Itt már a foglalkozáson is elakadtam, de ez nem traumatikus elakadás, ebben a tekintetben nincs különösebb traumám, az átlagosnál talán többször kerültem ilyen helyzetbe, mert mondjuk nagy a mellem, és nem vagyok szép, nem vagyok magas sem, az ilyenekre tapadnak a kretének, persze kéretlen közeledésből a legtöbb nőnek bőven kijut, ezt ma már mindenki tudja, mégis megy a maszatolás körülötte, kezdjük ott, hogy az egyik fel sem fogja, mi történt vele, a másik elbagatellizálja, a harmadik beszél róla, de aztán nem hisznek neki, vagy őt hibáztatják, úgyhogy inkább elengedi, ne menjünk bele, ezzel a témával már úgyis elkéstünk, a korszellem továbblépett, én is inkább továbblépnék, valóban nagyobb problémái vannak az emberiségnek, nem mindenkinek persze, van ez a barátnőm is meg a volt férje, a rendőrségen széttárják a kezüket, kollégám amúgy a lány, ráadásul kémiát tanít, őt is Áginak hívják, akárcsak ezt a mentálhigiénés tanácsadót, akihez stikában az Iván mellett járok, nem mintha tilos lenne egyszerre két szakember segítségét is igénybe venni, tehát a mentálhigiénés Ági ötlete volt, hogy ássuk magunkat bele egy kicsit a témába, a dührohamaim végeredményben ilyesmi miatt is kezdődhettek annak idején.
Nem pontosan tudom, hogy mit vár, írjak egy listát, azt hiszem ezt várja, hogy történeteket gyűjtsek, erre a papírfecnire már a villamoson felkerült pár kulcsszó, ide is tűzöm emlékül, mindegyik egy-egy esetet jelöl, és bár egy darabig biztos voltam benne, hogy a diákigazolványos az első, most nem mernék megesküdni rá, de azért leírom ezt a diákigazolványos történetet, ez a tervem, leírom ezt, furcsa, az előbb majdnem elkezdtem írni, de közben a diákigazolványos helyett egy másik történet filmje kezdett peregni előttem, valamivel későbbi, hogy pontosak legyünk, inkább esetsorozat, tizenöt éves én, reménytelenül szerelmes voltam ebbe a fiúba, na most meg az előző film, tehát a helyszín egy hentesüzlet, gyorsan leírom, szafaládét kell vennem az akkor még élő nagyanyámnak, tolongunk a pult előtt, hátulról rám tapad egy test, ennyire azért nincs dugig az üzlet, közben megint a másik történet filmjét látom, nem érdekel, akkor is a hentesüzlet, mozdulok, velem együtt mozog, ráragadt a fenekemre, nem tudom eldönteni, nem akarok látványosan odébb lépni, már az is udvariatlanság, hogy rosszra gyanakszom, szóval tolongás, fenék, gyúr, nyom, aztán valamikor rám kerül a sor, megvan a szafaládé, kiperdülök a boltból, szedem a lábam, de már hallom, jön utánam, fussak, nem tudom, állj meg, kiáltja, állj meg, utolér, farkasszemet nézünk, kezembe nyomja a gyűrött, pecsétes diákigazolványomat, a nevem, az arcom, a pecsétet egy tányér gombapaprikás hagyta, érdekes, hogy most ennek a gombapaprikásnak az emléke is ott van az idegen fiú kezében, a tekintete zavaros, fogyatékos lehet, ez leesett a földre, mondja furcsán lihegve, tévedtem volna, ez a szerencsétlen nem is tapogatta a fenekemet, csak a diákigazolványomat próbálta visszacsempészni a farzsebembe, visszacsempészni, óriási, aztán vagy ötven méterrel odébb, egy mászóka mellett teljes erőből belerúgok egy csúnya kislány sípcsontjába, ez nagyon nagy hiba, botrány lesz belőle, még az iskolában is elővesznek miatta.
Nem jártam ezen a környéken, amióta elköltöztünk, most úgy látom magam előtt a kerület főutcáját, mintha két oldalán százéves keleti platánok roskadoznának, göcsörtös ágaik az úttest fölött egymás felé nyújtóznak, árnyékot adva az autóknak és a gyalogosoknak is, ez nyilvánvalóan nem így volt, talán azóta már visszavette a természet az uralmat, ki tudja, de akkor még a beton volt a király, mégis úgy emlékszem, röviden leírom még ezt, úgy emlékszem, aranybarna nyári árnyékban jött szembe egy csapat jókedvű melós, egy időben megszokott látvány volt ez, melósok csapatban, többnyire egy-egy építkezés felett uralkodva, a füttyögésüket tizennégy éves kor fölött már illett megszokni, én ekkor tizenkettő lehettem, kinőttek a melleim, két előre meredő, rugalmas gumigúla, az áruló XXL-es póló nemhogy eltüntette, inkább közszemlére tette őket, hogy a jobb mellem már akkor is nagyobb volt-e mint a bal, nem tudom, mindenesetre a mellettem elhaladó melós a jobb mellemet kapta el, nevetve ragadta meg a bimbót, és mintha kulcsot forgatna el a zárban, tekert rajta egyet, nemcsak a férfiak nevettek, az egész utca nevetett, az osztálytársaim is nevettek, merthogy ők is ott voltak, én is nevettem, valamivel később pedig már megint elgyepáltam egy nálam kisebbet, de ez nem derült ki az iskolában annak ellenére, hogy mondom, jelen voltak néhányan az osztályomból.
A papírfecni még tizennyolc hasonló kaliberű esetről tud, de elbizonytalanodtam, jutok-e bármire ezekkel a történetekkel, olyan jelentéktelenek és nevetségesek, talán nem is zaklatási ügyek, túlzás annak nevezni, a zaklatás szóról különben is az jut eszembe, ahogy egy amerikai irodafilmben a Michael Douglas által játszott főszereplő erőszakosan magáévá teszi a kolléganőjét egy tárgyalóasztalon, őt nem tudom, ki játssza, nincs előttem arc, felsorolom magamban néhány színésznő nevét, de egyiket sem választanám erre a szerepre, talán mégis inkább azokról az esetekről kéne beszélnem, amikor nem idegenek voltak azok, akik úgy közeledtek hozzám, pedig nem akartak tőlem semmi komolyat, mégis jöttek, nyomakodtak, nyúlkáltak, paskoltak, soha nem mondtam, hogy ne tegyék, csak egyszer elhatároztam, talán megfordult a fejemben, hogy velem ilyet többet ne, aztán hirtelen nem voltak többen, hirtelen azt vettem észre, hogy ennek a történetnek vége.
