Hogyan kezdtél el kézművességgel foglalkozni?
Ez nem egy tervszerű dolog volt, hanem így álltak össze a szokásaim, tudásaim, meglátásaim. Tizenvalahány évvel ezelőtt láttam egy táskát, ami molinóból készült. Méregdrágán árulták, és ahhoz képest nem is volt szépen megvarrva. Az 1990-es évek elején voltam középiskolás. Rendszeresen jártunk túrázni, és akkoriban nem lehetett tisztességes hátizsákokat kapni, csak Nyugat-Európából, így aki tudta, magának varrta meg. Én meg arra jöttem rá, hogy nincs nagy különbség, hogy az anyag, amivel dolgozunk textil vagy éppenséggel molinó. Így arra jutottam, hogy ezt sokkal jobban meg lehetne csinálni, ráadásul fele ennyi pénzből: így született meg az első táska.
Utána meg az volt az elgondolásom, hogy ha már használt anyagból készül a táska teste, akkor készüljenek a pántok és kiegészítők is hulladék anyagból. Így találtam rá a biztonsági övekre. Vannak persze alkatrészek, amik nem lehetnek kidobásra szánt anyagból, például cipzárok, műanyag bújtatók, mert azok elhasználódnak. Ha megnézed egy táskámat, akkor nem az az érzésed, hogy ez egy “recycling táska” és hogy egy kézműves valami. Nem, ez egy jól kinéző táska, ami valamiből van. Nem úgy indultam neki, hogy kidobásra szánt anyagból készült táskát kell csinálni, mert ez a trend, hanem csinálni akartam egy táskát, ami jól néz ki, ami minőségi, ami egy tartós használati eszköz, és mellesleg hulladék anyagból van. Úgymond fordítva ültem a lóra.
Én nem gondolom azt, hogy ha egy éveben felhasználok két köbméternyi kidobásra szánt anyagot, azzal megmentem a világot. Ugyanakkor, ha az ember már egyáltalán gondolkodik ezen, hogy mivel tudja a már legyártott anyagok használatának időtartamát kitolni, átadom azt az üzenetet másoknak is, hogy próbáljanak meg másképp gondolkodni bizonyos anyagokról, máshogy használni bizonyos tárgyakat.
Környezettudatos vagy az élet más területein is?
Szerintem, hogy ha valaki környezettudatos akar lenni, az vegetáriánus lesz. Én az vagyok 30 éve. Tavaly sokakat megrázott, hogy égetik a brazil őserdőket. Miért égetik ott az erdőket? Azért, hogy európai embereket etessenek marhahússal. Úgy gondolom, az embernek a saját háza táján kell rendet raknia ilyen szempontból. Ez egy nagyon összetett dolog. Az embereknek lejjebb kellene adniuk az életszínvonalukból, és sokkal egyszerűbben öltözködni és élni, egyszerűbb kajákat enni, nem kocsival járni, hanem biciklivel. Erre a váltásra nem képes mindenki, és sokan nem is akarják megtenni.
Honnan szerzed be az alapanyagokat?
Nagyon sok bontóba járok, és vannak olyanok is, ahol ki is szedik és gyűjtik nekem. Ezután kimosatom, szelektálom és tekercsekben, ládákban gyűjtöm. A molinók is már nagyrészt megtalálnak. Az elején volt egy ismerősöm, aki az @RC kiállításon dolgozott, tőle kaptam molinókat. Később reklámügynökségektől kaptam ponyvákat, most, ha szeretném, két nap alatt tele tudnám pakolni ezt a műhelyt reklámhálókkal úgy, hogy ne lehessen tőlük beférni. Úgyhogy most már inkább válogatni kell.
Hogyan született meg az Óbudás kollekció?
A Reborn oldalra írt egy ismeretlen hölgy, ami azért volt szerencsés, mert ezeket a molinókat nézegettem már, amikor Óbudán jártam.
Az a baj, hogy amikor idekerültek, már két éve kinn voltak szabadtéren, sütötte a nap, tépte a szél, áztatta az eső, koszosak volt, összehajtogatták, megtaposták őket, tehát volt vele munka, míg használható állapotba hoztam mindegyiket, hogy legyen egyáltalán gusztusom ráfeküdni és szabogatni őket. A panelházakat ábrázolók nagyon kelendőek voltak. Megcsináltam belőle négyet, megvették őket azonnal.
Amikor a szabásmintát ráhelyezed a molinóra, mi a fontosabb, hogy a lehető legtöbb anyag újrahasznosuljon, vagy hogy a minta úgy illeszkedjen, ahogy megálmodtad?
Nem mindent lehet fölhasználni. Ha mondjuk van egy sima, kék felület, akkor 15 egyszínű, homogén, kék táskát nem fogok csinálni. Mindent megteszek azért, hogy a legtöbb rész hasznosításra kerüljön, például táskazsebnek fel lehet használni egy olyan részt is, ami nem izgalmas. Ugyanakkor a vásárlók elvárják azt, hogy ami a táskára kerül, jelentőséggel bírjon. Nagyon sokat szívom a fogamat, amikor van egy nagy darab reklámponyva, és nem tudok annyi táskát csinálni belőle, amennyit akarok, mert a minta nem adja ki azt, amit szeretnék. Vannak táskáim, amik biztonsági övből készülnek, ezek jellemzően homogének, de nem egyforma az övek szövése, és néha színesek is akadnak, így izgalmassá lehet tenni ezeket is.
Mi a névválasztás története?
Nem én találtam ki a nevet. Debrecenből jöttem vissza egy temetésről, amikor találkoztam egy marketinges ismerősömmel. Leültünk beszélgetni. Persze a temetésről jövet nagyon sok gondolatom volt. Beszélgettünk, beszélgettünk és akkor mondta, hogy nem csak a lélek születik újra, hanem az anyag is, és legyen „reborn”. A provokatív logót (egy spermium – a szerk.) egy grafikus cimborám csinálta.
Végül is hányan vagytok ebben a projektben?
Én csinálom a szabászatot, én szedem össze az anyagokat, tervezem, szabom, állítom össze a táskákat, és van egy barátom, akivel öt-hat éve dolgozunk össze úgy, hogy ő csinálja a szakmunkákat. Van egy grafikus is, de alapvetően egyedül viszem, én vagyok a stand mögött a vásárokon is.
Az időd mekkora részét tölti ki a Reborn?
Nekem van egy főállásom, de volt már, hogy kivettem egy hét szabadságot, és reggeltől estig ezzel foglalkoztam. Általában csak az esti órákban vagy hétvégenként szoktam ezzel időt tölteni. Ez számomra még mindig egy hobbi, ami ugyan nem nonprofit tevékenység, de nem is egy olyan dolog, amiből őrült nagy egzisztenciát lehet megvalósítani.
Nem is lehet, vagy csak nem akarod?
Biztos megvannak a saját korlátaim is, hogy mennyire hiszek abban, amit csinálok. Nem gondolom, hogy nem lehet, egyszerűen csak ismeretlen a terep, és nehezen teszem meg a lépéseket. Mindenféleképpen szeretném, hogy ez egy önálló lábakon álló vállalkozás legyen, ugyanakkor ez a fajta iparág nagyon sérülékeny, ezért nagyon meggondoltan kell csinálni.
