Nem nyaralós regény. Hiába szorongatja az ember a tengerparti súrlófényben jól megérdemelt mojitóját, ha már az első novella úgy bepaszírozza a csíkos nyugágyba, hogy esélye sincs kiszállni, amíg végére nem ér a 31 „valóság” novellának.
Herczeg Szonja elsőkötetes szerző pedig nem ismer tréfát: ha már elkezdte, ha már volt bátorsága mögé nézni a metrón utazó, kocsmában könyöklő, padon lábat lógató, otthon porosodó, gyorséttermekben asztalt törlő emberek történetének, akkor úgy meséli el, ahogy van.
Pontosan úgy, ahogy van, úgy, hogy az összes tinilányt dédelgető anyuka gyomra görcsbe rándul, és azonnal újra olvassa az összes „veszélyek a közösségi médiumokban” esettanulmányt, és úgy, hogy minden robotoló nyugdíjas életébe azonnal bevizionáljuk magunkat, rosszullétig – talán ránk is ez vár.
A történetek feszesek, alig pár oldal egy-egy novella. A szerző egy mondattal gyakran éveket ölel fel, nincs idő a hosszas jellemábrázolásokra. Minden történet önállóan is megállja a helyét, de vannak kapcsolódások az írások között, mint például a Támadás és a Visszavágó, ahol mindkét szereplő szemszögéből meghallgathatjuk tragikus történetüket.
Olyan sztorik, amik bármikor, bárkivel megtörténhetnek, persze velünk nem (de!), jobb is lesz, ha arrébb kapcsoljuk a tévét, lehalkítjuk a rádiót, becsukjuk az internetet és a könyvet.
Persze szembe is nézhetünk a valósággal, vagy akár csak ezzel a 31 happy end, megváltás, pomádé nélküli, igaz, itt-ott reménysugárral felsejlő történettel, és végig gondolhatjuk a sajátunkat is.
Herczeg Szonja kötete lenyűgöző olvasmány, külön köszönet a Scolar Kiadónak, aki L!ve sorozatával elsőkötetes szerzőknek ad lehetőséget a bemutatkozásra.
