elment a Goldbergerbe, látta, hogy ez mennyire izgalmas terület, megkérdezte, kivel kell itt tárgyalni, hogy az ötleteket megvalósíthassa – és akkor kiderül, hogy a tulajdonosi szerkezet keszekusza, átláthatatlan, “osztatlan közös tulajdonú részekből” áll. Eddig ennél a pontnál mindenki feladta.
Igen, a hagyományos befektetői logikával szinte lehetetlen nekimenni a dolognak, mert nem tudod megtenni, hogy azt a nagy teret most kiüríted, beleölsz sok milliót, felfejleszted, és akkor jó lesz. Ahhoz, hogy mindezek ellenére belevágjunk a Goldberger felpörgetésébe, nyilvánvalóan kell egyfajta naivitás, az a fajta értékrend, hogy elsősorban nem a pénz mozgat. Nem vagyonelemet látunk a Goldbergerben, amiből meg lehet alapozni az üzletet, hanem az eddigi tudásunkkal, képességeinkkel, tapasztalatunkkal – amit ráadásul részben éppen itt gyűjtöttünk össze – rájöttünk, hogyan lehet ez egy nagyon izgalmas közeg. Amiből később persze bármi lehet számunkra, akár üzletileg is értelmezhető projekt.
Az utóbbi években, különösen a járvány óta látható, hogy a hagyományos irodaházi működés válságba került. Sok cég jött rá, mert megtapasztalta, hogy nem kell mindent az irodában csinálni, ki lehet szervezni tevékenységeket, a munkavállaló is jobban érzi magát, akkor lesz kreatívabb és hatékonyabb, ha bizonyos munkafázisokat otthonról végez, és csak időnként találkozik a többi kollégával. A Goldbergerre úgy is tekinthetünk, mint egy irodaházra, ahol a különböző gyárrészekbe, épületrészekbe különböző irodák költöztek. Hogy látod, tud reagálni az újfajta kihívásokra a ház?
Ha az épületegyüttes teljes szövetét nézzük, akkor ez legfőképp egy irodaház. Rengeteg utcafrontos helyiség van, míg az udvar műhelyeknek, kraft-jellegű tevékenységnek adhat otthont. A kérdésre válaszolva: irodaháznak mondhatjuk kívülről rátekintve, de inkább egy izgalmas tér, ahová jó bejönni.
A Goldberger-környezet, úgy gondolom, ebből a szempontból ideális. Nagyon sok szereplőt ismerek régről, akik itt vannak öt éve, nyolc éve, tizen-pár éve, mert jól érzik magukat. Visszatérve az előző kérdésre is: engem nem tántorított el ez a kusza tulajdoni viszony, hiszen a házba szerettem volna értékeket hozni. Megtaláltuk az adott rész tulajdonosát, és elmeséltük neki a sztorit, hogy nekünk mik a vízióink és mit szeretnénk csinálni. Az értékteremtés mozgatott, így ingatlantulajdonosi oldalról nem fájt az ügyködésünk, hiszen inkább értéknövelő tényezőként tekintettek rá, rosszabb esetben semleges próbálkozásnak látták, ezért mindenki inkább bólintott rá, hogy gyertek és csináljátok, és akkor meglátjuk.
És mit szóltak a nyitányhoz?
Szerencsére lett egy-két szorosabb szövetséges, aki saját tulajdonú ingatlanban fejleszt. Itt van az egyik legérdekesebb, négyzetméterben mérve a legnagyobb szereplő, egy bolgár fejlesztő csapat, aki coworking irodát épít; van egy magyar designer házaspár, akik már komoly névnek számítanak a nemzetközi kristálycsillár-piacon, ők a manufaktúrájukhoz vásároltak épületeket és fejlesztenek. Van egy borbirtokhoz kötődő tulajdonos a Goldberger másik oldalán (a Fényes Adolf utca az elválasztó vonal, a „Lajos utcaiak” és a „Pacsirtamezősök” között – a szerk.), aki egy borkereskedést és egy borbárt fejleszt éppen. Még ugyanebben a sorban a Godot Galériát is említhetjük, és a tulajdonosokat is, akik a tartalmát is, az épületet is igyekeznek fejleszteni. A házon belül is elindultak izgalmas fejlesztések, amelyek akár kereskedelmi, akár kulturális vonatkozásban átütőek lehetnek.
Arra a kérdésre, hogyan legyen inspiratív egy régi gyárépület az új cégek számára, az izgalmas, indusztriális környezeten túl a másik megfejtés az, hogy össze kell hozni a szereplőket, le kell ültetni egymással, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek, termékenyítsék meg egymás gondolatait, ötleteit. És ebből majd új minőség fog születni.
Ezt kiegészítem azzal, hogy hozzunk külső szereplőket is a vonzó házba, hozzunk be alternatív színházat, hozzunk be audiovizuális installációt, kezdő tervezőket, hozzunk be fiatal textildizájnereket az Óbudai Egyetemről meg a MOME-ról, és a helyi szereplők meg a külső szereplői gárda kezdjen el keveredni, kapcsolatba kerülni. A tartalmukon, a megközelítésükön, a szakmaiságukon keresztül ez tud adni ennek a közegnek új életet, vérfrissítést.
Az általatok szervezett workshopon erre a keveredésre, ismerkedésre láttam jó példákat. Tudsz arról mesélni, hogy születtek-e már új minőségek, a lehetőségekből kialakultak-e tényleges együttműködések?
Az egyik példám a helyszínen irodával rendelkező Brick Visual sztorija, akik 2023-ra egy nemzetközi vizuális konferenciát szerveznek a Goldbergerbe. Ahogy a ház szövete is adja, ez egy több szekciós konferencia lesz, hiszen nagy, egybefüggő tér nincs ugyan, viszont több kisebb, karakteres tér igen. Saját bevallásuk szerint a tavaszi megmozdulásunkból, a Goldberger Design District 2.0-ból merítették az ihletet, hogy este, a konferencia után ugyanezekben a terekben izgalmas kulturális, kreatív programokkal, installációkkal találkozhat a nemzetközi konferenciára érkező szakmai brigád. A másik példa a Budapesti Műszaki Egyetemmel elindult beszélgetés, amelynek képviselői tulajdonképpen az egész goldbergeres szövettel szeretnének foglalkozni, az épületegyüttes képzeletbeli újratervezésében, újragondolásában vesznek részt, több féléves, kutatással is megalapozott együttműködésről beszélünk. A hallgatókat és az oktatói gárdát is bevonjuk.
Mit gondolsz, milyen lesz a Goldberger jövője?
Arra készülünk, hogy 2023-ban letegyünk egy tervet az asztalra, amelyben a ház négy alappillérét határozzuk meg. Egyrészt a loft-indusztriális irodatereket kell újragondolni, másrészt az udvari és az utcafronton működő gyártóműhelyeket kell kitalálni, harmadrészt a kreatív iparból következő kiskereskedelmi elemek – gasztronómia, dizájn, lakástextil – fejlesztését lehet megtervezni; és itt azt is érdemes végiggondolni, hogy csak a belső, goldbergeres piacra tervez pl. egy kávézó, vagy szélesebb horizonton: óbudai, budapesti léptékű vevőkörben gondolkodik mondjuk egy könyvesbolt. Negyedrészt azoknak a kulturális és kreatív programoknak is meg kell találni a helyet, amelyekről eddig beszéltünk, amelyek megteremtik a Goldberger inspiráló közegét. Ha ezeket végiggondoljuk, újratervezzük, akkor sokkal karakteresebb, más léptékű környezetet teremthetünk. Ez így igazi kreatív bázisa lenne Óbudának, ahol olyan mai témákkal is elkezdhetünk foglalkozni, mint a hétköznapokba bevonuló robotika, az egészségügy modernizálása – a közelben lévő egyetemeket is bevonva, városfejlesztésben, vizuális trendekben is gondolkodva. Szakmai workshopokat, beszélgetéseket tudunk ebbe a térbe hozni, és mi, mint designügynökség, azon tudunk dolgozni, amihez értünk: a tudomány, a kultúra, a design és az üzlet világát hozzuk össze. A Goldberger Design District tehát egy olyan interdiszciplináris bázis, ahol szakértők, szakmai területek találkoznak, izgalmas, kurrens témákkal foglalkoznak, és a kétszáz évnél is több ideje formálódó indusztriális térben a munka, az alkotás, a kísérletezés kézzelfogható formáival is szövetkeznek. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk, hogy a Goldbergert XXI. századi pályára állítsuk…
