Milyen a viszonyod Óbudával?
Szakmailag kötődöm Óbudához, férjemmel Fenyvesi Mártonnal – aki gitáros, hangmérnök – létrehoztunk egy stúdiót a PP Center területén a Szentendrei úton. Itt készülnek a mi dalaink, és mások lemezei is, fantasztikus jazz, pop és elektronikus zenei anyagok felvételei illetve professzionális mastering szolgáltatást is nyújtunk, készültek már anyagok Németországba, az Egyesült Államokba és Nagy Britanniába is. Öcsém galériája, a Partizán Galéria is itt kapott helyet, ő ugyanis az írás mellett képzőművészeti alkotásokkal foglakozik. Mondhatjuk, hogy családilag nagyon szeretjük ezt a kerületet. És akkor még nem beszéltem a műtermemről, ahol rengeteg mindenfélét csinálok: próbálok a zenekaraimmal, dalt szerzek, festek, médiaművészettel, installációk létrehozásával foglalkozom.
Az öcséd is és te is művészettel foglalkoztok. A családban volt más is, aki az alkotásnak élt?
Annyit tudok, hogy a dédnagymamám testvére operaénekesnő volt Triesztben. Azért az annyira nem közeli ág…Szerintem inkább a neveltetésünkön múlt, hogy ebbe az irányba indultunk el. A szüleim művészet iránti szeretete meghatározó volt gyerekkorunkban, egyszerre láttunk klasszikus és kortárs festményeket a falakon, a családi utazásokon Mozartot, otthon pedig A.E. Bizottságot hallgattunk.
Ezek szerint a szüleid kikövezték az ide vezető utat?
Apám szerette volna, hogy orvos legyek, mint nagyapám. Én viszont szobrászkodni akartam, énekelni, és a gimnáziumban mindennél jobban érdekelt az irodalom. Ráadásul a Trefortban Szabó Ádám író volt az osztályfőnököm, aki nagyon inspiráló személyiség. Én a mai napig sok verset olvasok, és nagyon szeretem a versekkel való zenei munkát is. Ilyenek a mostani projektjeim is: Tandori Dezső verseiből készült műsor a Múzeumok Éjszakájára, Pilinszky verseiből egy csodálatos est részese voltam a centenárium évben tavaly, erről egy különleges lemez is készült. Folyamatosan keresem az új dolgokat, nem csak a zenében. Olvasok, kutatok, és közben olyan fantasztikus elektronikus zenészekkel dolgozom együtt a verseken, mint a Minka lemezem producere, Dóczi Bence, vagy Bernáthy Zsiga technozenész, akivel hatalmas bulikat szoktunk csinálni. Elképesztően jó érzés látni, ahogy ezekre a magyar vers-szövegekre táncol és énekel a közönség.
Hogy jutottál el a bossa novától az elektronikus zenéig?
A gimnazista, lázadó korszakom nem múlhatott el saját zenekar alapítása nélkül. Barátaimmal a Rakéta zenekarban improvizatív rockot játszottunk. Sokszor gondoltam rá, hogy nem kellett volna abbahagynunk…De aztán máshogy alakult mindannyiunk élete. Én az első bossa nova kazettáimat a Portobello Road bolhapiacán vettem Londonban. Teljesen elvarázsolt ez a zene. Évekkel később az Etűd Konzervatóriumban újra találkoztam ezzel a brazil műfajjal, és akkor úgy döntöttem, csinálok egy bossa nova műsort Tóth Mátyás gitárossal. Nagyon meglepő volt számomra, hogy mennyire szerette a közönség. A bossa nova szövegek ráadásul kész irodalmi műalkotások is voltak, Vinícius de Moraes írta a legtöbbjüket. Később a mi dalaink portugál szövegeit a József Attila-díjas Bán Zsófia írta, de a volt osztályfőnököm, Szabó Ádám is alkotott már nekünk szöveget franciául.
A bossa nova lemezekkel négyszer meg is nyertétek a független előadókat értékelő amerikai Independent Music Awards díját, aztán meg az FBI című sorozatban szerepeltél….
Az FBI című amerikai filmsorozat gyártásvezetője megkeresett és kért tőlem három saját dalt magyarul, amiből végül a Partokon címűt adtuk elő Benkő Dáviddal az egyik akciójelentben. Itt nem a költészeté volt a főszerep, a dalszöveget ezúttal magam írtam. Izgalmas volt, hiszen a felkéréskor még csak demo formájában tudtam küldeni a dalokat, később kellett hangszerelnünk zongorára a filmbéli jelenet miatt (a hangszerelés Benkő Dávid munkája volt) . Alapvetően nagyon szeretek alkotótársakkal együttműködni, ezek a díjak természetesen nem csak nekem szólnak, hiszen fantasztikus zenészekkel dolgozom együtt, közös a siker, nélkülük nem tudna megvalósulni ennyi színvonalas produkció. Jelenleg három formációm működik, ebből kettőben ugyanazokkal a zenészekkel dolgozom együtt, Ávéd János jazz-szaxofonossal, Tóth István gitárossal és Szabó Dániel Ferenc dobossal. Jazz zenekarként és a Minka elnevezésű elektronikus zenei projektemben is tökéletesen működünk együtt. Ez utóbbiban férjem, Fenyvesi Márton is részt vesz mint sound designer, zenei rendező.
Milyen együtt dolgozni a férjeddel?
Még jóval azelőtt, hogy a férjem lett volna, ő volt az első lemezem producere. Szakértelme, zenei ízlése és nyitottsága meggyőzött arról, hogy a továbbiakban vele szeretnék együttműködni. Aztán úgy alakult, hogy egymásba szerettünk, ami persze a közös munkát nem könnyítette meg. De igyekszünk otthon nem beszélni ezekről a feladatokról, erre ott a stúdió, a próbaterem, a munkaidő.
A gyerekek muzikálisak?
Nagyon. A két és fél éves Rudi ebben nő fel, a stúdióban tekergeti a potikat, állítja a zenei arányokat és minden hangszeren játszik egy kicsit, ha úgy tartja a kedve. Nagypapája a pécsi Szélkiáltó együttes dalszerzője és az édesapja sem akármilyen gitáros. Panna lányom, aki most tizenhat, már jó néhány dalt írt, gitározik, zongorázik és énekel. Kamilla pedig, aki 19 éves, szintén szépen énekel, bár őt inkább az írás érdekli és a színművészet. Mindketten szintén komoly művészi vérvonalat visznek, Panna Áprily Lajos, Kamilla Kodolányi János ükunokája.
Ilyen felmenőkkel akkor belőlük sem lesz majd orvos?
Nem tudom, tulajdonképpen mindegy, merre mennek, nekem mindig nagyon tetszik, amit csinálnak. Azt látom, hogy maga az alkotás folyamata az, ami megfogja őket és ez csodálatos dolog. Szerintem minden gyerek művész, és minden lehetőség megvan bennünk, hogy alkotóvá váljanak, csak aztán később sokan mégsem ezt a pályát választják. Én a család mellett minden nap foglalkozom művészettel, zenével vagy képzőművészettel. Mostanában rájöttem, hogy a hajnali órák a leginkább alkalmasak arra, hogy alkossak. Van, hogy ötkor felkelek, videót vágok, pasztellkrétával porozom össze a lakást, vagy éppen fotókat sütök – ez utóbbinak a család nem annyira örül persze. Alternatív fotográfiával is dolgozom, klorofill printeket készítek, levelekre exponálok UV fény segítségével. A Búcsúlevelek című sorozatomból két kép most a Budapest Photofestival Experiment című kiállításán is szerepelt a Kiscelli Múzeumban.
Mennyire fontos számodra a környezetvédelem?
Szerintem a művészetnek most már ez az egyik legnagyobb feladata. Rámutatni ezekre a nagyon súlyos problémákra. Engem nagyon érdekel, hogy tudok úgy élmi, hogy nem teszem tönkre a környezetem. Újrahasznosításra törekszs információ jön-megy, és azt is tudom, hogy nem a lakossági fogyasztás a legjelentősebb tényező.
Szoktál néha hétköznapi dolgokat is csinálni?
Persze! Bevásárolok, főzök, mosok, takarítok, ezeket gyorsan megcsinálom. Egy felmérés kimutatta,hogy napi 249 perc, amit egy nő átlagosan láthatatlan munkával tölt. Bevallom, én sokszor teljesen szét vagyok esve és elveszek a feladatokban, de szerencsére a férjem biztos pont, és meg tudunk osztozni ezen a 249 percen.
Mit tervezel most, létezik egyáltalán olyan művészeti ág, ahol még nem próbáltad ki magad?
Most audiovizuális dolgokat szeretnék csinálni, központi kérdés számomra, hogy hogyan tudok a zenémhez vizuális tartalmat elkészíteni, illetve nagyon érdekel a performatív művészet. Októbertől fél évig Bécsben tanulok majd a performansz művész-mesterképzésen, és hetente két napot ingázni fogok Budapest és Bécs között. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan állom meg a helyem az új közegben.
Rengeteg mindent alkottál, folyamatosan alkotsz. Mire vagy a legbüszkébb?
Természetesen a gyerekeimre. Minden nap azt érzem: de jó, hogy itt vannak nekem!
