A ház valamikor szebb napokat látott, meleg családi fészek volt, rokoni, baráti összejövetelek színtere. Móra László és családja élt itt. A Móra név ismerősnek tűnhet, első asszociációjuk talán Móra Ferenc lehet. Nem járnak túl messze a valóságtól: Móra Ferenc István nevű bátyjának fiáról van szó. Móra László a két világháború közötti időszak ismert, elismert költője, írója, pedagógusa volt. Majd versei, írásai több mint négy évtizedig tiltott listán szerepeltek, szerzőjük nevét sem volt tanácsos említeni. S a közel ötven év elég is volt a feledéshez.
Jelen emlékező írásom célja elsősorban a figyelemfelkeltés, hogy a kerület, szűkebb hazájának lakosai megismerhessék némileg a remek tollú írót, nagyszerű pedagógust, akiről dr. Szörényi László egyetemi tanár a Magyar Nemzet 2013. augusztus 31-i számában megjelent írásában így ír: „A késő népi-nemzeti iskola tanítványa, politikailag és történelmileg rendkívül jól tájékozott, és tökéletesen becsületes.”
Móra László költő, író, gyermeklapszerkesztő, pedagógus 1890-ben Zentán született, ahol édesapja, Móra István tanító volt. Tanulmányait Budapesten végezte, tanítói diplomát Pápán szerzett. 1910-ben feleségül vette Vadas Gizellát, s házasságukból két gyermek született, László és Bertalan.
1914–1918-ig a szerb és olasz fronton harcolt, 1918 és 1920 között francia fogságban sínylődött. Még akkor is, ott is szeretett tanítványaira gondolva gyűjtötte a nagyobb francia városokról a látképes képeslapokat, ahogy írta:
A katonai szolgálata előtt az óbudai Hunor utcai barokk (elemi) iskolában tanított. A fogságból visszatérve tanítói hivatását a Vörösvári úti elemi iskolában folytatta, 1929-től eredményes oktatói és költői sikerei elismeréseként a Budai Várban a Mátyás-templom melletti elemi iskola igazgatója lett, majd 1934-ben iskolát alapított Óbudán, a Külső Bécsi úton, amelynek ő volt az első igazgatója. Az intézmény falán 2014-ben elhelyezett emléktábla őrzi iskolaépítő, nevelő munkája emlékét. Ez a nagyon sokoldalú személyiség sajnálatos módon a mai kor embere előtt még mindig szinte teljesen ismeretlen.
Nagy tehát a tartozásunk vele szemben, bár az utóbbi időben már történtek az önkormányzat részéről lépések, hogy ez ne így legyen. Először az iskolaépítő pedagógusról olvashatnak, hisz e tevékenysége ehhez a kerülethez, Óbudához kapcsolódik. Móra László élethivatásának tekintette a tanítást, amihez példaként állt előtte édesapja, Móra István. Tanítói hitvallását így fogalmazta meg ABC című versében:
Közém telepszik sok kis liliom…
S amíg mesémet hallgatják, lesik:
Szívecskéiket sorban kinyitom,
S beléjük rejtem észrevétlenül
Az egy-két szót, mit rám bízott a ma:
Szeretet. Munka. Isten. Hit. Haza.
Móra László iskolaépítő tevékenysége, a kerület gyermekeiért végzett áldozatos munkája példaértékű. Szomorú szívvel látta, hogy a főváros peremvidékén élő téglagyári dolgozók gyerekei naponta 5–6 km-t gyalogolnak a Vörösvári úti iskolába. Egy kimutatás érzékelteti a Vörösvári úti iskola 130 tanulójának szomorú statisztikáját: „munka nélkül van az édesapja 41 tanulónak, egyszobás lakásban lakik 118 tanuló, lakásukban nincs bent a WC 126 tanulónak, nem reggelizik 36 tanuló, iskolánkban ingyen ebédet kap 82 tanuló, ingyen könyvet kap 112…, télikabátja nincsen 43 tanulónak.” Kitartó igyekezettel, nagyon sok kilincseléssel, érveléssel kiharcolta, hogy a főváros az 1930-as évek elején felépítse az új iskolát a téglagyári dolgozók gyerekeinek. Ő lett az első igazgatója 1934-ben, holott 1929-től a Budai Várban a Mátyás-templom melletti iskolát igazgatta, ahová túlnyomórészt a jó anyagiakkal rendelkező úri gyerekek jártak. De ő a nehezebb feladatot választotta. Azt, hogy a nyomorgó, nehéz körülmények közül érkező gyerekek iskolát kapjanak, hogy könnyítsen a családok terhein, a gyerekek szenvedésein. Az iskola épülete most is áll, az oktatást szolgálja.
A továbbiakban a lírikus Móra Lászlót idézem, akinek gondosan felépített, megszerkesztett versei, érzelem- és gondolatgazdag lírája nagyobb ismertséget érdemelnének. Apjától, a szintén költő és prózaíró Móra Istvántól örökölte írói vénáját, versíró tehetségét. Már diákkorában verselgetett.
A szűk keretek csak arra adnak lehetőséget, hogy néhány kiragadott versének részletével felkeltsem az érdeklődést a félegyházi Mórák méltatlanul elfeledett jeles leszármazottja iránt, akinek utolsó lakása Óbudán, a Domoszló útján volt.
Versei négy kötetben jelentek meg még a két világháború között, az 1939 után írottak máig kiadatlanok. A kötetek ma már szinte hozzáférhetetlenek.
Álljon most itt néhány versének részlete, amelyek minden magyarázat nélkül átadják a Móra Lászlót annyira jellemző érzelmi-gondolati gazdagságot. Legyenek ezek kedvcsinálók az olvasáshoz. A család, az otthon életének éltető eleme volt. Jól reprezentálja ezt A mi fészkünk című verse:
Parányi fészek a mi fészkünk.
De tolla selymes és meleg.
Van benne minden, amit kértünk.
– S leginkább álma rengeteg.
[…]
Parányi fészkünk, légy te áldott!
Legyen a tollad jó meleg.
Hullass szívünkbe még sok álmot,
S ne tudják meg az emberek!
Mit álmodunk, ne tudja élő!
Ne lássa senki hol lakunk.
Te tudd csak Isten, – ránk lenéző –
Hogy milyen boldogok vagyunk!
Trianon, a szülőhely elvesztése, a haza megcsonkításának keserű érzése, a veszteség nagysága olvasható a Volt egyszer egy ország című versében:
[…]
Volt nekünk Pozsonyunk… Volt nekünk
Aradunk…
Komárom várában magyar volt a dalunk!
Mienk volt a Maros, mienk volt a Dráva…
Mienk volt a tenger csillogó hulláma…
Ezerkilencszázhúsz mind ellopta tőlünk
Siralomvölggyé vált ezeréves földünk…
Erre is, arra is int a hősök sirja…
– „Szegény ország sorsát boldog Isten birja.”
Aranykönyvünk is volt! … Bár most is ez lenne!
Árpád, István, László, Mátyás neve benne…
Sokszor áldott nevek, most is áldott tettek…
[…]
Hívő ember lévén nem kételkedett az isteni gondviselés működésében:
Láttalak apámnak
Szigorú szemében,
Jó anyám kezével
Te gondoztál engem.
Érezlek szívemben,
Érezlek lelkemben
Maradj itt Istenem
Teljes életemben!
(Isten)
Móra László talpig becsületes, ugyanaz a hajlíthatatlan gerincű, tiszta jellemű ember volt, mint híres elődje, a mi Petőfink:
Gerincet én nem hajtok mégse.
Protekcióért sem futok.
Embernek térdet hajtani
Sosem tudok.
Jó nagyapám s derék sok ősöm
Nem tanítottak erre meg.
Ilyen áron a csúcsra fel
Én nem megyek!
[…]
(Azért se!)
Történelmi éleslátásáról tanúskodik A vörös vonat című verse 1937-ből, a vasszörnyeteg alakjában előrevetítve a feltartóztathatatlan bolsevizmus képét:
Jön a vonat! Jön a vörös vonat!
Mozdonya színe olyan, mint a vér.
Kazánja szája egyre enni kér.
Izzik tüzében a tegnap álma,
A hit, család, hitvesi párna,
Szülőföld, templom, becsület, haza,
A régi égnek minden csillaga…
Izzik tüzében a történelem!…
A vörös vonat, a vasszörnyeteg pedig egyre inkább közeledett, és elérte hazánkat. 1944. december 29-én a Budapestet bekerítő Vörös Hadsereg óbudai előrenyomulásakor megtörtént a tragédia, mely máig Testvérhegy, a Domoszló útja rejtélye. Ami tény: december 29-én holtan találták Móra Lászlót és feleségét, Vadas Gizellát.
Ez a nagytudású, pedagógusnak és költőnek is kiváló ember megérdemli, hogy ötven év elhallgatás után a mai kor embere is megismerje. Ezért Óbuda-Békásmegyer önkormányzata sokat tesz. 2014 óta emléktábla őrzi Móra László nevét az általa építtetett iskola falán. 2016-ban kiadta az önkormányzat Móra László Válogatott írások című kötetét:
Móra László: Válogatott írások.
Kiadta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, 2016
A kötet E-book formátumban elérhető az obuda.hu média menüpontjában.
