Mivel téli túránkra ezúttal vasárnap került sor, jómagam egy meglehetősen eseménydús szombat estével a hátam mögött, kissé viharverten kászálódtam le Csillaghegyen a HÉV-ről. Szerencsére a Váróterem nevű barátságos találkozási pont ajtaján belépve a mosolygó túratársak gyorsan elfeledtették az éjszaka megpróbáltatásait. A kandallóban ropogott a tűz, és a kiszolgálás is első osztályú volt. A szívélyes fogadtatás, továbbá egy pohár hideg sör és egy presszókávé perceken belül elűzte a macskajajt. A Nagy-Kevélyre készülve fontos a megfelelő akklimatizáció!
Az alaptábort elhagyva piros jelzésen kezdtük meg utunkat. Előttünk, fölöttünk az egykori kőbányászok okozta jól ismert tájseb kontúrjai rajzolódtak ki, de mi ezúttal nem a Róka-hegyi kőfejtő, hanem az erdő felé vettük az irányt. Nem telt el tíz perc, és máris sűrű rengetegben gyalogoltunk felfelé. A meleg télikabátok gyorsan a hátizsákokba kerültek. A meredek kaptatót követően a terep hamar szelídebbé vált, néhány tisztás után, kijutva az erdőből hamarosan egy lovardához értünk. Két hátas rögvest mellénk is szegődött némi harapnivaló reményében. Vigyázva dugták előre a fejüket, hiszen ők már tudták, amit fotósunknak akkor kellett megtapasztalnia – rázós dolog a villanypásztor. A patásokkal történt rövid ismerkedés után szántóföldek és hétvégi nyaralók szegélyezte dózerúton baktattunk tovább célunk, a Kevély-csoport irányába. Ahogy nőtt a magasság, úgy vált a köd is egyre sűrűbbé, sejtelmes hangulatot kölcsönözve ezzel a téli tájnak. Mire az Ezüsthegyi bányához értünk, a látótávolság 100 méterre csökkent. A kőfejtő grandiózus méretei lenyűgözőek, a feltárás teljes magassága eléri a 25 métert.
Tovább kapaszkodva a piros jelzésen, felfelé az ösvény váratlanul összeszűkül, a táj pedig egyre vadregényesebbé válik. A bányaudvar feletti dombról tiszta időben pazar kilátás nyílik, viszont jelen helyzetben inkább közvetlen környezetünk csodáival voltunk elfoglalva. A gerincen haladva az út mindkét oldalán elhagyott kőfejtők negatív formáit figyelhetjük meg. Ezek mára jórészt benövényesedtek. A hárshegyi homokkő és a telepített fenyves savanyú aljzatot alkotnak, ami kiváló élőhelyet biztosít számos mohafaj és zuzmó számára, melyek néhol összefüggő zöld szőnyegként borítják a felszínt. Az örökzöldeket fokozatosan cseres-tölgyes váltja fel, lábunk alatt pedig megjelennek a triász korú (210–220 millió éves), márványsimára koptatott mészkő és a könnyen aprózódó dolomit sziklái. A csúcs felé vezető úton a közelmúltban épült fedett pihenőhelyet találunk. Kiváló helyszín az elemózsia elfogyasztásához, köszönet érte a Nagy-Kevély barátainak! Minket azonban vitt tovább a lendület, nem is álltunk meg az 535 méter magas hegy tetejéig.
A csúcshoz közeli sziklákról jó időben csodálatos panorámában gyönyörködhetünk. Körbetekintve a Dunát, a Budai-hegységet és a Pilis fontosabb bérceit láthatjuk. A táj felhőbe burkolózva fogadott, hiába készültünk távcsővel, térképpel, tájolóval a távoli csúcsok beazonosításához. A ködben felsejlő ódon sziklafalak meredélye pedig óvatosságra intett, miközben a szakadék peremén üldögéltünk. Lassan előkerültek a szendvicsek és az italok is a zsákokból. Felkészültünk a lefelé vezető út sok helyen csúszós, sziklás terepviszonyaira.
Fél órás testi-lelki felfrissülést követően kezdtük meg az ereszkedést a Kevély-nyereg irányába, ahol korábban patinás turistaház fogadta az ide látogatókat. Az 1928-ban felavatott 5 hálószobás, manzárdos, ebédlős, 60 férőhelyes épület öt év alatt készült el. Építőanyagát a Természetbarátok Turista Egyesülete tagjai vasárnaponként hátizsákban hordták fel a 430 méter magasan fekvő tisztásra, és saját kezűleg építették a házat. 1992-ben – egy nappal azelőtt, hogy a Pilisi Parkerdőgazdaságtól a Budapesti Természetbarátok Szövetsége átvette volna az üzemetetést – tisztázatlan körülmények között porig égett. Emlékét ma már csak néhány régi fénykép és a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat őrzi.
A Nagy- és a Kis-Kevély közötti nyereg több turistaút találkozási pontja. Tőlünk északra, a sárga jelzésen könnyen elérhető a pleisztocén rétegsorairól híres Mackó-barlang, melynek feltárása során több állat (rénszarvas, ló, barlangi medve, gyapjas orrszarvú, őstulok, hiéna) maradványaira és számos egyéb régészeti leletre bukkantak. Mi ezúttal a kék jelzést választottuk, és délkeletnek fordulva folytattuk utunkat Pilisborosjenő irányába. A Szódás-barlangot érintve kis kitérővel egészen a pilisborosjenői Egri vár mesterséges romjaihoz ereszkedtünk. Az 1968-ban forgatott Egri csillagok filmhez valódi kövekből felépített díszlet azóta is egy középkori várrom hangulatát hozza. Az alkotók tiszteletére a negyven éves évfordulón az önkormányzat emléktáblát helyezett el, és a területet rendbe hozatta. Manapság szabadtéri rendezvények és várjátékok helyszínéül szolgál.
Csapatunk egyre éhesebb lett. Korgó gyomrunk nem engedte, hogy tíz percnél tovább egy helyben időzzünk. A Teve-sziklák bizarr dolomitformáit útba ejtve negyed óra alatt elértük tizenhat kilométeres túránk végállomását, Pilisborosjenőt. A faluba érve a Templom utca egyik barátságos kiszolgálóegységében találtunk menedéket, ahol kedves helybéliek, kielégítő sörválaszték és a fatálon felszolgált finom lakoma tette felejthetetlenné az ittlétünket. Ráadásul a számla is meglepően barátságos volt. Méltó befejezése ez egy remek túrának. Folytatás következik…
