190 éve kezdődött az Óbudai Hajógyár története. A gyár földrajzi fekvésén túl sok egyéb módon is kötődik a településhez. A hazai gyárak története – főleg, amelyek megélték a rendszerváltozást – nagyjából ugyanazt a klisét követi: gyáralapítás, fejlődés, átalakítás, racionalizálás, visszaesés, bezárás, sikeres vagy sikertelen privatizálás. Ebbe a sorba tartozik az Óbudai Hajógyár is, ám az egykor több ezer dolgozónak munkát biztosító üzem históriája és a honi iparban játszott szerepe 1835–1991 között különleges figyelmet érdemel. Ezt prezentálja majd az Óbudai Múzeum – a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésével megvalósuló – nagyszabású kiállítása, amely 2025 második negyedévében nyílik meg, és közel két évig lesz látogatható.
Nehéz lenne eldönteni, hogy a velünk született kíváncsiság, felfedezési vágy, a szükség vagy a nélkülözés késztette az embert az első hajók megalkotására. Az biztos, hogy a 21. században is fontos szerepet tölt be a hajózás a személy- és áruszállításban egyaránt. A hajóépítés technikája és technológiája sokat változott az évezredek során, és voltak olyan periódusok, amelyek új irányt szabtak a fejlődésnek. Ilyen volt az ipari forradalom első szakasza, amikor a kézi erő, a szél és a víz ipari célú felhasználása már kevésnek bizonyult az igények kielégítésére, új gépek kellettek, amelyeket már gőz hajtott.
Magyarországon az ipari forradalom vívmányainak és a reformkor eszméinek elterjedése szinte egyidőben történt. Széchenyi István gróf mindezekben a haza fejlődésének nélkülözhetetlen eszközeit látta. Külhoni útjai hatására felismerte a hajózás fontosságát, de azt is, hogy a hajópark karbantartása téli kikötőt és javítóműhelyt, fejlesztése pedig hajógyárat igényel.
Minden modern technológia mögött ott van az ember szellemi és fizikai tudása, munkája. A gyárban dolgozó főleg óbudai munkáscsaládok nemzedékei olyan szaktudást és tapasztalatokat adtak át egymásnak, amelyek alapjaiban határozták meg a sikeres működést. Ez a kiállítás az Óbudai Hajógyár 190 éves történetének és egykori dolgozóinak kíván emléket állítani, függetlenül az időszakos tulajdonosváltásoktól.
Talán furcsának tűnhet, de ennek az egykor vezető ipari faktornak még nem rendeztek kiállítást Óbudán, bár a Hajógyárnak volt saját múzeuma, de ennek anyagát a korábbi Közlekedési Múzeumnak ajándékozták. A gazdag anyagot – dokumentumok, modellek és makettek – csak kevesen láthatták, és a gyár, illetve a városligeti múzeum bezárását követően sokáig esély sem nyílt ennek pótlására. A kiállítás tárgyanyagát az Óbudai Múzeum a nagyközönség által eddig még nem látott hajógyári gyűjteményéből és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Hajózási Gyűjteményéből válogattuk. Ezek mellett más közgyűjtemények és archívumok bevonásával gazdag és színes kép- és filmanyag is gazdagítja a tárlatot. Az Óbudai Hajógyár területe, meglévő ingatlanjai jelenleg a Petőfi Kulturális Ügynökség használatában vannak, amely szervezet szintén segítette a kutatást és a kiállítási anyag bővítését.
Az Óbudai Anziksz számaiban több írás foglalkozott az Óbudai Hajógyárral az elmúlt években, ezek különböző aspektusokból mutatták be az egykori gyárat. Az Óbudai Múzeum új időszaki tárlata most arra vállalkozik, hogy általa komplex képet és történetet kapjanak a látogatók. Itt azok a generációk is megérthetik az ilyen meghatározó ipari egységek működését, akik már csak tanulmányaikból vagy családi elbeszélésekből ismerhetik azokat. Ebben nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szakemberei, valamint a gyár volt dolgozói, akik a mai napig szívügyüknek tekintik hajdani munkahelyüket. A személyes elbeszélésekből – a visszaemlékezések szintén a kiállítást részét képezik – gyorsan kiderült, hogy az Óbudai Hajógyár nem pusztán munkahely volt, hanem egy olyan közösség, amely az üzem bezárása után is összetartó maradt.
Ez egyben lehetőséget biztosít arra, hogy az egyes egységekben más-más tematika kerüljön fókuszba, visszaemlékező és interaktív felfedezésre inspirálva a látogatókat. Az előzetes tervek szerint külön kiállítóteret kap a hajótörténet, a gyártörténet és a gyári dolgozók művészeti munkái. Mindemellett egy látványos külső installációt is terveztünk a múzeum bejáratánál. A több módon megjelenő technika- és gyártörténet mellett a kiállítás középpontjában a különböző közösségek állnak, illetve azokból kiemelve egy-egy fontosabb szereplő, amely élettörténeteken keresztül sokkal mélyebben megérthető a hajdani ipari komplexum felépítése, működése. A gyártörténetet bemutató kiállítótér egységeiben szereplő kiemelt személyek egy adott hajógyári foglalkozást és beosztást – gyárvezetőtől az inasig, tervezőmérnöktől a hajóskapitányig – prezentálnak, mellettük a gyári dolgozók munkakörülményei, szociális viszonyai lesznek feltüntetve.
A több szempontból is különleges kiállítás képzőművészeti egysége igazán izgalmas és kreatív módon mutatja be az Óbudai Hajógyárat. Terveink szerint a két évig tartó tárlaton folyamatosan cserélődni fognak a kiállított festmények, képek, változatos tematika alapján. Az első fázisban a gyári munkások saját alkotásai mellett (ezek leginkább fémből és műanyagból készült dísztárgyak) olyan művészek festményeit mutatjuk be, akik rövid ideig a gyárban dolgoztak. Az első két művész Gruber Béla (1936–1963) és az előzetes tárgyalások alapján, Felekiné Gáspár Anni (1902–1992) lesz. Gruber Béla a Dekorációs Osztályon csillogtathatta meg rajz- és festőtudását. A fiatalon elhunyt, tragikus sorsú óbudai művészt – Bernáth Aurél tanítványa volt – a 20. századi magyar festészet kiemelkedő alakjai között tartja számon az utókor. Felekiné Gáspár Anni Munkácsy-díjas festőművész a természetelvű, realista festészet – szocialista realizmus – képviselője volt. 1950-ben a Műcsarnokban rendezett I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon mutatták be a Füttyös kalauznő című képét, amely egy korszak jelképévé vált. 1954-ben került az Óbudai Hajógyárba üzemi szerződéssel, ahol az igazgatókról és a munkásokról festett portrékat, valamint a gyár életét reprezentáló képeket. A következő ciklusokban – időszaki váltásokkal – főleg kortárs magyar művészek képeit állítjuk ki, amelyek témája a Hajógyár. A kortárs művészet a gyár dolgozóit és történetét bemutató térben is megjelenik – mint mai reflexió –, amiben az óbudai Godot Galéria segíti a kiállítást.
A kiállítás elsődleges célja, hogy minél teljesebb képet kapjanak a látogatók a magyar ipar egykor meghatározó egységéről, amely a reformkortól a rendszerváltozásig számos technikai és technológiai nóvummal gazdagította ipartörténetünket.
Azonban maga a gyár csak rövid ideig volt önálló, hiszen története jelentős részében az osztrák anyacéghez, az 1829-ben alapított Első Dunagőzhajózási Társasághoz (eredeti nevén: Erste Donau Dampfschiffahrts Gesellschaft – DDSG) tartozott, majd német és szovjet tulajdonba került, végül a magyar államé lett.
Bár az alapítást Széchenyi István gróf ötletéhez és kitartó munkájához kötik, ami természetesen megkérdőjelezhetetlen, a teljes igazsághoz tartozik, hogy az Első Dunagőzhajózási Társaság, majd a hozzátartozó Óbudai Hajógyár osztrák pénzügyi befektetők (bankházak), illetve a jelentős hasznot remélő osztrák és magyar arisztokrácia képviselőinek üzleti vállalkozásaként jöhetett létre. A kiállítás az ehhez hasonló tényeket is tisztázni fogja, törekedve az informatív és színes ismeretátadásra minden generáció számára.
