Minden az Árpád híd megnyitásával kezdődött. A XX. század elejétől tervezett új Duna-híd a háború miatt csak 1950-ben lett készen, átadása akkori szokás szerint a szocialista történelem egyik fontos eseményének évfordulóján történt, november 7-én, és neve is a korszakot jellemző módon Sztálin híd lett.
Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó-bizottsága 1957-ben írta ki az (ekkor már visszakeresztelt) Árpád híd óbudai hídfője és tágabb környékének (a Bogdáni úttól a Zsigmond térig terjedő Duna-parti szakasz Bécsi út vonaláig benyúló területének) rendezési tervpályázatát. Budapest ekkor érvényben lévő általános rendezési terve szerint ide elsősorban 5–6 emelet magas lakóépületeket kellett tervezni, ettől a magasságtól csak helyenként, indokolt esetben lehetett eltérni.
A nyertes rendezési terv jóváhagyott változata – Mező Lajos, Kismarty-Lechner Gyula, Pongrácz Pál, Ihrig Dénes munkája – 1958-ban született meg.
Az egyre magasabb lakóházak építésének oka a korabeli európai várostervezési trendek változása, illetve a tarthatatlan lakáshiány volt. Utóbbi megoldására a kormányzat meghirdette a 15 éves lakásépítési tervet (ennyi idő alatt 1 millió lakást kellett volna felépíteni!), és döntést hozott arról, hogy át kell térni a panel szerkezetű lakások építésére.
Ezek a változások az épülő Óbudai lakótelepet is befolyásolták, 1965-ben új rendezési terv, majd beépítési terv (1969) is született. Az új terv szerint 112 hektáron, 4700 megszűnő lakás helyére 13 000 új panellakást kellet felépíteni a Flórián téri közlekedési csomópont környezetében. Ez a terv tehát már jóval sűrűbb beépítéssel számolt, mint az 1957-es pályázati kiírás, ahol a laksűrűség még csak hektáronként 700 lakos lett volna.
A régi épületek bontása 1965-ben kezdődött, az újak építése ezután három fázisban zajlott. Az első lakóházak, a mai Pacsirtamező (volt Korvin Ottó) úttól nyugatra álló épületek 1968-ra lettek készen. A második építési ütem a Pacsirtamező út keleti oldalán fekvő területet érintette, a harmadikban a Vörösvári út, Váradi utca, Bécsi út közrefogta háromszögben zajlott az építkezés, 1976-ig.
Számos, ma már megszokott felszerelési tárgy akkor újdonságnak számított, ilyen volt a beépített konyhabútor, a beépített szekrények, de a parkettázott szobák és a tapétázott falak is. Jellegzetes panel épülettípusok Óbudán a tízemeletes, ún. „fülesházak” (a Vörösvári út mentén láthatjuk ezt a típust) és „sovány-házak” (ilyenek épültek például a Kiscelli út elején). Az épületek tervei az egyik állami tervezőirodában, a LAKÓTERV-ben (Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat) készültek, kivitelezőjük a 43. sz. Építőipari Vállalat volt.
A tervek között lakóházak építése mellett más fejlesztések is szerepeltek, a Vörösvári úttól nyugatra épült volna fel az óbudai szórakoztató, pihenő közpark, a Flórián téren üzleteknek és egy több intézményt magába foglaló, hatalmas városközpontnak kellett volna épülnie. Mező Lajos rendezési és beépítési tervei alapján 1970-ben Dul Dezső építész készítette el az Óbudai Intézményközpontnak nevezett centrum tanulmánytervét.
A Vörösvári út – Pacsirtamező utca – Szőlő utca határolta területen hatalmas, 20–25–30 emeletes tornyok, három valóságos felhőkarcoló alkotta volna az adminisztratív, kereskedelmi és szórakoztató centrumot. A közöttük képződő teret (ennek FÓRUM a neve a terven) hagyományos városi térként működő gyalogoszónának képzelte el az építész üzletekkel, utcabútorokkal, növényekkel, római romokkal. Az autóforgalmat itt a felszín alatt vezették volna, parkolásra kétszintes mélygarázsban lett volna mód.
A gyalogosok a FORUM irányából felüljárón közelíthették volna meg a Vörösvári út északi oldalára tervezett negyedik toronyházat, a különleges formájú, edzett üveggel burkolt 25 emeletes I. osztályú szállodát és a közelben álló áruházat.
Tudjuk, az intézményközpont toronyházai nem épültek fel, furcsa módon a terület azóta is üresen áll. Ahogy nem épült fel a rendezési terv alapján az Árpád-híd déli oldalának Duna-parti szakaszára tervezett többi ház sem.
Az elhelyezési terven szerepelt a MEZŐBER (Mezőgazdasági Beruházási Vállalat) irodaháza is, az egyetlen, ami itt megvalósult, sőt az ötemeletes, jellegzetes kettős tömb téglával és fehér préselt lapokkal burkolt épülete ma is eredeti formájában áll (Lajos utca 160–162., tervezte: Jurcsik Károly és Parádi Károly, LAKÓTERV).
És felépült, ha lassan is, a Flórián térre szánt üzletközpont is. A LAKÓTERV 1972-ben készítette el az óbudai, békásmegyeri és újpesti lakótelepeken építendő üzletek, szolgáltató központok típusterveit. Ez a könnyűszerkezetes építés korszaka volt, ahogy például a közelben álló Óbudai Kulturális Központ (korábban San Marco utcai Óbudai Úttörőház), úgy ezek az épületek is ezzel a technológiával készültek. Az Óbudai Üzletközpont terveit Törőcsik Sándor, a LAKÓTERV építésze készítette, a kivitelezés 1973-ban indult.
A könnyűszerkezetes építésmódot az egyszerű és gyors megvalósítás miatt kívánták bevezetni, ehhez képest az áruház elég sokáig készült, csak 1976. július 1-én nyílt meg.
Az 1970-es években olyan erős volt a forgalomnövekedés, hogy az Árpád hidat feltétlenül ki kellett szélesíteni: a középső hídtest mindkét oldalát tulajdonképpen egy-egy újabb híddal bővítették, ehhez a munkához kapcsolták a lehajtók megépítését, majd a csatlakozó forgalom átalakítását is. Tovább folytatva a szocialista hagyományt, az új beruházást 1984-ben ismét november 7-én adták át.
1958-ban zajlott le az Országos Lakástervezési pályázat is, aminek nyomán 1959–60-ban a Bécsi út, Váradi utca, Érc utca, Gyenes utca, Selyem utca, Reménység utca által határolt területen felépítették az Óbudai Kísérleti Lakótelepet. Néhány évvel később, már az 1960-as Középmagas Lakóház tervpályázaton díjat nyert tervek prototípusait építették fel a közelben, egy 7 emeletes sávházat (Gyenes utca 3–5–7., tervezte Borostyánkőy László) és három 9 emeletes pontházat, Dul Dezső tervei alapján (Gyenes utca 1/A és 1/B, Váradi utca 22.). Ezek még vasbeton szerkezetű, téglafalazatú házak voltak, nem panelépületek. Mindkét ház tervei alapján típusterv is készült, ezért láthatunk hasonlókat Budapest más pontjain, sőt vidéki városokban is.
Betonpanel-szerkezetű építéssel kapcsolatos kísérletek több országban már az 1940-es években is folytak, majd a második világháború utáni hihetetlen mértékű európai lakáshiány segítette ennek az építési módnak az elterjedését. A jelentősebb panelépítésű nagylakótelepek Franciaországban, Svédországban és a Szovjetunióban készültek, de ismert volt az 1948-ban kifejlesztett dán Larsen–Nielsen panelszerkezet is, ilyen típusú lakóházak Magyarországon is épültek.