Nos, szerencsére Óbuda ebben is kiemelkedően erős: mármint abban, hogy a szívéből akár gyalog, akár buszra pattanva könnyedén elérhetünk olyan kipróbált túraútvonalakat, amelyekről szinte biztosan boldogan, kipirulva és sikerélményekkel telve érünk vissza.
Éppen ezért itt és most olyan túrákat ajánlunk, amelyek nem hosszabbak 20 kilométernél és kényelmesen lesétálhatók egy nap alatt. Aki ennél többhöz szokott, az úgysem innen fog tájékozódni. Kezdetnek tehát lehetőleg ne az Oszoly-csúcsot célozzuk meg, hiába van benne a 20 kilométeres körben, hanem a kitáblázott-kiépített tanösvényeket.
A tervezésnél szívből ajánljuk a Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park honlapját:
Iciripiciri, de annál szerethetőbb kirándulóhely a békásmegyeri Gőtés-tó. Az egykori vizenyő többször majdnem kiszáradt, illegális hulladéklerakónak használták, körbeépítették, tehát igazi csoda, hogy ma megvan, és valóban ritka, védett állatfajoknak ad otthont. A szitakötőkön és békákon túl pettyes és tarajos gőtéket, mocsári teknősöket, sőt pézsmapockot is jelentettek már innen. Bebarangolása közben kifulladni nem fogunk, de jó bemelegítést jelenthet az igazi természet megcsodálásához.
Szintén közelebbi, de már majdnem túrának nevezhető kirándulóterep a Kiscelli Parkerdő: a Kiscelli kastélyt körülölelő 15 hektáros parkerdőhöz csak felkaptatni nehéz, utána már viszonylag sík terepen és szépen karbantartott gyalog-, sőt, aszfaltutakon sétálhatunk. A vadregényt egy kicsit csorbítja, hogy népszerű sétaútnak számít és tornaórákat is tartanak itt a környék iskolái, ám a lelkiismeretünket megnyugtathatjuk azzal, hogy átvezet rajta a K+ jelzésű turistaút. Az Óbudai Egyetem pár évvel ezelőtt tanösvényt is létesített a parkban, ezért a táblákat tanulmányozva suttyomban szusszanhatunk is egyet a séta közben.
A Rókahegyi kőfejtőt látogatva már tényleg olyan érzésünk lehet, mintha kiértünk volna a civilizációból: a kőbánya még a II. világháború után is működött, de az 1970-es évek közepe óta (ahogy szerencsére a legtöbb budapesti természeti terület) természetvédelmi besorolás alá esik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezeken a helyeken nem szabad virágot szedni, természetesen szemetelni-rongálni sem, és ha vannak ilyenek, akkor nem szabad letérni a kijelölt útvonalakról. Ez nem csak azért fontos, hogy még véletlenül se tapossuk össze a ritka és különleges élővilágot, hanem azért, mert a kőzet ezen a helyen omladékos, könnyen morzsolódik, így erősen balesetveszélyes is lehet a sziklák szélén botladozni. A Róka-hegy szép időben népszerű sziklamászóhelynek is számít, ezért ott kirándulva az átlagnál is fittebbnek érezhetjük magunkat, hiszen sorsközösséget vállalunk olyanokkal, akik tényleg nehéz sportot űznek. A Róka-hegyen ráadásul iható vizű, kiépített forrást is találunk, ami már majdnem bushcraft.
Kis hunyorítással vehetjük Óbudának a Mátyás-hegyet: még nagyon könnyen elérhető, de már igazi kaptatós, falépcsős, szűk ösvényes, vadregényes terep, ami megszuszogtathatja a kezdő túrázókat. Mivel ez is kőfejtő volt, több kis barlang (na jó, sziklahasadék) mellett is elvisznek az ösvények, így, ha kisgyereket is viszünk magunkkal, ők garantáltan bemásznak majd mindegyikbe.
Az alján rögtön a Tábor-hegyi barlanggal kezdhetünk, aminek a bejárati szintje szabadon látogatható, az alsó aknákba viszont már csak szakvezetéssel ereszkedhetünk le.
A Guckler Károly-tanösvény bemelegítésképpen 3,5 km hosszú, szépen karbantartott és QR-kódokkal alaposan ellátott útvonal, amely két kilátópontot is érint: a Guckler Károly-kilátót és a Vihar-hegyi kilátópontot. (Guckler Károly nem a vidék eredeti tulajdonosa volt, hanem az egyik leghíresebb erdésze: ő felelt anno a budai hegyek, így Hármashatár-hegy újraerdősítéséért.) Ha ez nem lenne elég, több irányba is folytathatjuk a túrát: nyugatra akár a Jane Goodall-tanösvény vagy a Paprikás-patak érintésével is elérhetjük a Hidegkúti út környékét vagy tovább észak felé a Csúcs-hegyet, amin túl rácsatlakozhatunk a Budai Spartacus túraútvonalra. Ezután pedig következik Solymár, aztán a nagyvilág.
Ha teljessé szeretnénk tenni a felkészülést, még egy valódi erdei turistaszállást is kipróbálhatunk az Óbudától számított 5 kilométeres körön belül: a Hármashatárhegyi Látogatóközpontnál áll ugyanis a Rotter Lajos Turistaház, ahol télen-nyáron foglalható szállás a kétágyas szobáktól az igazi, hegyi turistaszállós hangulatú, emeletes ágyas hálótermekig. Így akár a saját fürdőszobánk kényelmétől negyed órányira belekóstolhatunk abba a vadromatikába, ami a Magas-Tátrában vár majd ránk.
Ha ezek után kipróbálnánk a teljesítménytúrákat is, és annyira lokálpatrióták vagyunk, hogy még a Szépjuhásznét is Óbudának vesszük, akkor érdemes megkeresni a Pilisi Parkerdő honlapján található Instant Túrákat, amelyek QR-kód beolvasásával visznek végig négy különböző távon. A Mókuska kicsikkel is könnyen bejárható, 10 kilométeres táv, a Mókuska XTRA ennek a 14 kilométeres, izgalmasabb változata. Ezek után érdemes továbblépni a 25 kilométeres Mókusra, aztán pedig jöhet az 50-es Vérmókus Túra. A leírásokban nemcsak az útvonalat, hanem az elvárható szintidőt is megadják, gyaloglásra és terepfutásra egyaránt.
A túra hossza önmagában nem jelent semmit! Nézzük meg a leírásában, hogy mekkora szintemelkedéssel kell majd megküzdenünk, mert a Budai-hegység is okozhat meglepetéseket a kocatúrázóknak. Ne riasszanak el a számok, csak legyünk előre tisztában azzal, hogy lehet, hogy a meredek emelkedő, aminek nekivágunk, 2 kilométeren át tart majd.
A tornacipő nem egyenlő azzal a cuki, lapossarkú, strasszos darabbal, amit farmerhez szoktunk felvenni, amikor szaladgálósabb napunk van. Természetesen nem kell indulás előtt azonnal soktízezer forintos, profi, merev talpú bakancsot vásárolni, de a cipő talpa ne csússzon és lehetőleg legyen magas a szára, hogy a bokánk is megköszönje a túrát.
Kötelező felszerelés: kulacs, feltöltött telefon, papírzsepi, nassolnivaló és egy zacskó a szemétnek. Se több, se kevesebb, mert egész nap cipelnünk kell majd. Igen, visszafelé is – hiszen semmit nem hagyunk a természetben. Persze ízlés szerint ki lehet egészíteni kullancsriasztóval, egy-két sebtapasszal, de tényleg felesleges magunkkal vinni a vágódeszkát is a tízóraihoz.
Az első és legfontosabb lépés, hogy jól sikerüljön a bevezetés a túrázásba, hogy biztonságban érezzük magunkat. Azaz ne tévedjünk el, vagy ha igen, akkor gyorsan tudjunk segítséget kérni. Ehhez kell a feltöltött mobiltelefon, arra pedig nem árt egy útvonaltervező applikáció. Kezdetben tökéletes lesz akár a Google Maps is, de ahogy egyre távolabb merészkedünk, nem árt egy olyan alkalmazás, ami akkor is működik, ha nincs térerő. Szerencsére GPS mindenhol van – ha csak nem egy barlang mélyén szeretnénk épp tájékozódni. Ezekből rengeteg érhető el mindenféle telefontípusra: kezdőknek talán érdemes a Természetjáró vagy a HuKi appokkal kezdeni: ezek nem tökéletesek, de magyar nyelvűek és könnyű őket használni. A komolyabb appok rengeteg opcióval segítenek bennünket, de a használatuk is bonyolultabb. A telefon pedig tényleg legyen feltöltve, vagy a kulacs mellé tegyünk be még egy powerbankot is: ha valami baleset érne minket vagy tényleg eltévednénk, a telefonról el tudjuk küldeni a GPS-koordinátáinkat az erdésznek, aki a keresésünkre indul, így nem arra kell hagyatkoznia, hogy „itt egy földút, mellette pedig egy nagy fa.”
