Óbudán a sport az római kórtól jelen volt, később számos sportegyesület, sportpálya működött és működik most is a kerületben. Sok kiváló sportoló született itt, és a településen ismerkedett meg, illetve űzte választott sportágát. A testedzés és testmozgás a XVIII. század második felétől rendszeres velejárója volt az óbudai életnek, szervezett vagy szabadidős szinten. A gróf Széchenyi István által meghonosított és népszerűsített evezős élet mellett az 1800-as évek végén megalakultak az első óbudai sportegyesületek.
Közülük először az OTE rendelkezett saját, egyesületi pályával, amely ma is megvan, a Hévízi úton. Kezdetben ezt bérelte a TVE is, majd a Nagyszombat utca (akkoriban Határ utca) elején, közvetlenül a Duna-parton építettek pályát a labdarúgó szakosztálynak. Az UFC téglagyári csapatként működött, így nem csoda, hogy a Bécsi úton volt salakos pályájuk, a mai barkácsáruház helyén. Ma már csak a Hévízi úti – megújult – sporttelep működik, immár a III. ker. TVE otthonaként. A nagyobb óbudai gyáraknak – Gázgyár, Goldberger, Hajógyár – szintén volt saját sportpályájuk, ahol a szakosztályaik edzhettek és vívták mérkőzéseiket. A főváros sportéletében Óbuda fontos szerepet töltött be, amelyet elsősorban az itt edzett sportolóinak köszönhetett.
A XIX. század végére az egymásra különböző hatással lévő politikai, gazdasági és társadalmi folyamatok jelentős mértékben felgyorsították a mindennapi világot. Ennek egyik szegmense volt a mind nagyobb teret nyerő sport elterjedése és népszerűvé válása. Egy nagymúltú francia arisztokrata család sarja, Pierre de Coubertin báró vált az egyik élharcosává a folyamatnak, akinek legnagyobb álma az ókori Hellászban rendezett olümpiai játékok feltámasztása volt. Ebben segítségre lelt egy görög üzletember, Dimitriosz Vikélasz személyében, akivel közösen dolgoztak terveik megvalósításán.
Az alapítók között találjuk dr. Kemény Ferenc egri iskolaigazgatót, aki aktívan képviselte a magyar sport érdekeit. Ennek már 1896-ban mutatkoztak eredményei. Coubertin és Vikélasz, akik egy ideig közösen vezették a NOB munkáját, természetesen az első újkori olimpiát csak Athénban tudta elképzelni. Csakhogy a görög város nem volt olyan helyzetben, hogy egy ilyen jelentőségű esemény anyagi feltételeit elő tudja teremteni, a hozzá szükséges infrastruktúráról nem is beszélve. Ekkor merült fel először Budapest neve, ahol megrendezhetnék a sportjátékokat. Érdemes megjegyezni, hogy az ez időben tartott millenniumi ünnepségek horribilis költségeit is csak nagyon nehezen tudta biztosítani a Monarchia fiskális vezetése, ezt csak tovább fokozta volna az olimpiai rendezvény. Végül mégis sikerült a bárónak támogatókat találni eredeti tervéhez, így az első újkori olimpiai (nyári) játékoknak Athén adott otthont. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a sportszerető magyar illetékesek lemondtak volna egy budapesti olimpiáról.
A hazai sportvilág szintén felpezsdült a század végére, amelyben jelentős szerepet kapott Óbuda is. A magyar sportvezetők, egyesületek képviselői kezdték el megszervezni a hazai olimpiai testület létrehozását, köztük a III. ker. TVE irányítói. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 1895. december 19-én alakult meg, első elnöke dr. Berzeviczy Albert volt.
Az 1916-ban megtartandó VI. olimpiai játékokra több város adta be pályázatát, Budapest mellett Cleveland, Alexandria és Berlin. Coubertin nem titkolt szándéka volt, hogy a német fővárosban tartsák meg a játékokat, de ez végül nem valósulhatott meg, ugyan 1912-ben Berlin elnyerte a rendezési jogot. Az 1914 júniusában tartott NOB-ülés szavazásán döntöttek a VII. nyári olimpia helyszínéről, és nagy fölénnyel (21 szavazat) Budapest nyerte el a rendezési jogot a belga Antwerpen városával szemben (7 szavazat). Ez óriási sportdiplomáciai sikernek számított, ám a történelem meghiúsította a megvalósítást, kitört az I. világháború.
A háború alatt a MOB vezetői, főleg Muzsa Gyula, aki 1909-től a NOB tagja is volt, úgy tervezték és gondolták, hogy a budapesti olimpiát mindenképp megrendezik 1920-ban, ennek a harcok nem jelenthetik akadályát. Közben a NOB Párizsból a svájci Lausanne városába tette át székhelyét, ahonnan Muzsa rendszeresen hírt adott a hazai sportrajongóknak a dolgok állásáról. Még 1916-ban is megerősítette, hogy semmi sem veszélyezteti a budapesti olimpiát, még az sem, hogy időközben törölték a berlini játékok megtartását a háború kirobbantása miatt. Úgy vélekedtek a magyar vezetők, hogy legfeljebb a németek nem vesznek részt rajta, de a háború borzalmai nem befolyásolhatják a sport világát és a diplomáciai kapcsolatokat. Ez a felettébb optimista gondolkodásmód és reménykedés hamar szertefoszlott. A nagy háború végéhez közeledve a NOB módosított a helyszínen, amelyben a vesztes oldalon álló magyar érdekeket már nem vették figyelembe, és korábbi döntésüket megváltoztatva, Antwerpen kapott jogot a VII. olimpiai játékok megrendezésére. Ugyan nem tartották meg a VI. olimpiát Berlinben, de a NOB nem változtatott a számozáson, így ez volt az első alkalom, hogy egy meg nem rendezett játék is sorszámot kapott.
Nemcsak az 1920. évi olimpia rendezési jogát vesztette el Budapest, hanem büntetésként magyar versenyzők sem indulhattak az antwerpeni versenyeken. A MOB, csakúgy, mint az ország, felocsúdott az érthető letargiából, és elhatározta, hogy a magyar főváros mindenáron olimpiai helyszín lesz, ezért beadta jelentkezését az 1936-os játékok rendezési jogára. Egy sikeres pályázathoz feltétlenül szükséges volt egy megfelelő stadion terve és annak felépítése. A már említett Muzsa Gyula fáradhatatlanul dolgozott, hogy kormányzati szinten is foglalkozzanak az olimpia ügyével, hangsúlyozva annak a sportokon túli szerepét, jelentőségét.
1922-től lázas munka kezdődött a Nemzeti Stadion mint a megrendezendő olimpia központjának ügyében. Éveken át folytak a viták az építkezéshez szükséges pénzek előteremtéséről és a mindenkinek megfelelő helyszín kiválasztásáról. Heves vita folyt a kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó és a hazai labdarúgás képviselői között (Magyar Labdarúgó Szövetség), hogy milyen szerepe lesz az új létesítménynek a játékok után. Még egy különleges, olimpiai adót is ki akartak vetni, amely elsődlegesen szintén a foci ligát sújtotta volna.
A megfelelő helyszín kiválasztása szintúgy komoly konfliktusokat és összeütközéseket generált, amelyben egyre inkább főszerepet kapott Óbuda földje. Az első kiválasztott helyszínek között volt a Margitsziget, a Széll Kálmán tér (az egykori téglagyári területet feltöltötték, és sportpályákat alakítottak ki rajta) és a Vérmező. Ez utóbbit támogatta a kormányzó, Horthy Miklós. Ezeket a variációkat a Közmunkatanács azonban ellenezte és elvetette. Az óbudai stadionépítés szintén az 1920-as évektől került be a köztudatba, amely a városrészt vezető személyeknek volt köszönhető. A főváros szegényes, elmaradott peremkerületének hatalmas segítség és felzárkóztatási, modernizációs lehetőség volt egy ilyen jellegű létesítmény és rendezvény otthonaként szolgálni. A hazai körülményeket és mentalitást ismerve ez újabb konfliktusokhoz vezetett, immár a kerületen belül is. Voltak olyanok, akik féltették az óbudai környezet átalakítását, amellyel egy ilyen jellegű és léptékű esemény elkerülhetetlenül együtt jár. Közülük kiemelkedett az Óbudai Hegyvidéki Szövetség, amely leginkább ellenezte a terveket.
Az idő előrehaladtával újabb stadionépítési telkek helyszíneit javasolták a város vezetői és a kerületek elöljárói. Így került képbe az újpesti Szúnyog-sziget, Lágymányos vagy a Keleti pályaudvar melletti terület. Óbudán több lehetőség merült fel a Nemzeti (Olimpiai) Stadion megépítéséhez. Az egyik az Óbudai-sziget volt, amely ekkoriban a DGT, a Duna Gőzhajózási Társaság tulajdonában volt, és északi részét mezőgazdasági célokra használták.
Az óbudai testületen belül kilenc szakbizottságot hoztak létre a munkák ellátására, amelyekben széles körű és összetett szakmai munka folyt elismert szakemberek és civilek közreműködésével. Magát a Nemzeti Stadion épületkomplexumát az Aranyhegy lejtős részén képzelték el, amely szinte belesimul a környezetbe, egy ókori színház mintáját követve. A két tervező Árkay Bertalan és Borbíró Virgil volt, akik először 1933-ban mutatták be nyilvánosan terveiket a Gellért Szállodában tartott városrendezési kiállításon. Nagyon kidolgozott és rengeteg dolgot figyelembe vevő tervek készültek, amely a környezeti hatásokon túl a vendégek, szurkolók utaztatását is szem előtt tartotta. Mintegy 200 ezer ember utaztatásáról volt szó, amelyet főleg a MÁV és a közeli HÉV által kívántak megoldani. A fő stadion mellett tenisz- és úszócsarnok (stadion) is épült volna. A Nemzeti Stadiont fákkal övezett út kötötte volna össze Aquincummal, a romkerttel, egészen kifelé, a Dunáig.
Az 1936. évi nyári olimpiai játékokat mégsem Budapest, hanem Berlin kapta, amely a versenyek idejére igyekezett elrejteni a hitleri Németország valódi arcát. A pályázat kudarca nem tántorította el a MOB és az Óbudai Stadion Bizottság embereit munkájuk folytatásában, sőt, rögtön megpályázták az 1940. évi játékok rendezési jogát. Az óbudaiak tovább pontosították és folytatták az aranyhegyi Nemzeti Stadion építésének előkészületeit, amely már mélyen beleívódott a köztudatba, nem csak a sport szerelmeseinek körében. Ez nem ment minden akadály nélkül. Martin Gyula, az Óbudai Stadion Bizottság ügyvezető elnöke így fogalmazott 1936 októberében: „Óbuda lakossága évtizedek óta sínyli a vele szemben elkövetett igazságtalanságokat, amelyeknek következményeképp a főváros nagyarányú fejlődéséből elmaradt. Titokzatos kezek és érdekeltségek fondorlatos módon, de mindig a közérdek leple alatt, úgy intézték dolgaikat, hogy a főváros egyes városrészeinek kifejlődése az ő érdekeiket szolgálja. A Magyar Nemzeti Stadion helyének megválasztása Óbuda jövő fejlődése szempontjából is döntő jelentőségű lévén, annak lakossága, okulva a múlt döbbenete tapasztalatain, ezúttal nem nézi tétlenül az ellene készülő újabb igazságtalanságot, annál is inkább, miután meggyőződése, hogy az ő érdekei ezúttal százszázalékosan országos érdekeket is szolgálnak”.
Az ügynek megnyerte a Bizottság az aktív társadalmi életet élő, a Habsburg-Lotaringiai ház nádori ágához tartozó József Ferenc herceget (József főherceg fia). A feljegyzésekből kiderült, hogy a jogi végzettségű herceg komolyan foglalkozott az óbudai stadion ügyével, és szinte naprakész volt a dolgok alakulásával. Az óbudai lehetőségeket vetette össze a Berlinben felépült stadionnal, kiemelve a hazai lehetőségek előnyeit.
Ez utóbbit különféle mérésekkel igyekeztek igazolni, illusztrálva az elvégzett vizsgálatok eredményeit. Ezeket az adatokat Dr. Réthly Antal egyetemi tanár, a Magyar Királyi Meteorológiai és Földmágnességi Intézet igazgatója és Dr. Aujeszky László osztálymeteorológus prezentálta a közönségnek. A 36 ezer négyszögöl területet ráadásul ingyen ajánlották fel a tulajdonosok, a Schäffer család és Kemény Lajos kormánytanácsos.
A Bizottság végül 11 pontban, 11 szempont megfogalmazásában alakította ki véleményét. Ilyen szempontok voltak: olcsósági-pénzügyi, terjedelemi, sportszerűségi, egészségügyi, meteorológiai, történelmi, szépészeti, biztonsági, praktikussági, méltányossági, közlekedési. A III. kerületi elöljáró, Hathy Haidekker János is lelkesen támogatta a Nemzeti Stadion óbudai megépítését, hangsúlyozva annak szerepét a helyi lakosság életében. „Az Aranyhegy páratlan szépségű környezete különösen kitűnő hatást fog kiváltani az olimpiász látogatására ideérkezett idegeneknél. Az aranyhegyi megoldásnál emellett az összes sportok a követelményeknek megfelelő befogadást találtatnak. (…) Nekem, mint a III. kerület elöljárójának természetesen különös örömömre szolgál, hogy a tudósok, a sport- és szakemberek éppen az aranyhegyi megoldást ajánlják, mint a legmegfelelőbbet és a leggazdaságosabbat. Meg vagyok győződve, hogy a Nemzeti Stadionnak Óbudán való felépítése a III. kerület fejlődésére soha nem remélt óriás hatást fog gyakorolni, és ennek a nagy városrésznek a jól megérdemelt fejlődését siettetni fogja” – mondotta az elöljáró.
A II. világháborút követő politikai átalakulás más igényeknek igyekezett megfelelni, bár népszerűségénél fogva a sport továbbra is fontos szerepet kapott. Az új stadion, a Népstadion Zuglóban épült fel 1953-ban. Rengeteg kimagasló sporteseménynek adott otthont a létesítmény, de olimpiának nem. Talán nem kell sokat várni, hogy Budapest nyári olimpiát rendezhessen, de annak központja már feltételezhetően nem Óbudán lesz.
(A szerző történész, muzeológus,az Óbudai Múzeum munkatársa)
