Bár elég sok mindent csinálsz, minden tevékenységednek mégiscsak a szépérzékhez, kreativitáshoz van köze. Hogyan emlékszel, mi iránt kezdtél el érdeklődni először?
Anyukám, aki egyébként óvodapedagógus, nagyon kreatív, és a családunkban nagyon sok jó kézügyességű ember van. Apai nagypapám is gyönyörűen rajzolt. A testvéremmel mind a ketten elég ügyes gyerekek voltunk, ezért kiskorunktól jártunk kézműves táborokba. Anyukám munkahelye is szervezett ilyen táborokat, úgyhogy mi ebben nőttünk föl.
Akkor még nem igazán voltak olyan képzések, amelyek nekem valók lettek volna. Érettségi után a Dekoratőr és Kirakatrendező suliba mentem, de rá kellett jönnöm, hogy másfele megy a világ, és nem ez az, amit én keresek, amit szívvel, lélekkel tudnék csinálni. Sokáig nem konkretizálódott, hogy mi az a szakma, amit keresek, akkoriban mindenki azt választotta, amit szülei által ismert, vagy ami szerepel a felvételizők kézikönyvében. Végül is egy érzést követtem, de előtte még elvégeztem a Krea enteriőrtervező szakát és a Werk Akadémia enteriőrstylist képzését. Itt megkaptam azt az alapot és kapcsolatrendszert, ami végül elvezetett a díszletberendezésig.
Tulajdonképpen mit csinál egy enteriőrtervező?
Úgy kell elképzelni, mint a lakberendező munkáját, csak drasztikusabb. Nem kizárólag a belső terek csinosítása a feladat, a stílus megteremtése, hanem komolyabb változtatások, például funkcióváltás, gépészeti módosítások, világítás-áttervezés. Szó lehet közületi terek, kávézók, éttermek tervezéséről is.
Hogy indult a berendező pályád?
Elsőként egy barátom kért fel, hogy a vizsgafilmjének legyek a látványtervezője, majd rögtön ezt követte még egy felkérés. Annyira magával ragadott és beszippantott ez a munka, hogy beadtam a jelentkezésem egy filmes berendező céghez. Közben egy barátnőm nyitott egy lakberendezési stúdiót, a Bogláka Vera Design stúdiót, és elhívott társtervezőnek. Itthon még nem kapható lakberendezési tárgyakat forgalmaztunk, valamint tapétákat, bútorkárpitokat, és természetesen tervezési és lakberendezési projektjeink is voltak mellette. Majd hónapok elteltével jött egy hívás, hogy menjek interjúra a Prop Club-hoz, és immáron 12 éve ennek a csapatnak vagyok az egyik berendezője.
Tulajdonképpen miből áll egy berendező munkája? Milyen egy napod?
Hosszú. Attól is függ, hogy hol tart a projekt, ugyanis három szakasza van: előkészítés, forgatás és bontás. Alapvetően 12 órás egy munkanap, néha kicsit rövidebb, néha hosszabb. Az előkészítést a forgatási napok száma is meghatározza, a helyszínek mennyisége és a látvány nagysága mellett. Az sem mindegy, hogy stúdióban épített díszletről van-e szó. Több hónapos forgatást több hónap előkészület előz meg, de egy pár napos reklámnál összességében tíz nap munkánk van, amiben benne van a bontás, költségvetés-elszámolás és egyéb adminisztratív feladatok is. Egy projekt lebonyolítása alapvetően úgy működik, hogy megkapjuk a forgatókönyvet és a gyártási tervet, és ahhoz mi készítünk egy költségvetést. Ehhez legalább nagyjából tudnunk kell, milyen helyszínekben, milyen díszletekben gondolkodnak a megrendelők, mi az elképzelésük. A látványtervezővel ekkor már kapcsolatban vagyunk, ő lát el minket minden szükséges információval, közvetlenül fölöttünk van a projektben. Ekkor a belső munka is kezdetét veszi a cégen belül, mert el kell kezdeni összeállítani egy csapatot az adott munkára a berendező asszisztensből, a beszerzőből, a kellékesekből és sok erős fiúból.
A helyszínek kiválasztásába is van beleszólásotok?
Nem, azt az úgynevezett location-csapat csinálja. Jóval korábban kezdik el a munkát, mire a berendező becsatlakozik, a legtöbb helyszínt már kiválasztották. Én csak a technikai terepszemlére megyek, ahová minden részlegvezető eljön, aki érintett, ekkor a látványtervezővel, az operatőrrel és a rendezővel jelenetenként átbeszéljük, hogy mi fog történni a forgatáson Ezzel párhuzamosan már zajlik a kutatómunka, mert sok mindent időben el kell kezdeni beszerezni vagy jóval előbb kell megrendelni, esetleg le kell gyártatni.Sokszor a helyszín nem stúdióban van, hanem bérelt lakásokban, utcán. Van, amikor ki kell pakolni egy teljes lakást és másképp berendezni attól függően, hogy mire van szükség.
A forgatás után mi történik a kellékekkel?
Vagy bekerülnek a raktárba, vagy értékesítjük. Van olyan, amikor a forgatás után a stáb megveheti, és van olyan is, hogy megsemmisül.
Milyen filmekben dolgoztál?
Főleg nemzetközi produkciókban. Érdekes, hogy egy időben sok skandináv film forgott itt. Nagyon sok forgatási helyszín van a városban is, vidéken is, sőt Óbudán is, például a gázgyári lakótelepen.
Ma ez már nem újdonság, akárhová mész a városban, belefuthatsz egy forgatás miatti lezárásba. Ami szélesebb körben is ismertebb és a magyar mozikban is látható volt, az a Fehér éjszakák (Midsommar) című film. Ehhez egy egész falut fel kellett építeni, nagyon izgalmas volt. De dolgoztam több HBO filmen, sorozaton, például az Aranyélet második évadán is.
Amikor később látod azokat a filmeket, amelyekben dolgoztál, milyen hatással van rád?
Olvasom a forgatókönyvet, de nem vagyok ott a forgatáson, nem állok ott, és nem nézem a jeleneteket. De még ha látnám is, egyáltalán nem úgy hat, mint később a moziban. Teljesen más olyan filmet nézni, amiben dolgoztam. Nem tudok igazán elmerülni a filmben, hanem még mindig a díszletre fókuszálok, nézem, hogy mi látszódik, hogy látszódik, mit kellett volna másképp csinálni.
Mennyire köti meg a kezed a büdzsé?
Nagyon. Mindig megszorítások vannak, főleg kis filmeknél. Ráadásul itthon nincsenek nagy bérlőhelyek, mint külföldön. A saját raktárkészlet nem fedezi teljesen, amire szükség van. Különböző helyekről kell összeszednünk minden tárgyat, folyamatosan figyelve, hogy megfeleljen a látványnak, de beleférjen a költségvetésbe is. A büdzsé és az utolsó pillanatos változtatások jelentik a legnagyobb kihívást.
Hogyan lett a KNOT.AT.ALL?
Egy idő után elkezdett hiányozni az alkotás, és a járvány idején volt arra időm, hogy ezt a vállalkozást beindítsam. Azért már előtte jó pár éve gondolkodtam valami B terven, de a filmezés mellett semmire sem jutott időm, bármennyire is szerettem volna nekikezdeni. Tizenkét órát dolgozunk, nincs olyan, hogy hétvége, van, hogy hetekig szabadnap sincs. Amikor beütött a covid, hirtelen annyira sok időm lett, hogy tudtam, hogy ha nem most, akkor soha, és belevágtam. Mivel azóta minden visszarendeződött a régi kerékvágásba, ezért ez a projekt megint lassan halad.
Azt jól látom, hogy használsz olyan technikákat vagy öltéseket, amelyek hagyományosan nem makramé-fogások?
Igen, elég sok technikát vegyítek. A makramé egy csomózási technika, de az, hogy beleszövök vagy rojtot teszek bele, rendhagyó. Sokszor igyekszem újrahasznosított anyagokat beletenni. A fonal alapvetően újrahasznosított, volt, amit megörököltem, volt, amit megmentettem, de rendszerint rendelem az alapfonalakat, ügyelve a minőségükre. Sokszor elteszem a fonalak papírgurigáját és később beledolgozom. Kísérleteztem esztergált fa rudakkal is, amelyeket egyedileg gyártattam. Valami mindig inspirál közben. Számomra mindig többet jelent, de alapvetően lakásdekorációnak szánom, aminek az a funkciója, hogy gyönyörködtessen.
Van a makraméknak saját története?
Van amelyiknek van, van amelyiket csak úgy elkezdek, és alakul. Van, hogy látok egy csomózási fajtát, megtetszik, és elkezdek vele dolgozni, kísérletezgetn, és jön az ihlet. De bármi ihletet tud adni, volt már, hogy a kutyám. A legelső darab egy fenyőfa ihlette munka, nagyon szeretem.
Milyen megválni tőlük?
Nagyon örülök neki, ha valakinek megtetszik a munkám és megvásárolja, hiszen ez a cél, hogy más is örömét lelje benne, gyönyörködtesse. De van egy falidíszem, amitől már nem fogok megválni, mert annyira szeretem.
Fejből csinálod vagy előre megtervezed?
Van, amikor megrajzolom, de mindig más lesz az eredmény. Van, hogy közben nem tetszik már, amikor megvalósul vagy jobb ötletem támad. Ezt a szabadságot meghagyom magamnak. A filmezés során meg vagyunk kötve időben, stílusban, költségben, ebben pedig megvan a teljes szabadságom minden téren.
Mennyi idő alatt készülsz el egy-egy darabbal?
Mindegyik több napot vesz igénybe. Van, amikor nincs is időm befejezni, vagy nem érzem, akkor hagyom állni. Valameddig eljutok vele, félreteszem, nézegetem, ízlelgetem magamban, mi legyen a következő lépés, gondolkodom rajta, és amikor jön az ötlet, akkor igyekszem folytatni. Hatalmas szabadságot ad, annyira lehet szárnyalni. Nekem mindig is fontos volt, hogy alkothassak, bármit. Nagyon fel tud tölteni.
