Szeretsz a kerületbe jönni?
Igen, hiszen itt a kedvenc zöldfelületem, a Római-part, amely számomra mindig is különleges hely volt. Természetesen nemcsak magánemberként kötődöm ide, hanem szakmailag is nagyra értékelem a kerületet. Ez az egyik legnagyobb zöldfelületi aránnyal rendelkező kerület az egész fővárosban, és erre szerintem az egész kerületnek, a kerület minden lakójának büszkének kell lennie. Emellett Óbuda és Békásmegyer tele van különleges mintaprojektekkel és izgalmas feladatokkal, amelyek az innováció egyik legfontosabb „kísérleti telepévé”’ teszik. Ezért mindig örömmel jövök ide, hiszen ez a kerület egyszerre inspiráló és kihívásokkal teli.
Akkor, mielőtt a kihívásokról beszélünk, járjuk be a kerület egyik büszkeségét, a 2023-ban Európa Zöld Városa díjat kapott Pünkösdfürdő Parkot! Mi volt a tervezési program, és mennyire kapott a Főkert vezető tervezője, Szalkai Adrienne szabad kezet?
Még 2012-ben készült egy koncepcióterv a Pünkösdfürdőre, amelyben sok kivilágított gumiburkolatos sportterületet terveztek, a zöldfelületet pedig maradékelven alakították volna ki. Bár erre volt elkülönített forrás, mi nem értettünk egyet ezzel a megközelítéssel. Amikor a Tájépítészeti Osztály felállt, a célunk az volt, hogy a területet ökologikusabb irányba tereljük. Adrienne-éket azzal bíztuk meg, hogy nemzetközi példákat tanulmányozva haladják meg a korábbi tájépítészeti gyakorlatot, amelyben mindennek „élére vasalva” kellett állnia az átadásig, addig minden legyen kifogástalan és fantasztikus, figyelmen kívül hagyva a későbbi fenntartást.
Célunk egy olyan park létrehozása volt, amely reflektál a klímaváltozásra, minden klímaazonos benne, és cél volt, hogy legyenek benne extenzív fenntartású területek, az építést tartsuk földtömeg-egyensúlyban és egyáltalán, minden anyagot, ami helyben volt, használjunk fel. Ez volt a szempontrendszerünk, de hogy milyen legyen a terület designja, milyen gondolatokat hoznak be a tervezési folyamatba, abban már szabad kezet adtunk a tervezőknek. Akik bevallották, hogy korábban nem volt részük ilyen szabad tervezési lehetőségben, és nagyon élvezték, hogy kreativitásukat szabadon kiélhették, a tervezési folyamatot inspiráló kihívásként élték meg.
Mi volt a legnagyobb kihívás a projekt során? Elengedtetni a közösséggel a koncepcióterv intenzív sportterületi használatát?
Egyáltalán nem, a közvélemény mellettünk állt, amikor az ökologikusabb kialakítás mellett tettük le a voksunkat. A burkolásnak eleve van egy pejoratív jelentése, gondoljunk csak bele, a térkövezésnek milyen mémszerű többletjelentése van. A lakosság inkább indokolatlanul sok zöldfelületet szeretne. Olyan területeken is zöldet szeretne látni, ahol azt biztosan kitapossák, és a túl nagy terhelés miatt esélytelen, hogy a zöld megmaradjon. Tehát ez a szemlélet nem ütközött ellenállásba. A kihívást inkább az jelentette, hogy hol legyen a megmaradt egy darab gumiburkolatos sportpálya, ami csak hosszas tologatás után találta meg a helyét, hogy ne legyen közel a tervezéskori lakott részekhez. Persze mostanra ez már beépült, de a tervezés során a már a területen élő lakókkal erre a konszenzusra jutottunk.
A másik kérdés az volt, hogy mennyire legyen a park póráz nélküli kutyás hely, és azt a döntést hoztuk, hogy póráz nélkül lehet sétáltatni a gáton túl, de a parkban nem. Továbbá kiépült egy agility terület a kutyásoknak a park déli részén. És ezzel megvalósult a béke.
Ezek szerint a társadalmasítás volt itt a legösszetettebb feladat, vagy voltak a tervezés során is akadályok?
Voltak bőven! Az anyag helyben tartása érdekében az egykori sólyapályákat felbontották, bedarálták és a burkolatalapokban használták. Mivel ez a tájépítészetben akkor még nem volt elterjedt megoldás, nem volt egyszerű. Eleinte a kivitelező el akarta vitetni a bontott betont, a műszaki ellenőr is érvelt, hogy ezt nem így szoktuk, nem lehet, de végül kiderült, hogy ezentúl mégis „így fogjuk szokni”. A zajra nem érkezett lakossági panasz, hiszen az, hogy fel kellett bontani a sólyapályát, már önmagában zajos volt.
A másik nagy fejtörést az okozta, hogy nem lehetett a töltés anyagához nyúlni, annak ellenére sem, hogy az árvízvédelmi feladatot nem a töltés látja el, hanem a résfal. Ezért jelentősebb talajcsere nélkül meg kellett oldani, hogy a töltés meglehetősen rossz anyagán, sekély termőtalaján is lehessen növényeket ültetni. És akkor újra egy „nem így szoktuk” megoldáshoz kellett folyamodni: az „így szoktuk” gyepnyesés és a gyökérzónáig visszavágott talaj elszállítása helyett a meglévő szárazságtűrő gyepet felszaggatták, beforgatták és felülvetették. Ezzel a terület adottságaihoz már jól alkalmazkodó társulás és a biodiverz magkeverék együtt, egymással keveredve tudta birtokba venni a rézsűket.
A fáknál is innovatív megoldásokhoz kellett folyamodni, hogy az ültetés minimális anyagbeszállítással, inkább csak helyszíni talajjavítással történjen. A tervezők tágtűrésű, őshonos fafajokat választottak, az ártéri erdős parkrésznél kifejezetten erdészeti csemete méretű fákat telepítettek. Ez egy kísérlet volt, hogy mennyire elfogadható, ha a közterületre nem előnevelt, többször iskolázott fák kerülnek. Ezért az első néhány évben nagyon kalandos volt, hogy miként tudjuk megmagyarázni, hogy az a rész ott nem egy „gaztenger”, és azért nem nyírunk ott semmit, mert a magas lágyszárú vegetáció dajkálja a fákat, amelyek majd egyszer látszani fognak. Azt hittem, sokkal nagyobb botrány lesz abból, hogy nem szokványos közparki növényanyagot telepítettünk ide, ehhez képest nagyon pozitív volt a fogadtatás.
Mit gondolsz, a pozitív fogadtatásnak az új tájépítészeti esztétika jobb elfogadottsága, az ökológiai szemléletmód-változás vagy a növényvakság volt az oka?
Szerintem is-is. A növényvakságban szenvedők nyilván azt fogják mondani azokra a növényekre, amelyeknek idő kell, hogy ott nincs semmi. Őket 10-15 évig, amíg ott egy erdő nem lesz, úgysem lehet megnyugtatni a növényválasztással. Nekem amúgy is lesújtó véleményem van a magyar kertkultúráról, sajnos az embereknek jó része nem eresztette el a tuja-hamisciprus-műfű kombinációt. És tudom, hogy sokan azért fordulnak ebbe az irányba, mert a hagyományos kertművelési tudás már csak kevesek birtokában van, a klímazonos dísznövényekkel kapcsolatos tudás pedig nem alakult ki, a magyar emberek előképei egy díszkertről a külföldi katalógusokból, vagy a nyaralásaikról származnak, s ezek mindegyike más klímán található, vagyis idehaza nem fenntartható. Szerencsére nagyon sokan felismerték ezt a hiányosságot, és az átalakuló médiában, ahol egyre nagyobb szegmenst vesz birtokba a közösségi média, sok tartalomgyártó fordul az ökologikus megoldások, talajélet, komposztálás irányába; ezt a szemléletváltozást mi is érzékeljük. Bár ma még nem az új tájépítészeti esztétikáról és a New Perennial Movement évelőiről folyik a diskurzus, azért a parkhasználók elkezdtek rácsodálkozni például az évelőágyakra a Pünkösdfürdő Parkban is. Ezek 2-3 év alatt kibontakoznak, megmutatják magukat, ráadásul van bennük egy erős szezonalitás, így mindig valami más érdekes. Sajnos ennek az éledező évelőkultusznak a magánkerti adaptálása néha még elmegy angolszász- vagy mediterrán-majmolásba, de kétségkívül érezhető a szemléletváltozás. Az lenne a jó, ha a fancy növények helyett egy sokkal klímaazonosabb növényválasztás kerülne ki ebből az átalakulásból győztesen.
Tehát mégiscsak másként tekintenek az emberek a zöldfelületekre, változnak az igények.
A közterületekre – bármennyire is az új esztétika, a klímaadaptáció megértése és jobb elfogadottsága irányából közelítjük meg a kérést – nem emiatt kerülnek évelők. Egyszerűen egy- és kétnyári növényeket beültetni, pótolni, öntözni, egész évben fenntartani nem lehet nagy felületen. Munkaerőigényes, vízpazarló, energiapazarló, és bár az állandóság szépségét adja a vegetációs időn belül, minden, csak nem fenntartható. Az egynyári növények a kertészkedés műanyag étkészlete: egyszer használatos eldobható termék, amit jelentős energia és erőforráspazarlással állítanak elő. Ezért egy ideje tudatosan váltjuk le fokozatosan az egynyári ágyakat évelőfelületekre. Ez a lakosság irányába is vállalható irány, s bár az egészben kitüremkedik az önkormányzatiság válsága, a forráshiány, mi sem igazolja jobban az elfogadottságát, mint hogy már a Clark Ádám téren is ezt alkalmaztuk. És mi lehetne exkluzívabb helyszín a Clark Ádám térnél?
Az Esernyős hölgyek körüli növényágy?
Igen, ez is egy kellően exkluzív helyszín lenne! Ennyire frekventált helyen különösen előremutató lenne egy jól tervezett évelőágy: állandó látványosság, de folyamatosan változó látvány. Hasznos, fenntartásbarát, ráadásul a Fő tér szomszédságában kiváltképp inspiráló lehet sokaknak.
Úgy gondolod, hogy ilyen kis megoldások is ekkora szemléletváltozást tudnak elérni? A Pünkösdfürdőnél is ez az újszerű design, megközelítés segített, erre kapták fel az emberek a fejüket?
Igen, a park kialakítása során alkalmazott „menő” formavilág és természetközeliség vizuálisan is lenyűgözte a látogatókat és inspirálja őket a növényválasztás terén a magánkertekben is. Az is sokat számított, hogy előtte ez a terület kietlen pusztaság volt – sem árnyék, sem funkció nem volt itt. Egy terület, amin korábban mindenki átrohant, hirtelen hellyé változott.
A parképítés szerencsés módon éppen abban a poszt-Covid időszakban zajlott, amikor az emberek figyelme egyre inkább a természet felé fordult. A járványhelyzet rávilágított, hogy a zöldfelületek nemcsak esztétikai, hanem mentális és fizikai egészségünk szempontjából is nélkülözhetetlenek. A Pünkösdfürdő Park lakossági elfogadásában ez az időszak különösen kedvezett az ökologikus megoldások iránti nyitottságnak, hiszen a közösség már más szemmel tekintett a zöldterületekre: nem csupán pihenőhelyként, hanem a fenntarthatóság és a biodiverzitás szimbólumaként is értelmezni kezdte.
A hellyé válás folyamatát jól érzékelteti, hogy az ott élők elkezdtek társtulajdonosként gondolkodni. Az erre alakult Facebook-csoportban például olyan bejegyzések jelentek meg, amelyekben a lakók egymást figyelmeztették a környezet tisztántartására. Ez az óvó-védő hozzáállás jól mutatja, hogy a természetközeli megoldások képesek mélyebb szemléletváltást is elindítani.
Mi az, amire a legbüszkébb vagy a Pünkösdfürdő Parkban?
Arra, hogy itt a látogatók a nemcsak a tájékoztató táblákról ismerik és értik meg a biodiverzitás fogalmát, hanem a park minden pontján átélhetik. Minden lépésnél, minden megállónál a biodiverzitás elevenedik meg, és ez igazi élményt nyújt. És természetesen büszke vagyok a magról vetett 24 ezer négyzetméter őshonos évelőfelületre, amely nemcsak esztétikai értéket képvisel, hanem az ökologikus megközelítés erejét is demonstrálja. Az olyan innovatív megoldásokra, mint Budapest első közterületi gyümölcsösében alkalmazott magkeverékek használata, szintén nagyon büszke vagyok. Most március van, és már most lehet látni, mennyivel fejlettebbek és erősebbek azok az egyedek, amelyeket sorköz magkeverék dajkál. Ez igazi bizonyíték arra, hogy a parkban alkalmazott ökologikus megoldások milyen hatékonyak.
Akkor ez a kedvenc parkod?
De hiszen már az elején elmondtam, hogy a Római-part az.
De ha nem természet alkotta zöldfelületről beszélünk, hanem tájépítészeti alkotásról?
Akkor legyen a Feneketlen-tó, a Mőcsényi Mihály professzor úr által tervezett bányató-rehabilitáció.
Mondj kortársat!
Ugyanabból az okból, mint az előző, legyen a Kopaszi-gát. Mindkettő a maga korszakának nagy értékteremtése volt, mert leromlott nemhelyekből teremtett szerethető helyeket.
A hely, ahol most vagyunk, segített a beporzóbarát méhlegelős fenntartási gyakorlat elfogadásában?
Mi a méhlegelőkre Vadvirágos Budapestként szeretünk inkább hivatkozni. Azon túl, hogy a térkőhöz hasonlóan lett egy pejoratív politikai többlet-jelentéstartalma, úgy gondolom, hogy eleve hibás volt a méhlegelő elnevezés. Félrevitte a gondolkodást, mert még azok az emberek is, akik megértették, hogy milyen hatalmas probléma van globálisan a beporzók védelmével, azok is a háziméhhel kezdték azonosítani ezt a történetet. És nagyon sok város is elkövette ezt a hibát, a maribori méhkaptárakkal kezdtek el példálózni. Sőt, az agrárminisztérium is előrukkolt vele, hogy a Kossuth téri épületükön is van egy méhkaptár, az az igazi méhlegelő, nem ez a „libsi gaztenger”…
Tiltakoztunk, amikor a Főkert is elkezdett egy „cukiság-projektet”, hogy a Gellérthegyen létesít méhkaptárt. A méz-téma teljesen félrevitte a gondolkodást, hiszen a háziméh egy háziállat, hasznosságában alig különbözik a tyúktól vagy a szarvasmarhától. Mi nem ezeket akarjuk megvédeni! A tenyésztett állatok nem szorulnak rá a természetvédelemre, ellenkezőleg, sokszor a tenyésztett állatok a biodiverzitás legnagyobb ellenségei. Mi a háziméhektől is meg akarjuk védeni azt a több mint 600 féle vadon élő beporzót, amelyeknek például a háziméhek elveszik az életterét.
A fővárosi élőhelyeken is rengeteg vadméh, zengőlégy, lepke és rengeteg egyéb faj van, ami itt talál menedéket az agyonvegyszerezett szántóterületektől. A biológiai sokféleség pedig az egyetlen használható fegyver a klíma-alkalmazkodásban. Akkor élheti túl a természet a klímaváltozást, ha a sokféleség jelen van, és akkor valami biztosan tud majd alkalmazkodni az új környezeti feltételekhez. Ez az egyik vonulata a vadvirágos történetnek, nem pedig a méz, amit soha nem is akartunk csinálni.
A másik, ami nehezíti az elfogadást, az az emberek megszokott szemléletmódja: sokan úgy gondolják, hogy egy gyepet rendszeresen nyírni kell. Sőt, rendszeresen és rövidre, mert ezt szokták meg, ezt tartják esztétikusnak. Mindenhol. Nincs erről széles körben árnyaltabb gondolkodás: a gyepet lenyírod és öntözöd, hogy újra lenyírhasd. A zöldfelületek között van sok olyan terület, amit nagyon intenzíven használ nagyon sok ember, és ott nyilván meg kell oldani a rendszeres nyírást és az öntözést is, hogy taposástűrő legyen a felület, és az emberek tudjanak ott „gyerekeket legeltetni”, kutyát sétáltatni és egyáltalán: tudják használni.
De ezek mellett számos olyan terület van, amelynek az egyetlen funkciója az kellene hogy legyen, hogy zöld. Él, lélegzik, párologtatásával hűti a várost, ökológiai menedéket nyújt, óvja a talajt a kiszáradástól, oxigént termel. Ezeket a félreeső területeket senki nem akarja használni, mert halál meredekek, vagy keskenyek, két forgalmi sáv között vannak, vagy csak bármi miatt alkalmatlanok bármiféle „hasznos” funkcióra. Esetleg olyan természetközeli területek, amelyek a következő lépésben lehet, hogy természetvédelmi területek lesznek. A Főváros 2019-ben még 600 hektárnyi kaszálandó területet gondozott, ez mára 900 hektár, s ebből eddig 30 hektáron vezettük be az extenzív fenntartási gyakorlatot, ahol évente legfeljebb kétszer kaszálunk. Idén ezt az extenzív fenntartást 50 hektárra fogjuk növelni. Még mindig csak ott tartunk, hogy a kaszált területek 5, idéntől pedig 5,5 százalékát nem kaszáljuk olyan gyakran. Ezzel pedig azt szeretnénk elérni, hogy a Fővárosnak legyen például két hét előnye a teljes nyári teljes kisülés előtt, hogy képződjön még egy kis harmat, legyen egy kis menedékhely, egy kis felület, ami hűti ez a szegény várost, hogy ne forrjon fel augusztusban.
Ezek az extenzív gyepfelületek erre jók. Városökológiai jelentőségük van. Akkor is, ha borzasztóan sok a támadás az egyik nagy felhasználói csoport, a kutyások oldaláról, a toklász miatt. A toklász azt szereti, ha nyírják, mert akkor nincs versenytársa. Ha nyírunk, mind a toklászt, mind a parlagfüvet terjesztjük. Ha lenne türelem, a parlagfű és a toklász is kiszorulna, egyszerűen kiszorítanák a versenytársak, mint ahogy itt a parkban is megfigyelhetjük. Itt is megjelent a behozott talajokkal behurcolt parlagfű, de egyrészt a fenntartás, másrészt a versenytársak kiszorították ezt a pionír fajt, hiszen a nevében is benne van, hogy a parlagot szereti, a versenyt nem. Ez a park pedig abban nagyszerű, hogy az embereknek megmutatja, hogy türelemmel és megfelelő fenntartással ezek az invazív fajok kiszorulnak. Másrészt az élő példa rá, hogy egy extenzív fenntartású terület is lehet szép.
Vegyük például ennek a lineáris parknak a Szántó névre elkeresztelt szakaszát, ahol most épp vagyunk. Itt a mezőgazdasági tájhasználatokat mutatja be a park, kihasználva, hogy ezen a szakaszon elkeskenyedik a terület és nem lehetett fákat ültetni, mert tartani kellett a koronaéltől a 10 méteres védőtávolságot. Itt különösen kreatív volt Adrienne csapata; kitalálták, hogy kifejezetten takarmánynövényeket fognak használni. Több változaton dolgoztak egy botanikussal, de végül arra jutottak, hogy a bíborhere lesz az ideális választás, mert ez javítja a talajt, és kora nyáron különösen látványos és fotogén. A kaszálékot bálázni szerették volna, és a szénabálákat a területen hagyni játszóelemeknek, ücsörgőknek, de sajnos a Főkertnek még nem sikerült egy bálázógépet beszereznie…
Ez a végszó tökéletesen illik a következő helyszínünkhöz! Ugyan nem terveztük, de meg kell látogatnunk a Csúcshegyen tervezett városi farm telkét. A Városi Farm az idevezető úton is látott városszéli folyamatoknak, a szétterülésnek gátat szabó innovatív kezdeményezés. Ez a teljes, szinte tömb méretű zártkerti telek önkormányzati tulajdonú, korábban három évre bérbeadott parcellákból állt, de ezeket fokozatosan felhagyták, ma már csak néhány bérlő használja. A farmot három belső parcellán fogjuk kialakítani, várhatóan Húsvét előtti munkaterület-átadással. A három parcellán 15 ágyást és egy akadálymentes magaságyat fogunk kialakítani, a közösségi funkcióhoz piknikasztalokat, sütögetőhelyeket kihelyezni. A parkolóban lesz egy szaniterkonténer és tervezünk egy fedett-nyitott teret, ami később akár piacnak is otthont adhat. Több ütemben, már májusban tervezzük a gyalogúttól balra fekvő parcellát leválasztani az építési területről és átadni művelésbe, a teljes készültséget júliusban érjük el.
Bátor vállalás, jó sok tennivalótok lesz! Elég elhanyagolt a terület, és ezek a fák is nagyon rossz állapotban vannak, mivel fogjátok pótolni őket?
Igen, sok támadás is ér minket, hogy „kiirtjuk a hegyoldalt”, de ez így nem igaz. Minden értékes fát megőrzünk, de a betegeket sajnos ki kell vágni, mert egyre több ember fog mozogni a területen, és nem vállalhatjuk a biztonsági kockázatot. Másrészt, ha itt megindul a termesztés, a beteg fák növény-egészségügyi kockázatot is jelentenek az egészséges koros és új társaikra. Nehéz döntés volt, 2 szakvéleményt is bekértünk, de nincs más megoldás. Ezen az építéssel érintett 5 parcellán darabra 39 fát fogunk pótolni. Tündérkerti tájfajtákat választottunk, Zsolnai Balázs segítségével (A Tündérkert hazai mozgalom a tájegységek jellemző gyümölcsfajtáinak megőrzéséért – a szerk.).
Jó kezdeményezés! A főváros is most indít gyümölcsfásítási programot: Nagy-Budapest megalakulásának 75. évfordulóján 1950 darab rezisztens gyümölcsfára lehet majd pályázni. Elsősorban a közösségi gyümölcsösöket és a kertvárosi magánkerteket szeretnénk támogatni, akár mint ez is. A Föld napján szeretnénk beindítani a regisztrációt, hogy az őszi ültetésekre elő tudjunk készülni. A műholdas elemzésekből azt látjuk, legjobban a kertvárosi területek magánkertjeiben csökken a zöldfelületi nagyság a városban. Egyre kevesebben kertészkednek, nevelnek lombos fákat. Azért indítjuk be a Gyümölcsöző Kertvárost, hogy a folyamatot mérsékelni tudjuk, az elöregedett gyümölcsfák helyére érkezzen az utánpótlás.
Kap segítséget, aki regisztrál?
Igen, segíteni fogjuk, hogy a termőhelyi adottságoknak megfelelő fát ültessen el mindenki. Emellett kapnak ültetési, ápolási tanácsadást.
Ez csak magán, vagy egyesületi fákra vonatkozó pályázat, vagy lehet közterületi gyümölcsöst is telepíteni vele?
A célcsoport elsősorban a magánszemélyek. Ez a közterületi gyümölcsös nagyon felkapott téma! Az előbb láttuk, hogy a Pünkösdfürdő Parknál is van köztéri gyümölcsös, de a Főkert a Tabánban és a Kubala László parkban is telepített ilyen fákat. Be kell vallanom, nem vagyok a köztéri gyümölcsösök nagy híve, mert az ápolási munka és a növényvédelem is óriási teher. Eleve nem permetezhetünk olyan szerekkel, amelyeket a gyümölcsfák igényelnek, és vállalhatatlanul nagy feladat a rendszeres metszés is. Támogatom, hogy elkerített közösségi kertekbe kerüljenek és nagyon támogatom, hogy a kertvárosba, házak előtti közterületre, a telektulajdonosok által gondozva minél több kerüljön, de közterületen mások, szigorúbbak a növényvédelmi és közegészségügyi szabályok. Óbudán például a Zsófia utca mellett, a távhővezeték mentén van egy szalagtelek, ami korábban zártkerti gyümölcsös volt, ez nem lesz természetvédelmi terület, itt elképzelhető egy közösségi gyümölcsös, sőt, ugyanennyire ideális helyszín, mint ez a farm.
Van már sok érdeklődőtök az ágyásokra?
Most fogjuk beindítani a bérbeadást, de már most komoly az érdeklődés. A nagyobb ágyásméretek – 28-80 négyzetméter – miatt azonban ez teljesen más, mint egy magaságyás egy közösségi kertben.
Mit gondoltok, mennyire fognak beválni ezek a nagyobb ágyások? Mert ez egy teljesen másfajta elköteleződést kíván meg a kertészkedőktől.
Az ilyen méretek már közelebb állnak az önellátó kertek méreteihez, mint egy egyszerű hobbi kerthez.
Ugyanakkor sokkal több lehetőséget is kínálnak! Tudjuk, hogy ez szakmai kihívást jelenthet a kezdők számára, ezért egy népszerű kertész influenszer, a „3 órás kertes” Őry Barnabás fogja kezdetben mentorálni a munkát.
A kertész influenszereknek valóban nagy hatásuk van. Nem biztos, hogy mindig mindenki jó irányt mutat, de sokan bámulatos dolgokat osztanak meg, amelyek értékesek és hasznosak lehetnek. Segítenek pótolni a hiányzó kertművelési tudást, vagy legalább megállítani annak erodálódását. Én például Kosztka Ernő metszési videóit követem, és nagyon sokat tanulok belőlük.
Van kerted? Hogyan kertészkedsz benne?
Igen, vettünk egy lakást egy sorházban, annak van közös tulajdonú kertje, abban serénykedek. Első dolgom volt a a kerti törpék elűzése, azóta minden munkámmal azon vagyok, hogy természetesebb legyen a kertem.
Fát is ültettél bele?
Igen, egy Szent István hársat és egy díszcseresznyét. Az utcánkban van egy gyönyörű hárs, az ad nekünk egész évre hársfateát, de az enyém még kicsi, még sok idő, mire a virágot szüretelhetjük. Idő, a mi munkánkban lépten-nyomon ebbe botlunk: az idő nem megspórolható, de türelemre tanít.
Látsz esélyt arra, hogy zöldebbé váljon a közízlés? Hogy a pomponfák, a műfű és a márványkavics Bermuda-háromszögéből visszatér majd az építtetői választás a természetesebb, zöldebb kertek irányába?
Nagyon jó esélyét látom ennek, amióta októberben megjelent az új zöldinfrastruktúráról szóló kormányrendelet. Persze egy rendelet önmagában semmit sem ér, de új kereteket tud szabni. Kutatásokból már korábban is ismert volt, hogy a nagy társasházi beruházásoknál a legkiugróbb a zöldfelület fogyása az építést követően. Az új rendelet pedig előírja az idén április 1-jétől beadott, 5000 négyzetméter feletti hasznos területet létrehozó beruházásokra, hogy tanúsítsák a zöldfelületeiket. Ez rákényszeríti a beruházókat, hogy értékként tekintsenek a meglévő zöldre. Aki nem tudja a terven szereplő, de legalább a minimális zöldfelületet igazolni, az eleve elbukik. De még ahol ez megvan, ott is el kell érni legalább 50 százalékot a sok szempontot figyelembe vevő értékelés során ahhoz, hogy ‘C’ minősítést kapjanak – ami pedig alapfeltétele a használatbavételi engedélynek. Ez azt jelenti, hogy már nem lehet megkerülni az előírt növénymennyiség telepítését és gondozását. A csupasz talajfelszín például nem fog pontot érni, így igyekezni fognak időben letelepíteni a gyepeket, talajtakarókat, sövényeket és fákat. Így már rá lesznek kényszerítve a beruházók, hogy fákból és cserjékből annyi és olyan legyen kiültetve, amivel korábban a tervező igazolta, hogy visszapótolható építés után a korábbi zöldtérfogat. Még ha vannak is gyerekbetegségei a rendszernek – és miért ne lehetne egy ennyire újszerű eljárásnak hibája – annyira előremutató, hogy mindenképpen változást fog hozni.
Igen, a nagyberuházásoknál mindenképp, de mi lesz a családi házakkal? A 700 négyzetméteres telkekre a cipőkanállal betervezett, minden beépítési paramétert a végletekig kifeszítő hatalmas épületekkel, ahol hiába van meg a zöldfelület százalékosan, az elaprózott elő-, oldal-, és hátsókertekben nem tud értelmezhető zöld kialakulni.
Ahogy Pünkösdfürdőn is mondtam: nem lehet mindent azonnal! Ha a lakóparki ingatlanoknál lesz egy kötelező zöldfelületi tanúsítvány, aminek az utolsó kis rubrikájában ott áll fehéren-feketén, hogy pontosan hány forint a zöldfelület értéke, akkor számszakilag megjelenik, hogy a zöld igenis érték. Ha már ezt elérjük, akkor ez egy akkora szemléletformáló erővel bír majd, ami az egész zöldszakmát érinteni fogja. Felértékelődnek a zöldfelületi tervek, mert utána egy egyszerű drónos méréssel ellenőrizhető lesz, megfelel-e ennek a megépült zöldfelület. Felértékelődnek a kertépítések, mert nem a „maradék terület” és a „projekt maradék pénze” elvén fognak működni. És ez ma csak az 5000 négyzetméter feletti beruházást érinti, de talán évek múlva már minden beruházásnál elvárás lesz. Sőt, eljöhet még az idő, amikor maga az építtető fog dörömbölni a tanúsításért, hogy eladáskor lobogtathassa. Igazolva ezzel, hogy bizony a kertjére fordított pénz megtérül, az ingatlanértéket növeli, ott van az utolsó rubrikában, pontosan mennyit ér. Fontos azonban türelmesnek lenni: ahogy a városi farm 4-5, vagy a Pünkösdfürdő park megvalósítása 5-8 hosszú évig tartott az ötlettől a szalagátvágásig, úgy egy jogszabály sem hoz eredményt egyik napról a másikra. Adjunk időt neki, és hidd el, áttörést fog hozni!
Ha már újra szóba került az idő: szinte pontosan egy éve derült ki, hogy támogatást nyert a LIFE projekt és el tud indulni a Mocsáros rehabilitációja. Mi történt az elmúlt egy évben?
Ahhoz, hogy egyáltalán elinduljunk a vízmegtartás felé, foglalkozni kellett a területhasználat azon formáival, aminek nincsen helye a Mocsárosban. Több mint 30 éve vannak a területen olyan területfoglalók, akiket annak idején a főváros kártalanított, de mivel nem indult el ott a lakótelep építés, mint a szocializmus végén tervezték, egy részük ott maradt, és azóta is használja mindenféle tevékenységre a területet. Van olyan, aki 25 hektárt villanypásztorral elkerítve használ a Mocsárosból mindenféle területhasználati engedély nélkül. Egészen furcsa állapotok alakultak ott ki. Jelenleg a végrehajtás legvégső fázisában vagyunk. Készítettünk az illető számára egy megállapodás-tervezetet, hogy hogyan gyakorolhatja még egy ideig a tevékenységét, de egyre jobban visszaszorítva azt. Így időt adunk neki, hogy találjon magának másik helyet, tudja a gazdálkodását folytatni, de megóvjuk az értékes élőhelyet a károkozástól. Nehéz a helyzet, mert bár megértjük az ő szempontjait is, mi, mint a Fővárosi Önkormányzat természetkárosítást követünk el, ha nem cselekszünk. Folyamatos vele és jogi képviselőjével a tárgyalás, de eddig még nem írták alá a megállapodást. Ha ezt nem teszik meg, akkor jön a végrehajtó, és lakat alá kerülnek az ingatlanok. Közben persze zajlik a Mocsárosban a vízpótlás tervezése, a szeméttől való megszabadítás és az erdészeti feladatok előkészítése is.
Miért problémás, ha a gazda legeltet? Hiszen mindenütt azt olvashatjuk, a Mocsáros fennmaradását a legeltetés fogja biztosítani.
Igen, de többféle legeltetési forma van, egyrészt van a klasszikus terelő legeltetést irányító juhász, kis létszámú állománnyal és ez abszolút egyezik a természetvédelem céljaival. A másik „kompánia” egy nagy szarvasmarhaállományt villanypásztorok közé szorítva tövig legeltet mindent, degradálva a gyepet és fokozottan védett élőlények élőhelyét szüntetve meg. A terelő legeltetést szabad csak a területen megengedni, sőt támogatni. A pásztor egy kihalófélben lévő szakma, és a terelő legeltetés nem profitábilis, ezért ezt támogatnia kell a tulajdonosnak. Akár úgy, hogy a földhasználati szerződésben ingyen használatba adja a területeket. A másik típus profitábilis. Az pedig nem járja, hogy valaki a tulajdonos engedélye nélkül használjon egy területet, ráadásul olyan módon, hogy már természeti védelemben részesült területeket tesz tönkre.
Ez a folyamat nagyon elhúzódhat, addig nem lehet tenni semmit?
Igen, valóban hosszadalmas lehet, de közben teszünk lépéseket a biodiverzitás növelésére, első körben a nemesnyáras örökerdővé alakítására. A vegetációs idő elé terveztük a nyárasban a szálaló vágást, a Pilisi Parkerdő előkészült, megszabadította a szeméttől a területet, de ez annyira elhúzódott, hogy a most kezdődő fészkelési időszak kezdetére nem tudták elkezdeni a munkát. Ősszel, amint lehet, folytatják; a monokultúrás erdő átalakítása amúgy is egy hosszabb, több évig tartó folyamat. Nem az a cél, hogy tarvágással kiürítsük a területet, és varázsütésre telepítsünk egy őshonos fajokból álló erdőt, hanem hogy fokozatosan alakítsuk át a meglévő erdőszerkezetet.
Hogyan változik majd a fajösszetétel?
Jelenleg a telepített nemesnyáron kívül vízkedvelő fajok, éger és fűz találhatók a területen, de sajnos a második lombkoronaszintben sok az invazív zöld juhar is. Az invazív faj visszaszorításával és a telepített nyárfák válogatásával megmarad egy idős nyaras-égeres állomány, ami védelmet biztosít majd az újulatnak. Az új telepítés során a nyiladékokba az eredeti élőhelyre jellemző fajok kerülnek, az új állomány szilből, kőrisből, kocsányos tölgyből fog állni. Ezzel a kezeléssel évek múlva egy klímaazonos, vegyes korösszetételű, fajgazdag elegyes erdő tud kialakulni.
Mi lesz a kivágott faanyaggal? Ottmarad holtfaként, vagy a Pünkösdfürdőhöz hasonlóan hasznosítják?
Holtfaként a területen marad. Élőhelyet biztosít majd számos állatfajnak és gombának, lebomlásával pedig a talajt gazdagítja
Beszéljünk a tarsza szöcskékről! A településszerkezeti tervben a szöcskék élőhelye lett volna a közpark. Ez elmarad?
A közparki funkció rögzítését kifejezetten azért kértük a szerkezeti terv, illetve az óbudai szabályozási terv megváltoztatásakor, mert érzékeltük, hogy sok kutyás használja a területet, és ezzel a kijelölt hellyel akartuk őket az értékes élőhelyektől távoltartani. Nem csupán azért, mert természetvédelmi területen magasabbrendű jogszabály tiltja a póráz nélküli sétáltatást, hanem azért is, mert a szaladgáló kutya zavarja a fészkelő állatot, letapossa, kiássa a fokozottan védett lágyszárú virágzó növényt. Tehát a szabályok nem véletlenül vannak, nyilván pórázon sétáltatni továbbra is lehet a természetvédelmi területen.
Érzékeljük tehát az óriási igényt, különösen a lakótelepi oldalakról a póráz nélküli sétáltatásra. Akkora az igény, amit már az Óbudai-sziget sem tud kielégíteni. Ebben a városban 1,7 millió ember és 700 ezer kutya él. Különösen megnőtt a kutyatartók száma a covid alatt. Ezért gondolkodtunk rajta, hogy itt is kijelölünk egy olyan, természetileg nem túl értékes területet, ahol létrejöhet egy közpark, ami kutyás parkként kompenzálhatja a kutyásokat. Most ezt a tervünket húzta át a magyar tarsza felfedezése. Korábban a Mocsáros délnyugati részén lévő területet éppen azért jelöltük ki kutyás park céljára, mert magasabban fekszik, továbbra is szárazon fog maradni, és a vizes élőhely-rehabilitáció nem érinti. Viszont pont ezeket a magas füvű, szárazabb gyepeket kedveli a magyar tarsza, egy endemikus, fokozottan védett szöcskefaj, amely kizárólag a Kárpát-medencében fordul elő. Ráadásul olyan életet él, hogy néhány hónapig van imágó állapotában, és az alatt a néhány hónap alatt maximum egy fűszálra tud felmászni, gyakorlatilag 5 négyzetméteres körzetben éli az életét. Hogy biztosítsuk az élőhelyét, le kell mondanunk a rendszeres kaszálásról és a legeltetésről, így a Mocsárosból kiszorul a közparki terület. Úgy tervezzük, hogy az egész természetvédelmi területté válik.
A tarsza szöcskék élőhelyét hogyan kell kialakítani? Elég a felhagyott kaszálás, vagy gátolni kell az átjárást, ezért keríteni is kell?
Szerencsére nem kell keríteni, a távhővezeték megfelelő védelmet nyújt az intenzív használattól, a szemétlerakástól. Ezért nem tervezünk semmiféle kerítést. Évi egyszeri kaszálás történik majd a területen, azért, hogy ne tudjon a cserjésedés megindulni. Ezzel a tarszán túl egyéb rovarok, kétéltűek és beporzók védelmét is tudjuk biztosítani.
Minden szukcessziós folyamatot meg kell gátolni? (Szukcessziónak a növénytársulások fokozatos, egy irányba mutató fejlődését nevezzük – a szerk.)
Igen, szeretnénk, hogy ami most gyep, az gyep is maradjon. A cél, hogy a szukcesszió fokozatosan a vizes élőhely irányába haladjon. Ha sikerül megvalósítani a lokális fenékküszöbös és a tájban való vízelterítéses vízrendezést, az nem azt fogja jelenteni, hogy egész évben vízzel borított lesz a terület, és azt sem, hogy minden része víz alatt áll majd. Ha így sokkal több vizet tudunk megtartani a tájban, akkor a vizesélőhely-jelleg meg tud erősödni, a vizes élőhelyre jellemző flóra és fauna meg tud jelenni.
A vízrendezés célja az, hogy sokkal több vizet tudjunk megtartani a tájban. Ezáltal erősödik a vizesélőhely-jelleg, és megjelennek a flórában és faunában azok a fajok, amelyek kifejezetten ilyen környezetet igényelnek.
A rehabilitáció után mennyire lesz látogatható a terület?
Ugyanannyira látogatható lesz, mint most, de az edukációs jellege erősödik majd. A Mocsáros északi részén, a volt kreszpálya területén egy másik LIFE program keretében épül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) látogatóközpontja, amelyet Schmidt Egon Madártani és Természetvédelmi Központnak neveztek el. A két LIFE program – a Biodiverse City és a pannon gyepek védelmét célzó projekt – szorosan együttműködik majd. Az MME központjában madármegfigyeléseket, gyűrűzéseket tartanak majd, és vizsgálják a legeltető állattartás madarakra gyakorolt pozitív hatásait. Emellett tematikus túrákat szerveznek a védett területre.
Az MME látogatóközpontja nemcsak a szakmai munkának ad teret, hanem közösségi térként is funkcionál; természetvédelmi programok mellett ismeretterjesztő események és képzések helyszíne lesz. A látogatóközpont építése már elkezdődött, és várhatóan még 2025-ben elkészül.
Ha a Mocsáros természetvédelmi területén a tarsza szöcskék miatt kiesett a közparki funkció, és az MME látogatóközpontja is inkább edukációs célokat szolgál, terveztek-e olyan új helyszínt, amely kifejezetten a közparki funkciót biztosítja?
Igen. Mindenképp szeretnénk alternatívát nyújtani a látogatóknak, különösen a kutyásoknak, ezért a Mocsárosba tervezett közpark-funkciót áthelyeztük most, a tervezés folyamatában az Aquincum parkba. Ez egy mintegy 13 hektáros terület a Mocsárostól délre, az Aquincumi múzeummal szemben. Az elképzelésünk nem az, hogy ez az új park egy Margitsziget-intenzitású közpark legyen, hanem egy extenzívebb kialakítású és fenntartású, de mindenképpen parkként használható zöldfelület.
Arra a területre tervezitek az intenzív kutyás használatot, ami régészeti érintettségű? Mi lesz ennek az Aquincum parknak a tematikája? A Mocsáros közelsége miatt inkább élőhelyi tematika, vagy a római kulturális örökség?
Két témája lesz, a római kor és a kutyás használat. Ez a két téma nem összebékíthetetlen, mert egyeztettünk az Aquincumi Múzeum régészeivel és az igazgatóval is, elmondták, hogy talajradarral alaposan megkutatták a területet, tudják, mi van alatta, de a feltárásra belátható időn belül nem lesz lehetőség. Pontosan tudjuk, hol húzódnak az egykori utak, épületek falai, meg tudjuk jeleníteni a közparkban, úgy, ahogy a Flórián téren is megjelennek a romok egy új struktúrájú térben. Ezért itt a korabeli városszerkezet lehet, hogy nyírt gyepes sávként, vagy növényzettel kijelölve jelenik majd meg, ezt a tematikát és az információs rétegzettséget tovább tudjuk erősíteni néhány szobormásolattal, lelettel, amit az Aquincumi Múzeum bocsát majd rendelkezésünkre. Így a park egyszerre tiszteleghet a római kor öröksége előtt és szolgálhatja a modern közösségi igényeket, beleértve a kutyatartók igényeit.
Akkor ez akár a „megmutatni, ami rejtve van” posztmodern tájépítészeti irányzatnak megfelelő mintapark is lehet? Példa arra, hogyan lehet római romokat úgy bemutatni, hogy az egy élő közparkként is működik?
A korábbi Mocsáros park tervezésével már a Főkert Tervezési Stúdiót bíztuk meg, és mivel az erre szánt forrásokat most az Aquincum park kialakítására csoportosítjuk át, ezt a feladatot is rájuk bízzuk. Ahogy Szalkai Adrienne csapatát ismerem, biztos vagyok benne, hogy nemzetközi előképekből kiindulva ismét kiválóan fogják megoldani a feladatot.
Ugyanakkor ez nemcsak egy egyszerű átcsoportosítás, hanem új tervezési folyamat kezdete is. Újra kell indítanunk a közösségi tervezést, hiszen fontos, hogy a helyi lakosok és érintettek véleménye is beépüljön a végleges koncepcióba. Ez időigényes feladat, különösen azért, mert a tervezőgárda jelenleg rendkívül leterhelt. Bár gyors eredményeket nem ígérhetünk, abban biztos vagyok, hogy alapos és jól átgondolt terveink lesznek.
Az Aquincum-park területe ma eléggé kieső, hogyan lesz ez a zárványszerű zöld bekapcsolva a város vérkeringésébe?
Ez valóban fontos kérdés, és már most vannak elképzelések ennek megoldására. Például a kerékpárosok részéről konkrét javaslatok érkeztek, amelyek figyelembevételével biztosíthatjuk, hogy a park könnyebben elérhetővé váljon. Az Aquincum park környékén már most is zajlanak kerékpárbarát beruházások, amelyek célja biztonságos és kényelmes összeköttetések létrehozása, így a tervezésben a kerékpáros megközelíthetőség biztosan kiemelt szerepet kap majd. A részvételi tervezés előttünk áll, ennek célja éppen az, hogy a hasonló szempontok felmerüljenek. A terület pedig jól feltárható a Kaszásdűlő lakótelep irányából is, tehát nem zárványterületről beszélünk, élő kapcsolata lehet sűrűn lakott területekkel, ahol amúgy nagy igény van kutyás parkokra.
Jól értem, hogy a kivitelezésre is megvan a forrás, és a tervezést követően nem lesz akadálya a parképítésnek?
A kivitelezésre még nincs forrás. Tervezni azért kell, hogy kiderüljön, mennyi az annyi. Ez az egyik értelme. Szóval ezen a hídon majd akkor kell átkelni, ha odaértünk. A Mocsáros parkot is külön forrásból terveztük megépíteni, a LIFE csak az élőhely-rekonstrukciót finanszírozza, ezért a park áthelyezése nem érinti az EU-s projektet. Azt a fővárosnak saját erőből kell tudnia kigazdálkodni. Új közparkokra nem igazán van dedikált forrás az uniós pályázatokon, nagy hátránya a nagy európai uniós pályázatoknak, hogy a „zöld” alatt közműveket, közlekedést, energetikai fejlesztést (azaz valójában szürkeinfrastruktúrát) ért.
Mi az ütemterv az Aquincum parkra? Mikorra várható kész kiviteli terv, mikor lesz belátható a kivitelezés kezdete?
Több év, ettől közelebbit jelenleg nem tudok mondani. A közösségi tervezésnek idén szeretnénk nekikezdeni, ezzel párhuzamosan készül el a koncepcióterv. Bevallom, nem ez most a prioritás. Most tavasszal a Radó Dezső Terv felülvizsgálatát végezzük el, ez rajzolja majd ki a prioritásokat, s most a Népligetre és a Rákosrendező új közparkra irányul a legnagyobb figyelem és energia. Minden más ezután van.
A Radó Dezső Tervben az egyetlen lakótelepi zöldinfrastruktúra-fejlesztési projekt, a Flórián tér hol van ebben a prioritási sorban? 2023-ra tervezték. Mikor valósulhat meg?
A Flórián téren folyamatosan, most is történik mindenféle kisebb-nagyobb beavatkozás, annak ellenére, hogy lefutott egy sikertelen közbeszerzési eljárás a kiviteli tervezésre. A tervezési keretünk 50 millió Ft volt, de a piacról beérkező minden ajánlat meghaladta ezt az összeget. Óbuda készíttetett még 2017-ben egy közösségi tervezésen alapuló koncepciótervet, ami a kiviteli terv alapja lett volna, de miután a kiviteli tervet nem tudtuk megrendelni, a forrásokat is átcsoportosítottuk.
Mire fordították a keretösszeget?
Olyan faültetésekre, gyalogos kapcsolatok kiépítésére a Flórián téren, amelyek tereprendezést nem igényeltek, illetve egy talajkút létesítésére, amiből meg tudjuk majd oldani ott az öntözést. Ezek mellett olyan feladatokra, amelyek nem voltak tervben, de a kerületen belül meg kellett oldanunk. Az Óbudai-sziget csúszdás játszótere például olyan rossz állapotba került, hogy azonnali beavatkozást igényelt. Ezért a tervezési keretet oda csoportosítottuk át, hogy mielőbb megoldjuk a problémát, és biztosítsuk a terület biztonságos használhatóságát. Az ilyen sürgős helyzetekben fontos, hogy rugalmasan tudjunk reagálni, és a rendelkezésre álló forrásokat a legégetőbb feladatokra fordítsuk. De mindig ügyelünk arra, hogy egy adott forrás átcsoportosításánál az adott kerület problémái előnyt élvezzenek.
A kiviteli terv és forrás hiányában mi lesz a Flórián tér sorsa?
Bár a kiviteli terv hiánya és a forráshiány miatt a teljes megvalósítás egyelőre várat magára, több olyan munkát is elkezdtünk, ami a koncepcióterv alapján elvégezhető. Rengeteg fát ültettünk a területen, ami nemcsak esztétikai, hanem ökológiai szempontból is fontos lépés. Emellett egy szakaszon stabilizált burkolatú gyalogos utat építettünk ki, ahol a koncepcióterv is gyalogos kapcsolatot jelölt. A későbbi parkhasználat szempontjából talán a legfontosabb, hogy éppen most kaptuk meg a vízjogi engedélyét egy talajkútnak, amivel a teljes teret öntözni tudjuk majd. Ez különösen fontos egy ilyen elhelyezkedésű és méretű városi térnél, mivel nem csupán a növényzet vízellátását biztosítja, hanem a mikroklímát is lényegesen javítja.
Melyek a folyamat fő lépései? Mikorra várható az öntözőrendszer kialakítása?
A talajkút létesítési engedélyének megszerzése fontos első lépés, de ez még csak a folyamat kezdete. A következő lépés a kút megfúrása, amelyből vízhozam-adatokat nyerünk. Ezek az adatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy megtervezhessük a kút szivattyúrendszerét, és ennek alapján az áramigényt is meghatározhassuk. Csak ezután lehet az öntözőrendszer tervezésébe és kiépítésébe belekezdeni.
Fontos hangsúlyozni, hogy a talajkút nem azt jelenti, hogy idén már spriccelni fognak az öntözőfejek, hanem hogy az első csatát megnyertük. Ez egy soklépéses, hosszú folyamat lesz, engedélyek tömkelege, közbeszerzések, rengeteg munka és jelentős pénzügyi források szükségesek hozzá. És amivel a lakosság sokszor nem számol: idő. Például csak maga a vízjogi engedély 6 hónap, de csak akkor, ha a folyamatban minden szakhatóság egyetért. Mint mondtam, az első csatát megnyertük, és most bizakodunk, hogy 2-3 év múlva lesz egy öntözött parkunk.
Milyen előzetes vízhozam-becslések voltak? Lehet, hogy a Flórián téren túl más csatlakozó zöldfelületre, fasorra is jut belőle?
Becslésekbe nem bocsátkozunk, megvárjuk a vízhozam-adatokat. De szerintem örüljünk, ha a kút egy víztakarékos öntözőrendszerrel a forró nyári napokon a parkot magát el tudja látni. Az egyedüli reményünk, hogy közel van a Dunához. Ahol most rekord alacsony a vízszint…
Amikor 22-ben az online lakossági véleményezést követően elkészíttettétek a koncepcióterv alapján a programpontosító tanulmányt, minden elemet átvettetek, vagy volt, amit elhagytatok?
Voltak elmaradó elemek, például a nagy vihart kavart vízarchitektúra teljesen kikerült a 2022-es tervből. Nagyon hasznos lett volna egy nagy párologtató felület, de nem kaptunk volna soha örökségvédelmi engedélyt, ha ez benne marad a kiviteli tervben, mivel ez egy régészeti terület, itt csak „lábujjhegyen lehet járni”. Bármennyire is vonzó a vízfelület jelenléte egy parkban, egyrészt a hatalmas terepmunka miatt mondtunk le a vízről, másrészt pedig, mert bármilyen havária esetén fennállt volna annak a veszélye, hogy a római falakat eláztatja. Egy minden szempontból biztonságos medencetechnológiára pedig soha nem lett volna elegendő forrás, így elengedtük.
Ugyanígy lemondtunk a túldimenzionált játszótérről és a kávézóról is. A játszótér területét csökkentettük, a kávézót teljesen elhagytuk. A csökkentett programban egyszerűen nincs rá keret. Látni kell, hogy a Fővárostól minden évben rengeteg pénzt vonnak el, pontosan azért, hogy ne legyen semmiféle fejlesztési forrásunk. Ráadásul a fővárosi költségvetésben zöldfelület-fejlesztésre nincs külön sor, ezért a fejlesztésekre ki kell járni, hogy legyen külön forrás. Vagy közösségi költségvetés van. Ennyi, nincs más.
Közösségi költségvetési keretből nem lehetett volna a növényesítést végrehajtani, ami a lakossági igényekben is hangsúlyosan megfogalmazódik?
De, lehetett volna, de nem jutott el addig a dolog, hogy nyerjen. A kerületi lakosságnak például a Gőtés-tó sokkal fontosabb volt.
Akkor látogassunk el a nyertes közösségi költségvetésű Gőtés-tóhoz, de egy kis kitérővel! Tavaly Óbuda kiépített a Csillaghegyi Iskola mögött egy áldozatvédelmi tanösvényt, amely a Mező utca közelében ér véget. Az ösvény bejárható, közelítsük meg onnan a Gőtés-tavat!
Rendben, de mi ez az áldozatvédelmi tanösvény? Mitől áldozatvédelmi és miért pont itt?
Ez az ösvény az iskola és a gyermekotthon mögötti területen húzódik, ahol korábban a terület rendezetlensége miatt sok probléma volt a közbiztonsággal. Ezért merült fel az ötlet, hogy ideális helyszíne lehetne egy olyan edukációs tanösvénynek, amely nem a szokványos természetismereti tanösvények mintájára készül, hanem a diákok valós problémáira reagál. Önállóan, vagy kísérővel bejárva olyan problémákra hívja fel a figyelmet, mint az iskolai mobbing, az online biztonság, a családon belüli erőszak és az áldozattá válás elkerülése. Egy szabadulójáték során lehet végigjárni az állomásokat. A tanösvény tartalmát széles szakmai plénum alakította ki, már több korcsoporttal tesztelték a szabadulójátékot is, jelenleg a tájékoztató táblák grafikai tervezése zajlik. Maga az ösvény szeptember óta bejárható.
Nagyon egyedülálló és példamutató, de ez után nehéz megszólalni…
A Gőtés-tó az idei fővárosi közösségi költségvetés nyertese. Áttekintve a közösségi véleményeket, a fő igény a tó vízminőségének javítása, a park karbantartása, a kutyák kezelése, és a közösségi terek kialakítása. Ebből mi a prioritás?
A Gőtés-tóra elsősorban úgy tekintünk, mint természetközeli területre. A tó a Mocsáros legészakibb lefűződése, táplálását egy időszakos patak biztosítja a terület északnyugati részén. Már az első lakossági fórumon kiderült, hogy a lakosság fő célja azonos a természetvédelmi céllal: legyen több víz a területen. Ezért ki kellett bővítenünk a csapatot vízrendezéssel foglalkozó tervezőkkel, ami mostanra sikerült, így a tényleges tervezés most kezdődik. Sajnos most első ütemben csak 50 millió forintot tudunk a tóra fordítani, így csodákra nem lehet számítani. A vízrendezést, a nádasfelületek visszaszorítását és az utcabútorok cseréjét várhatóan megoldjuk.
Milyen a határidőkkel számoltok?
Szeretnénk őszig a tervezést és a hatósági egyeztetéseket lefolytatni, hogy az év végén lefuthasson a közbeszerzés. Így 2026 tavaszán elindulhatna a kivitelezés.
Látsz arra lehetőséget, hogy a két közeli helyen készült fejlesztés, a tó és a tanösvény összekapcsolódjon?
Igen, mindenképp jó lenne összefűzni ezt a két szálat. Idefelé sétálva is érzékelhető volt, hogy a ti ösvényeteket sok kutyás használja, nagyon hasznos lenne „arra terelni” a kutyás használatot. Maximálisan azonosulni tudnánk azzal, ha ezt a keskeny kis sétautat valahogy tovább tudnátok vezetni a trafóház melletti ligetes részig, akkor kényelmes, integrált használatú kutyás területet tudnánk kialakítani egyszerű eszközökkel. Így a Gőtés-tó olyan pihenőpark lehetne, aminek vannak természetvédelmi vonatkozásai, és az intenzívebb, közparki használat kicsit távolabb kerülne a vizes élőhelytől. Ha beleférne, hogy a Mező utcai buszmegálló közelében legyen egy kis teresedés, kaputér, az nagyon hasznos lenne, mert nekünk ez már biztosan nem fog a költségvetésünkbe beleférni. De itt a Fővárosnak és a kerületnek együtt kellene egy tervet, koncepciót „kiizzadnia” magából.
Mit láttok most, mi a legnagyobb kihívás?
A pénzügyi keretünkkel harmonizáló minimálterv… Az iróniát félretéve, az egyik súlyos probléma, hogy a tavakat tápláló patak vizét valahol szennyezik, ezért vízminőség-mérésekkel ki kell deríteni, hogy ki a szennyező és meg kell gátolni, hogy továbbra is bejuthasson ez a víz az értékes élőhelyre.
Erre az értékes vizes élőhelyre terveztek valamiféle tematikus tanösvényt figyelemfelkeltő vagy edukációs céllal?
Abszolút nem szeretnénk figyelemfelkeltést! A használók tudják, hogy a terület értékes, a vizes élőhely önmagában is az, de előfordulnak védett reliktumfajok is. Viszont sajnos a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy azzal veszélyeztetjük őket leginkább, ha ezekre külön felhívjuk a figyelmet. Amikor a II. kerületben megtaláltuk a szalamandrákat, a sajtó puszta figyelemfelkeltésből az Alsó-Jegenye-völgyet átkeresztelte Szalamandra-völgyre, aminek az lett a következménye, hogy egy „úriember” 100 szalamandrát összegyűjtött, és ki akarta csempészni az országból. Szerencsére Ferihegyen megállították, de emiatt meg kellett értenünk, hogy ha valamilyen érték léte köztudottá válik, lesznek emberek, akiket ez arra sarkall, hogy elpusztítsák. Ezért itt nem fogunk olyan tanösvényt létrehozni, ami az igazán jelentős értékekre felhívja a figyelmet. A célunk inkább az, hogy csendben megőrizzük a terület értékeit és biztosítsuk a védett fajok zavartalan élőhelyét.
Az a csendes megőrzés motivált, amikor eldöntötted, hogy tájépítész leszel? Vagy volt valaki a környezetben, akinek ez volt a hivatása és arra inspirált, hogy te is a tájépítészetet válaszd?
Nem ismertem tájépítészt, amíg nem lettem magam is tájépítész hallgató. Akkor viszont egyből a legnagyobbakkal, Mőcsényi Mihály tanár úrral és Csemez Attila tanár úrral is összehozott a jó sorsom. Mőcsényi professzor úr már emeritus volt, csak kevés órát tartott, de mi mindenképp tanulni akartunk tőle. Azt mondta, ha kitalálunk egy címet a tárgynak, felvehetjük. Így született meg a „Közterek pszichológiai hatása” című tárgy, amelyben végül minden szó esett, csak talán épp erről nem. A tanár úr lóugrásban haladt: hol felvett egy szálat, hol elegánsan elhagyta. Erőnket megfeszítve követtük őt; minden óra intellektuális kalandozás volt. De ezt ő is tudta: aki tudta vele tartani a lépést, virtuális tortaszeletet kapott jutalmul – mi fiúk pedig virtuális kisfröccsöt. Csemez professzor úr másként hatott rám. Az állandó túrázások során élőben mutatta be nekünk a tájalakulási folyamatokat, és vele ismertem meg a Főváros körüli zöldfelületeket, kiváltképpen Óbudát, szűkebb pátriáját is, amiért a mai napig hálás vagyok. És talán a leghálásabb a középiskolai biológiatanáromnak lehetek, aki elvitt egy emberes boncolásra minket, és ezzel segített rájönnöm, hogy az biztosan nem az én utam. Szó szerint a zsigereimben éreztem, hogy a növények felé kell fordulnom.
Akkor most forduljunk újra a növények felé, menjünk át a parázs vitákat szülő Rozgonyi Piroska fasorhoz. Tudom, hogy sokszor, sok fórumon már leírtad, és érzelmileg is túlfűtött…
Nem, én tudok erről tárgyilagosan is beszélni, és fontos, hogy sokszor beszéljünk róla! Az alaphelyzet az, hogy a Rómaifürdő telep lakóutcái kerületi tulajdonban vannak, és mindig is kerületi tulajdonban voltak. 1993-ban született egy fővárosi rendelet a kiemelt zöldfelületekről, amely listázta azokat a zöldfelületeket, amelyeket a turisztikai jelentőségük miatt „fővárosi rangon” kell kezelni, ezért a Főkertet jelölte ki üzemeltetőnek ezen zöldfelületeknél. Tehát minden más feladatot a kerület lát el, a fasorfenntartás pedig főkertes feladat. Erre fedezetként ekkor az üdülési illeték szolgát, amit a Fővárosi Önkormányzat szedett be. Azonban időközben született egy olyan önkormányzatitörvény-módosítás, amely szerint erre a bevételre a kerületek lettek jogosultak. A pénz elment a Fővárostól, a feladat pedig maradt… Ezt most úgy próbáljuk áthidalni, hogy a fakivágásokat követő pótlás és az utógondozás a tulajdonos kerület felelőssége. Mivel a Rozgonyi Piroska utca fái ennyire átitatódtak érzelmekkel, ezt itt a Főkert átvállalta, és tavaly elültette a pótlást. Az idén szeretnénk a jogszabályok szerint pótoltani, erről már egyeztet is a Főkert a III. kerülettel.
A másik szál pedig az, hogy a fákat hiába akarjuk fenntartani, a lakosság igénye az, hogy „nem keskeny” behajtókat építsen, netán a közterületen parkoljon, amivel durván beletipornak a fák statikai védőzónájába. Itt zárójelben jegyezném meg, hogy Budapesten mindenki úgy gondolja, rendben van, ha a zöldfelületen parkol, de nincs rendben, ha a fa állapota leromlik. Természetesen nem a parkolástól, hanem a szakszerűtlen fenntartástól… Pedig a közterületen álló fák esetében „hármon áll a vásár”. A telektulajdonoson, aki a behajtókkal, parkolókkal „matat” a zöldsávban, az önkormányzaton, amely tulajdonosi engedélyeket ad a közműfejlesztőknek, hogy a vezetékeiket a védőzónákban vigyék és a fenntartókon, akik próbálják a beavatkozásokat ellensúlyozni. A ’90-es évektől a 2010-es évekig olyan hatalmas közműforradalom zajlott a lakóutcákban, ami drasztikusan csonkolta a gyökérzónát, és tönkretette a fák életterét. Ekkora beavatkozás nem ellensúlyozható semmiféle fenntartással. Ezek a fák ráadásul közel százévesek, az életük végén járnak. Megértem, hogy az őslakosok, akiknek a szülei, nagyszülei, dédszülei ültették ezeket a fákat, érzelmileg kötődnek hozzájuk. Maximálisan értem és átérzem a szempontjaikat. A mi szempontunk viszont az, hogy ha veszélyessé válik egy fa, akkor ki kell vágni, de pótolni is kell. Mert ha baleset történik, akkor nem a telektulajdonosokat és nem az önkormányzatot fogják bíróság elé idézni, hanem az üzemeltetőt. Azt az üzemeltetőt, aki már volt vádlott a bíróságon, volt szemtanúja autóra dőlt fa alól kiemelt halott gyereknek, mentőautóra dőlt fának. Érthető, hogy óvatos. Nem engedheti meg magának, hogy ha egy hozzáértő favizsgáló azt állítja, hogy a fának nagy a kockázata, akkor ne tegyen semmit.
A Rozgonyi Piroska esetében a falnál is tovább elmentek, hogy megmaradjanak a fák, amíg további vizsgálatok történtek.
Ez egyedi eset? Mármint, hogy ennyire rossz állapotúak a közterületi fasorok
Sajnos nem. Még ennél is rosszabb hírem van! Folyamatosan készül Budapest fatára, amelyben a Főváros által fenntartott 250.000 fának kb. 80 százaléka van eddig felmérve. Ahogy haladunk előre, és készülnek a Főkertnél az elemzések, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy nagyjából 8000 fa ebből az állományból a végstádiumában van. És további 25.000 abban lesz az elkövetkező 10 éven belül. Ez azt jelenti, hogy egy ötös, felfelé növekvően javuló favizsgálati skálán 1-es és 2-es állapotúak a fák, az átlagos állapot pedig 3-as. Négyes, ötös, (jó és kiváló) állapotú fa alig van.
Miért ennyire lesújtóan rossz állapotúak a fák?
Soroljam? Kis gyökértér, gyökérzónában vezetett közművek, talajtömörödés a parkolástól, átjárástól, az állandó forráshiányos állapot miatt 30-40 éves elmaradások a fenntartásban. Maga a város és lakói, akik a közterületi fákkal mostohán bánnak, például nem veszik figyelembe, hogy a fák gyökérben végződnek, és az nekik kell ahhoz, hogy életben maradjanak. A Városban a térért elkeseredett harc dúl és ebben a fák, amelyeknek nincsen hangjuk, és nem szavaznak, mindig esélytelenebbül indulnak.
És ilyen körülmények között 10 faápolónak fejenként 4 mérnöknapja megy el arra, hogy a civilek minden igényét kiszolgálja.
Nincs a fenntartónak semmiféle jogszabályi támogatása, hogy komoly szakmai kérdésekben a szakmai szempontok és ne a laikusok érzelmei döntsenek?
Nem tartom bajnak, hogy a közösség egyre jobban odafigyel a környezetére, és tudni akarja mi miért történik.
Igen, a tudni vágyást megértem, az nem baj, csak ne bojkottálja az ő érdekében is folyó szakmai munkát. Erre nincs eszközünk?
De van. A végén az volt az eszköz, hogy a rendőrség biztosítása mellett tudtuk a szükséges beavatkozásokat elvégezni. De a rendőrség segítségéig ki kell meríteni a többi eszközt is, ezt pedig tájékoztatásnak, beszélgetésnek, párbeszédnek hívják.
Értem, de hogy a te szavaidat idézzem, ez már a falon túl van. A falon innen nincsenek eszközök?
Mi azt szeretnénk, ha az öntudatos állampolgárok öntudatosan lépnének fel a fáik védelmében. Első lépésként értsék meg, hogy kétféle fakivágás van, attól függően, hogy mi lesz a kivágott fa helyén: beton vagy egy másik fa. Az első, amikor a fa helyén „beton” lesz – épület, út, parkoló, közmű vagy bármi épített –, akkor keressék az alternatívákat, vagy tiltakozzanak. Beszéljenek a fejlesztésről, hogy mit lehet másként csinálni, hogy a fa túlélje. Ez egy valid és elfogadható állampolgári hozzáállás. A második, amikor az üzemeltető azért vágja ki a veszélyes fát, hogy a helyére ültessen egy másik fát. Ebben viszont nincs helye a részvételiségnek, mert ez üzemeltetői kérdés. Ezt próbáltuk a civileknek elmagyarázni az egész folyamat során. És a legtöbb olyan ember, aki eljött a fórumokra, megértette. Voltak persze, akiket ezekkel az érvekkel sem tudtunk meggyőzni.
Csemez tanár úr mondta mindig, hogy mi félig tájépítészek vagyunk, félig népművelők. Akkor ez azt jelenti, hogy elég 90 százaléknak bemutatni az érveket, és a maradéknak a falon túl rendőri biztosítással kell végignézni, hogy mégis a szakmának van igaza?
Nem mondanám, hogy mindig a szakmának van igaza! Időként kiderül, hogy még sincs igaza. De itt azért elég egyértelmű volt, amikor két külön szakértői vizsgálat ugyanarra az eredményre jutott. És amikor ezt a szakértői véleményt közérthetően elmagyaráztuk, a közösség döntő többsége elfogadta azt. Azért is jó és fontos, hogy erről itt most beszélünk, mert a „faérzékenység” a Főváros területén belül is változó, és úgy alakult, hogy az egész fővárosban Óbudán a legérzékenyebbek az emberek mindenre, ami fákkal kapcsolatos. Nagyon sok kerületben bőven elég, ha kirakjuk a fákra, hogy milyen állapotban vannak, és mi fog történni, a lakosság megérti, elfogadja. A lakossági panaszok 90 százalékát leveszi a vállunkról a tájékoztatás. Itt valamiért nem.
Miért a vadgesztenye alapfajt telepítettétek vissza? Miért nem választottatok a lakossági tiltakozás ellenére egy klímaadaptív, de legalábbis jóval kevesebb növényvédelmet igénylő fafajt? Évente 5 kilométert jön északra a mediterráneum, egy klímaválság kellős közepén vagyunk… Értem, hogy ez egy érzelmileg terhelt helyzet, de olyan egyszeri és egyedülállóan jó lehetőség lett volna valamilyen klímafát választani!
Akkor mutass egy olyan fajt a városban, amit nem fog sújtani a klímaváltozás! A Főkert dendrológusai nem tudnak olyan fafajt mondani, amelyről egyértelműen és megnyugtatóan tudjuk állítani, hogy a következő évtizedekben nem lesz vele probléma. Nincs ilyen faj! Azért is bólintottunk rá a vadgesztenye alapfajra, mert amíg kicsik – ugye injektálni a fiatal fákat nem lehet –, a növényvédelmük egyszerűen megoldható vegyszermentes hagyományos módszerrel: paraffinos lemosó permetezéssel. A paraffin, ahogy a nevében is van, parum affinis, teljesen veszélytelen, az oldat sem tartalmaz semmiféle vegyszert, ami élő szervezetre ártalmas lenne. A legtöbb aknázómoly a kéregben tapad meg, és a paraffinnal, amiből ugye a gyertya is készül, légmentesen le tudjuk zárni a kérget úgy, hogy egyszerűen nem tudnak kifejlődni. Ennyire egyszerűen meg tudjuk oldani a növényvédelmet. Egyébként felmerült mint pótlás a hússzínű vadgesztenye is, de időnként annak is kell növényvédelem, és lényegesen lassabban nő. Noha az aknázómoly kevésbé támadja, ha nem lesz az alapfaj, és tömegesen a hússzínű változatot ültetjük, akkor majd ráfanyalodik arra is. Vagy jön egy másik kártevő. Bármi megtörténhet, olyan nagy változásban van a klímánk. Egyszerűen nem tudunk rámutatni biztos ujjal egyetlen fajra sem, hogy ennek X év múlva biztosan nem lesz kártevője.
Tehát akkor egy városi léptékű klímafa-kísérletnek ez nem lehetett volna egy kis mintaterülete?
Városi léptékű klímafa-kísérlet? Milliárdok, sőt, ezermilliárdok kellenének, kutatóintézetek kellenének, faiskolák kellenének. Soroljam még? Itt ráadásul úgy is korlátozva vagyunk, hogy ez egy kiemelt, kultúrtörténeti jelentőségű fasor, ahol szempontnak kell lennie annak is, mi az eredeti fafaj. Máshol nem kezeljük ezt ilyen mereven, de a kiemelt fasoroknál igen. Visszatérve a kísérletekre: épp befagyasztották azokat az EU-s forrásokat, amelyekből állami kutatóintézetek tudnának például klímafa-kísérletekre pályázni, ilyen programokat indítani. Szabó Krisztina és doktoranduszai Don Quijote módjára próbálnak gyakorlatilag nulla forintból klímafa-kutatásokat végezni. Azonban ahhoz, hogy ezek az eredményeket átültessék a gyakorlatba és faiskolai termesztésben hasznosíthatóvá váljanak, milliárdos forrásokra lenne szükség – amelyek sajnos hiányoznak.
A Főkert is végez számos kísérletet, de a jelenlegi forráshiányban rendkívül szűkös a kutatásra rendelkezésre álló tér. Ahhoz, hogy a Főkert megbízhatóan működhessen, legalább kétszer akkora büdzsére lenne szükség, mint amennyivel most gazdálkodhat. Ez nemcsak a kutatásokra, hanem az alapvető fenntartási feladatokra is igaz.
Egy kicsit legyünk pozitívabbak, inkább mesélj arról, mi az új főkertes kutatási irány!
Próbálunk az új ültetéseknél mindent bevetni, hogy a lehető legnagyobb gyökérteret tudjuk biztosítani, és a lehető legjobb közeget, így növelve az elültetett fák túlélési esélyét. A lehető legkisebb, de 12/14-es körméretnél nem nagyobb fákét, mert főkertes kísérletek igazolják, hogy azoknak még a 95 százalékuk megered, tartósan ők tudnak túlélni és nagyobb sokk nélkül növekedni az új termőhelyen. Számos kutatás kimutatta, hogy az eredési biztonság a fa körméretének növekedésével exponenciálisan csökken. Ráadásul sok nagy fa nálunk szerencsésebb, párásabb klímájú külföldi faiskolából származik, majd beültetve olyan sokkot kap az első nyáron, hogy belehal. Én például ezért nehezményezem, hogy sok kerület közterületi fapótlásra nagyméretű fákat ír elő, amelyeknek rosszabbak az eredési esélyei.
Ez nálunk nincs így, Óbuda csak 18/20-as sorfát ír elő.
De még az is nagy! Sokkal jobban kellene forszírozni a kisebb, akár 12/14 körméretet és a jóval nagyobb, jobban előkészített ültetőgödröt. A szabályozásnak azon kellene dolgoznia, hogy mekkora az a legkisebb fa, amit még meg tudunk menteni az utca klimatikus körülményeitől és már meg tudjuk menteni az utca népétől, és azt telepíttetni. Kezdetben nem lenne olyan látványos, de hosszútávon mindenképp hatékonyabb lenne. Muszáj lenne szembemenni a politikusi és városlakói óhajjal, hogy a ma elültetett fa azonnal legyen ötvenéves és legyen hatalmas lombkoronája. Az idő, ugye. Már sokadszor botlunk bele a beszélgetésben! Tehát az lenne a legfontosabb, hogy ültessünk kisebb fát, de jobb körülmények közé, mint az elődjét. A gödörre költsünk, mert az határozza majd meg a növekvő fa állapotát és életkilátásait.
Hatalmas technológia fejlődésnek lehetünk a szemtanúi a kertépítési módszerekben. Mit gondolsz, ez a technológia lesz a megoldás akár a fapótlásokban, akár a vízmegtartásban?
Fontos lenne, hogy ne a sűrű városszövetre kidolgozott technológiákat akarjuk a III. kerületre használni! Persze, a Fő téren, vagy sűrűn beépített kerületrészeken lehet helye a Stockholm módszerrel ültetett fáknak, a gyökércellás ültetésnek, de sokkal fontosabb lenne az egyszerűbb innovációkat, a természetalapú megoldásokat követni. Az előbb már beszéltünk a kis fa-nagy ültetőgödör elvről, akkor most beszéljünk egy kicsit az ültetőközegre vonatkozó technológiai újításokról! A Főkert épp most dolgozik egy új módszeren, amivel a közeg vízmegtartása és levegőssége is növelhető. Különböző, a talajhoz és a komposzthoz kevert adalékanyagokkal kísérleteznek és azzal, hogy a tányért a komposzt rostálás utáni maradékával töltik meg. Hamarosan lesznek majd tájékoztató anyagok, de már a keverőtelepek is fel vannak rá készülve, ha perlitet vagy zeolitot akarunk a komposztunkhoz keverve kérni.
Az új módszerek körül mi a véleményed a Miyawaki erdőkről? Hol látod az alkalmazhatóságát?
A Miyawaki erdőket bizonyos helyszíneken kifejezetten támogatom, nagyon jó szén-dioxid- megkötők, és hatalmas biomassza keletkezik az állományban a gyors növekedés miatt. Egy velük a probléma: még senki nem látott 30 éves minierdőt és a jogszabályaink sincsenek erre felkészítve. Mi lesz, ha valamelyiket ritkítani kell, neadjisten kivágni? Egy ilyen mini élettéren kiszorítósdit játszik a természet, egy ponton szelektálni kell majd a verseny győztesét. De akkor hogyan számoljuk majd ott a pótlást? Éppen ezért nagyon meggondolnám, hogy közterületen hova kerüljenek ezek. Sokkal inkább el tudom képzelni egy külterjes területen, egy parkban, egy telephelyen, vagy egy iskolában, ez utóbbiban jelentős edukációs szerepe is lehetne. A keskeny út menti zöldfelületeken például nincs meg ehhez a tér, és sok esetben a kisebb parkokban sincs.
Óbudán valószínűleg a mélyfekvésű területek elöntése, a levezetetlen tócsák miatt a vízáteresztő burkolatú parkolók és az esőkertek kombinációja az elvárt megoldás, de annyira kedvelik, hogy több közösségi költségvetési helyszínre szeretnének a lakók esőkertet.
Igen, de ne általánosítsunk! Egyrészt Óbuda az egyik legnagyobb zöldfelületi aránnyal rendelkező kerület, itt van hely ilyen zöld megoldásokra. Másrészt a kerületet nagy területen érinti a hegyről lefolyó víz és a sík terület találkozásának anomáliái, tehát érzékenyített a lakosság, azért van fogadókészség is a zöld megoldásokra. A 20. kerületi kollégákkal volt egy egyeztetés, készítettek egy nagy esőkertet, de a lakosság értetlenül nézte, mi az a gaztenger a gödörben. Használjátok ki, hogy nálatok van rá fogadókészség és találjatok minél több helyszínt az építésre, mert a víznek a talajban van a legjobb helye!
Végül menjünk át kérlek az Óbudai-szigetre és nézzük meg az ottani megvalósult fejlesztést, hogy jó érzésekkel zárhassuk le a beszélgetést! Sikertörténet, hogy a csúszdás játszóteret ilyen gyorsan meg lehetett újítani, ráadásul ilyen minőségben. Melyek voltak a tervezési határok és elképzelések?
Koncepcióterv a teljes játszótéri területre készült, beleértve a játszóteret és a street workout területét. Egyrészt az volt a felvetés, hogy szűnjön meg a csúszdás játszótér balesetveszélyes állapota, másrészt, hogy legyen az egész terület inkluzív módon kialakítva, vonja be a korlátozott gyerekeket az átlag gyerekek játszóterébe.
Az volt a cél, hogy kerüljenek bele olyan elemek, amelyeket inkluzívan lehet használni, vagy az egész területet akartátok befogadó térré alakítani?
A csúszdás rész nem tud inkluzív lenni, ez érthető, de a tér többi részét teljes egészében úgy akartuk kialakítani, hogy a mozgásukban korlátozott vagy mentális betegséggel élő gyerekek a többi gyerekkel együtt, egy térben tudjanak játszani. Ki akartuk használni, hogy a gyerekek még fogékonyabbak a korlátokkal élő társaik elfogadására. Mivel a Fővárosnak kevés játszótere van (játszótereket főként a kerületek üzemeltetnek, a nagyparkok kivételével majdnem minden kisebb park és lakótelepi zöldfelület kerületi tulajdon), ráadásul itthon is kevés az inkluzív játszótér, azt gondoltuk, hogy ez a sűrűn látogatott helyszín lehetne a minta, az első fecske, és a gyereksziget miatt ideális egy inkluzív játszótér számára. Elkészült a koncepcióterv, és hamar kiderült, hogy 600 milliós költséggel jár, amire nem volt keretünk. Az igazat megvallva, még a 200 milliós csúszdaparki felújítás is mellbevágó volt a döntéshozóknak, de végül ezt elfogadták. Ez az első ütemre volt elég, de mivel kialakult egy erős árverseny, sikerült a kereten belül maradnunk és a 2. ütemben az indiánsátrakat (tipiket) idéző mászóelemeket is fel tudjuk újítani. Ezek sem biztonságosak, ezért vannak lekerítve, ezekre most zajlik a közbeszerzési folyamat. Várhatóan szeptemberre ez az ütem is megvalósul.
Nagyon szerettünk volna a játszótereket kiszolgáló nyilvános WC-t, de sajnos áll a tervezés, mert a szakhatóságok a 2 méter magas dombra szeretnék tetetni az akadálymentes mosdót árvízvédelmi okokból. Olyan WC-t terveztünk, amit le lehet zárni, de ez sem felel meg, a 2 méter magas domb pedig az akadálymentesítésnek nem felel meg… Pedig az Óbudai-sziget valamilyen szintig árvízvédett, mert van egy körgátrendszer, ami védi, ezért a mostani árvíz – persze az nem volt mértékadó – sem tört be. Mi ezt túlbiztosításnak látjuk, de nagyon reméljük, hogy lesz rá megoldás. Ez lenne a 3. ütem és végül az inkluzív játszótér, ami egyelőre a jövő zenéje.
A játszótér mellett van egy biodiverz tanösvény, ez hogyan kapcsolódik a tematikába?
Ezt a tanösvényt a Főkert még korábban építette ki. Akkor nagyon előremutató dolog volt, de mára túlhaladtuk egy kicsit, már nem mondanánk rá, hogy biodiverz, csak azt, hogy egy igen fajgazdag, szárazságtűrő évelőágy, amely nemesített kertészeti fajokkal van teleültetve. Ezzel nem lebecsülni akarom, mert ami növény itt található, azok az évelőtelepítési programunk kezdetének fajai, ha úgy tetszik a magyar New Perennial Movement őse. Edukáló hatása van, az emberek itt megtapasztalhatják, hogy egy évelőágy is lehet szép, tippeket ad egy kerthez. Azonban ma már a mi ökologikusaink sikítva menekülnének, ha ezt biodiverznek mondanánk.
Tervezitek a mai kor ökológiai tudása alapján átalakítani ezeket az évelőágyakat?
Erre jelenleg sem forrásunk, sem kapacitásunk nincs. Most az összes energiánkat a talajkutas öntözés megszervezése köti le, ami prioritás az Óbudai-szigeten.
Mit fogtok a talajkútból öntözni? Csak a gyepeket?
Nem, a teljes zöldfelületet. Itt nem kell priorizálni, mint más parkokban, mert ha lefúrunk 5-10 métert, akkor ott a kavicsterasz, van víz bőven. Ez azért lesz majd fontos, mert a Sziget fesztivál idején a teljes gyepet legyalulják. Ha viszont a gyep intenzívebb öntözést kapna, akkor egy része túlélhetné. Ez nem esztétikai, hanem üzemeltetési kérdés. Valójában itt, az Óbudai-szigeten és a Flórián téren a kutakkal üzemeltetési gyakorlatot szeretnénk szerezni, hogy vajon érdemes-e a talajkutas öntözésre más területeken is átállni. Borítékolom, hogy ez nem minden terület esetén lenne kifizetődő, mert a kútnak külön szivattyúház kell, üzemeltetés, karbantartás. De ahol megoldható, ott már jó tapasztalatokkal fogunk rendelkezni. Ezért fontos ez a pilot, mert itt van mód kipróbálni a technológiát, a szűrést, megtapasztalni a fenntartás során, mire kell a tervezésnél figyelni. A legtöbb tapasztalata az V. és XIII. kerületnek van talajkutas és a hibrid öntözésről, a XIII. kerületben több lakótelepi nagyprojektben talajkutakat alakítottak ki, van tehát kerületi üzemelési tapasztalat, amiből meríthetünk mi is. Az elmondásuk szerint mindent egybevetve is gazdaságosabb, mint vezetékes vízzel öntözni.
Nem tartotok attól, hogy ha kivesztek a talajvízből, akkor nagyon lesüllyed a szintje másutt? Vagy megvan az utánpótlás a Duna közelsége miatt?
Nem tudjuk, lehet, hogy egy kúttal annyira megcsapoljuk a talajvízgörbét, hogy a fák gyökereinek már nem lesz elérhető. De lehet, hogy gyorsan utánpótlódik. Mérések nélkül nem ismerjük a folyamatokat, ehhez kellenek a Flórián téri kút adatai. De valójában az Óbudai-szigeten ettől nem kell tartani: alattunk folyik a Duna. Ez elég kiegyenlített és stabil talajvíztestet jelent.
Mi lehet a következő terület?
Ha ez itt sikerül, akkor egyértelműen a Margit-sziget. Rekreációs és ökológiai megfontolásból is.
Az öntözőfejlesztésen kívül miben gondolkodtok még?
A Sziget-fesztivál szervezőivel közösen fontolgatunk egy pályázatot egy LIFE projektre, aminek a témája a körforgásos gazdaság. Ebben szakmai partnerek vagyunk, a mi részünkről a fókusz ebben is a talajkutas öntözésen lesz. Próbálunk rá a pályázatból is forrást szerezni, hogy felgyorsíthassuk vele az építést, a forráshiány ellenére.
Előfordulhat, hogy a pályázattal az Óbudai-sziget „beelőzi” a Flórián teret és itt előbb lesz öntözés?
Még az is lehet, de az a forgatókönyv is nagyon hasznos, mert akkor ez lesz az állatorvosi ló, és a Flórián téren már lesz üzemeltetési tapasztalatunk. Mindenhogy jó lesz, csak legyen!
Bejártuk a kerületi projekteket, és felvázoltál egy-egy jövőképet. Mit gondolsz a szakma jövőjéről? Bizakodó vagy? Amikor én végeztem, mi másodhegedűsök voltunk az építészek, várostervezők mögött. Nem érzed úgy, hogy most pedig a faápolók és az ökológusok „fogságában” vagyunk?
Én nem érzem fogságnak! Sőt, ha lehet így fogalmazni, azt szeretném, hogy ebbe az irányba fejlődjön a szakmánk. Az biztos, hogy ebből a szerintem túltolt design-centrikusságból az ökológia irányában van a helyes út. Ebbe az irányba kellene valamiféle új egyensúlyt kialakítani. Egyébiránt valóban nagyon optimista vagyok a szakmánkkal kapcsolatban, mert úgy látom, hogy a korábbi hierarchia kezd eltolódni zöldfelület-centrikusabb irányba. Maga az építész szakma is nagyon fogékony erre az irányra, komoly érdeklődést tanúsít a szakmánk iránt, és egyre inkább partner. És ezt nem lehet eléggé megköszönni, különösen a mi korosztályunknak, akik még a korábbi hierarchiában szocializálódtunk. Sajnos a hierarchia csúcsán álló technokrata tervezői társadalom (útépítők, közműtervezők, mélyépítők) még nem érzékeli sem a zöldfelületek új helyét a városban, sem az ökologikusabbá váló módszereket, ezért sokkal több ilyen projektben kellene aktívan jelen lennünk. Tehát azt, amit elértünk az építészekkel való együttműködésben, most a civil engineering területén is meg kellene lépnünk. Ráadásul az agrárterületeken is van kitöltetlen mozgástere a szakmának. Ebből is látszik, miért nem gondolom, hogy a design lenne a jó irány. Ez annyira 19. és 20. századi! A 21. században nem ezek a problémák, ezekre nem lehet úgy reflektálni, hogy trendi anyagokból és formákból hozunk létre valami új művészettörténeti irányzatot. Ez egyre inkább mellékkérdéssé válik. A szépség fontos, de a hasznosság ennél is fontosabb, főleg, ha túlélésünk a tét.
Ha van a tájépítészetnek jövője, akkor abban az ökológiai résznek sokkal erősebbnek kell lennie, mint eddig valaha! Neked komoly szereped van abban, hogy láthatóvá teszed a szakmánkat. A tervezői, kivitelezői és a lebonyolítói munkát is megismerteted egyrészt a közösséggel, másrészt ezeknek a részletezésével sokat árnyalsz a különböző szerepekben lévő tájépítészek szakmán belüli megítélésén. Sokan vagyunk hálásak ezért az úttörésért, de te miért csinálod? Mi motivál, hogy újra és újra magyarázz, érvelj, vitázz?
Muszáj ennyit jártatnom a számat, mert ez sehol sincs leírva. Minden kommunikáció kőék egyszerűségűre van lebutítva, át van itatva populizmussal. És a populista megközelítés szerint a tervezés az semmi, a lebonyolítás főleg semmi, lassan már a kivitelezés is semmi lesz. A szalagátvágás, az a valami! Ha én megálmodtam, akkor legkésőbb holnap, de inkább már tegnap, ideális esetben tegnapelőttre legyen készen. Valakit ma megválasztanak, és holnap a lába nyomán fák fognak nőni. Ez így nem reális, erről fontos beszélni. Ha pedig más nem beszél róla, kénytelen leszek én beszélni.
A dunakeszi főkertész, Tóth Eszter a másik, aki látható a szakmánkból, de az ő posztjai a saját városát dolgozzák fel, az más lépték. A te elérésed jóval nagyobb. Hogy látod, szükség volna még jótollú, magabiztosan kommunikáló tájépítész influenszerekre, vagy ne lopják el tőled a show-t?
Dehogyisnem! Csinálják, lopják, vigyék! Rengeteg új platform van, ahol ezt lehetne csinálni, ráadásul óriási rá a fogadókészség. Sohasem gondoltam volna, hogy valakinek van annyi ideje, hogy podcastokat hallgasson, 1-1,5 órányi beszélgetéseket, vagy ugyanilyen terjedelmű tematikus videókat készítsen, de láthatóan van rá igény. Sokkal több olyan szakmabelire lenne szükség, aki hallatja a hangját. Nagyon sokszor úgy érzem, hogy egy modern Don Quijote szerepét játszom, és a megnyerhetetlen szélmalomharcban mondom a magamét, saját magamat is unom már néha, és alig tapasztalom, hogy csatlakozna hozzám bárki is. Ha többen mondjuk, mélyebb lesz a hangunk.
Azt tapasztalom, hogy próbálkozunk többen is, persze sokkal kisebben, mint te, de a családunkon és a barátainkon túl nem jut el senkihez, amit mondunk. A szakmabeliek nem szólnak hozzá, nem osztják tovább, sőt, még csak nem is lájkolják ezeket a közösségi oldalakon megosztott gondolatokat. Elindul egy poszt és elhal. Mi lehet ennek az oka? Szakmai féltékenység? Vagy félelem a kritikától, gúnytól? Te hogy látod?
Először is, nem kell azt gondolni, hogy engem nem talál meg a kritika. Még a szakmából is ér támadás egy-egy poszt után, de erről kifejezetten nem szoktam beszélni, mert úgy gondolom, hogy a szakma tartson össze, és beszélje meg a konfliktusait zárt körben. Éppen ezért nem szoktam senkit éles kritikával illetni – pedig sokan megérdemelnék –, mert ezt nem a nyilvánosság előtt kell lejátszani. Persze nem vagyok tévedhetetlen orákulum, helye van a szakmai vitáknak a maguk helyén. És persze tudom, hogy a szakmánkon belül sem rózsás a helyzet, de azt tapasztalom, hogy a sárga irigység mardossa az építész kollégákat attól, mennyire összetartó a mi szakmánk. Csodálják, hogy ennyi mindent elértünk az elmúlt 10 évben, pusztán az összetartásunkkal. Egyre erősebben képviseljük a zöld érdekeket a jogszabályokban, lett egy Ybl-díjjal azonos minőségű Mőcsényi-díjunk, Év Tájépítésze-díjunk, megmaradt az Ormos Imre-díj presztízse is, erősödött a médiajelenlétünk, pozícióink a települési, miniszteriális, hatósági, kamarai vonalon. A kommunikációs előnyöm annyi, hogy nem most kezdtem, a közösségi oldalam előtt volt egy tizenéves építészfórumos szerzői, szerkesztői tapasztalatom, közíróként számos egyéb platformon megjelentem, hívtak írni, beszélni több fórumra, s ennek során megtanultam írni, megismertem a média természetét, képes vagyok a helyiértéken kezelni a kommenteket, eligazodom az új típusú médiafelületeken. Mindez hozott egy olyan alapismertséget, amire lehetett támaszkodni, amikor kineveztek. Nyilván kevés embernek adatik meg, hogy Budapest főtájépítésze legyen, az még kevesebbnek, hogy először lehet az. Ez önmagában generált egy médiafigyelmet, amit arra használtam, hogy ne magamat fényeztem, hanem a szakmát.
Mit tanácsolsz azoknak, akik nem főtájépítészek, nem bardóczisándorok? Ők hogyan lépjenek a nyomdokaidba?
Most is alakulnak új típusú, független médiaműhelyek, amelyek vadásszák a tartalmat, főként az egyedi tartalmat. Új felületek jelennek meg. A most felnőttkorukba lépő Z és alfa generáció tagjai már szánalmas boomernek tekintik azt, aki a facebookra ír. Engem is. A Youtube még mindig menő, a Tiktokon és a Discordon zajlik az ifjúsági élet, azon kívül csak a siralomvölgy található. Fiatal tájépítészek tudnának azzal ismertséget szerezni, hogy ilyen platformokon, ilyen formátumokban elmondják a szempontjaikat, népszerűsítik a szakterületüket a saját generációjuk számára. Tudni kell egymás után értelmes mondatokat rakni és kell hozzá egy médiaképes kiállás, de ezek nem megugorhatatlan, hanem többnyire tanulható dolgok. Csinálni kell, és annak lesz eredménye. A tartalmat megosztó influenszer és a szakma számára is, de ha nem csinálja senki, senki sem fog belőle profitálni.
Akkor egyedül maradsz Don Quijote.
Hát, az nagyon nem szeretnék lenni!
