Keresés
rovatok
zene | 2023 ősz
Fotó: Katona László
Mesterházi Gábor
Harminc éve Óbudán a Danubia Zenekar
A Danubia Zenekar harmincéves. Nem ez az egyetlen zenekar, amely Óbudán „lakik”, de ők nevükben is kötődnek a kerülethez. Próbatermük, székhelyük a Flórián téren van. Ács Pétert, az együttes igazgatóját és Hámori Máté művészeti vezetőt nemcsak a múltról kérdeztem.

Hogyan lett a zenekar óbudai?

Ács Péter: A fogantatás pillanatában került a zenekar Óbudára, első hangversenyünk az Óbudai Társaskörben volt. Első nagy mentorunk, támogatónk, Merényi Judit, a Társaskör igazgatója volt. Majdnem huszonöt évig kísért el minket, felügyelőbizottsági elnökünk volt. Míg ő aktív volt, kötődtünk a Társaskörhöz és hozzá is, valamint az Óbudai Nyárhoz.

Danubia Zenekar nélkül nincs Óbudai Nyár, idén is mi nyitottuk – Juditnak köszönhető ez a tradíció, amelyet a lakosok is nagyon szeretnek, meg mi is.

Honnan és mikor lett próbaterem?

Ács Péter: 2014-ben született egy önkormányzati döntés, előtte a fővárosnak és a kerületnek kellett megegyeznie arról, hogy kié az ingatlan. Annak adottságaiból következett, hogy mire lehet használni, tehát vagy mozit, vagy zenekari próbatermet, koncerttermet lehetett itt kialakítani. Most már nemcsak próbaterem: szalonnak nevezzük, mivel ma már óbudai koncerthelyszín. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően vált koncerthelyszínné, mégsem konkurenciája a Társaskörnek. Más profillal futunk, elsősorban a saját rendezésű koncertjeinkkel. Ez a mi otthonunk, ahol az ifjúsági projektjeinken van a hangsúly, illetve olyan szalonkoncerteken, ahol a mi művészeink vannak fókuszban, vagy olyan hozzánk kötődő művészek, mint például Eckhardt Gábor.

Ács Péter

Melyek ezek a koncertek?

Hámori Máté: Arra a fókuszálunk, hogy saját közönséget építsünk. Ifjúsági koncertek terén talán „piacvezetők” vagyunk, nagyon sok és sokféle ilyen programot kínálunk. Tornatermekben is játszunk a Lázár Ervin Program keretében, de a Danubia Szalonban is van ifjúsági sorozatunk, ősszel pedig a BMC-ben is. Mi indítottuk el az országban az első klasszikus zenei gyerek- és családi fesztivált – Kalandra Fül néven, idén már az ötödik lesz, de nemcsak a jövő közönségét, hanem a jövő közönségének a szüleit is neveljük. A 25–45 éves, fiatal felnőtt korosztály alighanem így jut el először klasszikus zenei koncertre, hogy a gyerekeit elhozza, és egy olyan koncert után, ahol pl. Bartókot, Ravelt hallgat kortárs mesékkel, sok nevetéssel elegyítve, rájön, nem is olyan rossz ez.

A szezonunk jelmondata: „Komolyzene nincs, csak zene van”. Sokféle műfajban megmutattuk magunkat, a komolyzene szót nem használjuk, mert negatív konnotációi vannak, klasszikus zenét mondunk azokra a zenékre, amelyek régebbi korok műzenei, elitzenei alkotásai. Részt veszünk népzenei, jazz-zenei alkotásokban, sőt DJ-kkel is léptünk már fel.

Rengeteg kortárszenei művet játszunk és rendelünk meg –  a zene egység, nem érdemes fölszalámizni. A stílusbeli, korbeli különbségek sokszor egy koncerten belül megjelennek.

Októberi koncertünkön, ahol Bogányi Tibor vezényel, egy Dohnányi-szvit mellett eljátszunk majd egy Ott Rezső által most komponált cigányprímás-versenyművet Sárközy Lajossal, vagy például a Weiner-hangszerelte Liszt h-moll szonáta-átirat mellett Strauss-keringőket fogunk játszani. Ugyanaz a korszak, megmutatjuk, egy korszakon belül mennyiféle stílus létezett. Mozart A varázsfuvola mellett megírta a Titus kegyelmét – ez olyan, mintha valaki egy Antonioni-film mellett csinálna egy Marvel-filmet is. A teljes népességre próbálunk „lőni”, persze nem feltétlenül egyazon estén.

Ács Péter: Nem is feltétlenül ugyanazon a helyszínen. Az Eötvös Alapítvánnyal meglévő, évtizedes együttműködésünket nyilván nem az Óbudai Nyáron vagy a próbatermi koncertjeinken valósítjuk meg, sokkal fontosabb a helyi lakosság megszólítása, becsalogatása. A koncerttermi ifjúsági hangversenyeinket idén kitoltuk nyárra. Havi egy-egy, kóstoló jellegű előadással indítottunk, a második telt házzal futott. A színházak is kezdik bevezetni a 12 havi játszást, mi sem tudunk leállni két hónapra. Persze parádésak a szabadtéri koncertek akár esőben, akár „szabadtéri szaunában”, de a klimatizált koncertteremben minden infrastruktúra adott ahhoz, hogy nyáron is hangulatos koncerteket rendezzünk. Ez lesz a jövő, amelyet még csiszolni kell.

Hámori Máté: A Flórián téri szalonban kamarazenei produkciók futnak, melyekre a terem kimondottan alkalmas. Szeretnénk, ha ez a helyszín óbudai találkozóhely lenne, és napirenden van, hogy befogadunk produkciókat egész évben. A Flórián térnek ez a része elhagyatottabb, szeretnénk élettel megtölteni, bejáratni. Évente 100–150 koncertünk van, és bízunk benne, hogy az óbudaiak idetalálnak, elsősorban a családok, de a többi műfaj kedvelői is.

Hámori Máté

Ács Péter: Én itt jártam még moziba, ez volt a Flórián Mozi, a szomszédba jártam általános iskolába. 40 éve a Flórián tér sokkal nyüzsgőbb, élettelibb volt. A Danubia Zenekar sokat tehet azért, hogy ez visszajöjjön: ahol a kultúra van, ahol a gyerekek újból megjelennek, ahová a szülők, nagyszülők elhozzák őket, ott előbb-utóbb ennek ki kell épülnie. Jó a környék, minden adottság megvan.

Vannak a zenekarnak kevésbé „komoly” eseményeik is, például A zenegyűlölő.

Ács Péter: A könnyebb műfajnak is van múltja, a Klasszikus karácsony és Klasszikus kedvencek koncertekkel indult el. Mi azt találtuk ki május elsejére, hogy menjünk be a koncertterembe, úgyis minden terem üres. Elkezdtük azt kommunikálni, hogy ez egy másfajta nap, ahol más embereket keresünk, azokat, akiket megfog egy film zenéje, esetleg a gyerekeik kapcsán kötődnek a zenéhez, de maguktól nem fognak bérletet váltani klasszikus koncertekre.

Bemutatunk nekik fiatal, színvonalas művészeket, és óriási sikerrel, dupla, tripla házakkal elkezdett működni az ötlet.

Hámori Máté: Külföldön van a klasszikus zene plusz standupnak hagyománya, Victor Borgére vagy Danny Kaye-re gondolok. A különbség az, hogy egy teljesen más világból hoztunk be egy embert, akinek a műfajhoz láthatóan semmi köze, ami azt jelképezi, hogy elég széles rétegnek ugyanez a hozzáállása: nem érti, idegenkedik – épp ezt a szkeptikus, kissé a műfajjal és annak patinájával szemben ellenséges réteget csábítjuk be a terembe a humor eszközével. Janklovics Péternek van egy széles követőbázisa, akiket pusztán a zenével nem lehetne rávenni, hogy eljöjjenek. Ez rendkívül sikeres produkció, az Erkel Színházat is meg tudja tölteni, és januárban vidéki városokba is elvisszük. Rengeteg olyan visszajelzés jön, hogy „még sose voltam koncerten, de mennyire jó, mennyire tetszett”, és a zenét emelik ki – ez az egésznek a lényege, hogy úristen, milyen jó ez az élő zene.

Térjünk vissza a történelemre. A Danubia ifjúsági, félig amatőr zenekarként indult.

Ács Péter: Ez Héja Domonkos és baráti körének volt az együttese, Kelemen Barnabás volt a koncertmester. Kicsit – a Társaskör révén – a Liszt Ferenc Kamarazenekar szárnyai alatt indult az együttes. Ez volt az első öt év,  Domos végzős konzisként indította, és végigkísértük zeneakadémista éveit, az ötödik évben diplomázott. Ekkor jött az első váltás: megjelent az első szponzor, illetve megkaptuk a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. Az amatőr működés ekkor kezdett professzionálisba váltani, már voltak munkaviszonyok, de sokan voltak még főiskolások – az ötödik és tizedik év között ez volt a jellemző. A következő stáció a 15. születésnap körül volt, majd a huszadiknál. A kettő között volt egy igen nehéz időszak: a Zeneakadémia zárva volt, Héja Domonkos akkor dolgozott az Operánál. Mindez nekem igazgatóként folyamatosan problémát okozott. A Nemzeti Színházban akkor volt az Alföldi-éra, beköltöztünk a színházba. Nemcsak színházi zenéket játszottunk, ott voltak a saját koncertjeink is, ebből aztán nagyon klassz előadások is adódtak, például A katona története, ahol a színház művészei működtek közre, Kulka, Stohl… A fiatal művészekkel csináltunk Szentivánéjit, mindenki szívesen jött, mert másnap mi játszottunk az ő darabjaikban. Amikor – tíz éve – Hámori Máté érkezett, akkor zajlottak az utolsó nemzeti színházas előadásaink, de utána muszáj volt megújulni.

Ezt az egész köztes működést le kellett zárni, és ezt a lezárást Máté személye hozta meg. Ez persze nem volt ennyire tudatosan eltervezve, mert a 2–3 évre előre letervezett előadásoknak tovább kellett mennie.

Ez azt mutatja, lehet a válságokból tanulni, megújulni?

Ács Péter: Az elmúlt három év például nem válság volt, csak nehéz időszak, számomra tapasztalatszerzés. Előtte kényelmes 5–10–15 év volt állami támogatással, közönséggel, nagyon erős közönségbázissal. Akkoriban évi 30–50 koncertet adtunk, ebből 10–12 volt saját, a többi meghívásos. Ez a kényelmes, kellemes munkabeosztás és -mennyiség a professzionális működéshez kevés, és kellett egy művészeti vezető, aki csak itt van, nem két- vagy háromlaki. Mátét Prőhle Gergely mutatta be nekem, így született a mostani „házasságunk”.

A zenekar múltja mennyire van jelen most, a zenészek mit hoznak belőle?

Hámori Máté: Leginkább a flexibilitást hozzák. Vannak nálunk makulátlanabbul játszó zenekarok, vagy olyanok, akiknek bizonyos korszakokban nagyobb a repertoárja. Abban biztos vagyok, hogy gyors alkalmazkodásban mi vagyunk a legjobbak. Zenészeink 2013–14-ben állásba kerültek, a majdnem 80 munkavállalónkból 60 zenész. Összetartó a csapat, társadalmi misszióinkra nyitottak, együttműködőek, érzik az irányt, amit képviselünk.

Ács Péter: Aktív zenészként, nagybőgősként végeztem, voltam más zenekarnál munkaviszonyban. Innen nézve is nagyon együttműködő és rugalmas a mi zenészcsapatunk.

Beszéljünk ezekről a missziókról.

Ács Péter: A Danubia az a zenekar, amelyik a legnagyobb társadalmi szerepvállalást tudhatja magáénak nemcsak az országban, de Kelet-Európában is.

Hámori Máté: A Közös Hang a Máltai Szeretetszolgálattal közös projektünk. A Máltai Szimfónia program tanárai a venezuelai El Sistema mintájára a felzárkózó településeken élő gyerekeknek tanítanak hangszert, ez tehát alapvetően egy szociális-integrációs, nem művészeti projekt, amely közösséget teremt, a munka és a közös játék, együttműködés fontosságáról ad visszajelzést, élményt. Ebben két éve működünk közre, leginkább közös koncertekkel. Egyrészt a saját zeneakadémiai koncertjeink elején volt egy 5–10 perces blokk, ahol akár 30–40 gyerek is megmutatta magát és zenei tudását, másrészt az ő lakóhelyükön is adtunk a helyi közönségnek ingyenes koncerteket, de mára teljesen közös koncertjeink is vannak. A Közös Hang Projekt szeptembertől kibővül, hogy minden amatőr zenész részt vehessen benne. A kórusokban vannak hasonló kezdeményezések, Tóth Árpád (és a Csíkszerda) vagy Halas Dóra (és a Soharóza) nevét lehet kiemelni. Mi ezt zenekari szinten szeretnénk továbbfejleszteni.

Másik fontos projektünk a Beethoven-projekt, amely a Beethoven-év kapcsán indult el, és azt vizsgáltuk, hogy siket vagy súlyosan hallássérült embereket valamilyen szinten közelebb lehet-e vinni a zenéhez. Beültettük őket a zenekarba, megérinthették a hangszereket, van, aki mezítláb szokott a színpadon ülni, mert úgy jobban érzi a rezgést, emellett jelnyelvi tolmács is segíti az előadások könnyebb befogadását. Ez nekünk is nagyon nagy érzelmi utazás volt, és szép eredményeket értünk el.

Ács Péter: Országos szinten több mint 3000 embert tudtunk elhozni, akik soha nem jutottak volna el hangversenyre. Számos fotónk van, gyerekek, akik egy üres bőgőhúr meghúzásától sírva fakadnak, mert megérzik, mitől vannak elzárva. Engem ez a Beethoven-projekt mélyen megérint.

Hámori Máté: Jönnek ép hallású, általános és középiskolai osztályok is, hogy megtapasztalják ezt az élményt.

A harmadik zeneoktatáshoz kapcsolódó hosszú távú projektünket, az ÉNekÚT-at néhány éve indítottuk el. Ez az élményalapú énekoktatást hozza be. Szerkesztettünk egy online felületet, ahol több mint 600 videónk van különféle módon feldarabolva, ezekhez komplett óravázlatokat adunk – de nem zenetörténeti gondolkodás szerint, hanem témakörönként, egy-egy fogalmat körüljárva. Nekem is vannak ötperces énekóráim. Most teszteljük partneriskolákkal országszerte, és szeretnénk, ha bekerülne az országos közoktatásba, mert kevés az énekóra, és nincs is a helyén, sokan utálják a gyerekek közül. Bartók és Kodály országa, szoktuk mondani, de ennek ma alig van valóságtartalma, ez igényli a legtöbb türelmet, időt, pénzt…

A működési pénzünkből finanszírozzuk ezeket a projekteket. Ez nem a mi pénzünk, hanem az adófizetőké, a mi feladatunk, hogy visszaadjuk a társadalomnak.

Viszont azt gondolom, egyre nagyobb szerepe lesz a saját bevételnek, a közönségnek, aki eljön. Nem vagyok benne biztos, hogy a Danubia Zenekar saját közönsége nem jóval számottevőbb-e egyik-másik „nagyobb” zenekarénál. A nap végén az számít, hány ember vásárol nálunk jegyet.

Hámori Máté generációjára jellemző, hogy nemcsak a vezénylésben vállal szerepet…

Hámori Máté: Ez személyiségfüggő is, én talán mindenben kissé túltengek. A mi generációnk érzi az idők szelét. Egy művészeti vezető nemcsak karmester: programot, stratégiát kell alkotnia, a felelősség nem merülhet ki annyiban, hogy a kedvenc műveimet el akarom vezényelni. Másrészt érezzük azt a felelősséget is, hogy nem túl sok pénzből vezetnünk kell egy együttest. Ez szolgáltatóipar, nem lehet elvonulni az elefántcsonttoronyba.

Ács Péter: Mi nem örököltünk zenekart egy vállalattól, nem lakunk valaki más épületében, és ezzel nem akarok más zenekarokat bántani. Mi elértük, hogy tíz éve van egy próbatermünk, és vannak terveink a  következő harminc évre: van ötlet, inspiráció, kreatív gondolkodás, eközben nem a boldog békeidőket éljük. Az elmúlt évtizedben, mióta Máté itt van, többet alakultunk, mint előtte összességében.