Ahogyan Európa más nagyvárosaiban, Pesten is hamar kialakult a sajátos kávéházi sakk-kultúra: az elmélyülést, koncentrációt igénylő sakkozás a lármás, ingergazdag asztaltársaság közepén szellemi attrakcióként funkcionált. Hiába a pisszegések, a csendet kérő kihelyezett táblák, a kibicek csak nem bírtak magukkal: szurkoltak, beledumáltak, látványosabb kombinációk után tapsoltak, éljeneztek – és persze fogadtak. Mindez a sakkozókat sem hagyta hidegen, óhatatlanul is a közönségnek játszottak. A XIX. század első felének sakkozását a kávéházi környezet hatására a cseljátékok, az inkább látványos, mint végiggondolt kombinációk uralták. A mérkőzéseken túl imádtak feladványokat fejteni, és természetesen újakat kitalálni, ezekkel szórakoztatni a többieket.
De még így is meglepetést okozott, hogy amikor Aaron Alexandre, a kor egyik nagy játékosa és egyik első elméleti szakírója (neki köszönhetjük például, hogy a rövid és hosszú sáncot 0–0, illetve 0–0–0 jelöli) 1842-ben európai körutazásán Magyarországon járt, a Wurm kávéházban bizony alaposan megtépázták a tekintélyét.
Hogy helyreállítsa a világ rendjét, megszervezett egy meccset, a kor divatjának megfelelően városok, azaz konkrétabban kávéházak levelező mérkőzését: a legendás párizsi Café de la Régence és a pesti Wurm kávéház között. A pestiek eleinte haboztak vállalni az anyagilag kockázatos küzdelmet, hiszen a párizsiak 1250 frankja ellenében magyar részről 500 Ft-ot kellett tétként letenni, ami nem kis pénz volt, az állami hivatalnokok éves jövedelmével vetekedett. De a Wurm törzsvendégei (a bankárok, ugye) végül lehetővé tették, hogy a pesti sakkozók felvegyék a harcot a franciákkal, ugyanis 10 forintos részvényjegyeket bocsátottak ki, amiket hamar felvásárolt az úri közönség. Két mérkőzést játszottak 1842 és 1845 között, lépésenként négynapos gondolkodási idővel – mindkettőt a magyarok nyerték. Igazából már a döntéshozatali mechanizmus kialakításánál eldőlt minden. A párizsiak hiába voltak papíron jobbak és tapasztaltabbak, a három állandó tanácskozó, Pierre de Saint-Amant, a kávéház akkori bajnoka, Ignazio Calvi, az olasz és Jean Adolphe Laroche, a „vidéki” egyenként talán legyőzték volna a magyarokat, de nem tudtak megegyezni szinte semmiben. Ráadásul rögtön az elején az 1820-as évek legnagyobb játékosa, az ötvenen túli Alexandre Deschapelles, aki az elnöke lett volna a csapatnak, csúnyán megsértődött azon, hogy az egyik lépésjavaslatát nem fogadták meg, ezért a továbbiakban nem vett részt a küzdelemben. Persze az is lehet, hogy nem megfelelően motiválták: a legenda szerint soha nem játszott senkivel ingyen, tét nélkül. A csapat legerősebb játékosa, Laroche saját egyéni küzdelmeire koncentrált inkább: 1843-ban két páros mérkőzésen is összecsapott Howard Staunton angol bajnokkal. Előbb Londonban nyert szoros csatában (3½–2½), majd a visszavágón, Párizsban, amit nem hivatalos világbajnoki döntőnek is neveznek időnként, csúfosan kikapott (13–8).
Az elemzőcsapatban maga Erkel Ferenc, a zeneszerző is tevékenykedett, többen állítják, hogy a legtöbbet emlegetett, elméletileg is újdonságot hozó mérkőzés megnyitási stratégiájára komoly hatással volt.
A döntéseket végül a három legerősebb magyar sakkozó hozta: Szén József, Löwenthal Jakab és Grimm Vince. Róluk külön is szót ejtünk.
Olasz megnyitás, Magyar védelem (C50)
(Megérkeztünk az önbizalom és a nagyképűség határához. Ha a párizsiak az egyszerű folytatást választják, 18. Hxf3 Hg3+ 19. Kh2 Hf1+ 20. Kh1 – örökös sakkal döntetlen, ezért inkább rosszat léptek, azt gondolva a magyarokról, hogy úgysem tudják kihasználni.)
0–1
Orosz védelem (C42)
(Álljunk meg egy kicsit ennél az állásnál, és vizsgáljuk meg, hogy le merjük-e ütni a bástyát, vagy levadásszuk a magányosan álldogáló e4 gyalogot. Ha leütjük a bástyát, elfogják a vezérünket? Esetleg szétcsapják a királyállásunkat? Van rá négy napunk, hogy megválaszoljuk ezeket a kérdéseket. Izgalmas folytatást hozhatott volna 14. Vxa8 Vc7 15. d5 Fd7 16. Fe3 c5 17. Hxe4 Ha6 18. VXf8+ Fxf8, és két bástya a vezér ellen türelmesen nyerhető. Ha sakkozói döntést hoztak volna a Wurm kávéház harcosai, akkor egyértelműen 14. Vxa8 következett volna. De ők inkább az ellenfél vélt szándékai alapján játszottak, csapdát szimatolva az egyszerűbb, de jóval kisebb előnnyel kecsegtető utat választották.) 14. Hc3 Vd7 15. Vxd7 Hxd7 16. Hgxe4 Fc7 17. Be1 Bab8 18. Be2 Hb6 19. Hc5 Fd6 20. H5e4 Fc7 21. Hc5 Fd6 22. H5e4 Fc7 (Lépésismétlésbe keveredtek. Az eredeti játszmában ötször (!) ismételtek, a mai szabályok szerint már rég döntetlent hirdettek volna. A magyar csapat talán hosszabban elgondolkozott a további támadás mikéntjén, addig húzták az időt. De legnagyobb megdöbbenésre a párizsiak léptek ki a számukra kedvező időhurokból.) 23. Hc5 Fd3 24. Be3 Fc2 25. He6 Bf7 26. Hxc7 Bxc7 27. Be2 Fd3 28. Ff4 Fxe2 29. Fxc7 Be8 30. Fxb6 axb6 31. Be1 Fh5 32. Bxe8+ Fxe8 (A cserevihar mindent letarolt, maradt az ellenfél duplagyalogja, a pestieknél meg a gyalogfór. Innentől világos biztos kézzel érvényesíti az előnyt.) 33. He4 b5 34. a3 Fg6 35. f3 Kf7 36. Kf2 Ke6 37. Ke3 h6 38. g4 Kd5 39. Hc3+ Kd6 40. f4 Fe8 41. f5 Fd7 42. He4+ Ke7 43. Kf4 Fe8 44. Ke5 Ff7 45. h4 Fd5 46. g5 hxg5 47. hxg5 Fg8 48. g6 (Szép befejezés: sötét bármely lépése csak rontana a helyzeten, inkább feladja.)
1–0
Magyarok a nagyvilágban
A Párizs–Pest mérkőzés és annak eredménye felrakta a világtérképre a magyar sakkozókat, sorra kapták a meghívókat a komoly bajnokságokra. Az 1851-es londoni kieséses bajnokságra, amely azt volt hivatva eldönteni, hogy ki a legjobb sakkozó Európában, a magyar csapat mindhárom játékosát meghívták.
A szervezők a meghívók elküldésekor nem tudhatták, hogy időközben a forradalom elragadta a játékosokat a 64 mezőtől a valódi csatamezőre.
A szabadságharc bukása után Grimm Vincének menekülnie kellett, ugyanis civilben grafikusként dolgozott, és ő tervezte a Kossuth-bankókat. Törökországban bujkált egészen az 1860-as évekig, a kiegyezés után tért vissza Pestre. Sajnos alig maradt fenn játszmája.
Löwenthal Jakab hivatalt vállalt Kossuth Lajos kormányában, menekülőre fogta ő is, meg sem állt Amerikáig. A meghívót viszont megkapta, üzleti ügyeit félbehagyva rohant Londonba, ahol rögtön az első fordulóban kikapott Elijah Williamstől, és kiesett.
Így egyedül Szén József érkezett otthonról a versenyre, ahol összességében nagyon jó eredményt ért el, a bajnokság végén neki volt a legjobb nyerési mutatója. Csak szerencsétlenségére már a második fordulóban összekerült Adolf Anderssennel, aki az első fordulóban 2:1-re győzte le Lionel Kieseretskyt. Az egyik partijuk bevonult a sakktörténelembe „halhatatlan játszma” néven, miután Anderssen futót, két bástyát és a vezért feláldozva mattolta ellenfelét. A négy győzelemig tartó páros mérkőzésen 2:1-re vezetett Szén, és a negyedik partiban is jobban állt, amikor egy néző bekiabálta a jó lépést, és az úriember Szén direkt mást lépett: rosszat. Ezután Anderssen győzött 4:2-re, továbbjutott, majd megnyerte a londoni tornát, Szén pedig az alsóházi ágon az ötödik helyig jutott. Nézzük meg, hogyan verte meg Szén a későbbi bajnokot!
London, 1851
Vezércsel (D30)
Hf4 24. Fg4 f5 25. g3 Fxe5 26. Fxe5 Hg6
0–1
A szabadságharc leverése után mindenféle egyesületi tevékenységet, így sakk-körök létrehozását is tiltottak, ami értelemszerűen jelentősen visszavetette a magyar sakkozás fejlődését. Szén József, a XIX. század legnagyobb magyar sakkozója, aki az 1850-es években egyértelműen a világ tíz legjobb játékosa közé tartozott, már nem élhette meg a pesti sakk kiegyezés utáni újabb nagy korszakát, mivel belehalt az 1857-es himlőjárványba.
Löwenthal a londoni vereség dacára Angliában maradt, sőt, pár éven belül az angol sakkozás legerősebb játékosa és legfőbb szervezője lett: klubokat alapított, sakklapot szerkesztett. 1858-ban Anglia legjobbjaként neki jutott az a megtiszteltetés, hogy a fiatal amerikai, Paul Murphy ellen bizonyítson. Tudta, mi vár rá, még Amerikában 1850-ben találkozott a 12 éves csodagyerek Murphyvel, és háromszor csúnyán kikapott tőle, „Paul minden jó lépésénél Löwenthal szemöldöke úgy szaladt fel, mint egy komédiában” – emlékezett vissza a büszke apuka. 1858-ban sem járt sokkal jobban, a páros mérkőzésen Murphy kilenc győzelmével szemben csak három győzelmet és két döntetlent tudott felmutatni.
Löwenthal egyik győzelme annak szép példája, hogy néha a legnagyobbak is képesek túlértékelni önnön nagyságukat.
London, 1858
Philidor védelem (C41)
51.Kg1(???) Kg5 (Sötét köszöni szépen, összeszedi az elébe hullajtott pontot.) 52.Kg2 Kf4 53.Kf2 c4 54.dxc4 Kxe4 55.Ke2 Kd4 56.Kf3 Kxc4 57.Ke4 Kb4 58.Kxe5 Kxa4 59.Kd4 Kb4
0–1
Löwenthal a Murphytől elszenvedett súlyos vereség után nem esett kétségbe, rá egy hétre megnyerte a birminghami szupertornát. Egyébként neki köszönhetjük az egyik sakkfigura elnevezését. Fiatalon nagyon sok partijában a lovakkal való támadást erőltette, amiért a Wurm kávéház vendégei sakkhuszár néven kezdték emlegetni. Gárdonyi Géza állítja, innen ered az, hogy később a magyar sakknyelvben a huszár név ragadt rá a lófejű figurára.
Röviden a párizsiakról. A Café de la Régence csapatából Deschapelles korán, 1847-ben meghalt. Laroche rögtön a mérkőzés után hazaköltözött Bayonne-ba, elege lett a párizsi nyüzsgésből, onnan járt egészen az 1860-as évek elejéig mérkőzésekre. Calvo egy darabig még feladványokat szerkesztett, aztán 1848-ban visszatért Itáliába, és katonaként vett részt az olasz egységért folytatott harcokban. Saint-Amant maradt az egyedüli párizsi sakkozó a csapatból. Mozgalmas élete során 1848-ban a nemzeti gárda kapitányaként védelmezte a Tuileriák palotáját (nem sok sikerrel), később Kaliforniába küldték konzulnak. Visszatérve Párizsba az 1850-es években komoly bajnokságokon játszott, majd nyugdíjas éveit Algériában töltötte.
A párizsi kávéház is kivette részét a forradalmi időkből: 1844 őszén, miközben sakkozóktól volt hangos a Café de la Régence – talán éppen egy erős lépést kaptak a pestiektől –, egy csendesebb asztalnál két szakállas német, Karl és Friedrich megismerkedtek egymással, és ennek később számos következménye lesz. De ez már egy másik történet, amit sokan sokszor elmeséltek, mi viszont ott fogjuk folytatni, hogy Erkel Ferenc az 1860-as években megpróbálja feléleszteni a magyar sakkéletet. És sikerül neki!
