Mindig is néptánccal akart foglalkozni, vagy gyerekkorában voltak azért más elképzelései is?

Nem volt mindig így. Én is, mint más gyerekek, kipróbáltam sok mindent, de talán mégis a néptánc volt az első, amit komolyabban vettem. Fociztam is néhány évig az akkori kerületi Külker SC-ben, az iskolában kézilabdáztam. E három, a foci, a kézilabda és a néptánc között húzódott a választóvonal. A szüleim és az akkori táncpedagógusom hatására maradt számomra a néptánc.

Milyen volt 1992-ben bekerülni a Kincső Néptáncegyüttesbe?

Nagyon jó élmények és rengeteg emlék fűz ehhez az időszakhoz, hiszen hosszú ideig, több mint húsz évig ott táncoltam. Rendkívül jó társaság volt, ami nagy hatással volt az együttes tagjaira.

Az ottani ismeretségekből házasságok, családok születtek. Sok baráttal és számomra fontos emberrel ismerkedtem meg az együttesben én is, például a szerelmemmel, aki azóta is a párom. Van két gyermekünk, egy kisfiú és egy kislány.

Akkor is Békásmegyeren laktam, ahol az együttes is működött, gyakorlatilag helyben.

Azután nem is nagyon szakadt már el a néptánctól, hiszen a középfokú és a felsőfokú képzése is erről szólt. Vagy voltak azért más esélyes pályalehetőségek is?

Általános iskola nyolcadik osztályában ez egyértelművé vált. Utána elvégeztem a Talentum Művészeti Szakiskolát, ahol a néptáncos képzés mellett a táncos szakma több műfajába, a balettbe, az akrobatikába, a színészmesterségbe szintén betekintést nyerhettünk, de jazzbalettet és szteppet is tanultunk. Ennek az iskolának az elvégzése után rajzolódott ki bennem, hogy a néptáncnál maradok, és az akkori Táncművészeti Főiskolára mentem, hogy elvégezzem a néptáncpedagógiai szakot.

Néptánctanítással már a főiskolás évei alatt elkezdett foglalkozni. Ez kötelező gyakorlat volt, vagy megbízták vele az együttesben?

Nem volt kötelező gyakorlat. Továbbra is a Kincső Néptáncegyüttesben táncolva, eleinte tánckoreográfia betanítási feladatokat kaptam, később elkezdtem kisebb csoportokat vezetni, majd végzett néptáncpedagógusként szintén oda kerültem. A főiskola alatt kezdtem foglalkozni óvodások tanításával is.

Gyerekek és fiatalok tanítása mellett a néptánc iránt érdeklődő felnőtteknek is elkezdett egy idő után órákat adni, amiből lett aztán 2012-ben a Göncöl Néptáncegyüttes. Hogyan születik meg egy ilyen együttes?

Ahogy az ember dolgozik, úgy spontán is alakulnak a dolgok. A gyerekek szülei között voltak néhányan, akik úgy érezték, hogy szívesen jönnének hozzám kipróbálni a néptáncot. Addig-addig mondogatták ezt, míg végül szakítottam időt erre, összejött tíz fő, amelyből lett húsz, majd harminc. Eleinte kisebb feladatokat tűztünk ki magunk elé, összeállítottunk egy-egy tánckoreográfiát. Amikor ez már ment, akkor egy-egy fellépésre is elvittem őket, hogy amit megtanultak, azt bemutathassák, legyen sikerélményük. Közben itt Óbudán nekem már több helyen volt óvodás csoportom. Annak idején a Csillaghegyi Közösségi Házban és a San Marco utcában, az Óbudai Kulturális Központban, illetve az Óbudai Szent Péter és Pál Általános Iskolában és a Kerék utcai Általános Iskolában is tanítottam, így már rengeteg fiatal is volt, aki nálam táncolt. Végül egy zászló alá hoztam a fiatalokat és a szülőkből alakult együttest, és így jött létre a Göncöl.

Mi vezette arra, hogy hosszú évek után 2013-ban megváljon a Kincső Néptáncegyüttestől?

Ott voltam gyerektáncosként, majd felnőtt táncosként és pedagógusként 21 évig. Egy picit úgy éreztem talán, hogy ebben elfáradtam, egyfajta megújulási vágy is lehetett bennem.

Ugyanakkor már ott volt mellette szinte készen egy együttes, amiben valami olyan erőt, energiát éreztem, hogy meg kellett lépnem, létre kellett hoznom egy saját táncegyüttest.

A Göncölt egyébként Kati húgommal együtt, testvérpárként vezetjük, és magam is és az együttes tagjai is úgy érezzük, hogy sikeresen.

Hova sikerült eljutni az elmúlt hat év alatt?

A gyerekcsoportjainkkal voltunk országos megmérettetésen, a Dunán innen, Tiszán túl gyermek- és ifjúsági népi tehetségkutató versenyen, ahol bekerültünk az országos döntőbe. Ezüst minősítést nyert csoportunk és szólótáncosaink is. Tatabányán az Agora koreográfus versenyen első helyezést értünk el nemrégiben, illetve tavaly megkaptuk az Óbudai Civil Díjat, amire nagyon büszkék vagyunk. A célunk persze nem a díjak begyűjtése volt, hanem azt szerettem volna megmutatni a gyerekeknek, amiben én felnőttem. Aztán közben a felnőttek is megtapasztalhatták, hogy itt milyen jó közösség van, és a táncpróba keretében is lehet jól érezni magunkat. Népzenére mulatni akár egy szilveszteri buliban vagy egy farsangi mulatságon. Most úgy érzem, hogy kialakult ez a család jellegű közösség, ami egyébként mintegy száz főből áll. A négy korosztályból az egyik a kisiskolásoké, ők a Göncöl Csikók, a másik a felső tagozatos gyerekekből álló Kis Göncöl csoport, aztán az ifjúsági csoportunk, a Göncöl következik, amelyet összevontunk a felnőtt táncosokkal, mert annyira jók voltak, és a negyedik az említett szenior csoport, a Nagy Göncöl, amely a szülőkből verbuválódott.

Milyen programokkal és hol lépnek fel a csoportjaik?

Minden korosztálynak igyekszünk mintegy félévenként új táncanyagot tanítani kis Magyar­országról, Erdélyből, Felvidékről. Mindig megpróbáljuk színesíteni a repertoárt, hogy ha bárhova elhívnak minket, akkor legyen egy olyan program, amivel egyfajta képet tudunk mutatni a magyar néptánckincsről.

A kezdetektől minden év végén van egy karácsonyi műsorunk az Óbudai Kulturális Központban, fellépünk a kerületi rendezvényeken, ilyen például az Óbuda Napja rendezvénysorozat, vagy az adventi ünnepi események.

Ezen kívül advent idején Budapesten a Bazilikánál és más helyeken is flashmobokat tartunk, ami egy rögtönzött táncház, de az országban is járunk mindenfelé, ahova hívnak, például már ötödik éve táncolunk Mádon, a Furmint Ünnepen.

Csoportjainak rendszeresen készít koreográfiákat, és gyakran tart táncházat minden táncolni vágyónak. Milyen ma a táncházélet? Többen táncolnak-e ma, mint a táncházmozgalom 1970-es évekbeli kezdete óta?

Nyilván a táncházmozgalommal kezdődött mindez, de most már itt van a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny a tévében, ahol láthatóan olyan színvonalon táncolnak az országban amatőrként gyerekek és felnőttek, mintha profik lennének. Nagy öröm ezt látni, és a felnövekvő generációknak is jó tudni, hogy ez egy élő népi hagyomány. Mi itt a Csillaghegyi Közösségi Házban minden hónapban egyszer táncházat rendezünk. Családi mulatsággal kezdünk, majd felnőtt táncházzal folytatjuk. De város- és országszerte működnek hasonló programok, ahova rengeteg fiatal és idősebb ember jár, és nagy a sikerük.

Van nekünk egy Dúdolj, ringass, táncolj nevű, kifejezetten kisgyermekes családoknak szóló estünk is. Ez négy évvel ezelőtt úgy indult el, hogy megszületett Dorina nevű kislányunk, akit félévesen, egyévesen nemigen tudtunk programokra vinni. Baráti körömben, akik között népzenészek is vannak, szintén ekkoriban születtek kisbabák, és arra gondoltam, hogy csináljunk egy olyan programot, ahol mi is találkozhatunk és a gyerekeink is megismerhetik egymást. Azóta ennek nagy sikere van a Csillaghegyi Közösségi Házban, ahol néha kétszáz ember is összejön a nagyobb teremben. A program ment egy ideig a Magyarság Házában is, ahol most szünetel, de működik például Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban, és januártól elindult az Óbudai Kulturális Központban is.

Nemcsak a babákról szól, hanem itt is a családokat szeretnénk megszólítani a népzenével, a néptánccal, a népmesével és a játékkal, mert ez egy komplett program, amit a jelek szerint élveznek a családok.

Mitől van az, hogy míg régen legfeljebb tájegységek szerint különböztettük meg az egyes táncok származási helyét, addig ma helységnevek alapján is megjelöljük a pontos forrást, akár a legkisebb falut is feltüntetve?

Ez annak köszönhető, hogy a korábbi táncgyűjtések egyre inkább hozzáférhetők, közkinccsé váltak. Korábban voltak gyűjtések, archív filmek, amik még nem kerültek a táncpedagógusok kezébe, míg a fejlett technológiával ezek már mindenkihez eljuthatnak. Martin György tánckutató kezdte el ezeket a táncokat kis kamerájával gyűjteni falvanként, de amikor még nem volt ez mindenki számára hozzáférhető, akkor összességében voltak jellegzetességek például Dél-Alföldről. Ma már falvakra, sőt, táncos párokra, adatközlő táncosokra lebontva, figuránként tudják a táncoktatók, hogy ez ennek a táncos bácsinak a figurája, az meg amannak.

Milyen terepnek látja Óbudát szakmai szemmel?

Nagyon sokan táncolnak, nagyon nagy igény van rá, és óriási öröm látni akár a Kincső Néptáncegyüttest, akár a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium néptánccsoportját, vagy a Szent Péter és Pál iskolát, vagy sorolhatnám még a többi helyet, ahol komoly néptáncoktatás van. De mondhatom még a Kolompos Együttest is, akiknek táncházaira szintén sokan járnak. Rengeteg gyerek táncol, és egyre jobb színvonalon, amit jó látni.

Hány éves koráig táncos egy néptáncos?

Élete végéig. A Hatvany Lajos utcai Nyugdíjas Házban is tartok néptánc foglalkozást, ahol nagyon szeretik ezt a programot.

… és a néptáncpedagógus?

Szeretnék sokáig táncolni. Jó, hogy van szenior csoportunk, aminek majd idővel talán én is tagja leszek. Szeretném megőrizni a táncot, ezt a közösséget életem végéig, ameddig csak mozogni tudok.