Sasvári Edit művészettörténész 2010 óta vezeti a múzeumot, munkája – az intézmény megújítása és a kerület kulturális életébe való bekapcsolása – elismeréseképpen tavaly megkapta az Óbuda Kultúrájáért díjat. A kassáki hagyatékról, a múzeum tevékenységeiről vele és fiatal munkatársaival beszélgettem, miközben egyre többet tudtam meg Kassák Lajosról, az emberről is. Pedig a múzeum állandó kiállítása szemben a korábbi, majd’ 35 évig látható Kassák-tárlattal nem a művészt állítja újabb piedesztálra, hanem új szempontok szerint szemléli munkásságát, azon belül is az általa szerkesztett folyóiratok közösségformáló munkáját veszi górcső alá.
Milyen koncepció alapján készült a jelenlegi kiállítás?
Volt a fejemben egy kép Kassákról, és a kérdés számomra az volt, hogyan lehetne a személyét és az életművét úgy aktualizálni, hogy ne csak a művészóriást állítsuk a középpontba. Az előző igazgató, Dr. Csaplár Ferenc harminc éves munkája során elsősorban a képzőművész Kassákot mutatta be, és ez nagy dolog, mert a korábbi évtizedekben volt egy merev elutasítás a festő Kassákkal szemben. A Kádár-korszakban ugyan íróként elfogadták, de mint festőt, egyáltalán nem ismerték el. Csaplár Ferenc tehát alapvetően a képzőművész Kassák széleskörű elfogadtatását, kanonizálását tűzte ki célul.
A személynél tehát fontosabb lett a kontextus, maga az avantgárd mozgalom komplex kérdésköre és tágabb, nemzetközi környezete.
Aki nem ismeri Kassákot, és rákeres a neten, a wikipédia szócikkében számtalan meghatározást talál: költő, politikus, festő, író, újságíró, szerkesztő, műfordító is volt.
Kassák sokoldalú és főként eredeti gondolkodású művészfigurája a magyar művészetnek. Ha csak a hajviseletére, külsejére, attitűdjére gondolunk, láthatjuk, hogy egy új művészimázst teremtett. Számomra az volt a kihívás, hogy az ő szerteágazó munkásságában találjak egy olyan vezérfonalat, amivel életművének ezt a komplexitását jól meg lehet ragadni. Ezt a fonalat a folyóirataiban találtam meg. Kassák egész élete során lapokat szerkesztett az 1915-ben alapított első avantgárd és háborúellenes lapjától (A Tett) a két világháború közötti lapokig (MA, Dokumentum, Munka), majd később a Nagyvilágot és a Kortárst a háború után. A jelenlegi állandó kiállításon e folyóiratokon keresztül nemcsak Kassák személyét tudjuk bemutatni, hanem a húszadik század során létező különböző kulturális és társadalmi miliőket is, amelyeknek ő aktív résztvevője, sőt, kifejezetten alakítója volt.
1915-ben, az első folyóirata elindításakor Kassák 28 éves volt. Verseiből és az önéletrajzi ihletésű Egy ember élete című regényéből is tudható, hogy küzdelmes fiatalkora volt. Vajon minek köszönhetően tudott többször is olyan művészeket, tudósítókat is közreműködésre bírni, mint Picasso, Chagall, Moholy-Nagy László vagy Kállai Ernő?
Az általa szerkesztett lapok közül talán a MA volt a legátütőbb, amit a Tett betiltása után alapított, és kis megszakítással bécsi emigrációs évei alatt, az 1920-as években is tovább szerkesztett. (Kassák 1920-ban emigrált a MA szerkesztőségének több tagjával együtt. A szerk.) Ezek az évek jelentették a történeti avantgárd mozgalom fénykorát, Malevics, El Liszickij és sokan mások elsősorban Berlinben szereztek hírnevet maguknak, és sokan közülük megjelentek írásaikkal vagy egy-egy reprodukcióval Kassák lapjában is. Kassák remek érzékkel választotta meg munkatársait, kitűnő fordítókat például, és a korra jellemző individuális művészeszménnyel szemben ő csapatban gondolkodott. Erős énje, határozott egyénisége, eredeti gondolkodása ugyanakkor egyfajta dominanciavággyal is együtt járt. Kortársai ezzel kapcsolatban nem rejtették véka alá kritikus véleményüket. Bortnyik Sándornak például van egy festménye, amelyen prófétaként ábrázolja Kassákot tanítványai körében.
A művészeti témákon kívül Kassák folyóiratai számos társadalmi kérdést is érintettek. A Tett antimilitarista jellegét már említettük, de melyek voltak még jellemzők?
Számtalan olyan témát felvetett, amelyek részben ma is aktuálisak: szociális kérdéseket, a peremen élők helyzetét, vagy a munkáskultúra, a munkások egyenjogúsításának a kérdését. A Munka körben új műformák születtek, szavalókórus, itt keletkezett például a szociofotó műfaja is, amely programszerűen vállalta fel a nyomor jelenségének kritikus bemutatását. Kassák első felesége, Simon Jolán szavalta a minden korábbi irodalmi hagyományt felrúgó avantgárd szabadverseket, és ezzel mintegy előfutára lett a művészeti performanszoknak. Kassák egész élete során baloldali értékeket képviselt, de szuverén módon és sajátos, kritikus attitűddel. Soha nem köteleződött el párthoz vagy politikai mozgalomhoz. Ambivalensen viszonyult akár a Tanácsköztársasághoz, akár az 1950–60-as évek kultúrpolitikai elveihez. Éles bírálatai miatt többször érte retorzió, a ’80-as évekig az Egy ember élete című regénye is csak cenzúrázva jelenhetett meg.
Egy kiállítás, ha nem műtárgyakat vonultat fel, milyen eszközökkel mutathat be korszakokra jellemző folyamatokat, jelenségeket?
A múzeum gyűjteménye olyan típusú archívumi anyagokban gazdag, amelyek a korábbi évtizedekben a múzeumi vagy művészettörténeti kiállításokon egyfajta „statiszta” szerepre voltak ítélve. A folyóiratok, levelek, különböző típusú dokumentumok presztízse az elmúlt évtizedben rendkívüli módon megnőtt, és komoly szakmai diskurzusok alakultak ki erről a kérdésről. Az avantgárd folyóirat kérdése nemzetközileg is aktuális, a Sorbonne-on, olasz egyetemeken és Európában számos helyen külön kutatócsoportok jöttek létre ebben a témában. Ebből a szempontból tehát szerencsések vagyunk, hogy ebbe az újragondolási folyamatba mi is becsatlakozhatunk.
Az avantgárd folyóirat egész kérdésköre azért nagyon izgalmas, mert az avantgárd szellemi szövete válik kutathatóvá általa. Viszont kiállításon megmutatni ezeket már nehezebb ügy, hiszen a leglátványosabb része egy avantgárd folyóiratnak a borítója. Folyamatosan azon gondolkodunk tehát, hogyan lehet kinyitni egy kiállításon a közönség számára egy régi folyóiratot. Az első komoly kísérletünk az elmúlt évben megrendezett Kassák első lapját, a Tettet bemutató Jelzés a világba – Háború ∩ avantgárd ∩ Kassák című kiállítás volt, ahol egy fiatal képzőművész, Rudas Klára segítségével sikerült megtennünk ezen a téren az első komoly lépést.
Persze számunkra, akik itt dolgozunk, nagy kérdés marad, hogy muzealizálható-e egyáltalán az intézménykritikus avantgárd, hogyan lehet múzeumi keretek között radikális művészeti formákat bemutatni.
Kassák, ma úgy mondanánk, szociálisan érzékeny művészként hangot adott az aktivista művészet társadalmi szerepvállalási kötelezettségének. Erre rímel a múzeum tavalyi „Összefogás a hajléktalanság kriminalizációja ellen” programja?
A Kassák-hagyaték azt erősíti bennünk, hogy ezzel a témával mi is foglalkozzunk. Az „Összefogás a hajléktalanság kriminalizációja ellen” programot, a Város Mindenkié (AVM) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet közös kezdeményezését az ausztriai Sozialmarie program díjazta 2014-ben, és egy közös projektet kellett kidolgoznunk a magyar nyertesekkel. A projekt azzal a céllal jött létre, hogy erősítsük a hajléktalan emberek érdek- és jogvédelmét. Ezt a munkát folytatni szeretnénk, mert ez nemzetközileg is egyike lett a múzeumok aktuális feladatainak.
Hol van ma Kassák a jelenkori magyar közgondolkodásban?
Érdekes módon Kassák mindig aktuális, és ez nekünk, akik ezt az életművet gondozzuk, óriási szerencse. Az elmúlt korok művészetében vannak olyan alkotók, akiket bizonyos érdeklődési hullámok hoznak felszínre, majd eltűnnek, és vannak örök klasszikusok – úgy tűnik, Kassák ez utóbbiak közé tartozik. Hogy a közgondolkodásban milyen helye van, azt pontosan nem tudnám megmondani, de van egy gazdag szubkultúrája, a civil emberektől az irodalmárokon, művészeken át sokan és sokféle szempontból foglalkoznak vele.
Külföldön mennyire ismerik Kassákot?
Aki valamelyest is érdeklődik az avantgárd művészet iránt, annak számára Kassák megkerülhetetlen. Azóta, hogy a ʼ60-as évek elején a párizsi Galerie Denise Renében kiállították a munkáit, és bekerült az avantgárd újrafelfedezésének hullámába, munkái eljutottak a legnagyobb összefoglaló kiállításokra Európától Japánig. Rengeteg külföldi látogatónk van, és szerencsére a szakmai kapcsolataink is jól működnek. Konferenciákat szervezünk, kutatók érdeklődnek a múzeum iránt: legutóbb a párizsi Centre Georges-Pompidou igazgatója látogatott meg minket.
A múzeum új arculata 2012-ben elnyerte a világ egyik legrangosabb dizájn elismerését, a Red Dot díjat.
Kommunikációs dizájn kategóriában kaptuk ezt az elismerést, ami igazolja azt a koncepciót, amelynek alapján a munkánkat is végezzük. Kevesebben tudják, de az arculatunk megkapta a chicagói Good Design díjat is.
Múzeumi intézményként Magyarországon a Kassák Múzeum kapta meg elsőként e fontos elismeréseket.
Mi a legérdekesebb Kassák életművében, személyiségében?
Csatlós Judit muzeológus:
Számomra folyamatosan inspiráló a Kassák-életműben, hogyan tudjuk megtartani azt az aktualitást, ami saját korában jellemezte az általa felvetett témákat, megközelítéseket, a használt eszközöket és formákat. Lehet-e érvényes és időszerű az 50–100 évvel ezelőtti frissesség és korszerűség? A Kassák által felvetett kérdések nagyon sokszor valóban kapcsolhatók mostani társadalmi kérdésekhez, olyan jelenségekhez, amelyekkel nap mint nap mi is találkozunk. De nem szabad abba a hibába sem esnünk, hogy kizárólag a mai olvasatát láttatjuk az életműnek, mert éppen attól veszíthetjük el a mondanivaló érvényességét. Ez a munka folyamatos egyensúlyozást, helyzet- és pozíciókeresést jelent, amihez folyamatos önreflexió is szükséges.
Őze Eszter művészettörténész, kurátor:
Kortárs időszaki kiállításokat rendezünk, amelyeken a kassáki szellemiséggel rokon alkotókat mutatunk be. Egy ilyen intézményben, amelynek saját gyűjteménye van, és egy olyan alkotó köré épült, aki máig meghatározó a kortárs művészeti életben, ez a munka különösen érdekes. A múzeumi kommunikációban igyekszünk pontosan meghatározni, kiket szeretnénk elérni. Sokan ismernek bennünket, jelentős múzeumok vezetői is – ezt a szakmai kört szeretnénk tovább bővíteni. Fontosnak tartjuk a helyi közönség elérését: a kezdetektől bekapcsolódtunk Óbuda múzeumi életébe, és a jövőben is szeretnénk különlegeset nyújtani azoknak, akik eljönnek hozzánk, legyen szó akár gyerekekről, akár nyugdíjasokról. Tárlatvezetésekkel, családi napokkal, előadásokkal és számtalan egyéb érdekes programmal várunk mindenkit. Aki már járt nálunk, szívesen jön vissza.
Dobó Gábor irodalomtörténész:
Múzeumi foglalkozásokat, rendhagyó irodalomórákat vezetek középiskolásoknak – nagy élvezettel. A gimnazisták rendkívül nyitottak az avantgárd művészek, így a Kassák Lajos által felvetett problémákra. Ennek az lehet az oka, hogy számos megoldás, amit az avantgárd művészek a huszadik század elején kitaláltak, a mai napig érezteti hatását. A középiskolásokkal ezeket a továbbélő stratégiákat fedezzük fel. Olyan, mindenki számára ismerős jelenségeket előlegezett meg a történeti avantgárd, mint az elektronikus zene, a street art vagy a web dizájn. A kutatási munkám, amely elsősorban a Dokumentum című folyóirathoz kapcsolódik, ugyanazt az izgalmat nyújtja, mint a múzeumpedagógia. Mindkét tevékenységben az inspirál, hogy mennyire élénken hatnak ma is sok évtizede létrejött avantgárd kezdeményezések.
Szeredi Merse Pál művészettörténész:
A tavalyi év legjelentősebb feladata számomra A Tett című folyóirat kiállítás formájában történő bemutatása volt, amelyet egy újfajta szemlélettel, új módszertannal és kortárs hozzáállással rendeztünk. Idén ősszel nyílik a következő Kassák-folyóiratot, a Budapesten 1916 és 1919 között megjelenő MÁ-t bemutató kiállítás. A klasszikus értelemben vett műtárgy kategórián kívül eső archív anyagokat is szeretnénk bemutatni, leveleket, szövegeket, fotókat, amelyeket problémák, témák köré csoportosítunk, kérdésként vagy akár állításként vizsgálva őket. A történeti anyaggal úgy bánunk, hogy azok lehetőség szerint alkalmasak legyenek mai, aktuális kérdések felvetésére, továbbgondolására is. Számomra Kassák életművében éppen a nyitottsága, a nemzeti keretek közül való kimozdulás igénye és a nemzetközi tendenciák felé közelítése a legimponálóbb.
