Keresés
rovatok
duna | 2021 nyár
Fotó: Oláh Gergely Máté
Lackfi János
A legmenőbb dolog

Uszály-kapitánynak lenni a Dunán, gyerekkoromban tudtam,
hogy ez a legmenőbb dolog a világon, ezt minden gyerek tudja,
csak később fajul odáig a dolog, hogy elhiggyék, a legmenőbb
zsíros ügyvédnek lenni, DJ-nek, vállalkozónak, zseléshajú focistának,
esetleg akcióhősnek. Pedig nem, a híd alatt végtelenhosszan
nyújtózó, méltóságteljesen tovább vonuló uszályok orrában állni
pipázva, míg csíkos trikók, ingek és gatyák hintáznak a kifeszített
szárítókötélen, míg pörköltet főz kis láboskában egy asszony
vagy egy matróz, az illata száll, száll, felfelé a hídra, sirályok
kavarognak a pörköltillatban, lehet, hogy épp halászlé készül,
a menü mindegy is, csak egy a tuti, hogy uszály-kapitánynak lenni
a legmenőbb. A fedélzeten végtelensok tonna folyami homok
vagy murvahegyek vagy kavicstömkelegek vagy batárnagy
idomvasak általában a kapitány biciklije, sőt, motorja vagy autója
is ott parkol az uszályon, elfér ott egy miniatűr világ, bárhol kiköt,
saját járművén gördülhet le a fedélzetről, hogy bankba menjen
vagy várost nézni vagy meglátogassa idegenbe szakadt nénikéjét.

Legjobb uszály-kapitánynak lenni, ez már biztos és végleges,
a Duna-kígyó végigtekergi a térképet, ágyúkerekek szántotta
földeket, ovisok bedalolta földeket, fáradtolajjal belocsolt
földeket, erőemberek izzadságcseppjei nyomán növénykéket
fakasztó földeket. Az uszály-kapitány háztartása mozgásban
van kezdettől mindvégig, neki minden nap megérkezés és
minden nap indulás tovább. A víz-sárkány pikkelyes,
örvénytarajos hátán hordja mindazt, amire az építkezőknek
szüksége van, házakat vakolnak be azzal a homokkal,
irodaépületek nyúlnak az égig abból a sóderből, teljes
parkológarázsokra való betonvasat szállít. Ha kifarag
egy játékot kisgyerekének uszadékfából, közben hullámokba
lógatja lábát, viszi a forgácsot a felszín. Ha körmét levágja,
a nyiradékot rábízza a Dunára. Ha pipájából kikopogtatja
a hűlt hamut, azt is az örvények nyelik el.

Kétségtelen, hogy az uszály-kapitányságnál nincs semmi jobb
az ég alatt, este átadja a kormányt helyettesének, folytatódik
az út tovább, ő meg italt tölt, és a lemenő napot csobbantja
poharába jégnek, nézi a tévén a szárazföldi népek szenvedéllyel,
megcsalással, kísértésekkel, árulással teli életét, és szakálla
szürke hullámaiba túr elgondolkodva, mert neki az emberi
hullámzás, az élet örvénylő zubogása, a jókedv és a bánat
tajtéka és buboréka, egy és ugyanaz, mint a folyó testének
szüntelen áramlása. És persze, azóta felnőttem, és tudom,
könnyen lehet, hogy az uszály-kapitányok élete nem romantikus
matyóhímzés, semmi filozofikus nincs benne, mozgó TÜZÉP-telep
az egész, le kell számlázni a tételeket, ázni esőben, mérgelődni
a vízi forgalom viszontagságai miatt, ezek a matrózok is
mind kutyaütők, az asszony meg lelépett, mondván,
nem bírja már ezt a hercehurcás vándoréletet, állandóság
kell neki, csinos lakás, nem sirályok összetojta horpadt
bádog, s bizony hozzáment egy zsíros ügyvédhez, azóta
a pohár is gyakrabban telik meg, a naplementék fénye is
megkopott, de a folyó, a folyó most is hűvös, ráncos, zavaros,
és ellenállhatatlanul sodor, sodor a torkolat felé.