Keresés
rovatok
tudomány | 2019 ősz
Fotó: Béres archívum
Vig György
MAGYAR CSEPP AZ ŰRBEN
BESZÉLGETÉS DR. BÉRES JÓZSEFFEL
Nem mindenki tudja, hogy az idén 30. jubileumát köszöntő Béres Gyógyszergyár központja Óbudán, a Mikoviny utcában, a Folyondár utcai sportpálya fölött működik, ahol egy kis emlékmúzeum is található id. dr. Béres József, a cseppek legendás kutatója tiszteletére. Itt találkoztunk dr. Béres Józseffel, a feltaláló fiával, aki 2019-ben megkapta az Óbuda Díszpolgára címet.

Ebben a kis múzeumban édesapám életéhez köthető tárgyakat, különféle érdekes dokumentumokat mutatunk be – vezet körbe id. dr. Béres József életének tárgyi emlékei között ifjabb dr. Béres József. – Ezek a szerszámok itt például édesapám ifjúságát idézik, és egyben jelzik a tehetségét, szorgalmát és a munkához való alázatát is. Ez a szemzőkés, illetve ez az ágvágó fűrész s mellette az oklevél erről tanúskodnak.

Édesapám kertésznek készült, Kecskeméten, az ország egyik legkiemelkedőbb kertészeti iskolájában tanult. Kiváló diák volt, nem véletlen, hogy ő nyerte el az iskola legjobbjának járó elismerést, gróf Teleki Pál díját.

Ezek az itt látható szerszámok ehhez a díjhoz tartoztak, és hogy milyen sokat jelentett számára ez az elismerés, jól mutatja, hogy élete végéig megőrizte őket. Itt van még az egyetemi indexe, a doktori értekezése, néhány a publikációi közül, ezek pedig róla szóló cikkek… Az első híradás 1966-ból való, és van itt néhány, a kor szellemét is jól kifejező írás az 1980-as évekből. Nehéz idők voltak ezek a számára! Mellette nem lehetett írni, ellene annál inkább. Ez a kép 1989-ből való, hatalmas sort látunk egy belvárosi Herbária üzlet előtt. Látható, milyen nagyon várták az emberek, hogy végre szabadon hozzáférhető legyen édesapám készítménye. Ezek itt, ebben a vitrinben kisvárdai emlékek. Édesapámék Kisvárdán éltek, ott dolgozott a helyi növénynemesítő kutatóintézetben, ott volt a laboratóriuma. A múzeumban őrizzük azt az emblematikus mikroszkópot is, mely nemcsak a feleségem, Béres Klára által atyámról írt könyvben szerepel, de még az a játékfilmsorozat is megidézi, amelyet idén a Duna Televízióban és az M5 csatornán bemutattak. Gyöngyössy Bence filmjének címe: Cseppben az élet. Úgy igaz, ahogy a könyvben meg van írva, és ahogy a filmben is láttuk: valóban a hulladékok között találta az alkatrészeket, maga rakta össze, és ez a mikroszkóp nagy segítője lett a későbbi kutatásaiban.

Id. Béres József első mikroszkópja, amit hulladékok között talált. Fotó: Oláh Gergely Máté

Egy 1970-es évek közepén megjelent újságcikk címén akad meg a szemem: Zseni vagy sarlatán?­ ­Ez meddig volt kérdés?

Az elismerésig nagyon sok nehéz évet kellett átélni. Igazán a rendszerváltás adta meg a lehetőséget, hogy sorsát saját kézbe véve bebizonyíthassa igazát. Nagyon boldogok vagyunk, hogy még életében megtörtént a rehabilitációja. Az első nagy áttörés 2000-ben történt, amikor a Béres Cseppet „kuruzsló” szerből hivatalosan is gyógyszerré minősítették. A második a „kuruzsló” rehabilitálása volt, amikor 2002-ben megkapta a legmagasabb tudományos elismerést, a Széchenyi-díjat. Édesapám szobra 2008-ban bekerült a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba, ott látható gyógyító nagyjaink sorában.

Azt szoktam mondani, ezzel a gyógyító ember rehabilitációja is megtörtént. Az 1970-es, 1980-as években még sarlatánnak bélyegezték, ma zseniként tartja számon az utókor.

– Ez a kisvárdai házunk – folytatódik a tárlatvezetés. – Atyám építette saját kezével, 1956-ban költöztünk be, haláláig, 2006-ig itt élt, pontosan 50 évet. Az én gyermek- és ifjúkorom is ide kötődik. Ahogy már szó volt róla, atyám kutatómunkássága is Kisvárdához köthető. Itt kezdett talajtani vizsgálatokkal mélyebben foglalkozni. 1959 és 1961 között részt vett Magyarország talajgenetikai térképének elkészítésében. Ezek közül többet ma is őrzünk, házon belül már kiállítást is rendeztünk belőlük. Az akkori megfigyelések, talajtani mérések vezették el őt végül a nyomelemek élettani szükségességének felismeréséhez. Fő kutatási területe a burgonya, illetve a dohány vírusos megbetegedéseinek tanulmányozása volt. Lépésről lépésre haladt, több éves konzekvens megfigyelésekkel, az eredményeket elemezve, összegezve jutott el arra a megállapításra, hogy a hiányzó tápelemek szakszerű pótlásával biztosítható a növények megfelelő rezisztenciája, azaz a betegségekkel szembeni ellenálló képessége. Meggyőződésévé vált, hogy amennyiben a növények számára szükséges nyomelemek kellő mennyiségben megtalálhatóak a termőtalajban, akkor a kifejlődő növény ellenálló lesz a betegségekkel szemben, hiány esetében azonban betegségek lépnek fel. Eltöprengett azon, hogy a növényevő állatok szervezetében, ha kizsigerelt talajban termett takarmányt kapnak eledelül, törvényszerűen ugyanúgy megjelennek a hiányok. Ha az egész táplálékláncot végigvesszük, a talaj-növény-állat láncolaton keresztül eljutunk az emberig. A talajban jelentkező hiány végső soron az ember szervezetében is meg fog jelenni. Így jutott el az emberi betegségek és a gyógyítás lehetőségének területére.

Idősebb és ifjabb Dr. Béres József és Béres Klára Fotó: Béres archívum

Ennyi évtized távlatából hogyan lehetne értékelni ennek a felfedezésnek a súlyát, jelentőségét?

A tudomány 1972 előtt is sok mindent tudott már a nyomelemekről és ásványi anyagokról, például a vas, vagy akár a cink élettani szerepe jórészt már akkor is ismert volt. Édesapám különleges tehetséggel megáldott ember volt, aki a különböző szakterületeken begyűjtött ismereteit csodálatos módon tudta egyben, összefüggéseiben látni. Újszerű nézeteit nagyban segítette, hogy mire a növények tanulmányozásával kezdett el foglalkozni, már rendkívül átfogó talajtani ismeretekkel rendelkezett. Fizikai és kémiai értelemben korábban ismerte a talajt, mint a növényi betegségeket. Növényvizsgálataiban azt kereste, hogy összességében mi az, ami a növények egészségéhez szükséges. Ebben a témában számos publikációja is megjelent, melyek lényege az volt, hogy a létfontosságú mikroelemek, nyomelemek pótlásával hogyan lehet támogatni a növényi rezisztenciát, azaz a növények betegségekkel szembeni ellenálló képességét. Alapvető felismerése volt, hogy a kórokozókkal szembeni ellenálló képesség állapota döntően meghatározza, hogy mi történik az élő szervezettel.

Nemcsak a vírusok, gombák vagy a baktériumok jelenléte tehető felelőssé egy betegség kialakulásáért, hanem az is, hogy a gazdaszervezet mennyire van felkészülve ezek elhárítására.

Például egy influenzajárvány esetén sem lesz mindenki beteg. Édesapám abban volt úttörő és egyúttal zseniális, hogy ezt a felismerést nem csak tünetileg kezelte, hanem diagnózist is felállított, és megkereste a terápiás lehetőségeket is. Bizonyította azt, hogy ha a talajon keresztül, vagy éppen lombtrágyázással a szükséges mennyiségben biztosítjuk a növények számára a létfontosságú mikroelemeket, akkor valóban növekszik a rezisztenciájuk, és a betegségek elkerülhetőek. A sikeresség alapját mindenkor a helyes elmélet jelenti, de az eredményességhez ez még messze nem elég. Azt megtalálni, hogy mit, mennyit és hogyan alkalmazzunk, ahhoz valóban kellett az ő sokéves kitartó munkája, rendkívüli tehetsége és elhivatottsága.

A növények után jöttek az állatok?

Szabolcsban híre ment, hogy van egy jó szakember, aki sok problémára tud segítséget adni. Jöttek hozzá sokfelől, hogy Béres úr, agronómus úr, az állataim elhullnak, nem termékenyülnek meg, a talpuk beteg, nem gyógyul be, most mit csináljunk, segítsen. Ahogy már beszéltünk róla, tapasztalatai alapján egyre erősebbé vált atyámban az a feltevés, hogy a talajban megmutatkozó hiányok megjelennek a növényekben, és aztán azokban az állatokban, amelyek ezeket fogyasztják. Vagyis valószínűsíthető, hogy az állatoknál fellépő bizonyos megbetegedések hátterében szintén a nyomelemek hiánya állhat. Az akkor rendelkezésére álló információk alapján összeállított szerrel igyekezett a gazdák segítségére lenni, sok esetben sikerrel. Az elmélet működött, az állatok gyógyultak. A gazdák visszajeleztek neki, gyűltek a tapasztalatok. „Step by step”, azaz lépésről lépésre, komponensről komponensre épült fel a szer.

Itt megemlíteném, hogy atyámhoz a Béres Csepp mellett fűződnek más szabadalmaztatott készítmények is, melyek különféle állatoknak – baromfi, galamb, nyúl, sertés, tehén stb. – az egészségvédelmét szolgálják.

Kaphatók a kutyáknak és macskáknak ajánlott Minera cseppek, de az állatoknak kifejlesztett készítmények többsége ma még nincs forgalmazásban. Remélem, hogy egyszer ezek is hasznosításra kerülnek, hiszen napjainkban egyre fontosabbá válik, hogy jó minőségű húsok kerüljenek az asztalunkra. Nekem pedig meggyőződésem, hogy ezek a szerek éppen ebben tudnak segíteni a gazdálkodóknak.

A Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyártóüzeme Fotó: Béres archívum

Az életéről szóló játékfilm szerint az első beteg, akit Béres József meggyógyított, a húga volt, akinél agydaganatot állapítottak meg. Ez valóban így történt?

Igen, a film valós alapra építkezik. Édesapámnak volt egy húga, aki az én keresztanyám, és egészen fiatalon nagyon beteg lett. Agydaganatot diagnosztizáltak nála, és bár megoperálták, a daganatot nem tudták teljes mértékben eltávolítani. Az orvosok a műtét után csupán néhány hónapot, maximum egy évet jósoltak neki. Akkoriban már javában folytak édesapám kísérletei, testvérének megbetegedése pedig gyors továbblépésre kényszerítette őt. Tudta, hogy ártani semmiképpen nem fog a szerével, és nagyon hitt abban, hogy segíteni viszont képes. Ezért elhatározta, hogy ad a húgának belőle. Ha nem is olyan drámai módon, mint ahogy a filmben láttuk, de tény, hogy először magán próbálta ki. Nagy adagban vette be, és azt érezte, hogy még az ő erőnléte is javul. Ezután kezdte el alkalmazni a testvérénél, és sikerült legyőzniük a betegséget. Keresztanyám a műtét után még több mint harmincöt évet élt daganatmentesen.

Atyám nem volt orvos, ezért sok szempontból veszélyes döntésre kényszerült, amikor embereknek adott a készítményéből, de sosem hátrált meg, ha segíteni tudott valakin. Ez a természetéhez tartozott.

A cseppek gyógyító híre gyorsan terjedt, és egyre többen zarándokoltak el a sokszor utolsó reményt nyújtó cseppekért a kisvárdai házához. Ezt a féltékeny főnöke nem nézte jó szemmel, hivatalos munkáját ellehetetlenítette, később feljelentette őt kuruzslás vádjával. Az ügy országos méretűvé dagadt, sértette a szocialista nagypolitikát is, és hamarosan kezdetét vette Béres József nehéz kálváriája. Azt, hogy édesapám mindezt túlélte, a támogatóinak köszönhette, annak, hogy sosem maradt magára. A családunkon és a barátain túl a mellette kiálló értelmiségieknek is. Ezek közé tartozott a költő Ratkó József, az olimpikon Balczó András, a dokumentumfilmes Kósa Ferenc, majd Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Pozsgay Imre, Sántha Ferenc és sorolhatnám. Nagy László mély elkötelezettségét hirdeti a múzeum falán látható, aláírásával hitelesített gyönyörű verse, az Elhúllt bolondok nyomán. Megrendítő vallomás a költőóriástól Béres József ügye mellett.

Nagy László
Elhúllt bolondok nyomán

Dehogy merevít meg delelés
még romlatlan madár a májam
gyöngy még bennem az elrendelés
hogy a bolondok útját járjam
amíg a vérem kereke jár
a szél amíg számat csiszolja
lesz a veszett ügynek bolondja
békákkal tűzdelt kalap alatt
lesz a májusért fölkelt beszéd
ha napozik a bírói szék
s négy lába négy szál százszorszépen
s hollók ha babarózsák szemét
kiszedik szólva hogy jómadár
egy se marad étlen se tétlen
ha tüntetve hogy éljen a rák
harsog a köpenyhad fehéren
fölzokog a vers feketében
kidadogja ki van veszélyben
ha naparanyból annyi karát
vész el a fények vesztőhelyén
ha nyög a remény ha a zászló
a veszejtők lábain kapca
vonszolódik titkon a sárig
s tulipánfák tornyát legázló
rühes apokalipszis-kanca
rablóknak ha szivárványt sárlik
lesz a veszett ügynek bolondja
világra a gondot kibontja
lesz idő ami sose felejt
mert kéz is lesz hogy írjon röhejt
s kínt az országos panaszkönyvbe
száll csuklómra csillagok örve
kiszakad a fohász az árva
hogy egy bolond százat csinálna
a száz pedig milliomot

Kósa Ferenc Az utolsó szó jogán címen forgatott dokumentumfilmet a szocialista pártfunkcionáriusok és az egészségügy hasonló szellemű, hivatalos képviselői által sarlatánnak bélyegzett Béres Józsefről, amit annak rendje és módja szerint azonnal be is tiltottak. Hogyan került kapcsolatba egymással a kutató és a rendező?

Egy alkalommal a Tisza partján ültek, és fontos dolgokról beszélgettek Ratkó József, a költő Nagykállóból, Balczó András és Kósa Ferenc. Jól ismerték egymást, mindhárman Szabolcs megye szülöttei. Akkoriban Feri már javában tervezte, hogy filmet készít Balczó Bandiról – ami aztán el is készült, 1977-ben Küldetés címmel mutatták be. De akkor, azon a találkozón Bandi azt mondta Kósának:

„Él itt Szabolcsban egy ember, rengetegen keresik, sokfélét mondanak róla, gyógyít, és elszánt. Róla készíts először filmet, Feri, az fontosabb nálamnál!”

A szabolcsi gyógyító volt atyám, és ebből a beszélgetésből született meg Az utolsó szó jogán című dokumentumfilm. 1976-ban indult a forgatása, itthonról és az egykori Jugoszláviából mutatott be emberi sorsokat. Tény, hogy az első szűkkörű bemutatót követően azonnal betiltották már a nyers változatot, dobozba került, és csak tíz év múltán, 1986-ban kapott engedélyt a rendező arra, hogy befejezhesse. Nem véletlen a filmplakáton olvasható ajánlás (1986-ban a Tavaszi Filmszemlén volt a bemutatója, kirobbanó sikert aratott): „Dr. Béres Józsefnek: Ami tőlem telt, megtettem, élve maradtunk. Vannak még csodák. Kósa Feri”.

 

Látok itt orosz nyelven írt dokumentumokat és űrhajósokat.

Ezek itt mind hivatalos köszönőlevelek, melyek a csernobili katasztrófa áldozatainak nyújtott segítségünkért érkeztek. A részvénytársaság alapítása után nem sokkal kapcsolatba kerültünk ukrán onkológiai, katonai kórházakkal, a csernobili katasztrófa érintettjeivel foglalkozó orvosokkal. Felmerült, hogy rajtuk is segíthetne a Béres Csepp immunerősítő hatása. Így jutott el a szerünk sok súlyos beteghez. Az alkalmazás során sok kedvező hatását figyelték meg a kezelőorvosok, melyekről számos tudományos cikket publikáltak. Segítségünkért nagyon hálásak voltak, nekünk pedig máig örömet jelent, hogyha picivel is, de támogathattuk ezeket a szerencsétlen áldozatokat.

Az űrhajósok egy másik vonal. Büszkén szoktuk emlegetni, hogy a Béres Csepp még az űrbe is kikerült.

Ezen a fotón édesapám mellett a Szovjetunió egyik hőse – talán az utolsó –, Anatolij Pavlovics Arcebarszkij látható. Űrhajósként fél évet töltött a MIR űrállomáson, és a Földre való visszatérését követően mindenféle betegségtünetek jelentek meg nála, nem múló bőrkiütések meg egyebek. Szétesett az immunrendszere. Valamilyen módon eljutott hozzá a Béres Csepp, szedni kezdte, és hamarosan meggyógyult. Nagy híve lett a készítménynek, megalapította a Béres József és Barátai Társaságot Moszkvában, és édesapám 80. születésnapjára személyesen hozta el neki a Gagarin-érmet Csillagvárosból. Ez pedig a Magyar Közlöny 2000-es száma, amelyben hivatalosan közzétették, hogy a Béres Cseppből gyógyszer lett – tér rá a „rehabilitációra” ifjabb Béres a kiállítás egyik újabb szerzeményére mutatva.

A Szojuz TM-12 űrhajósainak üdvözlete a Béres Csepp feltalálójának. Fotó: Oláh Gergely Máté

Tudom, hogy ez a világ leglaikusabb kérdése, de alapvetően mire valók ezek a cseppek?

Elsősorban nyomelem pótlásra, és ezzel összefüggésben az immunrendszer támogatására, az ember szervezete normális működésének biztosítására. A betegtájékoztatóban olvashatjuk, hogy alkalmazása javasolt meghűléses betegségekben az ellenálló képesség támogatására, de a daganatos betegek általános állapotának és közérzetének javításáig sok mindenre használható.

Nagy büszkeségünk, hogy a cseppek nagyon népszerűek, mára az emberek egészségvédelmének fontos eszközévé váltak, nap mint nap rengeteg pozitív visszajelzés érkezik hozzánk.

Sokan írnak arról például, hogy amióta rendszeresen szedik a cseppeket, nem voltak influenzásak. Általános gyengeség, elesettség, fáradékonyság és étvágytalanság esetében is sokan alkalmazzák. Hasznos lehet műtét előtti roborálásra, műtét utáni felépülés elősegítésére, mivel a sebgyógyulás, felépülés, erősödés részben összefügg az immunrendszerrel. Aki szedi, általában valami jót tapasztal. Én csak azt tudom mondani, amit 47 éve folyamatosan tapasztalunk: valóban működik.

Mennyit változott a szer összetétele csaknem fél évszázad alatt?

A lényegi hatóanyagok tekintetében a mai termék 85–90 százalékban megegyezik az atyám által összeállított cseppekkel. Az első kihívás a cseppek hosszú távú stabilitásának megoldása volt. Ezzel a kérdéssel édesapám nem foglalkozott, hiszen ahogy elkészült, már vitték és használták is a készítményét. A részvénytársaság megalakulása után ezt a problémát kiváló szakembereink gyorsan megoldották, ma a Béres Csepp lejárati ideje 4 év. Mindemellett az elmúlt fél évszázad alatt rengeteg új tudással is gyarapodtunk. Amikor 40 éves lett a készítmény, akkor került forgalomba a Béres Csepp Extra. Ebben néhány újabban felismert létfontosságú nyomelemmel egészítettük ki az eredeti cseppet. Tavaly jelent meg a készítmény forte változata, amelyben némely hatóanyag mennyiségét növeltük meg a változó világ szükségleteihez igazodva.

“Édesapám különleges tehetséggel megáldott ember volt, aki a különböző szakterületeken begyűjtött ismereteit csodálatos módon tudta egyben, összefüggéseiben látni.”

A Béres család is szedi a Béres Cseppet?

Hiteltelenek lennénk, ha azt kellene mondanom, hogy nem. Természetesen szedjük, és nemcsak mi, de kétéves kis unokáinknak is napi rendszerességgel adja az édesanyjuk. A cseppek mellett életünk fontos szereplői még egyéb Béres-termékek is, hiszen közülük számos a magunk bajaira is jól alkalmazható. Alapvetően preventív, egészségmegőrző, betegségmegelőző készítményeink vannak. Mára közel százötvenféle termékkel rendelkezünk, közülük mintegy ötven gyógyszerként van törzskönyvezve.

Mindegyik saját fejlesztésű?

Termékeinek 99 százaléka saját fejlesztésű és gyártású is. Vállalatunk sikerességének zálogát a jó minőségű, kiváló termékek adják. Kutatóink naprakészek, gyártási körülményeink pedig a legjobb minőséget garantálják.

Az egész világon óriási a verseny az egészségügyi termékek, étrend-kiegészítők piacán. Hogyan veszi fel a versenyt az óriási tőkeelőnyben lévő világcégekkel a Béres?

Alapértékeink közül az innovációt, a szakmaiságot és a minőséget emeljük ki. Ez a hármas a hitelességünk alapja. Az étrend-kiegészítőkre viszonylag liberális európai uniós szabályozás vonatkozik, amit mi a Béres-minőséggel igyekszünk ellensúlyozni. Ez azt jelenti, hogy az előírtnál is szigorúbb gyártási körülményeket szabunk magunknak a termék minősége érdekében.

A Béres Gyógyszergyárban közel hatvanan – gyógyszerészek, vegyészek, technikusok – dolgoznak a minőségbiztosításban. Komolyan vesszük a hitvallásunkat: „A minőség nemcsak egy szó, hanem elköteleződés, hogy tökéleteset alkossunk.”

Ehhez persze jó szakemberekre és megfelelő körülményekre van szükség, vagyis a minőségnek ára van. Ezt azért említem, mert sokszor a vásárló csak az árra figyel. Amit mi üzenünk: célszerű a jó ár/érték arányt figyelni, és ez duplán igaz, amikor az egészségünk a tét.

Ön és a felesége is kutató vegyészek voltak, ám félbehagyták ígéretes tudományos karrierjüket, amikor beléptek a Béres cégbe. Ma is helyesnek érzi ezt a döntést?

Valóban igaz, hogy nagyon szerettem a korábbi munkámat. Gyerekkorom óta vegyésznek, kutatónak készültem. 1977-ben végeztem az ELTE-n, 1981-ben doktoráltam, 1982–1984 között az Amerikai Egyesült Államokban dolgoztam kutatóként a Utahi Egyetemen, fiatalon lettem kandidátus. Szép sikereket értem el, a tudományos életben megbecsültek, és én nagyon is jól éreztem magam ebben a világban. A rendszerváltás a családunk életében is döntő fordulatot hozott. Megteremtődött annak a lehetősége, hogy bebizonyosodhasson atyám igazsága, sorsunkat saját kézbe vehettük. Létrejött a Béres Részvénytársaság, és nekünk döntenünk kellett, hogyan, merre tovább. Maradni kutatónak, vagy atyám mellé állni és támogatni őt? A kérdés tulajdonképpen költői, hiszen feleségemmel együtt pontosan tudtuk, hogy nekünk mellette van a helyünk, ez erkölcsi kötelességünk. Arra a kérdésre, hogy jól döntöttünk-e, egyértelmű a válasz: ma sem tennénk másként. Hogy sikeres vállalkozás nőtt ki az irányításom mellett, csak hab a tortán.

A gyerekeik is folytatják ezt a hagyományt?

A feleségemmel nagyon örülünk annak, hogy két nagyobbik gyermekünk – nem kényszerítve őket rá – szintén elhivatottságot éreznek a Gyógyszergyár iránt. Mindketten képzett közgazdászok, tanultak külföldön is, és megszerzett tudásukat nagy lelkesedéssel állítják a Béres szolgálatába. Ma már lányom és fiam is tagja az igazgatóságnak.

Melinda fő feladata a borászat vezetése, jelenleg ugyan otthon van, és kétéves ikerunokáinkat neveli, de a vejem és csapata átvették a feladatai nagy részét. A nagyobbik fiunk stratégiai, fejlesztési és portfólió menedzsment kérdésekkel foglalkozik.

Nem okoz problémát, hogy az ön személyében egyszerre van jelen az atyai és a cégvezetői tekintély?

A Bibliát ugyan szoktam idézni: tiszteld apádat és anyádat, de a lényeg a lényeg: 30 éves múltunkra visszatekintve azt mondhatom, hogy feleségemmel is jól tudtunk együtt dolgozni, és ez igaz a gyerekekre is. Valószínűleg abban van a titok, hogy a nagy kérdésekben, a cég érdekképviseletében teljes mértékű a harmónia közöttünk. Ugyanaz a cél vezérel, egy hajóban evezünk. Ebben a tekintetben pedig inkább egymás erősítését látom, mintsem a nehézségeket. Az is nagyban segít, hogy igazából mindannyiunknak megvan a maga saját területe, és nem vagyunk közvetlenül egymás beosztottai. A napi munka során ritkán találkozunk, vagyis nem érezhetjük azt, hogy egy pillanatunk sincs a másik nélkül. Otthonról pedig következetesen próbáljuk távol tartani a céges a munkaügyeket. Mindannyiunknak fontos a magánélet szentsége, ezért ezt elég jó hatásfokkal sikerül is megvalósítani. Persze nyilván vannak olyan időszakok az életben, és a mi 30 évünkből is jócskán tudnék példákat felsorolni rá, amikor az ember kénytelen otthon is a hivatalos munkájával foglalkozni. A válságos helyzetek megoldása viszont olyan tapasztalatokat hoz, amelyek később sok mindenhez kellő muníciót is adnak. Vagyis egyáltalán nem sajnálom a ráfordított energiákat. Ilyen felismerés például az, hogy a hosszú távú célunkat úgy fogalmaztuk meg, hogy a mi feladatunk a vállalat megtartása és működtetése. Önállóak kívánunk maradni, és addig nyújtózunk, amíg a takarónk ér.

“A mi termékeinkről bátran kijelenthetjük, hogy a világ egyetlen piacán sem vallunk velük szégyent.”

Ön egész más világban cseperedett fel Kisvárdán, mint Budapesten született gyerekei, akiknek a legendás Béres József a nagyapjuk, ők maguk pedig egy prosperáló cég örökösei. Nem féltette őket?

Jó szülőnek lenni nehéz feladat, nem is elég akkor kezdeni, amikor már felnőttek a gyerekek. Mi mindig nagy figyelmet fordítottunk a gyermekeinkre, és úgy gondolom, be is érett a fáradozások gyümölcse. Nagyon rendes gyerekeink vannak. Persze van köztünk különbség rengeteg, ők más generáció, és valóban városi gyerekek. Egyszer azt kérdeztem tőlük: milyen érdekes, hiába lakom sok-sok éve Budán, mégsem éreztem magam soha igazán budapestinek, ti annak érzitek magatokat? Nevetve néztek, nevetve mondták: „De papa, mi mind a hárman itt születtünk!” Valójában úgy gondolom, hogy a vidéki vagy budapesti lét teljességgel lényegtelen egy ember értékét tekintve. A világszemlélet és az értékrend minősége, a valódi értékek képviselete az, ami számít. Ez felülírja a generációs különbségeket is. Azért jól tud esni, ha a föld ereje megérinti a gyermekeim lelkét. Nagyon szeretek kertészkedni, és a házunk mellett van is egy kis konyhakertem. Terem ott a krumplitól a paradicsomig sok minden. Tény, hogy gyerekkorában kevés embert vonz a földdel való munkálkodás, és idősebb korban ez sokaknál megváltozik.

Édesapámnak ifjúkori szerelme volt a kertészkedés, nekem időskori lett. Persze igyekszem a fiatalságot is bevonni. A napokban együtt pucoltuk kicsi unokáimmal a babot, amit elmondhatatlan módon élveztek.

A babbal való bíbelődés nagyobb élvezet volt számukra, mint a homokozás vagy a fürdés. Melinda lányomnál, aki már több mint tíz éve a borászatunk ügyvezetője, szintén azt látom, hogy örömmel mozdul ki családjával együtt a valódi vidéki életbe, és kiválóan szót értenek az ottani emberekkel. Legutóbb pedig Marci fiam szerzett örömet, amikor a teraszukon nevelt paprikából küldött nekünk kóstolót.

Hogyan került képbe a bor?

Az 1990-es évek elején megjelentek Magyarországon a kiváló magyar borok, és mi is egyre nagyobb érdeklődést mutattunk irántuk. Járni kezdtünk olyan vezető borászatokba, mint a Tiffán Edéé, a Bock Pincészet, a Heimann Pince, Gaál Tibiék stb., és nagyon tetszett nekünk az, ahogyan ők ezt a fajta kultúrát képviselték. Tetszett a föld iránti szeretetük, a minőségre való törekvésük, de még a jókedvük is. Az is megfordult a fejünkben, hogy egyszer mi is beállnánk közéjük. Nem gondoltuk ezt igazán komolyan egészen 2002-ig, amikor egy erdőbényei borászati lehetőség meg nem talált minket. Annyira elvarázsolt bennünket a táj szépsége, hogy végül belevágtunk. Megvásároltuk a birtokot, építettünk rá egy birtokközpontot, 35 hektáron szőlőt telepítettünk. Komolyan vettük a kihívást. Megteremtettük Magyarország egyik legszebb szőlőbirtokát, boraink pedig a kezdetektől a legrangosabb nemzetközi versenyek díjazottjai. A tokaji 500 éve márka. Méltó feladat a magunk 50 éves Béres márkája mellett ezért a nemzeti büszkeségért is dolgozni. És persze nagyon szeretjük. Erdőbénye nekünk a hazai földet, magyar büszkeséget, nemes erőfeszítést, Tokaj aranyló kincsét, a bor szeretetét jelenti. De beleérthetjük a magam kertészet szeretetét is.

Minden borban ott a nóta, önnek több énekeskönyve is megjelent. Gyerekkorából hozta magával a dal szeretetét?

Őszintén azt mondhatom, hogy a népzene, a népdal és az egyházi énekek iránt ugyan mindig volt egyfajta lelki igényem, nyitottságom, de ez kellő mélységben sokáig nem gyökeresedett meg bennem. Az idők során sokféle hatás ért ezen a területen is. Énekes család vagyunk, mindig szeretjük énekkel szebbé tenni az ünnepeinket. Felmenőinktől ragadt ránk ez a szokás, szüleink generációjában még mindenki énekelt. Annak idején kerestünk énekeskönyvet is, hogy tanulhassunk belőle, de nem találtam igazán igényeset. Nagy hatással volt rám a most 23 éves kisebbik fiam, aki már jó tizenöt éve tanul népi táncot a Csillagszeműek együttesében, és rengeteg értéket hozott haza a tanult néptáncokból, a dalokból.

Sok éve már annak is, hogy Erdély-járókká lettünk. Oly sok szépet, értékeset láttunk, tapasztaltunk, tanultunk ott, ami azt erősítette bennem, hogy ezeket minden magyar embernek ismernie kell. Ez is egyfajta küldetés.

Találkozott még autentikus népzenészekkel, énekesekkel?

Kallós Zoli bácsival nagyon jó barátságba kerültünk. Elsősorban neki köszönhetem, hogy találkozhattam a leghíresebb adatközlőkkel. Elmondani nem tudom, milyen nagy élményt jelentettek ezek a találkozások nekem. Bátorítást is adtak, hogy jó ügyre vállalkoztam, amikor énekeskönyv összeállításába kezdtem. Alapvetően egy olyan énekeskönyv összeszerkesztése volt a célom, amit egy kis közösség, egy család is jól tud használni, ami az éneklés örömét képes eljuttatni mindenki számára, és ami minőséget képvisel. Mivel ez utóbbi is nagyon fontos volt a számomra, segítőtársakat kerestem, komoly szaktekintélyeket, és találtam is. Közülük is ki kell emelnem Bubnó Tamás görögkatolikus egyházzenészt, illetve Bereczky Jánost, a Zenetudományi Intézet volt munkatársát. Sokat köszönhetek nekik, sok hasznos tanácsot kaptam tőlük, és mindig biztatást. Az első kötetet 2009-ben mutattuk be az Óbudai Társaskörben, aztán megjelent a második kötet, 2018-ban pedig már az összevont kötettel jelentkeztünk. Jelenleg a teljes anyag hangzóváltozata készül, hogy aki nem tud kottát olvasni, az is megtanulhassa ezeket a gyönyörű énekeinket. Az énekszó úgy csendül fel, ahogy lekottáztuk, zenei kíséret nélkül, hogy segítse a könnyű tanulást.

Miért fontos mindez egy gyógyszergyár vegyész tulajdonosának?

Mert azt látom, hogy nem ismerjük a saját kultúránkat. Még az intelligens emberek körében is egy születésnap köszöntésére már csak egy Happy Birthday telik. Pedig kincseink vannak! A mi generációnk még tanulta és énekelte a népdalainkat, a maiak közül leginkább csak a táncházmozgalomhoz kötődő fiatalok ismerik. Segített az elhatározásomban az is, hogy sokat járunk Erdélybe, évente megyünk Csíksomlyóra, ráadásul hívő ember vagyok.

Fontosnak tartom, a művelt emberhez hozzátartozónak, hogy minden felekezet legfontosabb énekeit ismerjük. Ezért az énekeskönyvem egyik pillérét az egyházi énekek alkotják.

A könyvben szereplő énekekről azt mondhatom, nagyrészt azokat a dalokat választottam, amelyeket a legjobban szeretek, de mindegyik szigorú szakmai szűrőn ment át. A könyv szerintem a legmagasabb szakmai igényességnek is megfelel. Kutatóként is ilyen voltam, és a precizitás, pontosság nálam minden területen meghatározó.

Idén a kerület díszpolgára lett, ami azt is jelzi, hogy sokat tesz Óbudáért. Ösztöndíjakat hoztak létre, és sok más formában is segítő kezet nyújtanak. Milyen szerepet játszik a cég és az ön személyes életében a segítés, a szociális vagy a karitatív tevékenység?

Atyám egész életét meghatározta az a szülői tanítás, amit magunk is erkölcsi örökségnek tekintünk. Így szól: „Fiam, ha segítséget kérnek tőled, és te tudsz segíteni, akkor azt megtenni kötelességed!” A Béres Alapítvány 1993-ban jött létre a vállalat karitatív tevékenységének koordinálására. Cégünk négyéves működése után úgy láttuk, hogy a hozzánk egyre gyakrabban érkező kéréseknek leginkább szervezett formában tudunk strukturáltan és a leghatékonyabban megfelelni. Az alapítvány elnöke és motorja a kezdetektől a feleségem, aki emellett a gyógyszergyár kommunikációs igazgatója is. Mivel az egészségügy területén dolgozunk, elsősorban az a dolgunk, hogy az emberek egészségének megőrzését, a gyógyulást segítsük. Évről évre jelentős terméktámogatást nyújtunk a rászorulóknak, többek között százezer üveg Béres Cseppet, ami több mint 100 millió forint értékű adományt jelent. Támogatásaink a határon túl élő magyarsághoz is eljutnak.

Béres Székház a Mikoviny utcában. Forrás: Béres archívum

A rászorulók milyen csatornákon keresztül jutnak hozzá?

Több mint 2000 szervezettel állunk kapcsolatban. Termékadományaink jelentős részének elosztásában a legnagyobb országos karitatív szervezetek vannak elsősorban a segítségünkre. A Magyar Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége és a Magyar Református Szeretetszolgálat régi szövetségeseink a termékek célba juttatásában. Évek óta nyújtunk terméktámogatást az Országos Onkológiai Intézetnek is. Mivel gyógyszerről van szó, csak olyan szervezeteket tudunk támogatni, ahol orvos közvetíti az adományt. Mindezeken felül jótékonysági estek rendezésével is segítjük a daganatos betegek gyógyítását végző intézmények működését, elismerjük és támogatjuk az elhivatott gyógyítók munkáját, valamint támogatjuk a sportéletet. A Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú támogatójaként több mint 25 éve segítjük olimpikonjaink felkészülését. Az oktatásügy támogatójaként segítjük a kiemelkedő tehetségeket, több intézményben Béres-ösztöndíjjal jutalmazzuk a legkiválóbbakat. Támogatjuk hagyományaink ápolását és kulturális értékeink megőrzését, megismertetését, és segítjük az egyházak munkáját is. Rengeteg kérés érkezik hozzánk, és sajnos mindet nem tudjuk teljesíteni. A kiválasztásnál az a fő szempontunk, hogy a legkisebb adomány is fontos legyen, számítson a támogatottnak.

Nem vagyunk mindenhatóak, nincsenek végtelen anyagi eszközeink, sem emberi erőforrásaink, de lehet, hogy éppen a mi támogatásunk segít előre vinni egy jó ügyet. Úgy gondolom, hogy alapítványunk működésében az üzenet a legfontosabb.

Az, hogy az emberi együttérzést, az egymás iránti felelősséget és szolidaritást erősíteni kell. Nemcsak egy alapítvány, vagy a tehetős emberek, hanem mindenki tud segíteni az embertársain. Lehet, hogy nem sok pénzzel, de pár forinttal, lehet, hogy nem termékkel, de jó szóval, odafigyeléssel. Röviden így összegezhetem: célunk egyrészt a társadalmi szolidaritás, másrészt pedig annak erősítése, hogy minden ember felelős a másik emberért.

Óbudával kapcsolatban mit emelne ki?

25 éve annak, hogy Óbudán gyökeret eresztettünk. Itt sikerült megteremteni az első saját székházunkat, és bár azóta azt kinőttük, és másik irodaházba költöztünk, de a kerületet nem hagytuk el. Miért? Mert jó itt nekünk, itt otthon vagyunk. Jó viszonyban állunk a hatóságokkal, jó az együttműködésünk az önkormányzattal, számos intézményhez kötődünk, sokakkal van kapcsolatunk. Például az Óbudai Társaskörrel, ahová sok szép rendezvény köt bennünket. Köztük említhetem az énekeskönyvem bemutatóját és az emlékezetes énekmaratonjainkat. Jó pár éve már annak, hogy a Máltai Szeretetszolgálattal, Kozma Imre atyával avattunk egy játszóteret, aminek a felépítését mi is támogattuk.

Ebben a kerületben található az édesapám nevét viselő iskola – természetesen velük is szoros a kapcsolatunk. Lehetőségeink szerint támogatjuk a munkájukat, és segítjük a diákok ösztönzését.

15 éve vagyunk a mostani székházunkban. Ez az épület az ötvenes évek óta itt áll, a rendszerváltás előtt a Központi Bányászati Fejlesztési Intézet székháza volt. Privatizálták, és lebontották volna, ekkor került a tulajdonunkba. Nemcsak felújítottuk, de építészeti nívódíjjal kitüntetett épület lett belőle. Ez is egyfajta értékmentés, ami szintén összeköt minket ezzel a szép fővárosi kerülettel.

Milyen munkák folynak itt?

Székházunkban találhatók a Béres Gyógyszergyár központi vezetéséhez, marketing és kommunikációs, kereskedelmi és stratégiai tevékenységéhez köthető irodák, és itt vannak azok a fejlesztő laboratóriumok, ahol a jövőnket megalapozó fejlesztő munkák zajlanak. Maga a gyártás, illetve a kutatás-fejlesztés gyártáshoz kacsolódó része a szolnoki gyárunkban folyik.

Ha odatesszük a Béres-termékeket egy hasonló területen működő világcég termékei mellé, állják a versenyt?

Nincs más lehetőségünk. Ezért, ahogy mondani szoktam, nekünk mindenkinél igényesebbnek és jobbnak kell lennünk. Nyilván országonként változó, hogy mennyire piacképes vagy versenyképes valami, de a mi termékeinkről bátran kijelenthetjük, hogy a világ egyetlen piacán sem vallunk velük szégyent.