Kecskés Zoltán a hatvanas évek óta él Csillaghegyen. Nyolc éve gyűjt fotókat szűkebb lakókörnyezetéről, még a szanálás előtti világról. Idővel újságcikkekkel, térképekkel és személyes történetekkel is bővítette fotógyűjteményét.
Kezdetekben szomszédaitól kapott gyűjteményébe képeket, ma pedig már többezres Facebook-közösségével, helyi lakosokkal együtt próbálják összerakni a múlt darabjait, miközben rokonok, osztálytársak, ismerősök találnak egymásra.
Kevesen emlékeznek már a Palotai-sziget északi, homokos partjaira, a Lidora, ahol a legendák szerint a város népességének jelentős része fogant az 1930-as években, vagy hogy Budapest határa az 1950-es évek előtt a Kalászi utca mentén volt. Az sem köztudott, hogy a rókahegyi mészkőbányából 1890-től az 1930-as évekig kőszállítást végeztek, pedig még ma is látszik a Római-parton a Sajtházhoz befutó csillepálya és a hajórakodó nyoma.
Zoltán pár éve a római parti csónakházak történetének kutatásával is foglalkozik, tavasztól őszig havonta szervez túrát, hogy a helyszínen élőben is megoszthassa fotóit és tudását az érdeklődőkkel. Az első séták a pünkösdfürdői gáttól az Újpesti vasúti hídig tartottak, később kibővítette az északi és déli szekcióra is. Megrendítő élmény felidézni a legtöbb helyen lakóparkká átalakított épületeket szemlélve az egykor virágzó evezős kultúra világát. Sétáin mi is részt vettünk, ahol izgalmas fotósorozatot láttunk az 1920-as években épült Fojt csónakház (későbbi Vöcsök II.) védett műemlék épületének közel 100 évéről. A 2009-ben lebontott csónakház helye máig üresen áll, körülötte társasházakkal.
Hasznos információkat kaptunk a korábban működő dunai fürdőhelyekről is.
Igaz, hogy belépőt kellett fizetni, de volt mosdó, öltöző, úszómester, jelölték a mélyvizet. 1931-től a Tungsram vállalati üdülőjénél (mai Village lakópark) is lehetett fürdeni a Dunában, egyéb helyeken tiltott volt. Akkoriban kiegészítőket a Duna-parti időtöltéshez a Weekend Áruházból (mai Bíbic környéke) lehetett beszerezni, vagy bérelni. Ahogy Zoltán egyik kedvenc fortepanos képén láthatjuk, nagy sikere volt például a gramofonnak.
1945 után a kikötők környékét kivéve szabad volt a fürdés. (Hableány, Rómaifürdő). Erről az időszakról osztott meg képet Horváth Józsefné Marika, csillaghegyi lakos, aki munkatársaival rendszeresen kijárt a partra. Klári barátnője kabint is bérelt a Rómain. Közös képük a Sajtháztól pár méterre északra készült. Végül, 1973-ban egészségügyi okok miatt sajnos be kellett tiltani a fürdést.
Kecskés Zoltán gyűjtőmunkája megtalálható az alábbi Facebook-csoportjaiban: Óbuda régen, Csillaghegy régen, Rómaifürdő régen, Békásmegyer régen, Római parti csónakházak anno, Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár, Csillaghegyi Téglagyár, Csillaghegyi Lenárugyár, Róka-hegyi kőbánya.
Neubrandt István, az óbudai Braunhaxler közösség aktív tagja, igazi lokálpatrióta, aki tevékenyen részt vesz a kerület mindennapjaiban. Életében a német hagyományok máig jelen vannak, számos római katolikus kegyhely helyreállításában és német nemzetiségi közösségi program szervezésében vett részt (Óbudai Búcsú, Sváb Batyus Bál, Német Nemzetiségi Advent). Családjának 300 éves óbudai múltja során tanúi voltak az államilag irányított ki- és betelepítésektől kezdve közösségük szétaprózásáig mindennek.
István szeretné lakókörnyezetének szép arcát is látni, ezért nyolc éve alapított egy fotós csoportot – Óbuda ma, ahogy mi látjuk néven. Elmondása szerint ez a csoport nem a profi fotózásról szól, itt mindenki szabadon megoszthat, kreatívan alkothat távol a politikai és közéleti konfliktusoktól. Közel 7000 fős közösségében szívesen látnak minden régi és új képet Óbudáról.
