Hány évesen kezdtél zongorázni?
Négyéves voltam, amikor édesanyám tanítgatni kezdett, aztán szinte észrevétlenül ment minden a maga útján. Zeneóvodába jártam, utána csak úgy repültek az évek és a Zeneakadémián találtam magam.
Kik voltak a mestereid?
A Bartók Konzervatóriumban Ábrahám Mariann indított el a pályán, később pedig Falvai Sándortól, Gulyás Mártától és Kemenes Andrástól tanultam. Visszagondolva azt lehet mondani, hogy az orosz zongoraiskola mentén nevelkedtem, nem is csoda, hogy az előbbi nevek mellett Eliso Virsaladzét tekintem meghatározó példaképnek, akinek mind játéka, mind személyisége nagyon közel áll hozzám. Rengeteget tanultam Kurtág György, Rados Ferenc és Kocsis Zoltán egy-egy mesterkurzusából is.
Az orosz iskolát említed. Hogyan lehetne leírni ennek a jellemzőit?
Ha felületesen közelítünk az orosz iskolához, akkor annak mibenlétét hajlamosak vagyunk egyszerűen egyfajta üzembiztos technikai tudással azonosítani, de itt jóval többről van szó, mint megszámlálhatatlan etűd és skála megtanulásáról.
A lényeg egy olyan kifejezőképesség kifejlesztése, ami aztán szárnyakat ad az előadónak.
Te magad is ezt képviseled a tanítás során?
Azt semmiképpen nem mondanám, hogy az orosz iskola alapján tanítok, hiszen amit én tudok átadni, az egy olyan ötvözet, amiben azok a tapasztalatok is érvényesülnek, amelyek a saját felismeréseimen alapulnak. Mindig azt tartom szem előtt, hogy az adott darabot akadályok nélkül tudjuk megvalósítani. Feltárjuk a problémákat, a kérdéses pontokat, ezután pedig megtaláljuk ezekre a megoldást.
Fiatal felnőttekkel dolgozol, akik a művészpályát választották. Mennyire kell a zeneszakmaiság mellett pedagógusként is fellépned?
Teljesen egészséges hozzáállás, ha egy fiatal muzsikus már a konziban olyan víziókkal rendelkezik, hogy meg sem áll a legrangosabb koncerttermekig, és szólistaként ott lesz a világ élvonalában. Hogy mindez teljesül-e, az persze más kérdés, hiszen nagyon sok tényezőnek – többek között a szerencsének – kell ehhez együtt állnia. Azt hiszem, egy ilyen ifjonti lelkesedés elengedhetetlen, amit tanárként – attól függetlenül, hogy adott pillanatban reálisnak látjuk-e ezeket a víziókat – csakis támogatni érdemes, hiszen rendkívül fontos inspiráló erőként hathat a mindennapi munkában. Egyébként az sem igaz, hogy minden fiatal zongoristában megvan egy ilyen ambíció, hiszen valaki eleve tanárnak, vagy zongorakísérőnek készül, amire egyébként van külön szak is. A fiatalokat támogatni kell, hogy mi lesz később, azt majd az élet alakítja.
Hogyan élted meg a lezárásokat? Mennyire lehetett valóban lelassítani?
A koronavírus kapcsán egy nagyon sűrű időszak van mögöttem. Három gyermekem van, akik folyamatosan otthon voltak, hiszen online zajlott a tanítás. A tervezett koncertjeim nagy részét online megtartottuk, tehát készülnöm is kellett, illetve én is online vittem a saját óráimat. Hirtelen minden, ami fontos számomra, abban az óbudai lakásban koncentrálódott, amit az otthonomnak hívok.
Mennyire indult most be számodra a koncertélet?
Azt hiszem, elég, ha annyit mondok, hogy augusztus és október között tizennyolc, az év hátralevő részében pedig még tizenegy koncertem lesz. Ezek nagy számok, de örülök is, mert ezt az jelenti, hogy nem marad el egyetlen fellépés sem. Az online megtartott előadások mellett most, halaszott időpontban pótoljuk a többit.
Gyakran hallhatunk téged az Óbudai Társaskörben. Milyen a viszonyod a koncertteremmel?
Sok kamarakoncertet játszom, ezekhez pedig kiváló helyszín az Óbudai Társaskör. Egy nemrég beszerzett fantasztikus zongora is van ott, amin nagyon szeretek játszani. Igaz, a teremhez képest egy meglehetősen nagy Steinway-modellről van szó, ami néha okoz meglepetéseket. Nagyon oda kell figyelni, hogy például dalkíséretben meg lehessen szólaltatni az énekes hangerejéhez passzoló arányokat. Legutóbb egy ilyen esten William Bolcom, Erik Satie, Kurt Weill és Joseph Kosma dalai hangzottak el Óbudán. Kosmáról kevesen tudják, hogy egy Párizsben élő magyar zeneszerzőről van szó, aki főként operetteket és filmzenéket írt. Még a Cannes-i Filmfesztiválon is díjazták. Fantasztikus élmény volt részt venni a Minifesztiválon is, ahol Bátori Évával és Tönköly Józseffel léptünk fel. Kiváló zenészek, akikkel többek között Tóth Péter új, Szappanbuborékok című darabját mutattuk be. Októberben Bársony Péterrel is házimuzsikáltunk Mácsai János műsorában, vagyis a Társaskörön belül is rengeteg féle produkcióban lehetett részem.
Hogyan alakul ki, hogy mivel foglalkozol éppen?
Sok minden kerül a látószögembe, és ez jól van így, hiszen a zenében érzem jól magam, de az is biztos, hogy nem mindig tehetem meg, hogy azzal foglalkozzam, ami éppen a szívemhez a legközelebb áll. Kamarazenészként, de szólistaként is nagyon sok tényező alakítja, hogy végül mi lesz egy koncert programja. A magyar zenei életnek és benne a budapestinek van egy olyan sajátossága, hogy egy művész csak úgy tudja megtartani a saját közönségét, ha változó műsorokkal készül. Tapasztalat, hogy ugyanaz a műsor nagyjából három-öt alkalommal hangzik el az országban.
Repertoárod ennek megfelelően a barokktól a kortársig terjed. Mi az, ami igazán közel áll a szívedhez?
Szeretem Bachot és a barokk zenét, időnként orgonán is játszom, és előfordul, hogy kántorként segítek templomokban. Leginkább Mozart és Schubert műveiben érzem jól magam. Az ő életművükkel nem tudok betelni, nagyon szeretem játszani a műveiket.
Az első lemezedre viszont 20. századi magyar alkotók darabjai kerültek, ezt az albumot BBC Music Magazine díjra is jelölték. Hogyan viszonyulsz ehhez az időszakhoz és a kortársakhoz?
2014-ig sok kortárs művet játszottam, de az utóbbi években már másra koncentráltam. A kortárs zene egy nagyon különleges terület, ahol állandó és gyors tanulásra van szükség. A szerzőkkel való egyeztetés extrém helyzeteket tud eredményezni. Nem egyszer fordult elő, hogy a koncert előtti napon kaptam egy e-mailt, benne egy, a zeneszerző által megváltoztatott oldallal és egyéb utolsó pillanatos kérésekkel. Különleges kihívás, de nem éppen stresszmentes.
A stresszt említed. Zongoristaként mennyire befolyásol, hogy minden helyszínen egy új, sokszor addig ismeretlen hangszerrel találkozol?
Ilyenkor mindig Szvjatoszlav Richter jut szembe, aki azt mondta, hogy rossz zongora nincs, csak rossz zongorista. Nem hiszek abban, hogy a hangszeren múlna egy-egy előadás. Egy zongoristának meg kell szoknia, hogy a hangszer adott, ez nem befolyásolhatja a játékot. Ugyanúgy meg kell tudni nyilvánulni rajta. Ez hozzátartozik.
Említetted, hogy több alkalommal találkozhatunk még veled az év végéig. Milyen koncerteket emelnél ki?
Novemberben a Zeneakadémián játszom Kai Frömbgen oboista és Zempléni Szabolcs kürtművész társaságában. Beethoven, Herzogenberg, Schumann és Reinecke műveit adjuk elő. Gödöllőn, a kastélyban Szabadi Vilmossal koncertezem, decemberben pedig Münchenben lesz szólóestem. Tényleg sűrű időszak következik, és persze további lemezfelvételek is állnak előttem. Izgalommal tekintek a jövőbe, hiszen nemrég lettem a Cadenza Arts Management művésze, ami minden bizonnyal további új lehetőségeket rejt. Kíváncsian várom, hogyan tudunk majd együtt dolgozni.
