A Fő téri harmonikakoncertjei az Óbudai Nyár eseménysorozatának elmaradhatatlan részévé váltak az elmúlt években. Önnek is olyan hangulatos élményt jelentenek ezek a nyári esték, mint a közönségnek?

Igen, amint köztem és a hallgatóim között megszületik a zene révén létrehozható különleges viszony, létrejön egy szinte tapintható kapcsolat, akkor megteremtődik az igazi hangulat.

Milyen a viszonya Óbudával, illetve az itteni közönséggel?

Óbudával és a közönségével már csak azért is jó a viszonyom, mert 2013-tól magam is itt lakom a Tímár utcában.

Korábban is vágyódtam Óbudára, mert ez egy szerethető hely. Itt közel van az Óbudai Társaskör, ahova akkor is szívesen elmegyek koncertekre vagy más programokra, ha nem én játszom, hanem meghallgathatom mások fellépéseit.

Nekem ez azért is jó, mert nem kell messzire mennem, de a kerületben általában is sokat tesznek a kultúráért, ami örömmel tölt el.

Jómagam személyesen az 1980-as évek közepén a Fregatt sörözőben ismertem meg a játékát, ahol azért voltak időnként zajos esték is. Befolyásolja az előadót, hogy milyen környezetben játszik?

A polgármester úr is onnan ismeri a tevékenységemet, a zenémet. Arra is szívesen emlékszem azokból az időkből, amikor 1987. január 12-én, a névnapomon hatalmas hó bénította meg a várost, de engem egy hótoló járművel csak bevittek a Fregattba, mert nekem ott meg kellett jelennem. A városban sok helyen nem lehetett kenyeret kapni a hóakadályok miatt, de a Weszelynek játszania kellett aznap. Azon az estén óriási volt a hangulat. Valamiért egyfajta nagy lelkesedés volt bennem, hogy aznap be kell mennem a belvárosba, a Fregattba. Az emberek akkoriban valahogy másmilyenek voltak. Ma nem biztos, hogy el tudnám képzelni, hogy egy törzskocsmába elvigyen egy hótoló jármű, mint akkor. A Fregattnak akkoriban én egyfajta jellegzetes tartozéka voltam, amely sokakat megmozgatott. Az biztos, hogy azok az esték bulik voltak a javából.

Mennyire meghatározó ön számára a közönség összetétele, együttműködése vagy egyáltalán az együttélése a zenével?

Mivel én nem látó ember vagyok, ezért nem tudom a szemekből, vagy az egyéb mozdulatokból megítélni a közönség reakcióját.

A koncerteken azonban a már megszerzett nagy rutinnal, a tapsok milyenségéből tudok következtetni arra, hogy mit játsszak tovább, hogy mivel tudom a közönség érdeklődését fenntartani, vagy akár a hangulatát tovább fokozni.

Szinte minden előadó koncertjének a közepe táján törvényszerűen alábbhagy vagy leül egy kicsit az érdeklődés, ez tudható. Úgy érzem, hogy nekem legtöbbször sikerül ezt áthidalnom, vagy ezen sikeresen túllépnem. Imádok például romkocsmákban játszani, ami a jelek szerint a közönség oldaláról is működik, hiszen rendszeresen hívnak ilyen helyekre.

Alapvetően ön határozza meg a műsor felépítését, ám időnként a közönség is kér egyes szerzeményeket, amelyeket aztán eljátszik. Ez a fajta együttműködés a régi pub-hangulatot idéző közvetlen előadó-közönség kapcsolatból ered, vagy valami más vezeti olyankor, amikor teljesíti a hallgatóság soraiból érkező konkrét igényeket?

Ezt kifejezetten forszírozom, mert ez az én attrakcióm, ezt nem tudja senki. Aki ennek az ellensége, az azt mondja, hogy én mindenhol mindenből kocsmát csinálok, ami nagy marhaság. Egyébként nem is értem, hogy ez miért baj. Szerintem a kocsma kifejezés azt a helyet fedi le, ahol az emberek jól érzik magukat, amit nevezhetünk pub-jelenségnek is.

A Fregatt óta létezik Magyarországon ez a pub-jelenség, ami hála a Jóistennek, hogy van, és hála ugyancsak azért, hogy ez a jelenség egy magasabb színvonalra emelte a kocsmai szórakozást.

Én pedig nem vagyok sznob, legalább is igyekszem nem az lenni, ezért ha az emberek többek között szórakozni is vágynak, akkor ezt az igényüket ki kell elégíteni. Aki ezt nem tudja, annak ez a hivatás nehezére esik.

Játszott már különböző formációkban is, de az óbudaiak az egyszemélyes zenéléséről ismerik. Ez utóbbi áll önhöz közelebb, és ha igen, miért?

Játszanék szívesen csapatban is, hiszen először a Budapest Ragtime Band tagjaként kerültem igazán kapcsolatba Óbudával.

Annak idején a Zichy-kastélyban, az Óbudai Társaskörben, majd könyvtárban is zenéltem, valamint a Kiscelli Múzeumban is, tehát egyre többet játszottam Óbudán. Valahogy így merült fel bennem aztán, hogy szeretnék Óbudán lakni.

Számomra azért jobb mégis önállóan muzsikálni, mert véleményem szerint a zene akkor szól jól, ha azzal behatóan foglalkozunk. Ma úgy néz ki, hogy ha valamilyen zenekar összeáll, nem az az érdekes, hogy szeretjük egymást, ezért együtt akarunk muzsikálni, hanem az, hogy mennyiért és hány próbával. Így ez nekem nem nagyon tetszik, ebben én nem nagyon tudtam „felfejlődni” a jelenkorhoz. Duóban azért még szeretnék szólistákat kísérni, olyanokat, akik ezt a mércét magukénak érzik, de pillanatnyilag nincs olyan kapcsolatom, akivel hosszabb távon tudnék együtt zenélni.

Ki az a muzsikus vagy akár csapat, akikkel szívesen összeállna legalább egy alkalomra?

Szívesen játszanék például egy jó vonósnégyessel. Vagy egy harsonakvartettel. Ezek érdekelnének. Miután a számítógéppel már tudok kottát írni, próbálok hangszerelgetni is, de bevallom, nem nagy elánnal, mert nem szeretek íróasztalfióknak dolgozni. Nehéz belekerülni a zenei világba, mert én sem tudok senkinek semmit ígérni, és mások sem nekem. Ha együtt dolgoznék valakikkel, ott is azt várnám, hogy ne beugrózenészek játsszanak, hanem olyanok, akik ismernek engem, akik tudnának velem muzsikálni. Ez tehát nehéz ügy, de még nem tettem le róla.

Elég széles a repertoárja, de mégis milyen zenét játszik a legszívesebben?

A szvinget szeretem a legjobban. Egyébként pedig Ray Charles bűvöletében élek. A nagyon attraktív, nagyon bulis és profi zenéket kedvelem.

Szeretek persze szalonzenét is játszani, mert valóban nagy a repertoárom, hiszen mintegy háromezer munkára vagyok hitelesítve fejből, ezért azt mondhatom, hogy amit játszom, azt szeretem is.

Napjainkban mintha újra reneszánszát élné a harmonika. Mi lehet ennek az oka?

Ha valamelyik hangszer az utóbbi ötven évben nagy fejlődésen ment át, az a harmonika. Régebben egy nyekergős, közepes zenei színvonalon működni képes hangszer volt, de fejlesztettek a hangszergyártók és a zeneprofesszorok is. Aztán 2004-ben a Roland hangszergyár megalkotta az első digitális harmonikáját, amelyet egyébként én mutattam be Magyarországon először. Itt már komoly hangzáspluszok vannak, tökéletesen jó és tökéletesen rossz hangszíneket is be tudtak építeni a hangszerbe. A basszus-, a bőgő-, a gitárhangzást remekül megcsinálták. A gyakorlatban ugyanúgy kell húzni, ugyanúgy működik a fújtató funkciója, mint a hagyományos hangszereknek, és ettől a dolog nekem nagyon bejön. Sokan nem is értik, hogy mitől szól ilyen jól – de azért harmonikázni tudni kell hozzá.

Öt lemeze jelent meg eddig, és van hozzá egy kiadója is. Aki érdeklődik a lemezei iránt, hol tudja megvásárolni ezeket?

Aki szeretné megszerezni, az csak tőlem tudja megrendelni, a Facebook-oldalamon.

Tervez újabb lemezt?

Körülbelül egy éve dolgozom rajta, de még nincs kész 100 százalékig. Szerettem volna nyárra kijönni vele, de még nem érzem teljesen tökéletesnek, például nem találtam neki jó címet sem.

Egyedül dolgozik a stúdióban?

Abszolút egyedül, a hangmérnöki munkától kezdve a vágásig mindent. Mindig is így volt ez, ugyanis ezt élvezem. Ray Charlesnak 1996-ban megjelent egy lemeze, amelyen fekete-fehéren rajta van, hogy a hangmérnöki munkát Ray Charles csinálta.

Akkoriban dolgoztam a rádiónál, és azt mondtam magamnak, hogy ha ezt Ray Charles vakon – igaz, hogy Amerikában – meg tudta csinálni, akkor én is képes vagyok rá itthon.

Szeretem, ha akkor énekelek, amikor úgy érzem, hogy éppen jó a hangom, szeretem, hogy ha akkor játszom felvételre valamit, amikor van egy jó ötletem. Ha ezt mind átszámolom stúdióbérleti díjra, akkor óriási a megtakarításom és a szabadságom.

Aki pedig élőben szeretné hallani, az Óbudán, a Fő téren megtalálja majd a nyári programok között. Ezen kívül hol játszik még, ahol meghallgathatják az érdeklődők?

Az óbudai Fő téren júliusban és augusztusban is fellépek egy-egy alkalommal a Gázlámpa Kioszk előtt. Ezen kívül szerdánként rendszeresen játszom a VIII. kerületi Jelen bisztróban, ami egy romkocsma, és ahol sokan megfordulnak. Ugyancsak rendszeresen játszottam korábban az Akácfa utcai Libling teraszán, de még nem tudom, hogy ez idén nyáron is folytatódik-e. Meghallgatható leszek nyáron a Miskolci Operafesztiválon tíz napig, és lesznek fellépéseim különböző zártkörű eseményeken, ahova időnként meghívnak. Ilyen a Vigadó is, ahol például zongorázni fogok. Igyekszem feltenni videókat a Facebook-oldalamra is, hogy ha esetleg valaki nem tud eljönni, az legalább ott meghallgathassa a zenémet. De azért a Fő tér mégis hangulatosabb.