– És akkor Ördögbőr, és öreg cimborája, Basabusa bácsi nekivágtak a Tengeróceán hetedhét vizének, hogy megkeressék Basabusa nénit, aki ugye tudja, hol van a Szegfű Illata. Merthogy a Szegfű Illata pontosan ismeri, hol vannak azok a temetői varjak, akik elkárogják esetleg, hova van elrejtve Kiskos kapitány aranyszíve. – közölte kacsahangon a kacsa a névtelen hajó fedélzetén, majd elhajolt egy kartácságyúból leadott búbogáncssörétfelhő elől. Villámok csapkodtak, a zord csalánosan csípős eső a kacsa nyakába zuhogott, de azért folytatta: – És mentek, és szelték a sós tengert, és miközben pár robotdinoszaurusz loholt a nyomukban, alig vették észre a mögöttük osonó Fekete Vészt, a legveszedelmesebb temetőhajók és kísértetbárkák közül a legirgalmatlanabbat, melynek a szigetfaló SivákMivák Károly a kapitánya, és csontvázmatrózaival már egy ideje követik Ördögbőrt. És most hatalmas vihar kerekedett, és hiába van Ördögbőr vadiúj fregattja még csillagkomputerrel is felszerelkezve, a Fekete Vész egyre és egyre közelebb kerül, és már hallani, ahogy a régmúltból és a ködös időkből itt ragadt szellemlegénység hogy nyiheg-nyökög a nyakukba. És már ágyúzzák is a névtelen hajót, amin Ördögbőr és Basabusa menekül, és mindjárt csáklyázás is lesz. Jaj, vajon mi történik most?
A kacsa naná, hogy igazat mondott. A Fekete Vész ott tombolt és rombolt mögöttük: éjfekete vitorlája mögött vészterhes hurrikán danolt, körülötte borzadályos, dühhel töltött, sötétkék felhő gomolykodott és mennydörgött, és Basabusa bácsi, miközben a kacsát forgatta, ide meg oda, nézett alá és fölé, már hallotta a gyűrött ballonkabátos, savanyú képű SivákMivák Károlyt is, aki a Fekete Vész tatjának elejében így ordibált át a névtelen hajó kettő, plusz egy kacsa legénységének:
– Tessék szépen megállni! Tessék szépen megadni magukat, vagy polláászúszom ezt a csilivili bálkát! Tessék szépen megmondani, hol van Kiskos kapitány alanyszíve! Vagy jót álljak magamélt? Aszt akarod?
És tüzet nyitott a Fekete Vész. És ágyúzták a csillagkompúterrel felszerelt bárkát: Ördögbőr pedig riadtan vette észre, hogy nem is ágyúgolyó az, amit rájuk lőnek, hanem tűzzel teli koponyák, lángoló csontvázmaradékok, amik robbannak, vigyorogva száguldanak feléjük, lánggal teleteli pofával, és lassan tűzbe borítják az egész, nevenincs hajót. Az elülső vitorláknak már annyi volt: porrá lett a csilivili árbóc, és recsegve dőlt a fedélzetre.
– KRUCIFIX, na most lett elegem ebből az egészből! – kiabálta Ördögbőr, és kivonta a kardját. Kezdett benne felmenni a pumpa. Nem szerette az udvariatlanságot. Kalóz volt, de olyan kalóz, aki betartja a Kalózkódex szabályait – abban pedig szó se volt arról, hogy csak úgy, a semmiből mindenféle mágikus koponyákkal le lehet zúzni egy másik kalóz hajóját. Ez nem járja. Nem járja, hogy valami rémekkel teli, ide-oda bolygó szellembárka csak úgy rátámadjon egy másik hajóra. És ezt ordította át: – Mi lenne, ha inkább megvívnánk, SivákMivák? GYERE, HA MERSZ, TE BÁRDOLATLAN PUPÁK!
És Ördögbőr nekilódult. Egyre dühösebb lett. Ha kell, elpusztul, egy lesz a szellemhajó legénységéből örökkön és örökké, de egy SivákMivák Károly, egy semmirekellő, szigetfelfaló ballonkabátos neki nem fogja megmondani, hogy mit csináljon. Mit tud egy ballonkabátos, aki másra sem képes, csak szigeteket falogat fel? És miért kéne hallgatni rá? Épp egy kötelet vadászott, amin átlendülhet a pár méterre lévő Fekete Vészre, kaszabolás céljából, amikor megtorpant.
Basabusa ugyanis mit sem törődött a haddelhaddal. Dirrdurrpaff! – robbant fel mellette pokoltűzzel egy koponyabomba a taton, de mintha észre nem vette volna. Úgy forgatta a kacsát, mint aki keres valamit.
– Bocs – húzta össze a szemét Ördögbőr. – Igazán nem akarok zavarni.
– Ja, nem zavarsz – dörmögte oda sem pislantva Basabusa. A kacsa érdeklődve figyelte, ahogy vizslatva van. – Csak nem találom.
– Mit nem találsz, te pupák? Nem tűnt fel, hogy csörte van? – kiabálta Ördögbőr, majd a kardját felkapva kivédett egy búbogáncssörétet. A búbogáncsflintát szorongató szellemmatróz a Fekete Vészen vigyorogva töltött újra.
– Azt nézem – mondta Basabusa összehúzott szemmel, a kacsát forgatva. – hogy hol a fityfenében lehet ezt a madarat kikapcsolni.
– Háp. – közölte a kacsa.
Közben a Fekete Vész csáklyatávolságba ért. A Tengeróceán tombolt, a szellem- és csontvázmatrózok pedig zölden világító, csillagokon túli szemekkel lestek, pislogás nélkül, és pörgették a kampós végű köteleket. Tucat és még több fantom és szörnyeteg, plusz egy halember készült átlendülni a nevenincs hajóra. Valami ősi temetőnótát daloltak: a kántálásuk olyan volt, mintha valaki egy óriási, fekete táblát karistolna. Ördögbőr oldalra nézett, és látta, ahogy a rémséges had első katonái a fedélzetre huppannak.
Recsegett a csontvázlábuk, ahogy megindultak feléjük. Vigyorogtak, és zengedezték a nótát, ami valahogy így szólt:
Halottak vagyunk mind
nem vitás
és élő itt nem lehet
senki más.
Jöttünk, hogy
felfaljunk mindent, mi él
A lelkedet eméssze
a fagy és a dér.
Kell a matróz.
Kell a matróz.
Akit örökké s örökre
a Vész magához béklyóz.
– Kikapcsolni – állt Basabusa és a Fekete Vész veszedelmesen és csoszogva közeledő legénysége közé Ördögbőr. A kardját suhogtatta, csak úgy, próbából. – Egy kacsát.
– Folyton dumál! – fakadt ki Basabusa. – És semmi olyat nem mond, amivel segítene rajtunk. Akkor minek hápog?
– Mert én mesélem a Legkisebb Mesét a Világon. – mondta sértődötten a kacsa.
– Mondjuk az tény, hogy nem sokat lendítettél azon, hogy folytatódhasson – morogta Ördögbőr. – Spoilerezhetnél egy kicsit. Nyomd a kibicet. Lődd le, mi következik. Vagy különben ennyi volt, ha jól sejtem. Ez a baj nem olyan, amiből olyan könnyen ki tudunk bújni.
– De hát az ellentmond mindennek, ami egy meséhez tartozik – méltatlankodott a Kacsa, pont úgy, ahogy egy kacsa méltatlankodni szokott. – A mese, az történik épp. Hogy mondhatnám el, hogy miért nem kérdezed meg a fedélzeti komputert, ha már a hajón van ilyen, és csillagközi utazást is képes végrehajtani, hogy mi a teendő? Hát, hogy a fityfenébe tehetnék ilyet, kérdem tisztelettel?
Ördögbőr elkerekedett szemmel nézett a Kacsára. Aztán megint. Majd újra.
– Hogytessék mi.
– És akkor Ördögbőr grófja keresztül rombolt a rémmatróz-kompánián, és lesietett a fedélzeti komputerhez. – válaszolt a Kacsa becsukott szemmel. Aztán (hiába a dörrenés, a csatazaj, meg a durrogás) fogta magát, és elaludt.
Ördögbőr egy pillanatra elgondolkodott. Aztán ezt mondta Basabusánnak:
– Tartsd a frontot, Pubi, van egy kis dolgom a tat alatt.
– Micsináljak a micsodával? – lepődött meg Basabusa. Aztán észbe kapott, és kirántotta a szablyáját, de csak miután óvatosan lerakta a kacsát, hogy fel ne ébredjen szegény.
És Ördögbőr grófja nekilódult. Csontváz és lidérc állta útját, de ment, hiszen mennie kellett. Először a halember próbálta megállítani – a Fekete Vész kormányosa sziszegett és vicsorgott, úgy támadt Ördögbőrre a tengerette, rozsdamarta kardjával. Ördögbőr hárította a csapást, majd átbújt a halember hóna alatt. Közben egy mesteri rúgással levarázsolta a helyéről egy csontvázharcos koponyáját, aki a nagy fejetlenségben keresztülbucskázott a hajó korlátján, és bugybolva tűnt el a Tengeróceánban.
Ördögbőr rohant. Szúrt és vágott. Kísértetes kacagással telt meg a sós levegő – a jeges szél az arcába mart, de mit sem törődött vele.
Le kellett jutnia a komputerhez, ami a csilivili hajó agya volt.
Feltépte az ajtót, ami a komputerhez vezetett. Távolról hallotta, ahogy Basabusa dörmögve kardozza az ellent. Észre sem vette, hogy a hajóra ugrott SivákMivák Károly, és mögötte lépdel, lassan, vigyorogva, mint aki győzött.
És a tat alatt, mindenféle tekercsek és mütyürök és fogaskerekek közepén ott zizegett, és kattogott, és morcogott és zörömbölt a csilivili hajó agya. Hatalmas agy volt, telistele áramkörökkel, vezetékekkel, és gumicukorral, ami köztudottan szükséges ahhoz, hogy elkezdjük a kozmoszba való utazást. Az egész tat alatti részt katódok, és csövek, és bizgentyűk foglalták el.
– Komputer! – kiabálta neki Ördögbőr. – Vigyél ki minket ebből a slamasztikából!
– Nono, – válaszolta a recsegős géphang. Pisla piros és sárga fények villogtak fel, de úgy, mint amikor a pisla fények közlik, hogy a pisla fények tulajdonosa nem túl elégedett. – nem úgy megy az.
– Mi? – érdeklődött lihegve Ördögbőr grófja. Egy félig polip, félig tengericsillag szörnyedvény ugrott a nyakának, de Ördögbőr hátra sem nézve vágta állon a kardja markolatával. Annyira meg volt lepődve a válaszon. – Mi az, hogy NEM ÚGY MEGY AZ?
– Nem mondtad ki a varázsszót. – válaszolta a komputer, majd recsegős némaságba burkolózott.
Pár csontvázharcos, rozsdás baltákkal rontott rá Ördögbőrre. A gróf megragadott egy széklábat, az egyiket azzal vágta kupán, mire a csontváz puff: darabokra hullott. A másik kettőt a kardjával tartotta sakkban, és közben ezt kiabálta:
– Milyen jelszó? Mi az, hogy jelszó? Kökörcsin! Kótyomfitty! Lábasjószág! Milyen jelszó?
– Nem mondtad, hogy kérem szépen – mondta sértetten a komputer. – Komolyan mondom, most már tényleg dörgedelem, hogy ennyire semmibe vagyok véve. Se tisztelet, se egy köszönöm… csak a parancsolgatás. Na ezt már nem.
Ördögbőr épp az utolsó csontvázharcossal birkózott, de ez a kijelentés olyan tüneményes volt, hogy még az utolsó csontvázharcosnak is leesett az álla. Keresgélni kezdte a padlón. Ördögbőr pedig hápogott kicsit, majd rájött, hogy a „Kérem szépen” tényleg mennyire komoly varázsszó.
– Kérem szépen – nyögte ki. – Komputeragy nagyságos felséges IZÉ, megtennéd, hogy kimentesz minket innen?
– Na, mennyivel másabb így, nem? – kérdezte a tat alatt lakó komputer, és – mint akinek hirtelen jobb kedve lett – veszett tekercselésbe, és katódvillogásba, és kalkulálásba, és áramkörketyegésbe kezdett. – Semmi más dolgom nincs, minthogy leadok pár rádióadást, átállítok néhány koordinátát bizonyos robotokban, küldök egy vészjelzést, aztán elpukkanok, mondjuk a Vénusz mellé. Megfelel így, gróf úr?
És Ördögbőr megértette. És megint csak eszébe jutott, hogy mekkora hatalma van annak, ha azt mondjuk: „Kérem szépen”.
– Köszi, komputer. – mondta, majd a fedélzet felé lódult. Majd egy pillanatra megtorpant. Az agyra nézett, és azt kérdezte: – Figyelj csak, nem akarsz egy nevet magadnak? Fura ez a „komputerezés”.
– Van nekem nevem. Csak a nagy rosszalkodásban elfelejtetted megkérdezni, komám.
– Jó – nyugtázta Ördögbőr. Már nagyon futott volna. – Fogadjunk, hogy az a neved, hogy Hóbelevanc 1-es.
– Nem – morogta a komputer. – Sszabó János vagyok. Két esszel.
– Öhm. – válaszolta a gróf. Majd hozzátette: – Öhéjhaj. Oké. Hát, viszlát, Sszabó János, két esszel.
És rohant is vissza a tatra. Egy lúdmarócrém majdnem kettévágta közben a harci szekercéjével, amit már jócskán felfalt az idő vasfoga, de Ördögbőr egy becsúszószereléssel átsuhant a csapás alatt. Szálka ment a térdébe, de nem igazán érdekelte. Felpattant, és rohant Basabusa felé, aki kettő pontyarcú piperkőc piócarémmel próbálta éppen megértetni, a szablyája segítségével, hogy járt utat járatlanért el ne hagyj.
– Hova, hova. – hallotta hirtelen Ördögbőr. És beleütközött SivákMivák Károlyba. Furcsa, de annak ellenére, milyen pöttöm és törékeny embernek tűnt a ballonkabátos kapitány, a gróf úgy pattant le róla, mint a gumilabda. – Aszt hiszed, ennyivel megúszod, kis balátom?
– Nincsenek neked barátaid, SivákMivák. – válaszolta a hajópadlóra került Ördögbőr. Rettentő dühöt érzett. De közben belül csiklandozta valami a szívét. – Nem egészen értem, mit keresel itt, de most véget vetünk ennek a haccacárénak.
– Mi az, hogy mit kelesek itt? – nézett csodálkozva SivákMivák. – Az alanyszív kell nekem. Ha enyém lesz a legnagyobb alanyszív a világon, akkol nyilván alanyszívű leszek, és végle MINDENKI SZELETNI FOG, szelteszét a Tengelóceánon! És te most elmondod nekem, hol van.
Ördögbőr nem tehetett róla, de elnevette magát. Még egy ilyen butaságot! Hogy egy aranyszív miatt valakit csak úgy szeressenek!
Azt, hogy a Tengeróceán egyre jobban dömbörög és bugybol, és valami egyértelműen a Sszabó János vezérelte fregatt felé tart, senki sem vette észre.
– Egyszerűbb lenne talán nem magasról tenni a Kalózkódexre. Nem szigeteket falni fel a fenenagy rosszkedvedben, meg csak azért, mert durcimorci vagy. Kedvesnek is lehet ám lenni másokhoz, meg néha azt mondani, hogy Jó napot kívánok, hogy tetszik lenni? Különben meg fityfenét neked, nem aranyszívet.
– Pedig most elmondod nekem, hol találom. Nincs esélyed ellenem. Te is tudod. – sziszegte Ördögbőr arcába SivákMIvák.
– Jó, azért egy cseppnyi van. – vigyorodott egy Ördögbőr. Aztán odakiáltott Basabusának: – Fogd meg a Kacsát!
Majd felpattant, és átvetette magát a korláton. Basabusa észbekapott, és megfogta a Kacsát, és utána csobbant a Tengeróceánba.
A robotdinoszauruszok pedig felmásztak a hajóra, és nekirontottak SivákMivák Károly rettentő rémseregének. Eddig is jöttek, a Tengeróceán alján caplattak Ördögbőrék nyomában, de ez most más volt. Új parancsot kaptak, amit egy fura nevű komputer küldött a robotagyukba. És nem voltak restek teljesíteni a küldetésüket.
„Kapjátok el SivákMIvák Károlyt!”
Így szólt a bináris és bittyegő rádióparancs.
A rémsereg mintha elbizonytalanodott volna. SivákMivák Károly pedig tajtékzott, miközben a robotdinoszauruszok apró miszlikeket gyártottak a kísérteteiből, lidérceiből, és a varangylábú makrélaszörnyből is, aki már nem is akart annyira szörny lenni.
– NEM! – ordította a taton Ördögbőrék felé.
– De bizony! – kiabált vissza Ördögbőr, és a csibészség csak úgy táncikált a szívében. – Hé, SivákMivák, voltál már a Vénusz mellett?
– Mi? – akarta kérdezni SivákMivák, de a Mi-ből csak egy M maradt a levegőben.
Sszabó János működésbe lépett. Kék villámok cikáztak a hajó és a Fekete Vész körül, majd pukk: mindkettő elszáguldott, egyenest a kozmoszba, rémestül és robotdinoszauruszostul és mindenestül.
A csillámpor, amit húztak maguk után, szépen lassan hullott Basabusa és Ördögbőr fejére.
Csak ketten voltak, és a viharfelhőtlenített, csillaggal teleszórt égbolt. És a végtelen Tengeróceán, meg az éjsötét éjszaka.
– Jól van. – tempózott Basabusa. A kacsa édesdeden aludt a hullámok hátán ringatózva. – Ez eddig rendben. És most mit csinálunk.
Ördögbőr megint csak vigyorgott. Nem tudta abbahagyni.
– Pubi, hát hagytalak én már a pácban?
– Hogyne hagytad volna. – szólalt meg valaki mögöttük, mézédes hangon.
És a semmiből egyszercsak felbukkant a Ferihajó. És ki állt az elejébe faragott bocimedve mellett?
Naná, hogy Basabusa néni. És ennyit kérdezett csupán:
– Mi van fiúk, tán csak nem kéne egy fuvar?
Fuhh, ti kaptatok levegőt a nagy izgalomban? Mert mi alig! Két hét múlva folytatjuk, és nem is akárhogy!
