Lehajolt, kézbe vette a cipőfűzőt, automatikusan két hurkot formázott, átbújtatta és szorosra húzta őket, pont ahogy az anyjától tanulta, nem értette, miért gyártanak kétszer olyan hosszú cipőfűzőt, mint kellene, vagy körbe kell tekerni a bokát, vagy dupla csomót kötni, de a vége akkor is lifeg – gondolta, felegyenesedett, néhány fej- és törzskörzést végzett, a fülhallgatót a fülébe dugta, rákeresett a kedvenc setlistjére, becsukta a lakásajtót, lekocogott a lépcsőn, át a kerten, a sövénnyel szegélyzett járdán,  ki a kapun, a Margitsziget felé vette az irányt, az Árpád fejedelem útján a sétálók és a babakocsit toló kismamák mellett, a biciklisekkel versenyre kelve, már nem gondolt a cipőfűzőkre, rég elfelejtette a problémát, a nőt is, aki néhány hete elhagyta, szó nélkül összecsomagolt és elment, csak átadta magát a zene ütemének, ügyelve a helyes légzésre, a beton és üveg házfalak mentén, a virágzó akácok és a felüljáró alatt, ahol a rend éber őrei a gyorshajtókra és a felüljárón kerékpárral közlekedőkre vadásztak, ugyan nem értette miért, de ami szabály az szabály, ha a KRESZ írja elő, akkor is, miközben a zene tempót váltott megszaporázta a lépteit a Zsinagóga felé, már a máltai játszótérnél járt, ahonnan egy család indult haza, papa, mama, gyerekek, egy kétéves forma fiú kis piros műanyag motoron, a kisebbik kenguruban az anyja hasán, aki elmélyülten mobilozott, talán épp azt tárgyalta, mi legyen a vacsora, nem hallotta, amikor melléjük ért, elnyomta Billie Eilish rekedtes hangja, ahogy kántálta a Bad Guyt, rossz nőt választott, nem illettek össze, de most már mindegy, a folyót és az eget kémlelte, a híd megosztó szürkeségét, a rajta zötyögő villamost, elmosolyodott, eszébe jutott a villamoskocsiban összezsúfolódott, izzadságszagú, ideges és mindig rohanó tömeg, persze ő is rohan, de ez egészen más, ez sport – gondolta, talán jobb is így, nincs ami visszatartsa, még a végén elfogadja a külföldi állásajánlatot, nézte a hídpillér alól kiforduló, szirénázó mentőautót és a lábánál a villanást, a kis piros motort, amit a fiú páros lábbal hajtott, gyorsabban a zene üteménél, a járda biciklik számára felfestett részén, nyílegyenesen a híd felé, visítva és kacagva, az apja mögötte messze lemaradva, nem törődve semmivel, csak nevetett és hajtotta magát, aztán irányt váltott, derékszögben elfordította a kormányt, elütik, hasított bele és görcsbe rándult a gyomra, a fiú leugratott a járdáról a tonnás kocsiszörnyek közé, átvágott a külső sávon, a belsőt elválasztó szaggatott vonalon, az apja üvöltve utána vetette magát, a mentőautó kerekei csikorogtak, a füstölgő gumik fekete felkiáltójeleket festettek az aszfaltra és csúsztak tovább, a szélvédőn át látta a sofőr arcára kiülő döbbenetet, a kormányt görcsösen szorongató kezet, az apa izzó tekintetét, hallotta az ordítást, az égett gumiszag megcsapta az orrát, a kocsi előre billent, mintha a hátsó kerekek el akartak volna szakadni a földtől, de lendületét vesztve visszadöccent az aszfaltra, néhány centiméterre a gyerektől megállt, pont amikor az apa a hóna alatt megragadta és a járdára rántotta a fiát, a kis piros motor pörögve a levegőbe emelkedett, az út túloldalán landolt, kettőt pattant, egy szembe jövő teherautó maga alá gyűrte, szerencsés srác – gondolta, fel sem fogta mi történt, talán az anyja sem, aki kezében a telefonnal földbe gyökerezett lábbal állt, az apa a fűben ülve vizsgálta a fiút, magához húzta és megsimogatta az arcát, a teherautó-sofőr  a lehúzott ablakon át bemutatott, idegen nyelven ordított és dudált,  a mentőautó vezetője remegő kézzel egyesbe tette a kocsit, az apa felé nézett, és elharapott egy kitörni készülő káromkodást, Madonna a Music című számban monotonon kérlelte a DJ-t hogy tegyen fel végre valamit, amire táncolni lehet, csípőre tett kézzel, görnyedten állt, érezte, ahogy szíve a torkában dobog, sípolva áramlott tüdejébe a levegő, mire felegyenesedett már csak a Dunát látta, csodálkozott, hiányolta a megszokott szürke színt, azt mondják, ha nincs felhő, az ég kékje tükröződik a hullámokon, amit egy rozsdás uszály hasított ketté, pont úgy, mint a teherautó kereke a motort, a lejátszó számot váltott, Killers üvöltött a fülébe, ő pedig tovább futott, hogy befejezze az edzést, az üres lakásba hazaérve felhívja a főnökét és felmondjon.