Gyermekkorodban is vonzott már a képzőművészet?
A családomban a műgyűjtésnek nagy hagyománya van. Édesapám kultúraszerető ember, már a program beindítása előtt is komoly gyűjteménnyel rendelkezett. Anyai ágon a nagypapámnak is fantasztikus gyűjteménye volt, nem túl sok műtárggyal, de nagyon jó festményekkel. A mi otthonunkban is rengeteg szép műalkotás van a falakon és a polcokon.
Szóval igen, nemcsak érdekelt, de körül is vett a művészet. Általános iskolás koromban a zebegényi felnőtt képzőművész táborba jártunk Pátkai Rozinával, a testvéremmel, aki azóta zenész és képzőművész lett. Ott cigiztem életemben először, megtanultam rendesen káromkodni, kicsit eldobtuk a gyeplőt – így a szüleim jobbnak látták, ha inkább nem felnőtt képzőművészekkel töltjük az időt nyaranta. Pedig Zebegényben kerültem először igazán közel a képzőművészethez, és bár később másfelé vitt az élet, filozófia, német és kulturális menedzsment szakon végeztem az ELTE-n, a képzőművészet szeretete mindig megmaradt. Van egy karrierem a reklámszakmában szövegíróként és kreatív igazgatóként. Írtam TV sorozatok forgatókönyveit, például a Mi kis falunk, a Korhatáros szerelem, és a 200 első randi fejlesztésén is dolgoztam. Emellett folyamatosan próbálok saját sorozat koncepciókat fejleszteni, amikkel már nemzetközi fórumokra is bejutottam.
Tavaly megjelent Aki megette a Mona Lisát címmel a regényem a L’Harmattan kiadásában. Ez egy Frankenstein-történet képzőművészeti közegben. Szatirikus helyzetkomikumon keresztül vezeti be az olvasót a sokszor érthetetlennek tűnő kortárs képzőművészet világába. Egy feltörekvő festőművész élete legnagyobb dobását hajtja végre, és egy spontán hazugsággal egy hontalan segédmunkásból híres jordán performansz művészt csinál. Vajon lehet egy szélhámosból híres művész? A regényből kiderül.
Hogy született a könyv?
A Partizán Műterem és Galériában ültünk Gubacsi Gábor Guba festőművésszel 2013-ban, és beesett egy jordán festőművész, akit a Guba unokatesója ajánlott a műterem programba. Khaldoon Daoud pillanat alatt felmázolt a vászonra egy festményt, és azt mondta a saját munkájáról, hogy zseniálisan sikerült, az értéke 10 000 dollár. Neki nem kell. Nekünk adja. Néztünk egymásra a Gubával, hogy úristen, 10 000 dollár? Mit kezdjünk ezzel a képpel, egyáltalán kié legyen? Most kinek adta: neked, vagy nekem? Úgyhogy ezen elkezdtünk vitatkozni. Végül röhögésbe fulladt az egész, mert igazából azt sem lehetett tudni, ki ez a fazon. Arab írással nem tudtunk utánanézni a Google-ben, latin betűkkel pedig szinte semmit nem találtunk róla.
A kortárs műtárgyak mögött hatalmas elméleti háttér van. Ezt a tudásanyagot minél jobban ismeri valaki, annál jobban élvezi a progresszív alkotásokat. A laikusok sokszor azt érzik, hogy az ő értékítéletük kevésbé valid, mint azoknak az értékítélete, akik jobban értenek hozzá vagy rendelkeznek ezzel a tudásanyaggal. Ez egyfajta idegen, rossz érzést szül, és eltávolíthatja a laikusokat a képzőművészettől. Az ebből származó komikumot használja ki az Aki megette a Mona Lisát című szatirikus art fiction regény.
Fantasztikus a könyv vizuális anyaga is.
Gauder Áron, a Nyócker rendezője illusztrálta a kötetet. Tetszett neki a történet, örömmel vállalta feladatot. Elképesztő gyorsasággal és zsenialitással rajzolta hozzá a képeket.
Ennyi minden mellé csoda, hogy befér a PP Centerben lévő munkád. Mesélnél erről?
1905-ben épült az Óbudai Textilgyár, 1990-ben pedig teljesen megszűnt a termelés. 1998-tól édesapám, Dr. Pátkai Róbert kezdte el a 45 000 négyzetméteres ingatlanközpont rehabilitációját, ami azóta is folyamatosan zajlik.
Abban az időben még szinte gyerek voltam, sokat barangoltam ezekben a csodálatos terekben és fényes loftokban. A PP Center akkor még csak egy elhagyatott gyárépület volt. Emlékszem a hatalmas ablakokon a koszba mázolt feliratokra, mint például „Bűn A élet”. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődött ez a hely, azóta világszintű cégeknek ad otthont.
A bevétel nagy részét visszaforgatják az épületekbe, csodálatos loftokkal teli impozáns üzleti környezetté alakult az egykori gyár. Közel van a városhoz, nagyon jó a közlekedése, ezért sok komoly cég választja székhelyéül.
A 2008-as válság után, 2011-ben jött az ötlet, hogy elindítsunk egy nagyszabású mecenatúra programot a PP Centerben, aminek több része volt. Ekkor léptem én a képbe, kidolgozva az ingatlanközpont társadalmi felelősségvállalás programját, melynek lényege, hogy térrel támogatunk fontos közhasznú projekteket, illetve lehetőséget teremtünk azoknak a művészeknek, akik a csökkenő állami források miatt nem tudnak kibontakozni. Támogatunk sport-, közösségi és kulturális projekteket, illetve képzőművészeket is.
Apropó sport, úgy tudom válogatott snowboardos voltál.
Igen, sokszoros válogatott snowboardos voltam, és 24-szer sikerült magyar bajnoki címet szereznem, talán ennek is köszönhető, hogy nagy figyelmet fordítunk a sporttevékenységek támogatására is. A 2008-as válság után az összes közcélú tevékenységnek kevesebb lehetősége volt, kevesebb támogatás érkezett az állami szférából, ezért mi szükségét láttuk annak, hogy a mecenatúra program a sportprojektekre is kiterjedjen. Azt gondolom, komoly sikereket értünk el ezen a téren is, elég, ha csak a Monkey Boulderre gondolunk.
A sport mellett rengeteg kulturális projekt kapott már támogatást.
Igen, a kulturális tevékenységeket Artkartell néven fogjuk össze. A kartell tagjai azok a kulturális projektek, amelyeket a PP Center Üzleti Központ támogatott. 2012-ben indult ez a mecenatúra program, azóta világhírű képzőművészek és világsikerű kulturális projektek részesültek támogatásban, többek közt Mundruczó Kornél és a Proton társulat több színházi darabbal, az Artus Stúdió, a Budapest Tánciskola, illetve a Recirquel, akik még mindig itt próbálnak a támogatásunkkal. Pár hete volt a bemutatójuk a MÜPA-ban, amiről a The New York Times és a The Guardian is írt. A rezidencia és a műterem program keretében sok hazai és külföldi művésznek adtunk műtermet a Partizán Műterem és Galérián keresztül. Ez mind főleg édesapám, Dr. Pátkai Róbert érdeme. Nagyon örülök, hogy ilyen méltó környezetben tudunk otthont adni a képzőművészeknek. Sok nálunk alkotó művész mondja, hogy ez luxus környezet ahhoz képest, ahol ők általában dolgozni szoktak. Sajnos nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy műteremben dolgozzon. Otthon az szőnyeg fölött fröcskölik a terpentint, spray-znek akrilfestékkel, és fulladoznak közben. A PP Centerben tágas műtermekben, gyönyörű loftokban alkothatnak, és rendkívül inspiráló számukra a környezet.
A PP Centerben sok cég bérel területet, és vannak ügyfeleink, akik számára igény szerint képzőművészeti alkotásokat is biztosítunk az irodájukba. Ez a Partizán Műterem és Galéria műtárgy bérlési szolgáltatása. Gyakran megszeretik, nem tudnak megválni a műtárgytól, és megveszik. Ezzel olyan helyek nyílnak meg a művészek előtt, amelyek különben nem lennének a piac részei.
Hogy kerül be valaki a programba? Lehet pályázni, vagy felfigyeltek egy-egy tehetségre, és hívjátok be a programba?
Mind a kettő. Lehet pályázni is, de mi is meg szoktunk hívni tehetséges művészeket. Az Artkartell nonprofit galéria kiállítási programjába legtöbbször meghívás útján kerülnek be. A műterem programra jelentkezés a gyakoribb, pályázni kell azoknak, akiknek szükségük van műteremre. Elég erősen válogatunk, mert nincs olyan nagy műterem-kapacitásunk, mint ahányan jelentkeznek.
A Partizán koncepciója az volt, hogy az aktuálisan üres ingatlanrészeket tudják használni a művészek. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy havonta kell mozogniuk, de ettől függetlenül 2012 óta azért volt párszor olyan, hogy szinte egy műteremháznyi emeletet átköltöztettünk egy másik épületbe a PP Center Üzleti Központon belül.
Kik a mostani Partizánok?
Jelenleg is többen alkotnak a PP Center területén:
Vági Flóra, nemzetközileg elismert ékszerész, aki szobrász szakon DLA-zik Pécsen. Organikus ékszerei és szobrai mesébe illőek. Nemes Márton, fiatal nemzetközi hírnévnek örvendő festőtehetség, aki Londonból tért haza nemrég. Molnár Levente, szobrászművész, aki főként fémekkel dolgozik, már köztéren is megtekinthető több alkotása. Simon-Mazula Tibor, festőművész, San Franciscoban végzett. Pasztózus felületek és jellegzetes fényvilág jellemzik a munkáit. Külföldi művészek is alkotnak a Partizán műtermeiben. Stefan Osnowski fametszeteket készít. Ezt a technikát korunkban már nagyon ritkán alkalmazzák. Stefan bámulatos kreativitással értelmezi újra ezt a régi nyomtatási eljárást a nonfigurativitás és figurativitás határán táncoló, minimalista metszetein. És David Stuart Sutherland, festőművész az absztrakt festészet és a narrativitás ellentétét oldja fel vegyes technikával készült festményein.
Hogyan lehet látogatni a kiállításokat?
Eleinte a Partizán Műterem és Galéria rendezett éves csoportos kiállításokat a nálunk alkotóknak a PP Center különböző loftjaiban. Nem egy állandó galéria volt, hanem mindig más helyiségben voltak időszakos kiállítások. 2014-ben Tóth Ágnes társalapítóval Rieder Gábor főszerkesztésében elindítottuk az Artkartell online képzőművészeti magazint, illetve létrehoztunk egy állandó nonprofit galériát, ami fix helyen van, ez az Artkartell projectspace, amit szintén Rieder Gábor művészeti vezetésével működtetünk. Itt már állandó kiállítási program van, évente 6-8 progresszív kortárs kiállítással. Az elmúlt évben Ezer Ákos, Puklus Péter, Dallos Ádám, Bullás József, Karándi Mónika, Ulbert Ádám, Bánki Ákos és Ember Sári egyéni kiállításait láthatták a látogatók.
Miért volt fontos számotokra a mecenatúra program?
Számunkra ez egy küldetés. A mecenatúra program 100%-ban magántőkéből valósul meg, ami nem túl gyakori Magyarországon. Azonban külföldön teljesen bevett gyakorlat, hogy a nagy bevételű cégek áldoznak arra, hogy a kultúrát támogassák. Ráadásul szerintünk a kultúra jelenléte az épület, illetve a környezet atmoszféráját jó irányba billenti. De a PP Center támogatásával készítettünk például dokumentumfilmeket is. Többek között Szirtes Jánosról, illetve a 105 évesen elhunyt Lossonczy Tamásról is. Rendkívül inspiráló volt számomra Tamás bácsi intenzitása és életigenlése, amikor 104 éves korában találkoztam vele. Teljesen lenyűgözött a személyisége. Szirtes Jánossal pedig egyedül forgattam a lakásán. Elvarázsolt a performanszot megelőző, elmélyült felkészülési szakasz. Ráadásul azzal, hogy egyedül forgattam, igazán intimmé vált az egész film. „A performer” című Szirtessel készült riportfilm, illetve a Lossonczyval forgatott doksi trilógia a datalap.hu Youtube csatornán díjmentesen megtekinthető.
Hogy tudsz ennyi mindennel foglalkozni egyszerre?
A legtöbb dolog a kreatív írásra és a kommunikációs szakértelemre épül. Plusz ez a sok minden elképesztő inspirációs forrást nyújt, serkenti a kreativitást.
A mai világban a profi világszemlélet fontos az érvényesüléshez. Ha valaki azt mondja, én sok mindennel foglalkozom, az kicsit gyanús, az a hitelét veszti. Például mondhatná valaki, hogy a termékéhez ne olyan kreatív tervezze meg a reklámkampányt, aki közben író, műtermházat, galériát és művészeti magazint is vezet, hanem inkább olyan, aki csak marketingkommunikációval foglalkozik. Közben pedig az irodalom és a képzőművészet tele van ötletekkel, ezek ismerete elképesztő inspirációs bázist ad. Én a sokoldalú látásmódot nagyon fontosnak tartom.
A járvány második hulláma miatt azonban ismét lelassult az élet. Ti hogy élitek meg ezt a nehéz időszakot?
Mindenki nagyon nehéz helyzetben van pillanatnyilag. Főleg a kiszámíthatatlanság, ami nehéz a vállalkozók és a művészek számára is. Amerikából két alkotóművész is jelentkezett a műterem programba, de végül nem jöttek el, illetve a teljes tavaszi kiállítási programunk elmaradt. De nem adjuk fel, folytatjuk, és próbálunk optimista szemlélettel tekinteni a jövőre.
Tavaszi lapszámunkban a beszélgetés folytatódik, témánk az Artkartell gyűjtemény lesz.
