A magyar 1970-’80-as évek grafikaművészetéről, feldolgozatlansága miatt ugyan kevés helyen olvashatjuk, de annál többször hallhatjuk, hogy világszínvonalú volt. Mára ez az időszak legendássá vált, és az időtávlat miatt a műtárgy-anyag muzeológiai értékké emelkedett.
A T-Art Gyűjtemény több mint 300 darab grafikai művet őriz, zömében ebből a klasszikus irányultságú, kiemelkedő művészettörténeti jelentőségű időszakból és műfajból, mely a Kondor Béla-i nyomdokon haladó olyan művészek nevével fémjelezhető, mint Rékassy Csaba, Gyulai Líviusz vagy Kovács Tamás, hogy csak a legnagyobbakat említsük.
Az anyag gyűjtésével kapcsolatban fontos megemlíteni Sulyok Gabriella grafikusművész nevét, aki 2006-tól a grafikai gyűjtés kurátori feladatait látta el a T-Art Alapítványban, és az anyag egysége és szépsége, Tenk László festőművész és Supka Magdolna művészettörténész mellett őneki köszönhető. (Ezt a munkát szeretnénk folytatni a jövőben, ezért az alapítvány új kuratóriuma ősszel indítja el a Searching for T-Art című projektjét és kiállítás-sorozatát, ami a gyűjteménybe illeszkedő, meghívandó fiatal művészeket kutatja fel és állítja majd ki.)
Az alapítvány elsődleges célja, melyet alapító okiratában is az első sorokban olvashatunk: gyűjteményének megismertetése és népszerűsítése. Az elmúlt évtizedekben számos grafikai kiállítást rendezett az alapítvány, elérkezett azonban az idő, hogy az anyag bekerüljön a művészettörténeti diskurzusba és irodalomba is. A tavalyi évben rendeztük meg az első Grafikai gyöngyszemek Óbudán c. tárlatot a ritkán látható, nagyméretű grafikákból, és elindult a közös – és reméljük hosszú távú – munka Révész Emese művészettörténésszel is, aki a 19-20.sz-i magyar grafikaművészet szakértője, és a tavalyi kiállítás megnyitója is volt. Idén tovább léptünk, és elővettük az alapítvány fiókjaiban őrzött munkákat, és ezekből válogattunk ki kb. 25 alkotást. A grafikák mind keretbe kerültek, és innentől kezdve aktívan szerepeltethetők, kiállíthatók, forgathatók, hogy valóban a vizuális kultúra részét képezhessék. A tárlatról és a gyűjteményről pedig az Új Művészet folyóirat májusi számába Révész Emese írt rövid tanulmányt. A következő év nagy feladata lesz, hogy a 30. évfordulóra a T-Art Gyűjtemény teljes feldolgozása is elkészüljön.
A kiállítás fő műve Dús László nagyméretű, három darabból álló, Triptichon című alkotása. A kép különlegessége az, hogy egyszerre képviseli az absztrakt expresszionizmus minden kötöttséget nélkülöző, felszabadult jellegét, az önkifejezés mindent elsöprő erejét, a különböző nonfiguratív felületek, ecsetvonások, minták, nyomok, faktúrák gyönyöreit, és eközben a litográfia nagyon tudatos, pontos és fizikailag is erőt igénylő szigorú és maszkulin munkamódszerét. Csak úgy mellesleg teszem hozzá, hogy Dús László hasonló munkái egyébként a New York-i Metropolitan Múzeumban találhatók még meg. Másik kiállított alkotása egy valóban a fiók legalján megbújó gyöngyszem, melyet Picasso-nak a párizsi múzeumban látható 1962-ben készített színes linóleum-metszetei inspiráltak. Egy sajátos alkotói folyamat van a kép mögött, hiszen a linóleumból alapvetően nem lehet sokszínű nyomatot csinálni, csak úgy, hogy a linóleumot a művész minden szín lenyomtatása után tovább metszi. A végső, elkészült metszet tehát azt is jelenti, hogy a nyomtatásra nincs többé lehetőség, az elkészült nyomatok egyediek és megismételhetetlenek.
Ehhez a csoporthoz kapcsolódik még Zala Tibor Carmina Burana-hoz készült színes linómetszete és az óbudai Benyó Ildikó hasonló technikájú alkotásai.
Benyő Ildikó képei lírai-melankolikus, egyben expresszív, a vörös és a fekete kontrasztjára vagy a fekete erejére épülő munkák. Az Aludj c. 1970-es és a Reménység képei c. sorozatának egyik darabja a látható most 1974-ből. Utóbbin – fejjel lefelé ugyan – testvérének, Benyó Judit költőnek a verse olvasható. A vers szövege és mindkét grafika kompozíciója afféle rejtett Szent Család utalás (még egyszer kiemelném, hogy az 1970-es évek elejéről). A Reménység képei című alkotás kerek motívuma a Jézus születése téma bizánci ikonográfiáját idézi, ahol Mária fekvő alakja helyett egy bölcső látható.
A festői grafikát képviselik még a kiállításban Végh András és Vilhelm Károly festőművészek színes munkái. Végh András Fej 38 c. képén jól látszik a szín elsődleges szerepe, valamint a finom arc és a zaklatott érzelmi erő furcsa párosának szépsége. Vilhelm Károly Nagy tiroli táj c. képén a vad gesztusok és firkaszerű nyomok keverednek a lírai tájábrázolás sajtosságaival.
A gyűjtemény és a kiállítás talán leginkább ismert alakja, a Kossuth-díjas Gyulai Líviusz. Egyik leghíresebb nyomata, a Rinocéroszt rajzoló c. kép a mi kiállításunkon is szerepel. A nyomat jelentőségéről, Dürerhez kapcsolódó vonatkozásairól Révész Emese írásában olvashatnak majd. A mesterségbeli tudás, a humor, a finom érzékiség és a groteszk elegyét mutató munkáit talán hadd vezessék be saját önironikus szavai a róla készült filmből idézve: „Azért is ment nekem a lito is, mert ezt a plimpizést, ezt a pöttyözést nagyon szerettem. Tehát kis raszterpontocskákból összeállítani az egész dolgot, mint a rossz festő, hogy elindulsz a bal sarokból a jobb sarokig.”
A konceptuálisabb grafika képviselője Somorjai Kiss Tibor, a Képzőművészeti Egyetem Képgrafika tanszék korábbi vezetőjének meditatívabb munkája. A tanszék másik mesterének, Eszik Alajosnak az alkotása az emberábrázoló grafika példája, melyekben számtalanszor gyarló önmagunkra ismerhetünk. Szintén az egyetemi képgrafika mestere Pásztor Gábor, akinek egészen különleges technikájú, ún. borzolással készült, szürrealisztikusan egymásba olvadó motívumokból álló alkotása szinte ellentmond a grafika törvényeinek, annyira festői, szfumátósan finom árnyékolású, puha és organikus kép. Itt említeném meg még Kurucz István András Sámán című munkáját.
Érdemes nagyon közelről is megnézni: feje tetején, szájában és nyakán neolitikus barlangfestményekre emlékeztető vagy törzsi rituálékat idéző apró alakok vad tánca látható.
Muzsnay Ákos lírai-drámai munkái leginkább irodalmi ihletettségűek, ez esetben a repülés görög mitológiája, Daidalosz története volt a kiindulópont. A viaszból készített szárnyak tragédiája mellett Daidalosz építőmester nevéhez kapcsolódik a knosszoszi palota mitológiai megfelelőjének, a krétai labirintusnak a megépítése, ahová Mínosz király szörnyszülött gyermekét, a Minotauroszt zárták be, és ahonnan Daidalosz, a művész, a megépített szárnyak segítségével jutott ki. A grafika azonban nem a mítoszt meséli el, noha mind a bikafejű ember, mind Daidalosz feje szerepel a romok között, hanem a klasszikus művészi értékrend összeomlásáról beszél.
A repülés szimbolikájával foglalkozik még Rátkay György műve, mely egy szerkezeti jellegű, elvont figuratív vonalat képvisel Roncstelep c. munkájával.
Az illusztratív irányt képviseli Tassy Béla Shakespeare szonetthez készült, alapvetően realista elemekből, finom fényárnyékkal modellált, de kollázsszerűen összeállított, régi kifakult fényképekre emlékeztető munkája.
A kisebb alkotások közül hadd említsem meg Kovács Imre munkáit, akinek munkásságát lassan teljes egészében képviselni tudja a gyűjtemény. Egészen picike felfedezett gyöngyszem, mindössze 7x9cm-es a személyes kedvencem, a Tanya Hódmezővásárhely határában c. munkája, amin egy hatalmas hátú, szoborszerűvé fogalmazott művész egy girhes kecske társaságában Le Corbusier-t idéző tanyasi házat rajzol.
A Rékassy-családot ezen a kiállításon Rékassy Eszter Őszi levél c. munkája képviseli. Rékassy Csaba híres Ovidius sorozata olyannyira egyedi példánya az alapítvány gyűjteményének, hogy jelenleg a Kogart Alapítvány kölcsönkérése révén a Halász-kastély grafikai kiállításán szerepel.
Az önálló egyedi rajzművészet példái Lévay Ádám lágyan dekoratív vonalvezetésű és Lóránt János Demeter groteszk rajzolatú alkotásai. És bár nem rajz, de mégis csak a rajz elmélyülő, befelé forduló, koncentrált jellegéről szól az egyébként szobrász Nagy Benedek Rajzóra című linómetszete.
A kiállítás 2019. május 2–ától május 24-éig, 14-18 óra között ingyenesen látogatható.
