Mi jut eszedbe először, amikor azt hallod: „textil”?
A meztelenség alapvető, a textil kiegészítés. Számomra az emberek fotózása érdekes, nem pedig olyan embereké, akik jó néhány textilréteg alá vannak rejtve.
Mi a DPBBBV című projekted alapgondolata?
A DPBBBV a Daily Portrait Brno—Bratislava—Budapest—Vienna rövidítése (Hétköznapi portré Brno – Pozsony – Budapest – Bécs). Ez a négy nagyváros közel van egymáshoz, és egy régiót alkotnak. A saját szülőföldemen kezdtem a fotózást, később a szülőföld kifejezést ki kellett terjesztenem erre a négy országra, mert közös történelmen osztozunk az egykori Osztrák–Magyar Monarchia miatt. A hazám megértéséhez meg kellett ismernem a régió többi országát is.
A városok hangulatát és a nemzetek természetét szerettem volna megmutatni. A belső terekben, ahol a fotók készültek, többnyire keverednek modelljeim otthonai és a külső helyszínek.
A helyszínek közül néhány már nem létezik, mivel a városok régi épületeit és helyszíneit elpusztítják. Helyettük új, mesterséges irodanegyedek épülnek, amelyek szellemvárosokká válnak munkaidő után.
Pedig óriási hatással van az ember mentális egészségre, ha nem láthat régi épületeket, ehelyett lassan a saját vagy mások tökéletlenségeire összpontosít. Mindannyian öregszünk, ráncokat és hegeket szerzünk, mint az épületek vagy a fák.
Milyen tapasztalatokat szereztél Magyarországon, ezek miben különböztek a többi országban szerzettektől?
Beleszerettem Budapestbe, gyönyörű, varázslatos város.
A kormány Soros- és Juncker-ellenes, meg a „családpolitikát” népszerűsítő óriásplakátjai a régi, impozáns, de lerobbant épületekkel mint háttérrel Budapest úgy nézett ki, mint valami disztópikus film díszlete. Van egy „fekete mágus”, aki uralja az országot.
Szimbólumokat használtam az ország helyzetének és érzéseinek kifejezésére. Például azon a fotón, ahol egy nő fekete almát tart. A fekete alma jelképez valamit, valami rohad az országban. Van egy fénykép egy nőről egy lift előtti térben. Egy tükör előtt áll. A tükörben más tükröződik vissza, ami azt szimbolizálja, hogy valaki elferdíti a valóságot és az igazságot.
A magyarok szép, kedves és tehetséges „tündérmesében élő” emberek, akik sajnos kezdenek paranoiásak lenni. Szerintem szentimentálisak és erős a nosztalgiára való hajlamuk, amivel a kormányzat visszaél. A kormány az erős, önellátó Magyarország utópisztikus álmát ígérte az embereknek. Ehhez képest erős kapcsolatot alakított ki Oroszországgal és Kínával, amelyek nem szabad, viszont szegény országok. Mindezt a miniszterelnök személyes érdekei miatt. Egyébként Csehországban ugyanez volt a probléma az oligarcha miniszterelnökünkkel és a köztársasági elnökünkkel is.
Milyen tapasztalataid voltak Bécsben?
Ott volt a legnehezebb résztvevőket találni. A posztkommunista városok látogatása után már alig vártam a nyugati országot. Óriási csalódás volt szembesülni azzal, hogy Bécsben élnek a leginkább megfélemlített polgárok. A bécsiek túlságosan akarják, hogy városuk tiszta és funkcionáló legyen. Az eredmény az, hogy Bécs túlszabályozott. A bécsiek elnyomottak, mint a gyerekek az iskolában. Olcsó városi lakhatást és egyéb támogatást kapnak, ezért nem kritizálják a városvezetést.
Megdöbbentett és megundorodtam a kisebbségek nyelvén kiírt ”Hogyan viselkedjünk a parkban” típusú információs tábláktól Favoritenben. Korábban éltem Favoritenben, a város multikulturális negyedében. A bécsiek egy része még mindig kerüli ezt a negyedet. Ezen nevetnem kell. Ott annyira biztonságban éreztem magam! Nagyobb biztonságban, mint a belváros túltisztított, fehérek által lakott negyedeiben. Mert ez az a környezet, ahol a mentális betegségek kezdődnek. Szerintem néhány bécsinek tanulnia kellene a kisebbségektől. Ahelyett, hogy a lakásaik ablakából néznék az utcákat és parkokat, jöjjenek le, és csatlakozzanak a kisebbségekhez, igyanak meg velük valamit!
A közvélemény-kutatások szerint pedig nem rossz Bécsben élni.
Bécs az első helyen áll az életminőségi ranglistákon. Ezek a listák azonban nem tükröznek mindent. Bécs kétségbeesetten próbál menő lenni, mint Berlin. Láttam egy piros táskát, amelyen a következő felirat szerepelt: „Bécs: Menő város, ugye?” Pontosabb, ami a projektem egyik résztvevőjének kabátján állt: „Wien Du tote Stadt!” – Bécs, te halott város!
Bécsben az tetszett, hogy olyan területekre tévedhetsz, amelyek kis, független városok; a Kleingartenverein tele van kis házakkal, amelyek a japán utcákra emlékeztetnek. Az emberek kedvük szerint alakítják a házaikat, legtöbbször egy csipetnyi iróniával és humorral. Milyen üdítőek a szemnek ezek a helyek az egyre sterilebb városban!
És mi fogadott Pozsonyban?
Pozsony is a gyorsan változó helyek közé tartozik. Lehet, hogy ez volt az utolsó lehetőség a hely posztkommunista jellegének megragadására, a „Dom odborov” és más világszínvonalú épületek megörökítésére, mielőtt lerombolják és sekélyes, átlagos újakat emelnek a helyükre.
Mennyire nehéz meggyőzni az embereket, hogy nyilvános helyen vegyék le a ruhájukat?
A módszerem az volt, hogy Facebook-csoportokba vagy közvetlenül embereknek küldtem üzenetet. A résztvevők is terjesztették a hírt, illetve van néhány cikk rólam.
Soha nem volt probléma a fényképezés során?
Egy teljesen meztelen nőt fényképeztem az utcán Pozsonyban. Egy pár haladt el mellettünk. A férfi egy kicsit tovább hagyta a szemét a meztelen modellen, és a barátnője megpofozta.
Brünnben vagy Pozsonyban nehéz volt külföldieket találni, nem olyan sokan vannak, és félnek, hogy letartóztatják őket a fotózás során. Szégyen, hogy nem fogadunk be menekültet. Ugyancsak problémás volt a fogyatékkal élők megtalálása. Igyekeztem a lehető legváltozatosabbá tenni a projektemet, de mindig nagyon nehéz találni valakit, aki különbözik a többségtől, és hajlandó is levetkőzni, mert a posztkommunista társadalmunk még mindig normatív. Például a fogyatékkal élők megtanulták elrejteni fogyatékosságukat.
Olyan volt, mint Olaszországban, déli életérzés. Sajnos ott elkezdődött a dzsentrifikációs folyamat. Az első lakók kénytelenek voltak elhagyni házaikat, helyükre középosztálybeliek kezdenek beköltözni. Volt egy régi munkáskolónia a városban festői kis házakkal, amelyeket szinte mind saját kezükkel építették a lakóik. Ma ehelyett új autópálya van. Egy teljesen meztelen nőt fényképeztem Brno egyik forgalmas kereszteződésében, amikor egy rendőrautó haladt el mellettünk, és a rendőrök felemelték hüvelykujjukat.
Pozsonyban egy meztelen férfit fotóztam egy forgalmas utcán. A rendőrök meg akartak bírságolni minket. Később rendőrőrsöt nyitottak ezen a helyen, az egykori Fotolaborban. Még mindig kettős mérce érvényesül a női és a férfi test meztelenségét illetően. A társadalom inkább szépnek találja a meztelen női testet, míg a meztelen férfitest a nyilvánosság előtt fenyegetést jelent. Ez egy társadalmi konstrukció.
A kedvenc képemet Pozsonyban készítettem. Egy fekete férfi és egy fehér nő áll az ufószobor előtt. A háttérben panelépületek láthatók.
Milyen volt Óbudán fotózni?
Nagyon szeretem a Flórián teret. Ott több fotót is készítettem. David Lynch-hangulata van.
A DPBBBV 2020 című könyv megvásárolható online vagy a ISBN könyv + galériában.
1084 Víg utca 2.
Bővebb információ: https://dailyportrait.bigcartel.com
