Évekkel ezelőtt a Mecsekben teleltünk. Jó idők voltak, minden évben kivettünk egy házat valahol, ahol azelőtt nem jártunk és ott töltöttük a karácsonyt. A karácsonyi menü ilyenkor kolbászos kenyér volt kemény tojással, termoszos teával és csoda helyeket láttunk. Az egyik túránk közben ismerkedtünk meg egy bácsival. Az erdő közepén élt, a maga szedte termésekből készített lekvárt, szörpöt, a nyári szünidő idején a gyerekeknek szervezett erdei tábort, ebből élt. Ő mesélte nevetve, egy alkalommal jólöltözött fiatal városi férfi felvásárolta az összes lekvárját. Büszke volt az öreg, hogy ennyire ízlett a lekvár, odaadta jó szívvel. Pár héttel később a nagyvárosban járt. Az adventi vásár fényei, a forralt bor és a kürtős kalács illata becsábították az árusok közé. Járt-kelt a portékák között, egyszer csak, az egyik asztalnál egy idősebb asszony asztalánál megtorpant. A saját, kézműves lekvárként kínált termékek egytől-egyig az ő lekvárjai voltak. “Még arra sem vették a fáradtságot, hogy másik címkét tegyenek rá!” – legyintett az öreg, aztán hosszan mesélt arról, hogy lesz jó a vadszeder lekvár – “Na így vegyenek legközelebb kézműves terméket!”
Ha az ilyen mesterkedést kikerülni szinte lehetetlen, egy-két trükkel elejét vehetjük annak, hogy megtévesszenek minket, vagy import áruval térjünk haza, miközben dagad a mellünk, hogy magyar termelőtől vásároltunk.
De kezdjük az elején! A piacra nem árt egy átgondolt bevásárló listával érkezni, pláne akkor, ha heti egyszer megyünk, különben úgy járunk, mint sokszor én: az ínséges téli hónapok után, megbolondulva a szín- és szagorgiától, úgy bevásárolunk mindenből is, mintha egy népesebb olasz családot etetnénk. A hét második felében aztán vakargatjuk a fejünket, mit kezdjünk a fonnyadozó retekkel, és a ránk punnyadni készülő több kiló bogyósgyümölccsel. Szóval, nem árt, ha átgondoljuk, mit akarunk főzni a héten és a hozzávalókat vesszük meg, a piac nem az impulzusvásárlás helye.
Hogy a Facebook mégis jó néhány dologra, arra bizonyíték a következő mém: “Ne foglalkozz azzal, hogy más mit gondol, ne mások véleménye szerint élj! De a gombaszakértőt tanácsát azért fogadd meg!” Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy csak és kizárólag bevizsgált gombát vegyünk, hiába a kedves árussal a több éves kapcsolat, a bizalmi viszony, szó szerint az életünkkel játszunk!
A biztonságos piacozáshoz aztán nem árt egy-két dologgal tisztában lenni. Például azzal, mi mikor terem. Az egymással versengő női- és gasztromagazinok szerint májusban már lecsószezon van. Április végén már kovászolják az uborkát, júniusban egymást érik a dinnyés receptek, az eperszezon meg akkor kezdődik, amikor a szupermarketben megjelenik az óriási, félig fehér, permakultúrás vízízű eper.
Nem állítom, hogy mindenki hazudik, de május elején szabadföldi eper nemigen van. Fűtött sátorból való magyar gyümölcsöt találunk, annak meg az árán látszik, hogy az. Rutinos piacozók azon sem lepődnek meg, hogy az első tavaszi gyümölcs ára naponként változik: ez nem a termelő vagy a kereskedő galádsága, hanem az eper nebáncsvirág mivolta miatt van így. Nagyon érzékenyen reagál az időjárásra. A nagyobb szemű eper drágább, nem átverés tehát az sem, ha a táblán az árakat úgy találjunk, 1.990 Ft-tól. A gyümölcs édessége viszont nem függ sem a méretétől, sem a színétől, bátran vegyük meg azt az epret, aminek egyik oldala kicsit halványabb, vagy fehér. Ott egyszerűen nem érte a nap.
Nagy kérdés, hogy mikor vegyük meg a lekvárnak való epret. Itt ki vagyunk téve az időjárásnak és a kereskedő szavahihetőségének. Ha azt mondják, idén az eltenni való eper ára akkor sem megy 900 Ft alá, ha kisbalták potyognak az égből, higgyük el, főleg június elején. Sóhajtsunk egy nagyot és vegyük meg azzal a ládával.
A másik dolog, ami májusban elcsábít minket, az a kovászolni való uborka. Ilyenkor már a bérből és fizetésből élők is meg tudják fizetni, kérdés, hogy megéri-e. Arra ki sem térek, mikor terem az uborka, ha meglátjuk a piacon, úgyis elhomályosít minden racionalitást a kovászos uborka íze és illata, tehát veszünk. Tök feleslegesen, ha olyan az idő, mint most. A kovászos uborkának ugyanis nem jófajta kenyérre van szüksége, meg a titkos összetevőkre, még csak nem is a kellemes májusi napsütésre, hanem melegre. Ha nincs meleg, nincs kovászos uborka. Itt az újabb piacozós szabály: türelem. Az uborka nem szalad el, legyünk türelmesek.
Apropó, bizalmi viszony! A jó zöldséges igazi kincs. Ugyanúgy, ahogy a jó fogorvos és a jó hentes. Bármikor összefuthatunk vele, ha ilyen szerencsében van részünk, becsüljük meg. A jó zöldséges ismérve nem a jópofáskodás a mérleg mögött, nem a harsány jókedv és a szépasszonyozás, hanem az, hogy engedi megkóstolni az árut. Ahol ettől elzárkóznak, gyanúra adhat okot. Persze a kóstoló nem az áru összenyomkodását, összefogdosását jelenti, de a kóstoló egy nagyon jó alap a bizalomra. Aztán a jó zöldséges válaszol a kérdésekre.
Igen, a piaci gyorstalpaló egyik legfontosabb momentuma a kérdezősködés, rajta, bátran! A termelőt, évtizedes kereskedőt nem lehet zavarba hozni kérdésekkel, sőt. Szívesen beszél az árujáról. A mamám szerint, ha elkezdenek beszélni az időjárásról, tuti helyen vagyunk, mert “Lányom, azt tanuld meg, egy parasztembernek, meg olyannak, aki a főddel dolgozik, sosincs jó idő. Ami jó az egyiknek, nem jó a másiknak.” Én ezt megtanultam, tényleg így van. Az se jó, ha korán jön a meleg, az se, ha hideg a tavasz. Az se jó, ha sok eső van, az se, ha nem esik. Erről később mesélek még részletesen, a dinnyénél.
A beszélgetés közben sok információhoz juthatunk, például, hogy lesz-e idén borsó, és ha igen, mennyi. Drága lesz-e a meggy, hogy áll a dinnye. Ezek felbecsülhetetlen értékű információk, raktározzuk el őket! És egyébként is. Beszélgetni jó.
Főleg ezekben az elszigetelt, karanténos, izolált hetekben. A piac egy kicsit a megmentőnk is lehet, mert kapcsolatok híján a legédesebb eper, a legzsengébb zöldborsó is egy kicsit keserű.
