Kezdjük a legelején, hogyan kerültek a Pannóniához?
Borbála: A középiskolai orosztanárnőm barátnője a Pannónia Filmstúdióban dolgozott, ő szólt, hogy adminisztrációs kollégát keresnek. Jelentkeztem, id. Matolcsy György volt abban az időben a Pannónia igazgatója, a Mézga-sorozat készült akkor, első feladatként annak a dialógját kellett legépelnem. Felvettek, 1973. szeptember 9-én lettem pannóniás. Felvételvezetőként kezdtem, majd elvégeztem az OPAKFI-t, ez egy kétéves filmes iskola, ahol első évben általános tantárgyakat tanultunk operatőrökkel, rendezőkkel együtt, a második évben a gyártásvezetés volt a fő tantárgy. Ezután Szabó Sipos Tamás Lehet így is (Dr. Agy) sorozatának gyártásvezetője lettem, ez volt az első munkám 1982-ben. Volt szerencsém az összes rendezővel együtt dolgozni, csak néhányat említve: Dargay Attila, Jankovics Marcell, Gémes József, Orosz István, Rófusz Ferenc, Gyulai Líviusz. A negyedik Frakk-sorozatnak is én voltam a gyártásvezetője (előtte már elkészült háromszor tizenhárom rész). A gyerekeim és a férjem nagyon szerették, amint elkészült, vittem haza a VHS-kazettát, és ők voltak az első nézők. Ugyanígy volt a Bubó-sorozattal is.
Márta: Én a Pannónia Filmstúdió akkori könyvvizsgálója ajánlására kerültem oda. Alapvetően közgazdász vagyok, akinek értenie kell ahhoz a tevékenységhez is, amit kezel. A filmgyártás egyedi terület, izgalmas kihívást jelentett. Sajnos a Filmstúdió alaptevékenységére kevesebb idő jutott, mert 1995-től javarészt a privatizációs folyamatokkal kellett foglalkoznom.
A Pannóniában, a Hűvösvölgyi úton a rajzfilmgyártás és a magyar szinkron egymás mellett működött, mindkettő évtizedekig élte aranykorát a kilencvenes évek kezdetéig. Felvillantanának ebből egy kis ízelítőt?
Borbála: Csináltuk a Pityke őrmester című sorozatot, Maros Zoli rendezte, a Belügyminisztérium és a Magyar Televízió megrendelésére készült. Az első epizódot jöttek átvenni, és szóvá tették, hogy a főszereplő neve Cinke, ezen változtassunk, mert Czinege Lajosnak hívták az akkori honvédelmi minisztert. Olyan nevet kellett keresnünk, amiben i e a magánhangzó, hogy a szájmozgás megegyezzen. A stábtagokkal ötleteltünk, így lett a Cinke őrmesterből Pityke. A sorozat a nyolcvanas években készült.
A szinkron is nagyon jól működött. A színészek szerették a rajzfilmeseket, mert ötven–hatvan csinos kifestő lány dolgozott a pavilonban, akikhez mindig be lehetett köszönni. A Pannónia büféjében gyakran megfordultak a szinkronra érkező színészek. Egy alkalommal sorban álltam kávéért, előttem Ruttkai Éva, mögöttem Tolnay Klári. Elkezdtek beszélgetni, illedelmesen kihajoltam a sorból, hogy ne zavarjam őket, mire Tolnay Klári megfogta a hátamat, odafordított maguk felé és bevont a beszélgetésbe. Vagy amikor a kollégákkal ebédeltünk a büfében, és ettük a párizsis zsömlénket, odaült hozzánk Somogyvári Rudolf, akibe mindenki szerelmes volt. Nem csak a hangjába, jól is nézett ki.
A Pannónia intézményének felszámolása, ha szóba kerül, végtelen fájdalmat érzékel a kívülálló.
Borbála: A Pannónia megszűnése egy rossz emlék. Amilyen jó volt benne lenni, olyan rossz visszagondolni rá, ahogyan zárult az egész. Talán azért vészeltük át ezt a korszakot, mert a Magyar Rajzfilm Kft.-ben mindenki dolgozhatott tovább. Annyit vettek észre az alkotók, hogy nem a Pannóniával, hanem a Magyar Rajzfilm Kft.-vel kötnek szerződést.
Márta: A Magyar Rajzfilm Kft.-t az Állami Privatizációs Rt. (ÁPV Rt.) ösztönzésére Mezei Bori, Varsányi Ferenc rajzfilmrendező és én alapítottuk, majd tulajdonosként csatlakozott hozzánk Jankovics Marcell is. A Pannónia leépítése a magyar állam döntése volt, amin mi nem tudtunk változtatni. Akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy ha alapítunk egy céget, és a Pannóniában alkotó művészek ebben a cégben folytatják a tevékenységüket, akkor díjmentesen hozzájutnak a korábbi alkotásaikhoz, hogy felhasználhassák más produkciókban. Az ígéret csak ígéret maradt, nem kaptuk meg a jogokat.
A nehéz átmeneti időszakban egy ideig nem volt ügyvezető. Majd a dolgozókat el kellett számolni, hogy megkapják a munkaviszonyukat megszüntető, kilépő dokumentumaikat, anyagi javadalmaikat. Ez igencsak fájdalmas volt, hiszen a Pannónia munkatársai évtizedeket töltöttek a stúdiónál. Volt, hogy biztost helyeztek ki, aztán a MOKÉP-et beolvasztották a Pannóniába, akkor a MOKÉP ügyvezetője lett a főnök. Szörnyű egy állapot volt. Jankovics Marcell, aki id. Matolcsy György nyugdíjba menetele után igazgató lett, azt szerette volna, hogy legyen állami vagyonkezelő a Pannónia Filmstúdióból, maradjon állami tulajdonban, és azokat a filmeket, amelyeket az alkotók az ötven év során gyártottak, kezelje, ne gyártson filmet, ne csináljon semmit, csak állami vagyonkezelőként működjön a saját maga által alkotott animációs filmek tekintetében. Ehhez sajnos az ÁPV Rt. nem járult hozzá.
Borbála: Erről az jut eszembe, hogy Jankovics Marcell a Pannónia igazgatása mellett a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA) is az elnöke volt egy ideig, amely támogatta az egyik pályázatunkat. A filmhez tartozó pénzügyi elszámolás leadásakor felkerestem Jankovics Marcellt az elnöki irodában. Megkérte a titkárnőjét, hogy legyen szíves a főnökét, vagyis engem körbe vezetni. Néztek rám, hogyan lehetek én az NKA elnökének a főnöke. Mire ő mondta, hogy Borbála a Magyar Rajzfilm Kft. ügyvezetője, ahol én Az ember tragédiája filmet gyártom.
A nehézségek árán is, de folytatták Óbudán. Stúdióként működtek tovább?
Borbála: Amikor a Kerék utcába költöztünk, akkor éppen amerikaiaknak készítettünk három egész estés filmet. Az egész épület a miénk volt, mind a négy szinten dolgoztak a rajzolók, a kifestők, az operatőrök, volt, hogy 200–250-en. Más alkotócsoportok is működtek, ahol rövidfilmek készültek. Néhányan otthonról dolgoztak. Más cégeknek is bedolgoztunk, például a a Raktár utcában lévő Varga Stúdiónak csináltuk a Mr. Bean-sorozatot. Varga Csaba, a Varga Stúdió művészeti vezetője is pannóniás volt eredetileg. De együttműködtünk a Kecskemétfilmmel, Mikulás Ferencékkel is az Erdei mese című egész estés filmben.
Milyen emlékeket tudnának felidézni a Kerék utcai időszakból?
Borbála: Sok emlékünk fűződik a helyhez. Eszembe jut az ökörsütés. 1997 decemberében költöztünk a Kerék utcába. 1998 nyarán volt ötvenéves a Pannónia, és akkor kaptam a törzsgárda-tagságot, akkor huszonöt éve dolgoztam itt. Meghívtuk az összes régi pannóniás dolgozót. A TV2-vel állapodtunk meg az esemény megörökítéséről. Felhívott a gyártásvezető, hogy késnek, mert robbantás volt, előbb odamennek, és majd onnan jönnek hozzánk. Aznap volt az Aranykéz utcai robbantás.
Márta: Én meg akkor kaptam a Pannónia-díjat. Marcell korábban megígérte, hogy ha ötvenéves lesz a Pannónia, akkor azt ökörsütéssel ünnepeljük meg. Faluról hozattuk az ökröt, a kertben forgott a nyárson, az étterem szakácsai készítették, a pincérei meg felszolgálták, a srácok zenéltek, akkor még sokan voltunk… Foky Ottó, Dargay Attila, Nepp József, Gémes József, Gyulai Líviusz és szinte minden jeles „pannóniás” alkotó is köztünk volt még.
Borbála: Ami még egy nagyon kellemes dolog a mai napig, az ún. keddi kávékörök. A régi kollégák összegyűlnek nálam keddenként az irodában. Sajnos egyre kevesebben vagyunk. A rendezők közül már csak Ternovszky Béla, de pár évvel ezelőtt még Jankovics Marcell, Nepp Dodi, Vajda Béla, Dargay Attila is jelen voltak. Ezek mindig olyan jópofa találkozások. A folyosó végén zajlik az oktatás, nyitva hagyjuk az ajtókat, hogy a tanulók hallják, hogy mi milyen régi sztorikat mesélünk egymásnak. Jól sült el, amikor a tanár vetítette Az ember tragédiáját, és áthívta Marcellt, hogy bemutassa a hallgatóknak. A Macskafogóval ez a mai napig így van, most már a Csóka utcában, Ternovszky Béla átjön a tanulókhoz, akik élőben láthatják a nagy öreget.
Mi előbb jöttünk el a Hűvösvölgyi útról, mint a szinkronosok, ők még egy ideig maradtak, és egyik alkalommal a Kerék utcában felvetettem a kollégáimnak, hogy ugorjunk át a Hűvösvölgyi útra a Pannóniába egy ebédre, nosztalgiázni. A szinkronosok nagy örömmel fogadtak, megjegyezték, hogy olyan üres a ház, amióta elköltöztünk. Amikor már vagy húsz éve a Kerék utcában működött a Magyar Rajzfilm Kft., akkor is azt mondtuk, hogy a Pannóniában találkozunk. Most, hogy felújították a Pannónia épületét a Hűvösvölgyi úton, oda is el-eljárunk kávézni, nosztalgiázni. A múltkor épp elcsíptük a Kecskeméti Stúdió Cigánymesék zenefelvételét a nagykeverőben.
A rajzfilmgyártás örök? Nem avul el a technika?
Márta: A hagyományos rajzfilm újra divat a világban, a 3D most nem annyira mint korábban. Volt egy időszak, hogy nem nagyon volt munka. Amikor 2011-ben itthon átalakították a támogatási rendszert, és megszüntették a Magyar Mozgókép Közalapítványt, évekre leült a gyártás.
Borbála: Volt olyan kollégánk, nagyon jó kollégánk, akinek a 3D nem jött be, és elment az Auchanba árufeltöltőnek. Nagyon sajnáltuk, az egyik legjobb animátorunk volt, a rajzfilmről nem tudott átállni a gépi rajzolásra. Ma már kevés olyan animációs film van, ami hagyományos módon készül, ezért érdekes, amit mi csinálunk. Az alkotók rajzolnak, az operatőr beszkenneli, és a kifestés már számítógépen történik.
Milyen terveik vannak a cégen belül?
Márta: Az oktatás zavartalanul folyik tovább, de filmet most nem fogunk gyártani, mert nincs olyan filmtervünk, ami a támogatási rendszer jelenlegi rendszerébe beleférne. Az állami mecenatúra mellett Magyarországon az animációs filmek tekintetében még nem igazán működik a gazdasági társaságok és a magánszféra támogatása. Az NKA alig ad, csupán 2–3 milliót, ami a sorozatok gyártásához nem elég. Az NFI cserébe visszakér a forgalmazás bevételéből, és egy bizonyos idő eltelte után a filmet is át kell adni. Ami a Pannóniában készült, az persze 100%-ban állami tulajdonban van, azon nincs vita, de amit gyártottunk itt, huszonöt éven át, például Marcell egészestés Az ember tragédiája, az a mi tulajdonunk.
Borbála: Nem egy teljes sorozat gyártására kaptunk pénzt, hanem volt, amikor csak egy vagy néhány részre, így lehet az, hogy az első öt epizód még a régi, hattól tizenháromig már az új rendszer szerinti jogkezelési forma alá esik. Én azért nem mondanék le a filmgyártásról teljesen. Ternovszky Béla a fiókját takarította, és talált egy forgatókönyvet, amit Nepp József írt sok-sok évvel ezelőtt. Béla rajzolt hozzá figurákat, átadta nekem a forgatókönyvet, hátha lesz még ebből valami. Van egy befejezetlen Gyulai Líviusz-filmünk is, a fél filmre kaptunk pénzt pályázat útján a Mozgókép Közalapítványtól, a nyolc perces filmből négy perc van készen, ezt is szeretnénk befejezni. Az Egy jenki…-t is úgy tudtuk csak befejezni, hogy a negyedik epizódot gyártottuk, az ötödiket elkezdtük, amikor meghalt Gyulai Líviusz, a rendező. Máli Csaba folytatta, és befejezte a rendezést. Líviusz elkészítette mind a tizenhárom rész képes forgatókönyveit, figuraterveit, látványterveit. Gondoskodott rólunk, és így be tudtuk fejezni a sorozatot. Tehát sajnos van már tapasztalatunk befejezetlen filmekről…
Beszélhetünk budai, óbudai identitásról? Vagy inkább pannóniás identitásról?
Borbála: Óbudán huszonöt évig dolgoztunk együtt Mártával, én előtte Hűvösvölgyben szintén huszonöt évet, Márta hármat. Én így vagyok ötven éve „pannóniás”. Budán dolgoztunk mindig is, Budán is lakunk. Gyerekeink, unokáink Óbudára jártak bölcsődébe–óvodába a praktikus közelség miatt. Sőt, az oktatás során szerveztünk óbudai iskolák, óvodák részére vetítést, megmutattuk nekik, hogyan készül egy rajzfilm. Ez most Újbudán folytatódik, a Csóka utcában, újbudai gyerekekkel. Nyugdíjasok is járnak hozzánk, imádják a régi pannóniás filmeket, Varga Gyuri operatőr tart fantasztikus előadásokat nekik. 2022 végén átalakítás miatt sajnos ki kellett költöznünk a Kerék utcai épületből. Egy újbudai irodaházban találtunk megfelelő helyet az oktatás számára.
Márta: Én maradtam Óbudán, Kaszásdűlőn, a Garuda Irodaházban. Sajnos nem tudtunk együtt maradni. Nekünk ott van a Pannónia, ahol mi továbbra is összegyűlünk.
(A nyitóképen: Gyulai Líviusz – Egy komisz kölyök naplója, 2013)