Számtalanszor hajtottunk el mellette már autóval, kíváncsian méregettük a múzeum bejáratánál állva, mi rejtőzhet a fák mögött, de sosem merészkedtünk ide gyalogosan. Az eltelt évben élmény volt figyelni az erdei színpad változását, amely tavasszal üde zölddel és madárcsicsergéssel, nyáron hűsítő lombkoronával, ősszel csodálatos színkavalkáddal kápráztatott el minket. Télen pedig a csupasz fák között sétálva feltárult az egész terület „domborzati tervrajza”, kirajzolódtak és átláthatóvá váltak a park útvonalai, romantikus sétára csábító ösvényei. Félreértés ne essék, ez itt nem a párizsi Bois de Boulogne vagy a bécsi erdő, ez „csak” egy kicsi, ám annál szerethetőbb zöld felület, amely az Óbudai Egyetem háta mögött, kíváncsi szemektől bújva várja, hogy felfedezzék.
A városi erdők, zöld felületek szerepe már jóval a járvány kitörése előtt felértékelődött. Budapest is részt vesz például egy nemzetközi Interreg projektben, az URBforDAN (Utilization of Urban Forests as Natural Heritage in Danube Cities), amelynek célja a városi erdők hosszú távú, fenntartható kezelése, vagyis az, hogy hogyan lehet összehangolni az erdők gazdasági, társadalmi és kulturális szerepét, miközben biztosítják, hogy a természetes biológiai sokféleségük is megőrizzék. Manapság minden eddiginél fontosabbá vált a fenntartható fejlődés a városokban, amelyhez ezek a törekvések is hozzásegítenek minket, városlakókat. És ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy a városban is élvezhetjük a természet közelségét, érdemes megismerni e helyek múltját, jelenét és jövőjét is.
A böngésző térképébe pötyögve egy szürke folt közepén piros csepp jelöli a Kiscelli Parkerdő helyét. Aki nem ismerős a környéken, a térképre pillantva nem is gondolná, hogy itt – kinézetre és történetét tekintve is – egy vadregényes parkerdő ékelődik a városi utcák szövetébe, egészen addig, amíg nem vált át műholdas nézetre, amelyen már jól látható az egybefüggő zöld terület.
A harmadik kerület, mint a budai kerületek többsége, igen szerencsés, ami természeti adottságait illeti. A Duna, a közel három kilométer hosszan elnyúló Óbudai-sziget (Hajógyári-sziget), a Római-part érintetlen ártéri fái és kavicsos lapályai mellett a Bécsi út felett ott magasodik az óbudai hegyvidék, amely mágnesként vonzza szerte a fővárosból a kikapcsolódni vágyó kirándulókat és sportolókat. Túrázók, kerékpárosok, futók, sétálók, családok, baráti társaságok és természetesen a kutyások kedvenc helye az óbudai zöld, amelynek egyik üde színfoltja volt évtizedekig és lehet hamarosan újra a Kiscelli erdő.
Bár a terület mára elvesztette park jellegét, a természet – emberi beavatkozás hiányában – tette a dolgát, az egykor gondozott kastélykert beerdősödött, elvadult, és bár több helyen elhanyagolt benyomást kelt, így is sokak számára vonzó ma is.
Az egykori agyagbánya területén fekvő, meredek domboldalakkal, mélyedéssekkel és tisztásokkal tagolt park múlt századi története egybefonódik az itt álló Schmidt-kastélyéval, amelynek egykori, felvilágosult iparmágnás tulajdonosa nélkül ma talán már nem is erdő lenne itt.
Jól ismerjük a gazdag bútorgyáros történetét, aki a 20. század elején megvásárolta a Zichyek támogatásával a 18. század közepén épített és anno a trinitárius rend által lakott épületegyüttest és a körülötte fekvő ingatlanokat, hogy az egykori kolostorból kastélyt, az üresen álló, itt-ott a bányászat nyomait magukon viselő kopár telkekből pedig csinos, szobrokkal, pihenőpadokkal és hangulatos sétautakkal pöttyözött elegáns angolparkot alakítson ki.
A későbbi hagyatéki leírásában így írnak róla:
„Ezeknek a déli telkeknek legnagyobb részét (…) különféle fákkal parkszerűen beültette, azokon végig utakat vezetett s mellettük kő és műkő dísztárgyakat helyezett el. A telkek felülete igen változatos, nagy szintkülönbségek, dombok, völgyek és meredek részek vannak, azonban részint az útvezetés, részint a vegyes növényzet ezekhez a felületi különbségekhez alkalmazkodik, azokat szerencsésen kihasználja úgy, hogy már mai állapotában is igen érdekes és mozgalmas képet nyújt.” (Elekes A., Schmidt Miksa bútorgyáros, Óbuda története, 2020)
Schmidt Miksa parkjában egy 19. századi villa és présház, valamint egy fogadó is állt, utóbbinak mára csak a lábazata maradt fenn. A területhez kapcsolódik a 19. század óta az a legenda, mely szerint ezen a helyen állt egykor Attila favára is. A park történelmi múltja és természeti értékei mellett szakrális emlékeket is őriz. A mariazelli Madonna-szobor itt őrzött másolatát egykor ezrével keresték fel a zarándokok. A kegyhelyre a helyreállított kiscelli kegytemplom épülete emlékeztet. A parkban a németajkú közösség egykori kálváriasora látható, a 14 stációból álló keresztút, a Golgota szoborcsoport és a Szent Vér Kápolna. Régi fotókon még látható, hogy a kápolna előtti kis terület felett egykor fából épült tetőszerkezet védte a látogatókat.
A kastély és az azt körülvevő park sorsa már Schmidt Miksa életében és halála után is sokáig kérdéses volt, a korabeli újságcikkek tanúsága szerint hosszú évekig fejtörést okozott a fővárosnak, és foglalkoztatta a közvéleményt. Az 1935. április 1-én elhunyt bútorgyáros, aki hétmillió pengőnyi örökséget hagyott Bécs városára és ott élő fivérére, Schmidt Leóra, budapesti vagyonából a Kiscelli úti kastélyt nagyértékű műkincseivel és a kastélyt körülvevő telkekkel együtt a fővárosra hagyta, utóbbit azzal a talányos megfogalmazású kikötéssel, hogy az „legyen a budai gyerekeké”.
Az ajándékozás ötlete már jóval a halála előtt, az 1920-as évek második felétől foglalkoztatta a mágnást, az erről szóló ajándékozási dokumentum végül 1927-ben készült el. Az 1934-ben fogalmazott végrendelet egyértelműsítette, hogy a nagyvonalú ajándék feltétele a kastélyt körülvevő park megtartása, valamint bővítése további telkekkel, hogy ott megvalósulhasson az Attila-park régóta dédelgetett terve, amely a városlakók, elsősorban a budai gyermekek kikapcsolódását szolgálhatná. Ahogy a Magyar Múzeumok c. folyóirat egy 1998-ban megjelent cikke idézi: „… Továbbá örökül hagyom a Fő- és Székesfővárosnak, Budapestnek minden budai terülten fekvő … telkeimet… minden azokon lévő épülettel, építménnyel, szoborral… azon kötelezettséggel, hogy ezen telkekből a kis-czelli kastély körül egy park létesíttessék… a budai gyermekek számára.”
Igen ám, de az 1910 óta Schmidt Miksa tulajdonát képező kastély körül található jó néhány telek ekkorra már évek vagy évtizedek óta más tulajdonosok kezében volt, akik ingatlanjaikat még a 19. század utolsó évtizedeiben vették azzal a céllal, hogy családjuknak építsenek otthont. Erről részletesen beszámol a Nemzeti Ujság 1931. júniusi száma „Egy furcsa kastély furcsa gazdája” című cikkében.
A Friss Ujság 1936. július 14-dikei száma szerint „Peyer Károly országgyűlési képviselő is érdekes bejelentést tett”, amely már a későbbi parkerdő területét érinti. „Régebben ingatlant vásárolt Schmidttől a kiscelli kastély környékén 6000 pengő vételárért, amit ki is fizetett, de az ingatlant az örökösödési eljárás miatt nem kaphatta meg.
A bútorgyáros végrendelete nem csak a magántulajdonuk feletti rendelkezési jogot évekre elveszítő korábbi ingatlantulajdonosok, illetve a főváros, de a rokonok részéről sem talált egyértelműen pozitív fogadtatásra. A budapesti rokonok (is) megtámadták a végrendeletet, bár őket elsősorban nem a kastély körüli területen fekvő telkek, hanem inkább a pénz érdekelte.
A nagylelkű adományt a főváros az évekig tartó huzavona után – ami érthető, ha a park bővítésével és fenntartásával járó megnövekedett fővárosi költségekre gondolunk – végül elfogadta. Ennek köszönhető, hogy ma a kastély falai között működő múzeumban izgalmas, néha formabontó kiállítások láthatók, az egykori templomtérben híres hollywoodi színészek fordulnak meg hazai és nemzetközi filmforgatásokon, és, hogy a park nagyobbik része még ma is beépítetlen és szabadon látogatható.
A parkba a legtöbben a múzeum felől érkeznek, de a Bécsi út irányából is izgalmas felfedezni a területet. A Bécsi út hegy felőli oldalán álló úgynevezett városi házak között induló séta rögtön a nosztalgikus múltba repítheti a rendszerváltás előtt születetteket. Ez a tömb önmagában is érdekes építészetileg, az egyik sarkon befordulva pedig a hazai gyerekfilm-ipar egyik ikonikus darabja, a Keménykalap és krumpliorr képkockái elevenedhetnek meg lelki szemeink előtt. Itt, a Kiscelli Parkerdő felé vezető úton, a Nagyszombat utca és Kecske utca találkozásánál található ugyanis az a játszótér, ahol a filmben Bagaméri híres fagylaltját árulta. A helyszínválasztás nem is olyan meglepő, hiszen az író, Csukás István is óbudai kötődésű volt.
Egy 1934-es újsághirdetés Az Est nevű lapban jól példázza, milyen presztízse volt a Kiscelli-kastélynak és környékének, és az is megtudható belőle, hányas számú villamos járt errefelé akkoriban: „Remetehegy platóján” „Doberdő út 10-16. sz. alatt, József Ferenc főherceg és Schmidt Miksa kastélyai közvetlen szomszédságában, szép fekvésű, befásított, 300 négyszögöles üres villatelkek 6- és 4-szobás villaépületek (…) eladók. A parcellák a 72-es villamostól néhány percnyire, főútvonalon terülnek el, könnyen megközelíthetők. Remek kilátás, elsőrangú hegyi levegő.”
A környék ma is igen népszerű, nem csak a lakást vásárolni szándékozók körében. Közel száz évvel azután, hogy a főváros birtokba vette a telkeket egy újabb lépéssel kerülhetünk közelebb az egykori tulajdonos álmához. A park megújulása-megújítása hosszú folyamat, amelyben számtalan körülményt kell figyelembe venni, igényeket és lehetőségeket összevetni, majd azokat finomhangolni.
A Kiscelli kastély környékének rehabilitációjára már 2013-ban készült egy átfogó koncepcióterv, amely a Kiscelli Múzeum igazgatójának, Rostás Péter történeti kutatásainak eredményein alapult. Az egész területre vonatkozó, nagyszabású tervek megvalósulása egyelőre a jövő zenéje, de időközben a park számottevő részére elkészülhetett a Kiscelli park környezetrendezési terve, amely a főváros TÉR-KÖZ városrehabilitációs pályázatának köszönhetően nyert támogatást a „Kiscelli kastély környezetének közösségi célú rehabilitációja” címmel.
A terv a városfejlesztési szakemberek, tájépítészek, műemlékvédelmi szakértők és a parkot leggyakrabban használó környékbeli lakók több alkalommal való találkozásából, közös gondolkodásából és párbeszédéből született a ma divatosan hangzó, de nagyon is üdvözlendő közösségi tervezéssel, ahol minden szereplő megismerhette egymás használati szokásait és igényeit.
A közösségi tervezési alkalmakon formálódott, majd örökségvédelmi és tájépítészeti íróasztalokon véglegesített tervek és a majdani, több ütemben megvalósítandó fejlesztések legfőbb célja a védett történeti kert eredeti struktúrájának visszaállítása és – kissé száraz szakkifejezéssel élve – a használati érték növelése annak érdekében, hogy a parkot minél jobban, kényelmesebben, biztonságosabban használhassák, birtokba vehessék a környékbeli lakók. Fontos, hogy az óbudai kutyások, kisgyerekes családok, sétálók, futók, sportolók mellett a más kerületekből vagy akár távolabbról érkező, aktív kikapcsolódásra vágyó és a szakrális emlékeket felkereső kirándulók, zarándokok is jól érezzék magukat itt, hiszen egy gyönyörűen felújított és karbantartott városi parkerdő egyediségével emelheti egész Óbuda presztízsét és turisztikai vonzerejét.
Az eltérő igényeknek ráadásul határt szabnak a szabályozási keretek, előírások, csakúgy, mint a telekhatárok, a tulajdoni viszonyok vagy éppen a műemléki védettség, és végül, de nem utolsósorban a rendelkezésre álló források is. Az azonban biztos, hogy a közeljövőben induló park-rehabilitáció mindenki számára szebbé, élhetőbbé, kényelmesebbé teszi ezt a területet a történelmi és természeti értékek megőrzése mellett. Az odafigyelés és a gondos tervezés pedig akár életeket is menthet: a közösségi tervezés alkalmain arra is fény derült, hogy többen az életüket köszönhetik a parknak, az itt aktívan töltött szabadidő – a rendszeres séta, nordic walking, futás – hozta helyre megromlott egészségüket.
A parkmegújítás első ütemének terve megismerhető az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. honlapján. A kertépítészeti koncepció első üteme a 12 hektáros parknak körülbelül az egyötödét érinti, és elsősorban a kastély épületétől közvetlenül délre elhelyezkedő fővárosi, illetve önkormányzati tulajdonban lévő részekre koncentrál, három területre fókuszálva. Az egyik a park megközelítését és az azon belül való közlekedést fejleszti a meglévő bejáratok rendbetételével és új bejárati lehetőségek, gyalogoskapcsolatok kialakításával, gyalogátkelőhelyek létesítésével a Kolostor utcában és a Folyondár utcában, valamint a parkba való lejutás biztosításával a Folyondár utca felől.
A park megközelíthetőségének kérdéséről bizonyára mindenki elgondolkodott már, aki valaha felkaptatott a Bécsi út felől a hosszú és meredek Kiscelli utcán a múzeum előtt őrködő sárkányig. Megrögzött világjáróként ilyenkor rendszerint a barcelonai Güell Park jut az eszembe, no, nem a parkok közti hasonlóság, hanem a meglepően innovatív odajutás miatt. A katalán városban ugyanis (az olimpiára érkező tömegek miatt) a város magasabb pontjain fekvő népszerű látványosságokhoz mozgólépcsőket építettek, amelyek azóta is szolgálják nemcsak a turisták, de a helyiek kényelmét is.
Közösségi tereket és egy új erdei játszóteret is kialakítanak a parkban. A szabadtéri funkciók bővítése mellett kiemelt figyelmet fordítanak majd a természetközeli környezet megőrzésére, melynek érdekében jelentős zöldfelület-rehabilitációt is végrehajtanak, amely során az elöregedett vagy veszélyes fákat kivágják, új fákat ültetnek és megújítják a növényzetet, ahol szükséges. Áthelyezik és rendbe hozzák a tűzrakó helyeket, új padokat helyeznek ki és a következő ütemek során historizáló szobrokat, kővázákat helyeznek el a park egyes részein, megidézve a múlt századi történeti kert hangulatát.
A park a felújítás után egy igényes és minőségi kirándulóközpontként akár a kedvelt fővárosi úti célok és látványosságok közé is bekerülhet, bár a legfontosabb cél, hogy a helyiek magukénak érezzék, használják, szeressék és vigyázzanak rá.
