Bármit jöhet bármi után, szabad a vásár, szabad az asszociáció – a punk a funk után, diszkó a gitárpopra, egy magyar számról eszedbe jut egy külföldi, egy ideiről egy harminc évvel ezelőtti, egy vidámról egy szomorú, egy érfelvágósról egy táncba hívó, egy szakítósról egy szerelmes. Tényleg, pszichológusok analizálnak zeneválogatásról? Létezik hangos, audiális Rorschach-teszt? Mert az persze van, hogy számtalanszor, amikor nem jut az eszedbe, hogyan mondd el, vagy hogyan fejezd ki magad, akkor inkább keresel egy odaillő számot. Vagy dalt. (Tényleg, az is egy külön mikrodiskurzus a popkultúrában, hogy a szám vagy a dal kifejezést használata az adekvátabb, de ezt a linket most, ha nem baj, nem nyitom meg.)
Most, rohadtul nem meglepő módon, az jutott eszembe… dobpergés… hogy egy nyári válogatást csinálok. Semmi erőlködés, semmi flikk-flakk, dupla leszúrt rittberger, a már említett fatalista koncepciót követve indultam el a nyár nevű virágos asszociációs mezőn, lesz, ami lesz. És lett, ami itt látható és hallható. Van benne régi klasszikus, kicsit szomorkás, szplínes kortárs, táncolós nyáresti, napközbeni adrenalinbomba, folkos révedés. Minden. Igazából nem is dumálni kell, hanem hallgatni.