Keresés
rovatok
rovatok
múzeum | 2017 ősz
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum
Mráv Zsolt: Utas a halál útján
A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. megbízásából idén tavasszal megelőző régészeti feltárást végzett a Csillaghegyi Strandfürdő területén, amelynek leglátványosabb eredménye egy különleges régészeti lelet, egy fogatos kocsit rejtő császárkori temetkezés megtalálása és feltárása lett. Az ásatás vezetője, Vass Lóránt és az Aquincumi Múzeum felkérte a Nemzeti Múzeumot, hogy szakembereikkel közösen végezzék el ezt a nagy kihívást és speciális szakértelmet igénylő munkát.

A fogatos kocsik sírbatétele idegen a római temetkezési szokásoktól, amelyek a síremlékállítást helyezték előtérbe. Nem is valódi rómaiak ápolták a kocsik eltemetésének költséges rítusát, hanem a Dunántúl északkeleti részén lakó kelta eraviszkuszok császárkorban élő elitje. Ennek a Róma-barát elitnek a tagjai ugyan külsőségekben igyekeztek átvenni a hódító rómaiak szokásait, de a halál torkában ragaszkodtak és visszatértek őseik túlvilághitéhez. Az eltemetett kocsi és a fogatos lovak a túlvilági utazás kellékeként kerültek a sírgödörbe. A helyi kelta őslakosság hitvilágában a halott vagy annak lelke hosszú utat bejárva jutott el a túlvilágra, amelyet a föld egy távoli vidékén – az írek például egy messzi szigeten – képzeltek el. Az igazán gazdagok igyekeztek ezt a hosszú és fáradtságos utat a lehető legkényelmesebben megtenni, ezért helyezték el sírjukba az egykor mindennapi közlekedésre és egyben státuszszimbólumként használt kocsijukat.

A kocsisír feltárt gödre, benne a római kori utazókocsi vas alkatrészeivel, bronzdíszitményeivel és a két leölt fogatos ló csontvázával. Fotó: Szilágyi Nóra

A csillaghegyi kocsisír sok új információval gazdagította a császárkori kocsisírokról eddig kialakult képünket. Újdonságot jelentett, hogy a kocsisír gödre mellett, annak közvetlen közelében egy kifosztott gyermeksír is előkerült, amely azonos tájolása és közelsége miatt nem lehetett független a kocsit tartalmazó gödörtől. A kocsisírok egyik megoldatlan rejtélye, hogy csak ritkán tudunk konkrét temetkezést, halottat hozzájuk kötni. Ezen kivételes esetek számát gyarapítja a csillaghegyi kocsisír. Ráadásul itt az elhunyt fiatal életkora nemcsak érdekes, hanem szokatlan is. Azt egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy ő volt-e a temetkezési hely „főhalottja”, akit a kocsival együtt temettek el, vagy csak későbbi betemetkezés történt.

Figyelemre méltó a kocsi eltemetési módja, amelyre eddig nem ismertünk példát. A kocsit a nagyméretű és mélyre ásott sírgödörbe, útra készen, felszerelt kerekekkel helyezték el.

A szertartás során azonban – szándékosan vagy csak véletlenül? – úgy borították bele a kocsit, hogy az átfordult, és kerekekkel felfelé érkezett a gödör aljára.

Régészeti szempontból ez nagy szerencse, ugyanis a felszíni bolygatások következményeként csak az alváz jól rekonstruálható szerkezeti elemei sérültek. Lent viszont a kocsiszekrény részei, a bronz díszek és vasalások az eredeti helyükön, sértetlenül megőrződtek. Miután a kocsi bekerült a sírgödörbe, magára a kocsira, illetve mellé elhelyezték a leölt fogatos lovak tetemeit is. Az egyik ló kantárját trombitamustrás áttört veretpár díszítette, a befogásukra szolgáló fajármot pedig makkos bronz szárvezető karikákkal látták el. A kantárveretek készítését az Antoninus korra tehetjük, amely a csillaghegyi kocsit előzetesen a Kr. u. II. század második felére, legfeljebb a III. század elejére keltezi.

A kocsi egyik különlegessége az a könnyűszerkezetű tetőkonstrukció, amelynek minden oldalát behúzott függönnyel lehetett takarni. Erre utalnak az íves kialakítású tető alá erősített vas karnis rudak, amelyekre felfűzve nagyszámú réz függönykarikát találtunk. Ez az első alkalom, hogy egy római kocsi tetőszerkezete régészeti feltáráson előkerült, s hogy azt nagy biztonsággal rekonstruálni lehet.

Egy Budaörsön feltárt római utazókocsi rekonstrukciója (rekonstrukció: Mráv Zsolt 2012.) arányait, megjelenését tekintve hasonló lehetett a csillaghegyi kocsi is, csak ennél sokkal díszesebb. Fotó: Dabasi András

A csillaghegyi kocsi leglátványosabb meglepetését azonban kétségkívül rendkívüli díszítettsége okozta, amellyel a sírokban feltárt kocsik sorában a legszebb pannoniai darabok közé került. A díszítést alkotó tizennégy bronzszoborból négy teljesen egyforma rúdvég, amelyek közepére egy griffet és annak két oldalára egy-egy kígyót helyeztek. A csillaghegyi kocsi griffjei – amelyek oroszlán testtel és ragadozó madár fejével rendelkező szárnyas keveréklények voltak – madártípusúak. Tarajukat, hatalmas csőrüket a csillaghegyi szobrokat mintázó mester is hangsúlyozta. A griffeket – az oroszlánt és az elefántot leszámítva – minden állatnál erősebbnek gondolták, ezért találkozhatunk alakjával az állatküzdelmi jelenetekben, ahol az ellenfelei között néha kígyókat is ábrázoltak. A griffeket főleg őrző, bajelhárító tulajdonságaik miatt alkalmazták előszeretettel síremlékek, de bútorok, fegyverek és páncélok díszítésére is. A griffeket két oldalról kísérő sárkánykígyók minden bizonnyal a baziliszkuszokkal azonosíthatók, amelyek az ókorban arról voltak ismertek, hogy távolról, már a hangjukkal és a tekintetükkel is ölni tudtak. Ezeket a bronzból öntött alkatrészeket egy-egy ívesen oldalra kihajló, vaslemezekkel megerősített farúd végére illesztették. A fa karok bronzfejének kígyó formájú kampóira kötötték fel a kocsiszekrényt, amely így viszonylag szabadon mozoghatott. Ez a technikai megoldás egyfajta lengéscsillapítóként jelentősen tompította a kocsi rázkódását, s ezzel kényelmesebbé és elviselhetőbbé tette a nagyobb távolságokra történő utazást. A csillaghegyi kocsi funkcionális vasalkatrészeit is gazdag fémberakás díszítette, amelyet a kocsi hátsó oldalán díszes szoborgalériával egészítettek ki. Az itt látható tíz figurális bronzszobor Dionüszoszt, azaz a rómaiak Bacchusát (Liber Pater) és vidám kíséretét idézte meg.

A kompozíció központi alakja maga az istenség volt, aki kezében szőlőfürtöt és egy olyan edényt tartott, amelyből borfolyam ömlött. A bort az általa megszelídített tigrisek kinyújtott nyelvükkel lefetyelik. Bacchus egyik csodálatos tulajdonsága, hogy a félelmetes nagymacskákat olyan kezes háziállatokká bűvölte, akiket kocsija elé foghatott. A szelíd bacchikus tigrisek és párducok még azt is eltűrték, hogy az istenség kíséretének tagjai hátukra pattanva „meglovagolják” őket. A kocsi hátulján találkozunk Bacchus gyermekkori játszótársával, a kecskelábú, fuvolán játszó Pánnnal, de felvonulnak itt a duhaj szatüroszok és az istenség akaratának önmagukat teljesen átadó ledér bacchánsnők is. A mellkép formában megjelenő két szatürosz szemét ezüstberakással hangsúlyozták. A már elkészült röntgenfelvételek alapján a vasalkatrészek rézberakásai szőlő- és borostyánindákat ábrázolnak, ahogy benövik azok teljes felületét. A növények túláradó vegetációja, a növényi természet buja burjánzása mind Bacchus megjelenésének szimbóluma.

A kocsidíszekből tehát tiszta bacchikus mitológiai képprogram tükröződik, amely igazodott az Északkelet-Pannoniában élt őslakos eraviszkusz törzs elitjének túlvilágképéhez. A sírokból eddig előkerült kocsiknál, már ahol előfordult figurális szobordíszítés, mindig Bacchust és körét idézték meg, amely nem volt véletlen. Bacchus ugyanis olyan boldog, aranykort idéző túlvilági életet kínált követőinek, amely nagyon hasonlított a kelták egyik túlvilág elképzelésére.

Egy bacchus csodás hatalmával kezes háziállattá szelídített tigris bronzszobra a kocsi hátuljáról. Fotó: Szilágyi Nóra

A kocsisír feltárását követően jelenleg az abból kiemelt több mint kétszáz vas-, ólom- és bronzlelet restaurálása zajlik, amelyen az Aquincumi Múzeum és a Nemzeti Múzeum restaurátorai dolgoznak. Közös munkájuk várhatóan még évekig eltart. Különösen időigényes lesz a vasalások rézberakásos motívumainak kibontása. Bár a kocsi egykori kinézetét a megismert alkatrészei alapján már el tudjuk képzelni, a rekonstruálásához és újjáépítéséhez szükséges műszaki dokumentáció csak a leletek restaurálását követően lesz elkészíthető. Remélhetőleg a nem túl távoli jövőben a nagyközönség számára is megtekinthetők lesznek nemcsak a kocsi díszes alkatrészei és csodás szobrai, hanem maga az újjászületett utazókocsi is, amely egykor az Aquincum környéki utakat járta, és tulajdonosa hite szerint végül őt magát is a túlvilágra vitte.

(A szerző régész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa)