Amúgy M-t sosem zavarta, hogy házas vagy, kérdezi a lakberendező barátnőm. Már a karnisokat fúrjuk, több érdeklődő jelentkezett a stúdiólakásra. Mármint tudod, én nem ítélkezem, de nem zavarta? Az elején nem, vagy nem tudom, a lakberendező barátnőm a lakás árszabásáról beszél, óvodák, közlekedés, infrastruktúra. Környéket veszel, nem lakást. Engem jobban zavart. Egyik reggel idézetet küldött a naplójából, pontosan emlékszem, a szubjektum centruma mindig objektumok révén akarja aktualizálni a centrumát. De egyetlen objektum sem tudja aktualizálni a centrumot. Az abszolút gyenge centrum abszolút objektumfüggő. Az abszolút erős centrum pedig abszolút objektumfüggetlen. Ez azt jelenti, hogy akkor is képes fenntartani saját szubjektumát, amikor minden objektumot (beleértve ebbe a legszeretettebbet is), elveszíti.

Másik tipli kell, tartsd kicsit, kihúzza a falból a törött csavart. Talán azért sem, mondom, talán azért sem problémázott, mert volt egy elvarratlan randija. Őzlesre vitte a lányt. És ez téged nem zavart?

Sokáig mondta, hogy taliznak, tudod, hogy őzlesre viszi a csajt, és éreztem, hogy várja, hogy mondjam, hogy ne, M., légyszi, ne vidd őzlesre azt a kurvafiatal csajt, és éreztem, tudod, mit éreztem? hogy, nem kérhetek ilyeneket.

Amikor először mentem teológusokkal a borkápolnába, hogy találkozzam M-mel, nagyon vágytam vele lenni, jó, tudom, múltkor azt állítottam, hogy nem akartam menni, menni nem is. Vele lenni. Belépek, megragadja a kezemet, tudtam, ha elhúzom, veszítek. Aztán egy lelkész gyereket, így csikizgette, meg ilyenek, önbizalmat akartam neki adni, indokolta később. Nem zavart, tudod, amikor érzed, hogy neked megy a műsor, tesztel, hogy reagálsz, ilyesmi. Hozzám lép, táncolunk, a mutatóujját a felsőm és a szoknyám között lassan végighúzza, a fal felé vezet, hátráltam, amíg lehetett. A nyakamba puszilt. Kétszer. Ha azt akarta, valamit megjegyezzek, kétszer csinálta.

De most miért beszélek erről? Ja, hogy M-t zavarta-e a férjem. Nem, egyáltalán nem zavarta. M. meg akarta ismerni a férjem, beszélgetni akart, kirándulni, nálunk aludni. Egyszer beszéltek.

Tudod, és most én kezdeményezem a közös barátunknál, hogy M-ről beszéljünk, én tényleg hittem, hogy ez működhet. Amikor a Tibi Atya Borkápolnájából a Fügébe mentünk, ja, tudom, mire gondolsz, hogy szakrális helyekre jártunk, kápolna, füge. Eszembe jutott, amikor Jézus Natanaélnek mondja, hogy láttalak a fügefa alatt, az is valaminek a kezdete, és közben egy ilyen kint-bent állapot. Titok. Két szubjektum kapcsolódott. Skandallum. Elmaradt apokalipszis. Máshol meg Jézus megátkozta a fügefát, tudálékoskodik a közös barátunk, majd tempózni kezd, Natanaél halt meg úgy, hogy megnyúzták? Nem?

Hetek óta nem alszom, galamb vagyok a dúcban, lépni akarok, nem, de, reszketés, rugdosás, rám fagy a hálóing, a férjem a hátamra teszi a kezét. Újra naplóznom kellene az álmaimat. M. szerette olvasgatni, imádtam, ahogy bogarássza. Teleírt füzetek, felhullámosodott papír, az f betűknél elmosódott tinta, tisztuló képek, csónak, tenger, néha tűz. M-t tanítom begyújtani, tudod, alul ki kell nyitni. Hogy oxigént kapjon. Logikus, nevet. Hagyd még! Nézd, így? Nagyon kis tüchtig lett, mondom, a hasamra hajtja a fejét, szeretlek. Az álomnaplómat lapozgatja, a rajzoknál elfordítja, a hajam a fülem mögé tűri, tudod, hogy rendkívül tiszta az elméd.

Amúgy M. sokat kérdezett a férjemről. Felmérte a vetélytársat?, kérdezi a lakberendező barátnőm. Nem, ő őszintén szerette a férjem. Bizonyos minőségben. Vonzódott hozzá, a gondolataihoz, a pszichés stabilitáshoz. Amikor Veronába készültünk, mondta, hogy nem akar sunnyogni. Ülünk az ágyon, ő az utat tervezgetve, én törökülésben és teljes bizonytalanságban.
Mi a baj, kérdezi.
Ha elmegyek veled, mondom, két hétre, mondom,

akkor vége a házasságomnak.

Csak ha azt akarod, mondja.

Ha ide akarsz költözni, tudod, hogy azt akarom, hogy ide költözz. De ha nem szeretnél, akkor beszélek, és itt a férjem nevét mondja. Nagy tisztelettel ejti ki. Beszélek vele. Nem akarok sunnyogni.

Nem csak ez a baj, mondom, hanem hogy sátorral mennénk, igen, és? És én nem vagyok egy sátras lány.

Amúgy nem a sátor ijesztett meg, hanem hogy menni akartam, sátorral is, mert nem a sátor a lényeg.

M. mellett teljesen más voltam, mint a férjem mellett. M-mel előfizettünk folyóiratokra, random német újságokra, Amerikából rendeltük használtan a From Time To Time-ot, ettől érezzük, hogy a világban egzisztálunk, mondta, rákulcsol a kezemre, belógunk a moziba.

Végül beszéltek? A férjeddel. Megtiltottam. Olyan, mintha elkérne apámtól, soha nem kértek el apámtól, ilyen lehet. Kizárólag az én döntésem, hogy elutazom-e vele vagy nem, megtiltom, hogy valaha keresd!

A Ráday Ház szinte üres, itt-ott egy kardvirág cserépben, a püspöki lépcsőn szaladok fel, itt bármikor belefuthatok M-be. A cipőm sarka megcsúszik a kövön, a kovácsoltvas korlátra szorítok. Abban az irodában ültetnek le, ahol bejelentettem a püspöknek, hogy elköltözöm a férjemtől. Őszinte beszélgetés volt, M. nem került szóba, nincs harmadik, ezt mondtam.

Apüspökúrkésikkávétea? Köszönömnemkérek. Ülünk a püspöki tárgyalóban, a püsi megígéri, hogy nem rúg ki, ha elválok, nem kell gyülekezetet váltanom, gyorsan összehívunk egy etikai bizottságot, lezavarjuk. Cserébe ígérjem meg, hogy kiderítjük, mi volt a baj, hogy nem csak elválok, hanem magam miatt tisztázom. Tudod, mondja a püsi, anno én ezt nem vállaltam, de a feleségemnek volt igaza. Pár héttel később a püspökhelyettes, behívat. Fenyeget, hogy kirúg, hogy felfüggeszt, hogy annyi a missziónak, ezek egyházunk szabályai, a bűnöst kirekesztjük, nem azért, nem gonoszságból, a bűnösnek kint kell rájönnie, hogy ide tartozik, és úgy viselkednie, ahogy azt itt kell, illik, szokás. A presztízs, a hatalom, a másoknak való tetszés, a tisztelet, ötször hivatkozott a hatalomra. Ha válok, felfüggeszt, hosszú etikai vizsgálódás, kérdések, válaszok, ki a hibás? Az irodából rögtön a mosdóba, gyomorfájás, hánytatom magam.

Dúcnak támasztott létra, harákolás, M. benyúl. De nem ér el, képtelenség közelebb lépni, lenézek, a lábam összekötve. Felriadok. A plafonon Szicília-formájú folt. Amikor először aludtam M-nél, nem tudom, mit álmodtam. Átöleltem, ki fogjuk egymást csinálni. Ezt csak tudod, vagy látod is?, kérdezte. Látom. Láttam.

A hídon a galambokat kerülgetve arra gondolok, hogy a férjem ezt nem kezelte. Nyitom az ajtót, a férjem éppen új szoftvert fejleszt, a modern Robin Hood, a gazdag emberek életét teszi kényelmesebbé. Mondom, hogy M. lenyűgöző elme, hogy nagy teológus, a korosztályunk Tilliche lehet. Már-már annyira lenyűgöz, mint ő, mármint a férjem annak idején, tudod, ahogy te lenyűgöztél a nemeuklidészi geometriával. Tudom, válaszolta, és a konyhába ment.

Citromfű illat, teával kínál, a kanapéra ülünk, mesélj még róla. Hosszan mesélek M-ről, Tibi Atya kápolnája, sarokba köpés, a pultos lány elbukott és féltem, hogy vele bukom. A férjem a teát fújja, szereted? Passz, gyakran összetévesztem a szorongást és a szerelmet.

Kortyol, azt ugye érzékeled, hogy erősen nárcisztikus, kérdezi, hogy az is lehet, hogy pszichopata, mondja. Lehet, de elhívott Veronába, mondom. Borfesztivál lesz Veronában, borokat exportál külföldre.

Üzleti út, suttogom.

Zavar, ha elkísérem?, suttogom.

Nem, mondja, nem zavar, csak arra kérlek, megtorpan, csak arra kérlek, utána ne játsszuk el, hogy meglepődünk. Hogy jujj, véletlenül megesett. Ha menni akarsz, menj, de ne játszmázzunk.

Nem mentünk Veronába, a bevásárlóközpont parkolójáig jutottunk, akkor mutatta a felvételeket, M. nappalija, megy a zene, a csávó a felvételen térdel, egy felmosóvödör fölé hajol. Dugd le a két ujjad a torkodon, magyarázza a kamera mögül M., nem megy, akkor jobban, nem jön, igyál vizet és úgy.

Te hányni tanítottad a gyereket? Kiszállok, hagyj itt!

A parkolóban? Van valami baj?

Nekem? Normális vagy?

Figyu Kirkegaard szerint,

teszek rá, nem vagy normális!

Az autónak dőlünk, négy karba font kéz, hosszan hallgatunk. Tudod, mondja, nekem senki nem tanította meg anno.

Nekem senki nem tanította meg anno, ezt mondta, fogalmam sincs, mit várok, mit reagáljon erre a terapeuta. Fogalmam sincs, mit várok az emberektől. Mióta elhagyott minket M., a férjem melankolikus, én meg furcsán érzem magam, csak az utóbbit mondom a terapeutának. Főleg azokon a napokon, amelyeket a hétből általában M-nél töltöttem. Nem találom a helyem. Hétfőn még tök otthonosan mozgok, esti rutin, vacsi, arcápolás, légzőgyakorlatok, képzelje, új fogkefét kaptam a férjemtől, a speciális sörték miatt a nyelvről is eltávolítja a lepedéket. Szóval esti rutin, és jön a kedd, és valami idegen, nem a hely, a kedd.