Keresés
rovatok
játssz! | 2015 ősz
Fotó: PIM
Hajlik Gábor
Kávéházakban és szalonokban verték a blattot
Kis magyar bridzstörténet
A bridzs aránylag új játék. Világhódító útjára az előző század elején indult. Elődje a whist nevű kártyajáték volt. A bridzs végső szabályait 1925-ben alkotta meg Harold Stirling Vandebilt. Ez kiállta az idők próbáját, a mai napig szinte ugyanabban a formában játsszuk.

A játék népszerűsége csúcsát a ’20-as, ’30-as években érte el. A helyi klubokban vált a középosztály kedvelt játékává, Magyarországon is a klubokban terjedt el.

„A húszas évek szalonjaiban és kávéházaiban már egész széles társadalmi rétegeket reprezentáló társaság ’verte a blattot’, és az auction bridge (a gémért járó jutalompontot akkor is megkapta a felvevő, ha csak kevesebb ütésre vállalkozott) népszerűsége is rohamosan terjedt.” (Homonnay Géza: A magyar bridzs krónikája)

A klubjáték mellett megjelent a versenybridzs is. 1931-ben megalakult a Magyar Bridzs Szövetség, és felbukkant az első szakfolyóirat, a Bridge Újság. Az auction bridzs helyét egyre inkább átvette a contract bridzs, a mai napig játszott versenybridzs.

„Csak mutatóban, 1931 novemberében az alábbi auction bridge versenyek voltak Budapesten: Országos Kaszinó háziversenye, Budai Polgári Kör páros versenye, Szigetklub szerencseversenye, Egyesült Lipótvárosi Polgári Kör párosversenye, Ferencvárosi Torna Club teniszszakosztályának bridge versenye a Hungária Szállóban, Opera-szalon versenye, Szabadság Kávéház szalonjának páros versenye, Bristol Szálló szerencseversenye, Hungária Szálló Skerlee báró szalonjának versenye, Kovács Kávéház bridgeszalonjának versenye, a Dunakorzó bridgeszalon versenye. Mindegyiken 40–60 pár vett részt, de kevés olyan pár volt, amely a felsoroltak közül több versenyen is játszott. A pesti újságok szinte mindegyikének volt ‘bridge’ rovata” – írja Homonnay.

1932-ben a szövetség megrendezte az első országos csapatbajnokságot. Ezen több mint 600 játékos vett részt. A döntőben 32 vidéki és 32 budapesti csapat mérte össze erejét. Még ugyanebben az évben sor került az első hivatalos válogatott mérkőzésre. Berlinben a magyar csapat legyőzte a német válogatottat. Az első nagy magyar sikerre sem kellett sokat várni. 1934-ben Bécsben a magyar csapat megnyerte a csapat Európa-bajnokságot. A csapat tagjai: Cohen Rafael, Keleti Andor, Décsi László, Alpár Imre, Klór László és Leitner Ferenc.

Érdekesség, hogy a versenyről Ottlik Géza fiatal újságíróként tudósította az egyik budapesti napilapot.

1937-ben világbajnokságot rendeztek Budapesten, mely egyben csapat Európa-bajnokság is volt. A magyar csapat az Európa-bajnokságon harmadik lett, a páros világbajnokságot pedig a Kovács László–Poór Andor pár nyerte. 1938-ban másodszor is Európa-bajnok lett a magyar csapat. Utána sok évre háttérbe szorult a bridzs, egyrészt a világháború miatt, másrészt a háború után nem tartozott az elismert sportok közé.

A versenybridzs sok nehézséggel küzdve szervezte újjá magát. Hivatalos sporttá csak 2002-ben vált, amikor bejegyezték a Magyar Bridzs Szövetséget országos sportági szakszövetségként. Nemzetközi versenyeken és világversenyeken addig is indultak magyar játékosok, de érmes helyezést nem értek el.

2004-ben Prágában a magyar ifjúsági válogatott bronzérmes lett az Európa-bajnokságon. Legnagyobb sikerünket 2012-ben értük el. A magyar senior csapat első lett a Bridzs­olimpián. A csapat tagjai: Bárány György, Dumbovich Miklós, Kovács Mihály, Magyar Péter és Szappanos Géza.

Napjainkban a bridzsklubok második virágzásukat élik, elsősorban Budapesten. Több évtizedig egyetlen bridzsklub működött Budapesten, az Építők Műszaki Klubjában, heti egyszeri játéklehetőséggel, Zánkay Péter vezetésével. Jelenleg majdnem minden kerületben van bridzsklub, van ahol társasági játék, van ahol versenyszerű keretek között.

A mai leosztás:

bridzs

A felvevő feladata, hogy kilencet üssön adu nélküli játékban (szanzaduban). Alaposan meg kell terveznie a játékot. Szanzadu felvételben meg kell számolnia, hogy hány biztos ütésre számíthat, és melyik színben vagy színekben tudja megszerezni a hiányzó ütéseket. Arra is figyelnie kell, hogy az ellenfél egy-egy pillanatban hány ütést tud lehívni. Nem adhatja ki az ütést, ha az ellenfél meg tudja buktatni a felvételt.

Ebben a leosztásban Nyugat a káró ásszal indul. A káró királlyal folytatja, majd harmadszor is kárót hív. Terve, hogy a két nemes ász beütésével felmagasítsa káró színét, és így buktassa meg a felvételt.

A felvevő a harmadik kárót megüti a káró tízessel, és játéktervet készíthet. Lesz két káró és négy treff ütése. Még három ütést kell szereznie a teljesítéshez. Hogyan? Ha az ellenfél hagyná, tudna ütni két kőrt és egy pikket. A probléma az, hogy a licit alapján valószínűleg mindkét hiányzó ász Nyugatnál van. Amikor a felvevő megpróbálja kidolgozni kőr ütéseit, a bubit Nyugat megüti az ásszal, és negyedszer is kárót hív. Ezzel felmagasít két kárót a kezében, és a pikk ásszal ütésbe kerülve le is tudja hívni őket. Így Nyugat előbb üt ötöt, mint a felvevő kilencet. A felvevő nem jut hozzá pikk ütéséhez, megbukja a felvételt. Hogyan tudja elérni a felvevő, hogy ő üssön előbb kilencet, mint az ellenfél ötöt? El kell kerülni, hogy Nyugat megüsse kőr bubiját.

A káró tízes ütés után a felvevőnek kis kőrt kell hívnia a király felé. Ha Nyugat beüt az ásszal (esetleg szingli a kőr ásza), a felvevő azonnal hozzájut három kőr ütéshez, a hiányzó három ütéshez. Nyugat nem üthet be az ásszal, kis kőrt kell tennie, a felvevő üt az asztalon a királlyal. Ezzel van hét ütése, már csak kettő hiányzik. Pikkben egy kis szerencsével megszerezhető ez a két ütés. Ha előbb megszökteti a királyt, majd impasszt ad a tízessel a bubi ellen, ütni tud a dámával is. De miért kockáztasson a felvevő? Van biztosabb megoldása is.

A treff királlyal kézbe kell mennie, és pikket kell hívnia a király felé. Nyugat megint nem üthet be ászával. Ha beütne az ásszal, a felvevőnek lenne két pikk ütése. Így kénytelen kicsit tenni, és a felvevő üt a királlyal. Egy újabb ütéssel közelebb került céljához, a felvétel teljesítéséhez. A kilencedik ütést már könnyű lesz megszerezni, kőrt kell hívni az asztalról a bubihoz. Nyugat üthet a kőr ásszal, de a felvevőnek még mindig megvan a káró fogása, Nyugat a pikk ászon kívül nem üt többet. A felvevő üt négy treffet, két kárót, két kőrt és egy pikket.

A felvevő azt használta ki, hogy Nyugat nem üthetett be azonnal egyik ászával sem, mert ezzel ütést ajándékozott volna a felvevőnek, pontosan annyi ütést, amennyivel teljesíteni tudta volna a felvételt. Végül az ütéskihagyással sem tudta megakadályozni a felvevőt, hogy a hiányzó ütéseket kidolgozza.

DarvFerOttl37

A III. KERÜLETBEN HÁROM KLUB IS VÁRJA A JÁTÉKOSOKAT ÉS AZ ÉRDEKLŐDŐKET
ÓBUDAI BRIDZS KLUB
Óbudai Társaskör
1036 Budapest, Kiskorona u. 7.
Klubvezető: Reichardt Géza (tel.: 20/946-6876)
Játéknap: kedd 17:30–21:00
ÓBUDA-ÓHEGY BRIDZS KLUB
Óbuda-Hegyvidék Kultúrház
1037 Budapest, Toronya u. 33.
Klubvezető: Raksányi György (tel.: 30/948-4458)
Játéknap: szerda 18:00–22:00
3K BRIDZSKLUB
Óbudai Kulturális Központ
1033 Budapest, Pethe Ferenc tér 2.
Klubvezető: Deák Katalin (tel.: 70/210-3247)
Játéknap: szerda  9:30–12:30 (társasági játék)