A szemközti lakóval még sohasem találkoztam, nem tudom, ki lakik felettem.
Sokszor úgy érzem, természetellenes a magasság, ahol életem legnagyobb részét töltöm, és rádöbbenek, hogy fogalmam sincs róla, mit látok, ha kinézek az ablakon.
Csak a liftben látok néha embereket, de mintha mindenkivel mindig csak egyszer találkoznék. Talán az arcmemóriámmal lehet gond, vagy elköltöznek innen, vagy talán állandóan változtatják a külsejüket.
Figyelni kezdtem őket. Pontosan két hete és három napja. Kabátomba a szívem fölé apró detektívkamerát rejtettem, amivel észrevétlenül dokumentálom a találkozásokat. Esetenként a lift villanybúrájába helyezem fényképezőmet. Néha diktafont is viszek magammal és mindenről részletes feljegyzést készítek.
Módszerem a következő: Naponta reggel hat óra és fél nyolc között, valamint este fél öttől, hét óráig folyamatosan a liftben utazom. Ezt követően ügynöknek vagy közvélemény-kutatónak álcázva csengetek be lakásokba. Éjjel szisztematikusan átkutatom a kukákat, néha levélszekrényeket feszítek fel. Minden megfigyeltről aktát vezetek.
Nyomozásom első napján a liftbe beszálló lakó látványára enyhén megborzongtam, majd megtörtént az expozíció. Egész nap folytattam a munkát a fent leírt módszer alapján. Hajnalban tértem haza egy kellemesen eltöltött, lelkiismeret-furdalás nélküli éjszaka után.
A Kísérleti Lakótelep a hatvanas években épült Budapest III. kerületében, a Flórián tér közelében. Ennek a lakótelepnek a szomszédságában, a Gárdos Mariska utcai lakótelepen éltem tízéves koromig, majd szüleimmel a Pók utcai lakótelepre költöztem a nyolcvanas évek közepén. A hétvégék és nyarak egy részét a Havanna lakótelepen töltöttem nagyszüleimnél.
Az itt látható sorozat anyaggyűjtése alatt bejártam Budapest több lakótelepét: a Békásmegyerit, az egymásba folyó óbudaiakat, az Újpalotait, a Kelenföldit, a Havannát. A kutatás a Budapesti Műszaki Egyetem Könyvtárában folytatódott, és az Építőipari Dokumentációs Központ műszaki rajzainak tanulmányozásával zárult. A koncepció kidolgozása, a képpárok formai és tartalmi szerkesztése ezután következett.
A sorozat fotók és számítógépes grafikák párjaiból épül fel, amelyek egy fiktív történeti keretbe ágyazódnak. A képpárok a naplószerű szöveghez nem kapcsolódnak szorosan, hanem újabb apró történeteket mesélnek el.
A kisfilmes kamera használata a kapcsolatteremtésre képtelen megfigyelő szemszögéből adódott. A „főhős” kitartóan vizsgálja a körülötte élőket, képben és írásban rögzíti a találkozásokat, amik gyorsak, eseménytelenek és többnyire ritkák. Sietve kell cselekednie, találkozásainak időtartamát pedig a dokumentáció segítségével igyekszik térben és időben kitágítani, lassanként elszakadva a valóságtól.
Szabó Sarolta
Budapest, 2003.