Hogyan emlékeznek vissza a kezdetekre, az egyesület elindulására?
Mészöly Géza: Gáborral régóta ismerjük már egymást, mert gyerekkorunkban együtt fociztunk a Vasasban, és 2009-ben mindketten a frissen megalakult Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetségben töltöttünk be pozíciót: én mint futball nagykövet, ő mint kommunikációs igazgató. Egy itteni ebéd során beszélgettünk, amikor felvetette egy közös focisuli alapításának ötletét, miután ő hosszú éveket töltött el és bőséges tapasztalatot szerzett az utánpótlásképzésben, én meg nagy nyitottságot éreztem magamban a gyerekfoci iránt, tetszett az ötlete, és úgy gondoltam, hogy egy ilyen projekthez szívesen adnám a nevemet.
Újvári Gábor: Mivel mind a ketten Ürömön laktunk és lakunk a mai napig, kézenfekvőnek tűnt, hogy itt és a környéken kezdjünk el gyerekeket toborozni. Először azonban szerettük volna felmérni az igényeket, így Gézával bementünk az ürömi óvodába és iskolába, ahol rögtön érződött, hogy mekkora érdeklődés lenne az oktatás utáni labdarúgó-foglalkozásokra. Az egésznek a mozgatórugóját az adta, hogy sok időt töltöttem el az óvodai, iskolai futballban, és borzasztóan fájlaltam, hogy az egyesületeket nagyon nem érdekli ez az intézmény, pedig ha létezik hely, ahol rengeteg elérhető gyerek van, akkor az óvoda és iskola az. 2009 őszén tehát kísérleti jelleggel, harminc jelentkezővel beindítottuk Ürömön a focioktatást, és a sikerén felbuzdulva 2010 februárjában, főként az innen kiválogatott gyerekekre építve megalapítottuk a Mészöly Focisulit SE-t, hogy immáron egyesületi keretek között folytathassuk az utánpótlásképzést.
Miként tudták megteremteni hozzá a feltételeket? Mi volt a víziójuk?
Újvári Gábor: Szerencsés időpontban indultunk el, mert a kormány másfél évvel később, 2011 nyarán vezette be a látványsportágak társasági adótámogatását, a Tao-t, amihez fiatal egyesületként nagyon komoly pályázatot nyújtottunk be. Leírtuk, hogyan képzeljük el a képzés tömegesítését, a gyerekek számának növelését, ezen belül a tehetséggondozást. A Tao jó lehetőségnek tűnt, mert a támogatási pénzek felhasználási körét ekkor még nem szabályozták olyan erősen, mint napjainkban, ezért nagyobb mozgástérrel rendelkeztünk, és talán a Mészöly név is segített bennünket. A programunk minden szempontból alátámasztott volt, 2011-ben reálértéken 145 millió forintot kaptunk terveink megvalósítására. Érzékeltetésül: ugyanez a Tao kategória ma 60 millió forint, és eltelt tizenkét év, miközben a pénz romlott. Az összeget arra használtuk fel, amire kértük, vagyis a gyerekekre fordítottuk, így jöhetett létre az a sikertörténet, hogy a létszámadatok alapján pár éven belül az ország legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesületévé váltunk.
Mészöly Géza: Az volt az egyik alapelvünk, hogy a képzést egyesületi formában minél közelebb vigyük a gyerekekhez és szüleikhez, és akkor pillanatok alatt meg fognak telni a pályák. Ha meg híre megy, hogy jól is érzik magukat, nagy a fejlődés, akkor még többen fognak jönni. Elkezdtünk olyan bázisokat nyitni, ahol – egy kivétellel – legalább egy nagy labdarúgó-pálya rendelkezésre áll(t): Ürömön, Gödön, Újbudán, Kőbányán, a Marczibányi téren és Csillaghegyen, előbb a Márton utcában, majd a Csillaghegyi strand területén. Sokáig mind a hat egyszerre üzemelt, jelenleg Kőbányán, a Marczibányi téren és Csillaghegyen vagyunk. Már az elején elindítottuk tehetséggondozó programunkat, és azt tapasztaltuk, hogy mindegyik pályánkon teljesen véletlenszerűen, korosztályonként feltűnik egy-két nagyon ügyes gyerek, akikből így klubszinten összesen tíz-tizenkettő, tehát egy komplett csapat lett. Ez az oka, hogy szinte a megalakulásunktól számított két éven belül olyan erősségű együtteseink keletkeztek, amik rögtön felvették a versenyt az összes, ma már futball akadémiaként működő, nagy múltú klubbal, mint például a Fradi, Újpest, Vasas, Honvéd, Debrecen, Szombathely.
Hány éves gyerekeknek hirdették meg az első toborzót és mennyi csapatuk van jelenleg?
Újvári Gábor: A 2010-es toborzónkat az U12-13-as korcsoporttól U6-ig, azaz az óvodásokig hirdettük meg, amire 53-an jelentkeztek, majd jöttek le Ürömre. Ma közel 350-en fociznak az egyesületünk tagjaként, és rálátunk még nagyjából hatszáz gyerekre a különböző intézményekben, óvodákban, iskolákban. Az összes korosztályt lefedjük, tavaly már felnőtt csapatot is indítottunk a budapesti negyedosztályban, de csak azért, mert a 2010-ben érkezett óvódásaink napjainkra elérték a felnőtt kor határát, és szeretnénk nekik a munka, továbbtanulás mellett további játéklehetőséget biztosítani a Mészöly Focisuli keretein belül. U13-ig minden korcsoportban három együttesünk van a következő elosztásban: az ügyesebbek a kiemelt keret A és B csapatában, a többiek a bázis csapatban. Ezt a rendszert U13 fölött nem mindenhol tudjuk tartani, de három csapatnyi játékosunk minden korcsoportban van, bázisonként egy-egy.
Milyen szemlélet alapján képzik a játékosaikat?
Újvári Gábor: Újra és újra bebizonyítottuk, hogy bár nagyon fontos az infrastruktúra, és mi is nagyon örülünk annak, hogy olyan szép pályán játszhatunk, mint mondjuk a Csillaghegyi strandé, de nem ez az elsődleges, hanem az, hogy hagyjuk játszani a gyereket, hogy a kreativitásuk kibontakozhasson. Mi itt a focisulinál 20-22-en vagyunk edzők, és semmi mást nem csinálunk, mint olyan körülményeket teremtünk a gyerekeknek, hogy folyamatosan edzhessenek és játszhassanak. Alapvetően a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) regionális bajnokságaiban versenyzünk, de rendszeresen részt veszünk hazai és nemzetközi tornákon, edzőmérkőzéseket játszunk, a legkisebbekkel meg Bozsik-tornákon szerepelünk. Itt érzem fontosnak kiemelni egy másik alapelvünket, amely szerint bárkit, aki hozzánk jelentkezik, felveszünk és játéklehetőséget biztosítunk neki. Mi még sohasem küldtünk el gyereket, mert nem tud focizni. A kevésbé ügyesek is nálunk maradnak, próbálkoznak, lehet, hogy kevesebbet játszanak, és ha teljesen alkalmatlanok, talán fel is adják, de a bázis csapatainkban ők is megtalálják a helyüket. Szeretnénk őket is megtartani, mert családias jellegű klub vagyunk.
Ha viszont valaki ügyes, azt rögtön áttesszük a kiemelt keretbe, amivel nagyon sok külföldi tornán veszünk részt, idősebbek között versenyeztetjük őket, és akár heti két mérkőzést is játszunk, hogy menjen nekik a játék. Abból van ugyanis a mai világban a legkevesebb: játékból. A mostani gyerekek egyszerűen nem fociznak annyit, mint régen akár az én korosztályom, pedig a kellő mennyiségű labdaérintés következtében alakul ki a technikai tudás, ami a mai, gyors futball alapja. Engem például anyám sohasem talált otthon, mert mindig lent voltam az utcán és fociztam. Napjainkban már nem látni kisgyereket a lakótelepi dühöngőkben, hogy a labdát rúgnák. A mai magyar futballban a hétéves gyerekeknek a kettő az egy elleni szituációkat és az emberfölényes gyakorlatokat oktatják, miközben mi azt mondjuk, hogy az egy az egy ellenit kell megtanulnia, sőt az egy a kettő ellenit, mert a meccseken döntő többségében ezekkel a szituációkkal fog találkozni, illetve ettől fog megtanulni cselezni és lesz kreatív, ami az egyik legfontosabb dolog a labdarúgásban, de mára sajnos kezd fokozatosan kiveszni belőle.
Mi szeretünk játszani, ezért nagyon sokat futunk, minden korosztályban iszonyatos presszinggel támadjuk le az ellenfelet, megpróbálunk mindig mindenhová odaérni, elrontva az ellenfél saját játékát, hogy minél hamarabb megszerezzük tőlük a labdát, mi támadhassunk és gólhelyzetig juthassunk. Igen intenzívek az edzéseink, a gyerekek egymástól tanulnak, egymásra teszik rá a nyomást, nagy a versenyhelyzet, a meccseinken sok gólt kapunk, de rengeteget rúgunk is, a játékosaink kiskoruktól kezdve ahhoz vannak hozzászoktatva, hogy gólokat lőjenek, amivel szórakoztatják elsősorban saját magukat, másrészt szüleiket, edzőiket is. Hagyjuk őket kibontakozni, engedjük, hogy kijöjjön a játékos személyiségük, amit nyilván valamilyen szinten rendszerbe kell foglalnunk, viszont nem szólunk bele, hogy támadásban milyen megoldást válasszanak. Arra nevelünk, hogy jó döntéseket hozzanak. Nálunk olyan alapot szereznek, amivel később bárhol máshol megállják a helyüket, és a tudásukhoz mérten ki tudják hozni magukból a legtöbbet. Azt valljuk, hogy egyénileg roppant erős gyerekeink vannak, akik az egy az egy elleni párharcot mind támadásban, mind védekezésben a nagy többségnél jobban vívják meg Magyarországon. Szerintünk nekünk jó játékosokat kell nevelnünk, nem pedig csapatjátékot összeraknunk, mert a sok jó játékos magától is jó csapatot fog alkotni.
Mi a titka a Mészöly Focisulinak? Hogyan tudják segíteni a gyerekek felnőtt labdarúgásba való integrálódását?
Mészöly Géza: Szerintem annyi a titok, hogy a Gábor által vázolt képzést, nevelést nagy odafigyeléssel végezzük, ami mellett már egészen kis kortól kezdve óriási energiákat fektetünk a versenyeztetésbe. Nemzetközi meccsek sokaságát játsszuk, nagynevű klubok utánpótlás-együtteseivel is. Fontosnak tartjuk, nekünk edzőknek pedig kiemelt feladatunk, hogy egy korosztályon belül több csapatunk is legyen, és ezek közül mindenki találja meg magának a megfelelő szintűt, ne csak eddzen és a kispadon üldögéljen, hanem folyamatosan játsszon. Ráadásul mindezt minél jobb, erősebb ellenfelek ellen. Nem véletlen, hogy a legtehetségesebbeket akár állandó jelleggel két évvel idősebbek között versenyeztetjük, ahogyan ezt külföldön is teszik. Bármelyik gyerekünkről is legyen szó, víziónk van róla, hogy mit lehetne belőle kihozni. Ezt gondolom a titoknak, már ha annak nevezhető, mert mindenki tudja, csak a megvalósítás sokkal nehezebb.
A mi gyerekeinket pont azért lehet már a szükséges korhatár betöltésével, azaz 16 évesen egy felnőtt együttesbe betenni, mert egész életükben idősebbek ellen játszottak, így mindig alkalmazkodniuk kellett, fel vannak rá készülve és természetes dolognak tartják. 2015-ben megkeresett bennünket a Budapest I. osztályú Fővárosi Vízművek, hogy szerződéses együttműködésben biztosítsuk nekik az utánpótlás-csapataikat. Ez jó lehetőséget teremtett nekünk arra, hogy a legügyesebb, 16 éves kort betöltött játékosainkat felnőtt bajnokságban játszassuk, ami fejlesztés szempontjából rendkívül fontos, és innentől kezdve elindulhatnak a profi karrier irányába. A Vízművekben három játékosunk is van, akik profi szerződést kaptak, de a későbbiekben sokkal többen lesznek, mert vannak nagyon tehetséges korosztályaink, és borzasztó ritka az, hogy 17-18 évesen a gyereknek már van vagy nyolcvan felnőtt mérkőzése. Én 2020 végétől vagyok a Vízművek vezetőedzője, és korábban voltam többek között Szombathelyen, Újpesten, valamint a korosztályos válogatottaknál is dolgoztam, amikor nyilván az ottani feladatom bírt prioritással, így kevesebbet tudtam részt venni a Mészöly Focisuli mindennapjaiban. Ám ha csak egy kis szabadidőm akadt, mindig örömmel foglalkoztam a Focisuli ügyeivel, rohantam le a pályára, mert nagyon szeretem és nem csak a nevemet adom hozzá. A fontos döntéseket mindig Gáborral ketten hozzuk meg, nem kell hozzá nagyobb grémiumot összehívni, ezért is működik nagyon hatékonyan az egyesület.
A szülők el tudják fogadni, hogy utánpótlásmeccseken nem az eredmény a legfontosabb?
Újvári Gábor: Sajnos nehezen, de ezzel együtt a többségével a gyerekeken keresztül sikerül megértetni, hogy jobb 3-5-re kikapni, mint 8-0-ra győzni. Előbb-utóbb belátják, hogy ha a gyerkőc folyton csak nyer, nem kap nagyobb ellenállást, akkor elkényelmesedik és le fog maradni a fejlődésben. Mentálisan iszonyatos terhet lehet levenni azzal, hogy idősebbek ellen játszunk, mert a győzelem így még kevésbé elvárható. Nyilván a gyerek akkor is mindig nyerni szeretne, ha tisztában van vele, hogy nincs ilyen irányú elvárás, nemhogy retorzió. Én aztán tényleg utálok veszíteni, de tudom, hogy nem baj, mert tanulunk belőle, lenyugszunk, nemsokára jön a következő meccs. A vereség kezelése mellett fontos a siker feldolgozása is, illetve a végcél figyelembe vétele, ám ezt sok szülő sajnos nem látja be, és ahelyett, hogy csomó olyan dolgot levenne szegény gyerekéről, amitől még véletlenül sem tud önfeledten játszani, a végén inkább elviszi máshova focizni…
Miben mérik, miként állapítják meg a klub nevelésben elért eredményességét?
Újvári Gábor: Az egyesületünkből eddig több mint 400-an mentek futball akadémiára, amit, ha összevetünk a múltunkkal és lehetőségeinkkel, őrületes szám. Érdemben nincs ennyi tehetség, mert az elején mindenki „ránk cuppant”, hogy milyen jók vagyunk, és nem volt olyan játékosunk, aki ne kellett volna valakinek. Az más kérdés, hogy ezek az akadémiák aztán mit kezdtek velük, mert a döntő többségüket végül elküldték onnan, így megvan róluk a markáns, nem túl pozitív véleményem. Nálunk fel sem merült, hogy akadémiai státuszért folyamodjunk, igaz, az ehhez szükséges feltételek megteremtése számunkra nem lehetséges, jelen pillanatban körzetközpont vagyunk. Mi az eddig elmondott elvek mentén próbáljuk nevelgetni a gyerekeinket, ami azzal is jár, hogy kevés igazi tehetséget tudunk kihozni egy ilyen rendszerből, az utca többet kitermelne, ha lenne elég labdaérintés és játék. Az egész magyar futball legnagyobb alapproblémája a rossz képzés, a nevelés hiánya. A legtöbb akadémia még mindig az akkcelerált gyerekeket keresi, akik korukhoz képest előrébb tartanak, vagyis kicsit nagyobbak, erősebbek, gyorsabbak, és hiába ügyetlenebbek, velük meg lehet nyerni a meccset, mert eredménykényszer van. Nekünk programunk van arra, hogy a korosztályon belül később született gyerekeket a rendszerben tartsuk. 25 játékosunk lépett már pályára valamelyik magyar válogatottban: két lány a felnőttben, a többiek különböző utánpótlás-korosztályban. Jelen pillanatban 16-an profik, és az igazán sok tehetséges játékost tartalmazó évjárataink csak most fognak felnőni. Egészében nézve van egy szám, ami teljesen objektíven ráhelyez mindenkit Magyarország térképére, az úgynevezett produktivitási mutató. Ennek lényege, hogy minden játékos, aki az U15 és U19 közötti NB I-es utánpótlás bajnokságokban pályára lép, pontot kap, amit azoknak a kluboknak termel, amelyek 14. életéve betöltése előtt nevelték, napra pontosan lebontva. Nagyon igazságos a rendszer, amely alapján az utolsó lezárt, azaz 2021/22-es szezonban 1400 klub közül tizenharmadikak vagyunk az országban, öt akadémiát is megelőzünk, úgy, hogy egyik csapatunk sem játszik az NB I-ben. Nem bajnoki címben mérjük az eredményességet, nekünk a folyamatos visszacsatolás megléte a fontos, hogy értékes srácokat nevelünk ki, akik bárhol megállják a helyüket, mert egyéni képzést kapnak tőlünk, egyéni gondolkodással és alkalmazkodó képességgel lépnek pályára.
Milyen forrásokból tartják fenn az egyesületet?
Újvári Gábor: Az elején már említett Tao-val együtt összesen öt lábon állunk. A második az úgymond állami támogatás, ami körzetközpontként jár nekünk, nyilván tenni is kell érte, de ez egy kalkulálható összeg. A harmadik az MLSZ-től kapott és az előbb vázolt produktivitási mutatóból származó pénz, legutóbb 30 millió forint volt. A negyedik, amit a Tao szinte teljesen megölt, kiváltott, az egyfajta szponzori bevétel, ami hol több, hol kevesebb, véletlenszerű, leginkább szülői oldalról érkezik. Az ötödik a tagdíjbevétel, ami szintén viszonylag jelentős összeg. Végeredményben ezek teszik ki a klub bevételi oldalát, és ez teljesen rendben is lenne, már van annyi tapasztalatunk, hogy tudjuk, ebből mit leszünk képesek szolgáltatni a következő évben. Az igazi dráma az elmúlt időszak drasztikus áremelkedése. Okos gazdálkodással még néhány évig talán fenntartható a jelenlegi rendszer, de készülni kell azokra az időkre, amikor ennyi pénz sem lesz. Mindig csak a következő évre tudunk tervezni, nagyon fáradunk, ez tény, és sajnos sokkal jobb reálisan nézve nem várható, új források beemelése pedig nagyon nehéz. Mindezek tudatában külön frusztráló, hogy olyan akadémiák ellen is pályára lépünk, amelyek pluszban mondjuk évi egymilliárd forint állami támogatást kapnak, ráadásul sok esetben a nálunk felnövő gyerekekkel a csapatukban…
Mennyire érzik erősnek III. kerületi beágyazódottságukat?
Mészöly Géza: Mi mindig is óbudai klubnak tartottuk magunkat, a klub székhelye a Lajos utcába van bejegyezve, mindketten ezer szállal kötődünk a kerülethez, Gábor itt is nőtt fel. Az elmúlt tizenhárom évünk alatt azt éreztük, hogy az önkormányzat ugyan örül nekünk, a sikereinknek, de mégsem gondol teljesen magáénak bennünket, sem anyagi támogatásban, sem együttműködésben. Nyilván előbbi is jól jött volna, de nekünk elsősorban utóbbira lenne szükségünk, így örömmel tapasztaljuk, hogy az elmúlt évben mintha megmozdult volna valami, és ők is kezdik úgy érezni, érdemes egy ennyi gyereket az egészséges életmódra nevelő egyesület mellé odaállni. Nyitottak vagyunk arra, hogy a jelenlegieken túl további III. kerületi iskolákat, óvodákat karoljunk fel, és tartsunk edzéseket az ottani gyerekeknek. Bízunk benne, hogy ez a nyitottság most a polgármester úr részéről is fennáll. Ebben a szezonban készültünk el a műfüves képzősátrunkkal a Pais Dezső Általános Iskola udvarán, ami teljesen egyedülálló az országban, és a gyerekek egyéni képzését segíti. Legfőbb aktuális projektünk, hogy a Márton utcába – ahol korábban nyolc évig voltunk – visszatérhessünk, és fő bázisunkká tegyük. A csillaghegyi sporttelep a fővárosi önkormányzat tulajdona, a felújítása három éve áll, ám most úgy tűnik, hogy a III. kerületi önkormányzattal összefogva tavasszal végre tényleg elindul az építkezés, két műfüves, egy füves nagypálya és új öltözőépület létrehozása. A fővárosi közgyűlés elfogadta, megvan rá a pénz, mi csak remélni tudjuk, hogy meg is valósul, ami után a Külker SC-vel és a Csillaghegyi MTE-vel közösen, fenntartható módon üzemeltetnénk a sporttelepet, Óbuda-Békásmegyer sportszerető lakosságának legnagyobb örömére.
