Keresés
rovatok
blog | 2020 blog
Fotó: obuda.hu
Simonfalvi Anita
MUSTRA
Heti kulturális ajánló - május 14-május 20.
Óbuda védőszentjének, Szent Flóriánnak ünnepe az áldozatkészség, az egymásért való felelősségvállalás és szolidaritás ünnepe is, jelen helyzetben pedig talán még fontosabb, mint eddig, hogy odafigyeljünk egymásra, közösségeinkre. Idén Óbuda napját ünnepi köszöntővel és rendhagyó riportokkal ünnepeljük a kerületünkben. A programsorozat Szinetár Dóra vasárnapi gyerekkoncertjével zárul, a jó hír pedig az, hogy az online nézőtér végtelenül tágas, minden kisgyerek elfér majd! Mindemellett folytatódik az Óbudai Danubia Zenekar Beethoven projektje, ingyenesen megnézhetjük egy óbudai edzőteremben (is) játszódó kisfilmet az Ütős csajokat, sőt, a hét végére akár virtuálisan lovaggá is üthetnek minket a BTM Múzeumban.

TOP 5

1.Óbuda napja másképp

Egy héten át online tartalmakkal – koncertekkel, ünnepi köszöntővel és rendhagyó riportokkal – ünnepeljük a III. kerület napját. A sorozat dr. Kiss László polgármester ünnepi köszöntőjével és az Óbudai Danubia Zenekar kvintettjének koncertjével indult május 10-én a polgármester és az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán, azóta pedig naponta olvashatunk riportot a kerület idei kitüntetettjeivel az obuda.hu-n. Az ünnepsorozat Szinetár Dóra online gyermekműsorával zárul május 17-én.

 

2. Budapesti Történeti Múzeum Közösségek hete

A Budapesti Történeti Múzeum olyan játékra invitál minket, ami garantáltan kizökkent minket a mindennapi helyzetekből és jó szórakozást nyújt kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. A játék során Mátyás király udvarába érkező apródként vehetünk részt egy virtuális lovagi képzésen, amelynek a végére apródokból lovagokká válhatunk.  Bepillantást nyerhetünk a várbeli kisasszonyok mindennapjaiba, gondolkodhatunk azon is, hogy milyen lehetett egy középkori közösségbe tartozni, valamint azon, hogy mi magunk milyen közösségek tagjai vagyunk. Hét napon keresztül ismerkedhetünk a középkori Buda mindennapi életével, szokásaival, kipróbálhatunk többféle mesterséget is.

 

3.Ütős csajok

Nordin Eszter kisfilmjében két éven át követhetjük nyomon a 7-36 év közötti bokszoló lányok történetét. Az edzések, a meccsek jórészt az óbudai Gilda edzőteremben zajlanak. A lányok emberfeletti erőpróbákat állnak ki, sokszor erős érzelmi viharok közepette, és folyamatosan ott lebeg a kérdés: mi veszi rá őket, hogy ilyen férfias sportot űzzenek? A válasz összetettebb, mint gondolnánk. A kemény lányok az önbecsülésükért, az elismerésért, a boldogságért és a sikerért harcolnak, ezen túl pedig a saját félelmeikkel is megküzdenek. A film május 14-én ingyenesen megnézhető.

 

4.Történetek az egérlyukból

Makray Gábor, az RS9 Színház színésze, a Katona József Színház világosítója két katonás műszaki kollégával összeállt és elkészítette az általa 2016 óta játszott Dosztojevszkij: Történetek az egérlyukból című elbeszélés alapján készült monodráma filmváltozatát Egérlyuk címen. Az alkotás három részben kerül fel az internetre, május 11-én, 18-án és 25-én. A film Molnár Kristóf 2016-os színpadi adaptációján és rendezésén alapszik, melyet az RS9 Színházban mutattak be és jelenleg (mikor nincs járvány) az Óvóhelyen játsszák Jelenetek az egérlyukból címmel.

 

5.Online Koncert Gryllus Vilmossal

A legutóbbi karanténkoncert sikerén felbuzdulva Gryllus Vilmos május 17-én vasárnap délután 4-re ismét közös éneklésre invitálja a gyerekeket. Ígéri, hogy a repertoárban szerepelni fog a Traktort és a Tigrist, de lesz Kányádi-vers, meg kirándulós, biciklizős, maszkabálos is.

 

BONUSZ  – Mindenki podcastja

És bónuszként a Mindenki Podcastja beszélgetését ajánlunk új főszerkesztőnkkel, Kemény Vagyimmal, aki az Óbudai Anziksz múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesél a hallgatóknak!

 

május 14.

18:00 Mesék a Bábszínházból – Budapest Bábszínház

19:00 Irodalmi szerelmek VI. / Várkert Irodalom / élő közvetítés –  Várkert Irodalom és Várkert Bazár

19:00 Ibsen: Nóra – székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház

19:00 Wagner: A Rajna kincse – Bécsi Staatsoper 23 órán keresztül ingyenes

21:00 Csehov: Három nővér – székesfehérvári Vörösmarty Színház

 

május 15.

10:00 Beethoven-Projekt Hallássérülteknek – Óbudai Danubia Zenekar / Danubia Orchestra Óbuda

18:00 Bartók Amerikában – nagyváradi Szigligeti Színház

19:00 Bartók Szonáta – dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

19:00 Wagner: A walkür – Bécsi Staatsoper 23 órán keresztül ingyenes

 

május 16.

10:00 Tőserdő, túravezetés a kontyvirág tanösvényen –  Túravezető, Tour guide – Tárnai Csaba

11:00 Pünktchen és Anton (gyerekopera) – Bécsi Staatsoper 23 órán keresztül ingyenes

19:00 Gombrowicz: Operett- Kolozsvári Állami Magyar Színház

20:00 TAKE A SEAT! – online Trafó-estek 8. / online Trafó evenings 8. – Trafó House

 

május 17.

10:30 Vasárnapi Iskola // Streamkoncert-sorozat az A38 Hajón – A38 Hajó

15:00 Verdi: Rigoletto – Teatro Colón

16:00 Online koncert –  Gryllus Vilmossal

18:00 Szigligeti – nagyváradi Szigligeti Színház

19:00 Wagner: Siegfried – Bécsi Staatsoper 23 órán keresztül ingyenes

 

május 18.

8:15 DEMÓ – Digitális Edukációs Múzeumi Órák – Mozaik Múzeumtúra

 18:00 Mesék a Bábszínházból – Budapest Bábszínház

19:00 Wagner: Az istenek alkonya – Bécsi Staatsoper

19:00 Szente-Galambos-Bolba: Csoportterápia – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

20:30 Magyariné szeretője – a szerzők lebilincselő felolvasásában – Magyariné szeretője

 

május 19.

19:00 Csajkovszij: Anyegin – A Komische Oper Berlin előadása

19:00 Weber: A bűvös vadász – Bécsi Staatsoper 23 órán keresztül ingyenes

19:00 Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk – dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház

20:00 PIM az A38 Hajón – Kortársak zenei kísérettel: Tolvaj Zoltán – A38 Hajó

 

május 20.

9:00 Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika – nagyváradi Szigligeti Színház

19:00 Csajkovszkij: A diótörő – Bécsi Staatsoper 23 órán keresztül ingyenes

19:00 Stream! / Juhász Anna POP#4 / Durica Katarina, Borbély Alexandra –  Petőfi Irodalmi Múzeum és Juhász Anna Irodalmi Szalon