A vicces ebben az, hogy egy átlagember sokkal több bodzát eszik életében, mint hinné: a beérett bogyót ugyanis nagyon gyakran használják lekvárok, gyümölcslevek színezésére, ugyanis olyan sötétlila levet ereszt, amit soha többet nem lehet kimosni semmiből. A göcsörtös, nagyon öreg szőlőtőkékre emlékeztető bokrok ültetvényei is ezért sorakoznak a mellékutak mellett – szigorúan körbekerítve, hogy az arra járók ne dézsmálják meg még virágzó korukban. Úgy ugyanis sokkal finomabb.
A virág szezonja viszont rövid ideig tart: jó esetben, ha ismerünk napsütötte, aztán nyugati kitettségű és végül kifejezetten hűvös helyen élő bodzabokrokat is, akkor úgy három-négy hétig lehet szedegetni a tányérokat (és közelebbi ismeretséget kötni a szerelemtől szédült rózsabogarakkal).
Aki egyébként soha nem vetemedik arra, hogy a rendelt pizzán kívül bármilyen bonyolultabb dologgal szennyezze a konyháját, ilyenkor az is nekiáll, hogy összeragacsozza. A friss bodzaszörp ugyanis pofonegyszerű: víz, cukor, bodzavirág, citrom felkarikázva. Az áztatmányt 2-3 napig lehet eltartani hűtőben, utána akaratlanul is erjedni kezd.
De mi van, ha direkt akarjuk, hogy erjedjen?
Itt jön az izgalom! Amikor már unjuk, hogy a télire szánt, gondos receptek alapján megfőzött szörp a második évben is felrobban; amikor már kipróbáltuk, hogy milyen a sörtésztában kisütött bodzavirág (nem finom); amikor már az összes bodzás piskótát kidobáltuk a posztolás után, mert a fülén jön ki az egész családnak – nos, akkor jön az, hogy csináljunk belőle direkt alkoholt!
Persze a valódi pezsgőhöz köze sem lesz, de sebaj: ha egyszer pezseg, alkoholos és finom, akkor nyugodtan nevezzük így – csak soha ne mondjuk a szemébe egy borásznak.
Az eljárás igazából nem sokban különbözik a pitypangsör készítésétől, csak tovább érdemes érlelni és óvatosabban, az elegy ugyanis valamiért robbanósabb.
A bodzavirág a cizelláltsága miatt minden másnál hajlamosabb összeszedni az út porát és a szmogot, tehát itt is ökölszabály: város közepéről és út mellől ne szedd le, mert koszos lesz! Megmosni pedig nem lehet, hiszen pont az a jó, minél több virágpor marad benne. (Innen üzenem a pollenallegriásoknak: ami nem öl meg, az megerősít. Bocsánat!)
Szóval: csavargás közben keressünk egy olyan bozdabokrot, amihez már nem lehet flip-flopban odamenni és szedjünk le róla annyi virágot, amennyit elérünk. Fontos, hogy már ne legyen bogyós, mert úgy nincs íze, és ne legyen barnásan száradt sem, mert az illúzióromboló. A receptek általában 5-6 virágtányért írnak, de ebben az esetben nyugodtan lehetünk szemérmetlenek: minél több, annál jobb! A vadon élő bokrok úgyis olyan magasak, hogy még a legbőszebb fosztogatás után is marad bőven a méhecskéknek és őszre a madaraknak.
A másik ökölszabály: nájlonzacskóba nem szedünk semmit! Nem csak azért, mert a jó ízlés ezt diktálja, hanem mert óhatatlanul elbújhat benne katica vagy poloska, ami a hazaszállítás közben (pláne a megállunk egy fagyira) fuldokolni kezd, miközben füllednek be a virágok, és kieregeti magából azt a bűzt, amit mindenki ismer és senki nem kíván magának. Pláne a poharába. Ha nincs éppen kéznél kosár (ami ugye mindig van, ahogy jó kés is mindig van egy úrinőnél!), akkor tökéletesen megfelel egy nápolyisvödör vagy a derekunkra kötött pulcsiból csinált batyu.
Otthon egy újságpapír felett óvatosan rázzuk ki a virágokat (lásd katica és az apróbb lakók, őket hajítsuk ki finoman az ablakon, majd vágjuk le ollóval a lehető legtöbb zöld szárat a virágtányérokról.
Közben a virág mennyiségéhez képest találjuk ki, hogy kb. hány liter bodzapezsgőt szeretnénk úgy egy hónap múlva. (Kb. egy liter vízbe áztatva a virág a lé egyharmadát tegye ki, akkor már becsületes bodzaíze lesz.)
A recept arányokban:
1 rész víz (1 liter)
1/3 rész cukor (kb. 35 dkg)
15-20 bodzavirág/liter (attól függ, mekkorák)
fél citrom leve vagy 5-7 g citromsav* egy liter vízhez
1 nagy csipet szárított vagy 10 g friss élesztő (5 liter felett bátran duplázni a mennyiséget)
2 tk borecet (literenként – elhagyható**)
A víz harmadát forraljuk fel a cukorral és a citromlével, hogy sziruppá váljon.
Ha friss élesztőt használunk, a szirupból merjünk ki egy pohárnyit hűlni, majd, ha felolvadt a cukor, öntsük fel a maradék vízzel és fullasszuk bele a virágokat, mérjük bele az ecetet és az élesztős levet, ami ekkorra zavaros kell, hogy legyen. (Ha nem az, akkor leforráztuk. Semmi baj, kezdjük újra, csak langyos cukros vízzel, különben megint megöljük az összes bacit.)
Keverjük alaposan össze és tegyük olyan helyre, ahol nem esünk át rajta, de naponta rá tudunk nézni. 3-4 nap után már akkor is habos-virágos trutyinak kell a tetején lennie, ha az izgalomtól folyton kevergettük.
Ha nem ilyen, akkor első körben tegyünk hozzá még egy kis cukros lében futtatott élesztőt és legyünk nagyon büszkék, hogy túl steril a konyhánk. Jelzem, nem szokott előfordulni – és ez így a normális.
*Nem kell feltétlenül fenszi biocitromot használni (bár nyilván jobb érzés): ha nincs ráírva a boltban, hogy a héja nem fogyasztható, akkor elég nagyon alaposan megsikálni egy steril mosogatószivacs durvább felével és mehet bele a héja is. A citromsav erősebb, de sterilebb ízt ad.
**Vannak, akik az ecetek szagát sem bírják, ide pedig az erjesztés erősítéséhez és irányításához kell. Szóval vagy nagyon jó ecetet használjunk, vagy inkább semmilyet: aki – hozzám hasonlóan – nyáron gyümölcsecetekből csinál fröccsöt, az tegyen bele, de lehetőleg ne azt, amivel a mosógépet szokta átmosni, ha bebüdösödik. Aki szívből gyűlöli, az hagyja ki nyugodtan, de legyen nagyvonalúbb az élesztővel.
Három kulcsfontosságú dolgot kell szem előtt tartani az érlelés közben.
1.: Olyan helyre tedd, ahol nem dönti fel senki. Ez banálisnak tűnhet, de aki mosott már fel/le 8 liter ragadós levet apró, cuppogós virágokkal a konyhája olyan helyeiről, amiről azt sem tudta, hogy elérhetőek felmosófával, az tudja, miről beszélek.
2.: Naponta csak egyszer piszkáld! Úgyis rá fogsz nézni és ha már ott vagy, megkevergeted (ld. battonage, de minél többet macerálod, annál jobban félremehet az erjedés. Mivel sima sütőélesztővel dolgozunk mosófazékban, hagyd, hogy tegye a dolgát a maga természete szerint.
3.: Ez alatt a 3-4 nap alatt ne csatlakozz, de még csak be se kövess semmiféle fermentálással foglalkozó oldalt, blogot vagy FB-csoportot! A kocka már el van vetve, viszont ezek – az arra fogékonyaknak – egyrészt azonnal súlyos függőséget okoznak, másrészt több sár, vér és epe ömlik majd a klaviatúrádra, mint a rovarhatározó- vagy a kismama-csoportokban.
A hetedik napon vegyél egy nagy levegőt, ugorj fejest és egy új világ nyílik meg előtted! (Coming out: az apukám mindent fermentál, ami lassabban mozog, mint ő. Ő pedig fürge.)
Szóval: ha a negyedik napon már rendesen habzik és viszonylag tömött, virágokból álló kalap keletkezett a tetején, akkor ezt szedd le és csavard ki kézzel, aztán állj neki a palackozásnak.
A kiszemelt üvegeket csírátlanítsd. Ezt a legegyszerűbben – ekkora mennyiségnél – úgy lehet megtenni, ha az üvegeket simán beteszed a hideg sütőbe és legalább 180 C-ra melegíted 20 percre.
Sajnos előtte mindenképpen sikálni kell: ha nagyon fotogén csatos üvegeket veszel, azokon is van ronda cetli és a gumitömítést mindenképpen le kell feszegetni a csatról, különben megrepedezik és rossz esetben ráolvad a porcelánkupakra. Ha a vastagabb falú, csavarzáras borosüvegeidet használod, azokról jobb esetben áztatással lejön a címke – rossz esetben vakarni kell. (Úrinő a jó késével, ugye.) A kupakokat soha ne tedd a sütőbe: megég a gumitömítés és olvadt trutyi lesz, de a forrázást még bírják.
Fogj egy sterilre vasalt konyharuhát, hajtsd duplára és béleld ki vele a legsűrűbb tésztaszűrődet. Ezt tedd a – szintén kiforrázott – tölcséred tetejére és kezd el belemeregetni a palackokba. Ekkor megtudod, hogy a szövet mindenhová továbbítja a folyadékot, szóval add fel a harcot: tényleg minden csatakos és ragadós lesz.
Amint megtelik egy palack, zárd le és tedd abba a cipős/boros/zöldségesdobozba, amiben érlelődni fog. Legalább három hetet fognak benne tölteni és a tapasztalatok szerint legalább kettő (fel fog robbanni) ki fog futni belőle, ezért kell a doboz. Az explózió nem lesz látványos, szóval egy konyharuha elég a letakarásukhoz.
Ami 5 hét után nem futott ki, az már nem is fog. Cserébe akkor áll bosszút, amikor nyitod – pont, mint a felrázott kóla, úgyhogy óvatosan! (Előtte elrettentésképpen érdemes rákeresni a bodzaszörp-balesetek címszóra.)
Várj meg egy langyos koranyári estét, hűtsd be alaposan, aztán ülj ki a teraszra – vagy tárd ki sarkig az összes ablakot, hogy bejöjjön a hársfák illata és a cserebogár-horda, majd töltsd ki egy szép nagy borospohárba! Nagyon gyorsan el fog fogyni, de készülj rá, hogy olyan alkoholtartalma van, mint egy gyengébb sörnek, szóval a harmadik üveget csak alapos indokkal nyisd ki! Ahogy elfogyott, garantáltan elkezded majd várni a jövő tavaszt.
A következő felvonásban a kakukkfüvet dolgozzuk fel nagyon alaposan (engem ebben a pillanatban másfél kilónyi vár egy kosárban), ráadásul kezd érni az erdei szamóca!
