November végén-december elején már nem megy olyan könnyedén a legelészés, mint tavasszal vagy nyár elején, de még most sem késő bélelt bakancsot húzni, hogy saját kezűleg szedett növényekkel tegyük még különlegesebbé az ünnepi menüt. A következőkben öt olyan növényről mesélek, amelyek még akár januárban is gyűjthetők – ráadásul finomak is. A recepteket pedig az Ehető Erdő című könyvből osztom meg, amivel felvértezve egész évben végigehetjük és végigfőzhetjük az erdőt.

Üdvözlőital: Borókabogyó

A borókát nemes egyszerűséggel instant ginnek szoktam titulálni, hiszen éppen ilyenkor van olyan intenzív íze, hogy azoknak is elkerekedik tőle a szeme, akik egyébként rendszeresen használják fűszerként. Nehezebb húsokhoz egyébként is gyakran alkalmazzák, de októbertől januárig érdemes magunknak gyűjteni – de ezt szigorúan csak kesztyűben tegyük. Hidegtűrés ide vagy oda, a borókának háromélű gyilkos tőrre hasonlít a tűlevele, ami sokkal jobban megkínozza a kezünket, mint a fenyőtű. Erős kesztyűben viszont  könnyedén lemasszírozhatjuk az ágakról a kékesfeketére érett bogyókat anélkül, hogy a jövőre beérő, most még halványzöld bogyók leperegnének. 

A mostanában tomboló gin-tonic őrület közepette egyszerűen muszáj kipróbálni a koktélt friss borókával: pár szem bogyót törjünk meg – azaz nyomjunk szét egy konyhakés lapjával –, és szórjuk az italba. Ezzel még a kevésbé szerencsés csillagzat alatt született gineket is olyan magasságokba emelhetjük, amelyekről nem is álmodtak a desztillálóban, ráadásul a sofőrbarát verziót is könnyedén elkészíthetjük. Hiszen ha kifelejtjük a gin-tonicból a gint és simán csak tonicba potyogtatjuk a borókát, majd hagyjuk egy kicsit ázni, akkor is szinte megszólalásig ízhű virgin-gin-tonicot tudunk előállítani.

Előétel: Zöldsaláta 

Bármilyen fura, de ilyenkor is lehet ehető zöldeket szedni – nyilván nem a hó alól, bár ha igazán azonosulni akarunk az őzikékkel, akkor az sem lehetetlen. Ha kemény fagyok vannak, akkor persze sajnos a növények is megfagynak, kiolvadva pedig ázottak lesznek, de furcsa módon néhány plusz fokban már képesek regenerálódni. Bár olyan ízt természetesen nem lehet tőlük ilyenkor várni, mint a tavaszi kicsattanáskor, klorofillpótlásnak még így is tökéletesek. Ilyen például a tyúkhúr, aminek még igazi fénykorában sincs túl sok íze, ám legalább sok van belőle. A zamatos turbolyát már sokszor megénekeltük ebben a sorozatban: az átütő ánizs-ízre ilyenkor ne számítsunk, de még mindig tud egy kis pikantériát vinni a zöldsalátába. A leginkább fagyálló növényke pedig a csabaíre vérfű, a legendák növénye. A csabaírének tavasszal és nyáron uborkaillata és dióíze van, emellett pedig olyan hatásos vérzéscsillapító, hogy erről kapta a nevét. Az eredettörténet szerint Csaba királyfi az örökösödés körül kitört háború egyik különösen véres csatája után ezzel gyógyította a katonáit. Méghozzá olyan hathatósan, hogy a sereg életben maradt része ez után egészen a Kárpátokig vándorolt, ahol letelepedve a hun helyett felvették a székely nevet – Székelyföld tehát ennek a növénynek köszönheti a létrejöttét.

Garnírung: Galagonya 

Bár elsősorban a szívműködésre és szívizmokra gyakorolt gyógyhatása miatt szeretjük, a galagonyából is lehet nagyot villantani. Szegény piros bogyót sokkal inkább megénekelni szokták, mint enni, mert a többi őszi-téli bogyó íze messze lenyomja az övét, ám némi törődéssel csodát, helyesebben csodás ketchupot varázsolhatunk belőle.

A megtisztított, leszárazott bogyókat tegyük fel főni víz és (vad)almaecet egyenlő arányú keverékében, úgy, hogy a bogyókat ellepje a folyadék. Főzzük addig, amíg a bogyók héja megreped – közben, ha szükséges, pótoljuk az ecetes levet. Öntsük át egy szűrőn és a bogyókat törjük is át, hogy a héj és a magok kivételével minél több gyümölcshús kerüljön a szószba. Az így kapott szószba keverjünk (a galagonya kiindulási mennyiségével számolva) kilónként  20-25 dkg cukrot és főzzük 15-20 percig. A végén ízlés szerint ízesítsük sóval-borssal és dunsztoljuk – így akár egy évig is eláll.  Ráadásul megdöbbentően finom – tényleg, sokkal finomabb, mint ahogy a receptet olvasva elképzelnénk. Ráadásul ennek a legnagyobb a villantás-faktora az ünnepi asztalnál: galagonyaketchuppel enni a krumplit. 

Desszert: Hecsedli 

A kötelező kör természetesen a csipkebogyó: kevés olyan dolog van, amit még nem írtak le róla, mégis kihagyhatatlan. Ráadásul idén különösen sok van belőle, úgyhogy egy strapabíró kesztyűvel nagyon gyorsan összekapkodhatunk belőle egy nagy adag lekvárnyi mennyiséget. A városi legendával ellentétben nem kell feltétlenül megvárni, hogy megcsípje a dér, hiszen ezer és ezer változata van: akár még ilyenkor is találhatunk olyan bokrot, amin feszesek és kemények a bogyók, de olyat is, amin már október elejére megpuhultak. Ha a C-vitaminra hajtunk, akkor a feszeseket kell levadászni, de ha minél finomabb lekvárra, akkor keressük inkább a kihízott puhákat. 

A csipkelekvárt, azaz a hecsedlit mindenki borzasztóan macerásnak képzeli, pedig nem olyan szörnyűséges a főzése. Jó, a sütőben magától elkészülő baracklekvárnál tényleg pepecselősebb, de megvannak a technikák arra, hogy egyszerűsítsük az életünket.
Tehát: a megtisztított csipkebogyót lemérjük, legalább 40 százaléknyi cukrot mérünk hozzá és feltesszük főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi. A bogyók érettségétől függ, hogy mennyi folyadék szükséges hozzá, és főzés közben pótolhatjuk a vizet, ám ha túl sok, akkor sohasem fog besűrűsödni a lekvár. Igazából ez az egyetlen rész, ahol el lehet rontani, úgyhogy inkább kezdjük kevesebb vízzel főzni és apránként pótolgassuk.

Ha a csipkebogyók megpuhultak és fakanállal szétnyomhatók, botmixerrel pépesítsük a masszát. Ilyenkor derül ki, hogy eltaláltuk-e a víz mennyiségét: ha nagyon folyik a massza, akkor nincs más mentési mód, mint hogy folyamatosan kevergetve sűrűbbre forraljuk. Ha viszont túl sűrű és nem menne át a szitán, akkor a botmixerrel keverjünk bele még egy kis vizet. Ez után egy nagyon sűrű szitán (ennek hiányában konyhai tüllel bélelt szűrőn) passzírozzuk át, hogy a „szőrös” magokat (hivatalos nevükön aszmagokat) eltávolítsuk a lekvárból.
Ha tartósítani szeretnénk, akkor tűzforrón töltsük kiforrázott, azaz sterilizált üvegekbe, és lezárva bugyoláljuk be őket, hogy minél lassabban hűljenek ki az üvegek, magyarul dunsztoljuk őket. De ha ezzel töltenénk meg a zserbót vagy más karácsonyi sütit, akkor egy-két hétig tartósítás nélkül is boldogan elvan a hűtőben. 

Bár a gyakorlatlanabb gyűjtögetőket elriaszthatja egyszerre ennyi növény, de higgyék el, ha megfelelő helyre megyünk kirándulni, akkor az összes alapanyagból egyetlen délelőtt alatt összeszedhetjük a karácsonyi vacsorához szükséges mennyiséget. Közben pedig friss levegőn vagyunk, sétálunk, előre ledolgozzuk a vacsora alatt begyűjtött kalóriákat és a menü legkülönlegesebb összetevőire egy fillért sem kell költenünk! 

Kellemes, vadnövényekben és ízekben gazdag ünnepeket kívánunk mindenkinek!