Keresés
rovatok
rovatok
olvass! | 2018 nyár
Fotó: Aquincumi Múzeum
Nagy Alexandra: Római kori őrtorony Csillaghegyen
A korábbi időkben fürdésre alkalmas, csónakházakkal, üdülőkkel, csárdákkal beépült Római-part egyik kevésbé ismert helye volt a Duna csónakház. Ma már csak egy 1929. évi térkép és néhány korabeli újsághirdetés alapján azonosítható név szerint. Ezen a part menti kiemelkedő részen, a csónakház előtt akadt Nagy Lajos régész 1934. december 4-én egy kisméretű római kori őrtoronyra.

A falmaradványokra a helyi adottságok, téglatöredékek, kövek hívhatták fel a figyelmét, miközben szisztematikus terepbejárást folytatott a Duna-parton.

Az ásatás leletanyaga és dokumentációja sajnos elveszett. Az alaprajzot egy üvegnegatívról ismerjük, a leleteket pedig néhány adattári céduláról és rövid publikációkból.

A rajz szerint egy 8,2×8,2 méteres (belmérete 5,8×5,8 méter), négyszög alaprajzú őrtorony állt itt, amelynek csak kiszedett, 1,2 méter széles falait tudták azonosítani. A rajz elárulja, hogy nem az egészet, csupán a keleti szélét és nyugati falának középső szakaszát ásták meg. Funkciójára és építésének idejére, vagyis egy Commodus-kori őrtoronyra az itt talált téglák alapján következtetett Nagy Lajos. A burgust a II. századi őrtoronyrendszer ezen szakaszának eddig egyetlen megásott tagjaként tartja ma is számon a kutatás. Ehhez legközelebb a Lajos utca 71–89. alatt tártak föl Commodus-korinak meghatározott, kisebb méretű (6×6 méteres) őrtornyot ugyanilyen széles falakkal. A Római-parton, Csillaghegyen és a Barát-pataknál találtak ezeknél sokkal később, a Kr. u. IV. században épültek. Közülük kettőt szintén Nagy Lajos tárt fel, s valamennyivel jobb állapotban maradtak meg, mint a jelenleg tárgyalt. Az egykori Berlinger vendéglő kerthelyiségében 2010-ben előkerült burgus falait szintén erősen visszabontották.

Őrtorony az Országos Központi Hitelszövetkezet üdülőjének telepén.
Forrás: Aquincumi Múzeum, archív fotótár

2016–2017-ben egy üdülő épült a Kossuth Lajos üdülőpart 58. számú telken, így a munkálatok közben régészeti kutatásokat folytattunk. Ennek során először az őrtorony körüli árkokat találtuk meg. Az árkok alján számos lelet, főként kerámia edények töredékei feküdtek, amelyekből többet ki is lehetett egészíteni.

Egy objektum korát nemcsak érmekkel, feliratokkal, hanem ezekkel az edényekkel is keltezhetjük, így nyilvánvalóvá vált, hogy a területen Commodus uralkodásakor korábban is állhatott valamiféle római kori építmény.

Ehhez tartozhattak az árkok és a bennük lelt, összetört korsók, fazekak is, amelyeknek a kora egységesen a Kr. u. I. század végére – II. század elejére tehető. Minthogy kevéssé valószínű, hogy az őrtoronyban csak 60–80 éves edényeket használtak, egy korábbi katonai objektumra, vagy egyéb rendeltetésű épületre utalhatnak a leletek. A kora római kori járószint 20–30 cm mélyen, vagy helyenként szinte közvetlenül a felszín alatt volt megfigyelhető, így a Commodus-kori periódust mára már nagyrészt elhordták, elbontották. Ezen kívül az őrtorony helyén, ahol Nagy Lajos kutatott, a Duna-parti kerítés mellett később egy ház állt – az építkezéssel tovább bolygatták, károsították a romokat. Az árkoktól nyugatra egy másik üdülőépület és annak melléképületei, emésztője tüntette el a római kori és őskori objektumokat.

Ezen a területen csak egy kis részen tudtunk feltárást végezni, ahol egy késő bronzkori (késő halomsíros – kora urnamezős időszak, Kr. e. 1350–1100) ház oszlophelyeit tártuk fel. Az őrtorony teljes északi felén ma egy sólya húzódik, ennek helyén mindent elpusztítottak. A felszínről, újkori rétegekből, a falkiszedések körzetéből előkerültek későbbi leletek is, amelyek a II. század második feléhez közelebb állnak. IV. századi leleteket azonban egyelőre sehol sem találtunk, az őrtorony késő római kori továbbélése, úgy tűnik, továbbra is kizárható.

 

A Commodus-kori határvédelem

Pannonia Inferior szomszédságában, a Duna bal partján, a Pesti-síkságon a Kr. u. I. században iráni eredetű szarmata népcsoportok telepedtek le. A hosszú háborús időszakokat megtörve időnként békében, a rómaiakkal szövetségben, kereskedelmi kapcsolatokat kialakítva éltek itt több évszázadon keresztül. Budapest területén Káposztásmegyeren, Soroksáron, Mátyásföldön, Cinkotán, Rákosszentmihályon, Rákos­csabán, a Péceli út mellett, az Ajtósi Dürer soron kerültek elő hosszabb-rövidebb ideig használt telepeik, temetőik.

A rómaiak és a jazigok (szarmata törzs) közti egyik összecsapásról (Kr. u. 172–173) és a békeszerződésről Cassius Dio ad leírást:

„A rómaiak a jazigokat akkoriban szárazföldön, azután a folyón is legyőzték. Nem úgy értem, hogy valami vízi csata lett volna, hanem hogy a befagyott Dunán keresztül menekülő jazigokat nyomon követve úgy harcoltak ott, akár a szárazföldön. Mikor ugyanis a jazigok észrevették, hogy üldözik őket, szembeszálltak a rómaiakkal, remélve, hogy könnyen elbánnak velük, hiszen azok nem voltak hozzászokva a jéghez. A jazigok egy része szemben, a többiek meg oldalról támadták meg lovon a rómaiakat. Lovaik ugyanis be voltak tanítva az ilyen terepen való biztonságos futásra is. Látták ezt a rómaiak, de nem ijedtek meg, hanem egybetömörültek, és egyszerre szembefordulva valamennyi ellenfelükkel pajzsukat legtöbben letették, és azon vetették meg az egyik lábukat, hogy kevésbé csússzanak, és így várták amazok támadását. Egyesek azok kantárát, mások a pajzsukat vagy a hosszú lándzsájukat megragadva húzták őket maguk felé, s így közelharcba bonyolódva a lovakat is, az embereket is a földre rántották. Mert az erőszakos rángatás következtében nem tudtak megállni többé a lábukon. A rómaiak is elcsúsztak ugyan, de ha valaki hanyatt esett közülük, magával rántotta ellenfelét is, és a lábával hátralökte, ahogy a birkózók szokták, és így kerekedett fölébe. Ha pedig előre esett, az előzőleg leesett ellenfelet fogával ragadta meg. A barbárok járatlanok lévén az efféle küzdelemben, és könnyebb fegyverzetűek voltak, nem tudtak helytállni, úgyhogy igen sok emberük közül csak kevesen tudtak elmenekülni.” (LXXI.7; Boiss. III. 258. Ford. Nagy I.)

„A jazigok, miután vereséget szenvedtek, megegyeztek a rómaiakkal, maga Zantikos könyörgött Antoniusnak. Pedig korábban fogságba vetették Banadaspost, a második királyukat, mert tárgyalásba bocsátkozott vele. Most azonban minden előkelő eljött Zantikosszal, és békét kötöttek ugyanolyan feltételek mellett, mint a quádok és markomannok, kivéve azt, hogy nekik még egyszer olyan távolságra kellett lakniuk a Dunától, mint azoknak. A császár valójában ki akarta őket irtani.

Hogy még akkor is milyen erősek voltak, és a rómaiaknak milyen nagy károkat okoztak, már abból is kiderül, hogy százezer foglyot szolgáltattak vissza.

Ennyit tartottak még mindig fogva, miután közülük már sokakat eladtak, sok meghalt, sokan pedig elmenekültek, és azonnal ki tudtak állítani Marcus számára szövetséges segédcsapatként 8000 főnyi lovast. Közülük 5500-at Britanniába küldött a császár.” (Kr. u. 175. LXXI.16; Boiss. III. 263. Ford. Nagy I.)

Később Marcus Aurelius császár, „mivel a jazigoknak igen jó hasznát vette, sokat elengedett a békefeltételekből, jobban mondva mindent elengedett, kivéve azokat a pontokat, amelyek a gyűléseikre és a közös vásárokra vonatkoztak, és arra, hogy ne járjanak saját hajóikon, és tartsák magukat távol a Duna szigeteitől. Továbbá megengedte nekik, hogy a roxolánokkal Dacián keresztül érintkezzenek, valahányszor ezt a tartomány helytartója megengedi nekik.” (Kr. u. 179–180. LXXI.19.1-2; Boiss. III. 273–274. Ford. Nagy I.)

A Commodus-kori őrtornyok építése nem sokkal a Kr. u. 166/167–180 között zajló markomann-szarmata háborúk után kezdődött, miután a császár békét kötött a legyőzött népekkel.

Mivel nem volt célja új tartományokat, Marcomanniát és Sarmatiát létrehozni, a meglévő folyami határ megerősítésére, az alakulatok átszervezésére törekedett.

Ekkor a Pannoniában állomásozó 4 legio, a hajóhad (classis), 12 lovas (ala), 26 gyalogos alakulat (cohors) és egy ismeretlen csapat majd’ 50 ezer katonát tett ki.

Az építési feliratok tanúsága alapján Kr. u. 183–185 között kezdődött meg ennek a szakasznak a megerősítése. A táblák szerint az ellenség illegális dunai átkeléseinek megakadályozására, alkalmas helyeken újonnan létesítettek őrtornyokat (burgi) és kiserődöket (praesidia).

Őrtorony építési fázisai az Odenwald-Limesen.
Forrás: Schallmayer 1984, 143.

A cohors I milliaria Aurelia Antoniniana Surorum sagittaria equitatát, a Kr. u. 175-ben Keleten felállított egyik új, szíriai íjászokból álló lovasegységet 176-ban vezényelték Ulcisia Castrába (mai Szentendre). A fő ok a szomszédos szarmaták ellen alkalmas harcmodoruk volt. Ennek a csapattestnek a téglabélyegeit találta meg a jelenlegi telken Nagy Lajos az Aquincumban állomásozó legio II Adiutrix korai tégláinak társaságában, s így hozta összefüggésbe az őrtornyot a Commodus-kori építkezésekkel.

 

Hogyan nézett ki egy római őrtorony?

A központi tervek alapján készült őrtornyok a helyszíni adottságokhoz, egymástól való távolságuk a látási viszonyokhoz alkalmazkodva minden helyen kissé eltérőek lehetettek. Egy esztergomi feliratból megtudjuk, hogy Kr. u. 371-ben a Commercium nevű burgust a legio I. Martiorum 48 nap alatt építette fel. A kisebb, négyzetes alaprajzú tornyok oldalfala általában 6–12 méter hosszú volt, kerek tornyok viszonylag ritkán fordulnak elő. A IV. századi, nagyobb méretűek között akad, amelynek közepén négy belső pillér az emeleti födém alátámasztására szolgált.

A tornyok a korai időszakban rendszerint fából épültek, a Traianus oszlopon ábrázoltakhoz hasonlóan, később kőből vagy részben kőből. A két-háromemeletes építmény bejáratát némelykor – biztonsági okokból – az emeleti szinten helyezték el. A felső részen körerkélyt emeltek, amely alkalmas hely volt a megfigyelésekhez, jelzések leadásához is. A tetőcserepekkel fedett födémre bizonyítékul a csillaghegyi őrtoronynál is talált nagy mennyiségű tegula (tetőfedő tégla) és imbrex (kúpcserép) szolgált.

A rendszeres váltásban idevezényelt, illetve őrjáratozó katonák szállásán raktárhelyiségeken, fekvőhelyeken kívül elvileg nem sok berendezésre volt szükség.

A helyi adottságoknak megfelelően a tornyokat kerítéssel, palánkfallal, négyzetes (kivételes esetben kör vagy rombusz alakú) árkokkal övezhették, védhették. Esetünkben a II. század végi torony védműveiről nincs információnk, az árok, illetve kerítőfal a feltáratlan vagy későbbi korokban bolygatott részen húzódhat. Egy esetleges korábbi torony, amelynek árkait megtaláltuk, szintén kevés nyomot hagyhatott, amelyet a lehetséges zónán belül húzott 30 cm mély árkokban lehetetlen volt azonosítani. A mindennapi élet elhagyott tárgyaiból azonban találtunk néhányat: bronz érmeket, ruhakapcsoló tűket, gyűrűt, lószerszám veretet, ún. kanálszondát és egy agancsból faragott kulcsot.

Római kori bronz érmék, ruhakapcsoló tűk, gyűrű, lószerszám veret, ún. kanálszonda és agancsból faragott kulcs a 2016-2017. évi ásatásból
Fotó: Komjáthy Péter

A jellemző leletek rendszerint mindenhol edény- és téglatöredékek néhány fémtárggyal, de Nagy Lajos a budakalászi őrtorony feltárásakor igen szerencsés volt. A tűzvészben elpusztult, padláson felhalmozott, majd lezuhant „mázsányi” gabonát (búzát, rozst, kölest, borsót stb.) az edényekkel együtt érintetlenül találta. A Kossuth Lajos üdülőpart 21. szám alatt (az Országos Központi Hitelszövetkezet Üdülőjének telepén) 1934-ben megásott őrtornyot ezzel szemben még idejében kiürítették, igen kevés használati tárgyat hagytak maguk után.

Falaiba viszont korábbi időkből származó köveket – feliratos oltárkövet, építészeti rendeltetésű faragványokat – építettek be.

A Római Birodalom határvédelme ezen a szakaszon nagyrészt a Dunára épült. A folyó jobb partján haladt az ún. limes út, amely mentén sorakoztak a katonai táborok. Ezeket őr-, illetve jelzőtornyok, kis­erődök, hídfőállások, kikötőerődök láncolata kötötte össze – esetenként a folyó két partján egymással szemben. A négy lokalizált Római-parti őrtorony ennek a határ menti sávnak a stratégiailag fontos pontja. Noha például a Hadrianus falnál meghatározott távolságban helyezték el a castellumokat, tornyokat, ezen a részen egyelőre nem tudjuk, hogy a szabályszerűség vagy a látótávolság, terepviszony volt fontosabb a rómaiak számára, így nehéz kitalálni, hol rejtőznek még a Duna-parton római kori katonai objektumok.

(A szerző az aquincumi múzeum munkatársa)