Hogyan lett Móricz Zsigmond a Színházi Élet visszatérő szereplője?
Móricz neve rögtön az indulás évében, azaz 1910-ben felbukkant a lapban: igaz, ekkor még Színházi Hétnek hívták, három év múlva lett Színházi Élet, és így működött egészen 1938-ig, mindvégig Incze Sándor főszerkesztésében. A lap élete tehát majdnem egybeesett Móricz aktív írói éveivel – azt, hogy emlegessék ott, nem tudta volna elkerülni, hiszen rendszeres színházi szerző volt, és a lap közölte a színházak műsorát, tudósított premierekről. Emellett viszont Móricz belement még minden másba is, amit a lap kért tőle, és ez már a személyes döntése lehetett: adott nekik folytatásokban regényt (A kis vereshajút), válaszolt a vicces vagy komolyabb körkérdésekre, nyilatkozott, ha megkérdezték egy premieren, beengedte őket az otthonába. És azt se felejtsük el, hogy 1926-tól egy színésznő férje volt, ilyen minőségében is érdekelte a Színházi Életet, ahol minden módon népszerűsítették, karikatúrákat rajzoltak róla, megírták, hol nyaral, fotókon mutatták meg valamilyen társasági eseményen, megírták az Intim Pista rovatban, hogy hajnalban szeret dolgozni. Lehet, hogy fárasztotta néha Móriczot a lap buzgalma – bár a naplójában nem találtam ennek nyomát, de néhány vicces körkérdésre adott válasza kissé ingerültnek tűnik, például az, amikor a „mi a véleménye a tavaszról” kérdésre azt feleli, hogy „tavasszal mindig fáj a fejem”. De alapvetően tudta, hogy a népszerűségét, ismertségét növeli ez a magas példányszámban eladott lap, amelyik ráadásul, sohasem bántotta, nem írtak meg olyan hírt róla, amelyik rossz fényben tüntette volna föl, nem közöltek róla negatív kritikát.
Kinek jutott eszébe Szép Ernőt küldeni riportra?És nem derogált ez a feladat Szépnek?
Hogy pontosan kinek lehetett az ötlete, nem tudom, de feltehetőleg Incze Sándoré, esetleg az író Harsányi Zsolté, aki szintén meghatározó figurája volt a lapnak. Szép Ernőnek ugyanúgy nem derogált semmi a lappal kapcsolatban, mint Móricznak. 1910-től jelen volt a lapban ő is, színházi és kabarészerzőként, és már 1911-ben azt írták róla, ismert figura: „Jövőre új íróember lép a magyar színházi élet kiválóságai közé. Szép Ernő, akit már régóta ismer és szeret a közönség, darabot írt a Vígszínház számára. A darab jövőre kerül színre.” A Színházi Életet – hiába volt bulvárlap is, hiába volt az egyik legismertebb rovata az Intim Pista, ahol a pesti társasági élet fontos szereplőiről, a korszak celebeiről közöltek pletykákat, nem úgy kell elképzelni, mint egy mai, hasonló újságot. Incze Sándor olyan lapot csinált, amely megszólított mindenkit, ezért tett bele értékes irodalmat is, de akár még kötésmintát is.
1933-ban hagyja hátra a Nyugatot Móricz, de ez ebben a riportban említés szintjén sem jön elő. Nem is volt annyira fontos Móricznak a Nyugat, vagy ez a téma nem fér bele a bulvármagazinba?
Szerkesztőként valóban otthagyta, de nem volt látványos szakítás ez – ha meg is lazultak a szálak, ha már nem is a Nyugat volt Móricz legfontosabb publikációs fóruma, azért a könyveiről írtak, emlegették őt a lapban rendszeresen. És az 1942-es temetésén, amikor a Nyugatnak már csak az utódlapja, a Magyar Csillag létezett (hiszen egy évvel korábban, Babits halálakor megszűnt a lap), Illyés Gyula volt az egyik búcsúztatója, a Nyugat és a Magyar Csillag szerzőgárdája nevében. És a Színházi Életnek leginkább akkor volt érdekes a Nyugat, ha valamilyen érdekes társasági esemény kapcsán emlegethették. Mint az 1914/9-es számban, amikor a Nyugat irodalmi estélyéről adnak hírt, amelyen Móricz és Szép Ernő is szerepeltek, és amire a Színházi Élet kiadóhivatalában is lehetett jegyet venni.
Leányfalu milyen szerepet játszott Móricz életében: föld, vidék, állatok – az elképzelt paraszti élet megvalósítása vagy a pesti társasági élet kiterjesztése az üdülőtelepre?
Leányfalun 1911-ben vett telket Móricz, 1912-ben már felépült ott egy később többször is bővített ház – a telek is egyre nagyobbra nőtt, mindig hozzávásárolt, amikor csak tehette, egészen odáig, hogy elérte, hogy a telkét mind a négy oldalról utca határolja. Ez fontos volt a számára, ez a zártság, ahogy ezt fel is jegyezte a naplójába 1929. február 3-án: „Arra kellett, hogy «legyen valamim». Hogy érezzem, hogy «vagyok valaki». Ezért vettem, mert jó nagy kertet kaptam olcsón, azért vettem hozzá, hogy zárt egység legyen, mind a négy oldalon utcával.” Ugyanebben a bejegyzésben írta azt is, hogy Leányfalu az „élet élésének illúziója” volt számára: nem egyszerűen a hétvégéket és a nyarakat töltötte ott családostul, de a telekkel is kezdenie kellett valamit, azt nem tudta elképzelni, hogy csak a fű nőjön ott. Próbálkozott sok mindennel, élt ott egy kertész házaspár, volt „Móricz Zsigmond kertészet”, piacra is termeltek árut, amit kofaasszonyok vittek be Pestre, a kerttel mégis folyamatos küzdelmet folytatott.
És illúzió volt amiatt is, mert csak részben enyhíthette Móricz faluhiányát: ez az úri, pesti közönség nyaralóhelye volt, egy olyan társaságé, amibe Móricz nem tudott belesimulni, márcsak azért sem, mert a legjobban nyáron, hőségben szeretett regényt írni, amikor mások nyaraltak és szórakoztak. A Színházi Életben is rendszeresen voltak tudósítások az ottani nyarakról, az 1918/33-as számban Szigethy Erzsi ezzel zárta a cikkét: „Igy töltik Leányfalun a pesti művészek a nyarat, boldogok, a legbelsőbb bohéméletet élve, programm nélkül, ötletszerüen, nagyszerüen!”
A leányfalui élet bekerül valamilyen formában Móricz írásaiba?
Az a nyári meleg, amelyben ott írta számos regényét, mindenképp; remekül tudott fullasztó hőséget megmutatni. De szerette volna egy egész műben is kibontani a leányfalui kertje történetét: ez lett volna a Kertem regénye, amely már címében is az Életem regényét idézi meg, de csak hat oldalnyi kézirat készült el belőle és maradt fenn a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában. És gyűjtött ott történeteket is: Leányfalun köztudott volt, nem az a fontos Móricznak, hogy a legjobban dolgozó parasztembereket vegye föl alkalmi munkásnak, neki a legjobban mesélők voltak az érdekesebbek, ezért hamar odagyűltek a kapálni kevésbé szerető, viszont az árnyékban szívesen adomázó leányfalusiak. Persze, ennek meg is lett a következménye, Leányfalu inkább vitte a pénzt, nem hozta, és nem növényeket termett a kert, hanem irodalmat.
Hogy bírták a lányok, a három erős női öntudattal bíró Móricz lány a leányfalui életet?
Nekik meglehetősen jó dolguk volt ott, szerettek is kint lenni: a kerti munkába, amennyire én ezt a naplóból, a visszaemlékezésekből leszűrtem, kevéssé kellett bekapcsolódniuk, viszont napozhattak, fürödhettek a Dunában, lehetett játszani a lengőtekével, egy idő után kijöttek az udvarlóik is, komoly, a család köré szerveződött társasági élet folyt ott. Aztán, ahogy öntudatra ébredtek, felnőtté váltak, ritkábban jártak ki, és amikor Litkei Erzsébet, azaz Csibe lett ott a gazdaasszony, akkor pedig még ritkábban. De a lányok, aztán az unokák, dédunokák is nagyon ragaszkodtak Leányfaluhoz, az egyik Móricz-unoka a mai napig a településen él.
Van különbség a két feleség Leányfaluhoz fűződő viszonyában?
Annyiban nincs, hogy mindkettejüknek erősen hullámzó a viszonya a házhoz is, meg azokhoz a feladatokhoz is, amelyeket ez az uradalom adott. Hiszen nekik azért dolgozni is kellett ott, sokat, ha nem a saját kezükkel (de sokszor úgy is), akkor nekik kellett küzdeniük a személyzettel. Janka, az első feleség nem kedvelte az ottani színészek, színésznők társaságát – Mária, aki viszont maga is színésznő volt, sokszor látványosan unatkozott kint. Janka azt is nehezen viselte, hogy Móricz többször oda menekült előle, és feltehetőleg nagyon erősen tiltakozna, ha tudná, hogy nem látom nagyon máshogy a kerthez és házhoz való viszonyát, mint Máriáét. Móricz naplójának tanúsága szerint ugyanis Janka életének utolsó előtti napján azt jelentette ki, hogy „Úgy gyűlölöm Leányfalut, mint Simonyi Máriát.” Valahogy mégis egyformák lettek a feleségek, és nemcsak azért, mert Mária is kiszorult onnan egy idő után, hiszen Móricz élete utolsó éveiben az már Csibe világa volt. De Móricz feljegyzett olyat is, 1935. április 15-én, Leányfalun, hogy a kezdetben sokba kerülő, az első feleségétől annyira különböző színésznő-felesége mennyire hasonult mellette Jankához: „Ez nagyon érdekes: Mária éppen olyanná alakul, mint Janka volt: spórolós keresztény asszony lesz szegényke mellettem. Kihozta az ételmaradékokat is. Már lassan egész gondolkozása oly mérsékelt igényekre alakul át, amilyen illik… Kétezer pengőbe került ebben a hónapban máris az életem, de ebből őrá alig tíz pengő jutott: ami neki kell, azt ő maga kereste meg. Nagyszerű asszony lett ebből a fényes és ragyogó színésznőből.” Leányfalu nemcsak a feleségek számára, de egyébként is végig kétarcú jelenség maradt: vidám, napfényes, ragyogó paradicsom a Színházi Életben, és folyamatosan anyagi gondokat okozó, sok törődést követelő hely Móricz naplójában.
